Anonymus
2013-03-05 19:02:03
Kedves Kubinyi Tamás!
A Solymosi Eszter témát hallgatva, akaratlanul is egy másik – nagyon – nagyon hasonlónak tünö büntény - jut az eszembe, ami kisgyerek koromban rettegésben tartott bennünket, szinte egész Szolnok megyében. 1948 – 50 körül lehetett, hogy rejtélyes körülmények között tüntek el kiskorú gyerekek. Intenziv nyomozás végül is eredményes lett, Törökszentmiklóson egy beton aknában vagy kútban több gyerek holtteste került elö. Valamennyi büntett áldozata lett. Ahogy akkoriban értesültünk róla, egy nö végzett a gyerekekkel. Lakásába csalva dróthurkot húzott a nyakukra és bedugta a konnektorba, igy árammal kábitotta vagy ölte meg öket. A vérüket kieresztette, majd “eladta valakiknek”. Az ügyben itélet is született és a gyilkos nöt, akinek már csak a kereszt nevére emlékszem (Piroska) Szolnokon felakasztották!! Ezt az ujságok is megirták akkor.
Biztosan élnek még ma is Törökszentmiklóson olyan öregek, akik erröl valószinü többet tudnának mesélni! Ennek mindenképpen érdemes lenne utána járni…!!
Ferenc
Kis Tibor
2013-03-05 14:30:31
Tisztelt Fórumozók,
Ez a mostani az első beírásom a fórumon. Nevem: Kis Tibor , Nyergesújfalun lakom . Az élő műsorban több témában elmondtam már a véleményemet.
Várom a hasonlóan gondolkodók jelentkezését.( skype: kis.tibor1000 ) Fontosnak tartom, hogy Nyergesújfalun és a környékén egymásra találjunk és szóval-tettel
szolgáljuk a magyar ügyet. Egységben az erő...
A fórumhoz is tennék megjegyzést, még ha így elsőre is. Jó lenne ha mindenki vállalná nevét, arcát. Csak a mismásolóknak van takargatni valója. Nálam alap, hogy
senkit nem sértegetek ési mellőzőm a trágár kifejezéseket. Azt gondolom , hogy minden magyar véleménye számít, nem a különbségek a fontosak, hanem
azok a dolgok, amik összekötnek minket. És ezekből van több..
üdv. Kis Tibor
Anonymus
2013-03-05 10:18:53
Orvost az elmebetegnek:
2013-03-05 10:04:01
Komcsikkal / náci z5igányokkal a munkatáborokba ! 2013-03-05 09:59:49 Ez alattam " 52:04 "-tól mind -pilis névvel- a Provokátor és egy gerinctelen tornából felmentettcsámpa2§id0', részeg imposztor, mert pilis az nem olyan mint ez ír a nevében. és ezt is csak azér írta, hogy lejárassa . már mindent összemásolgat...de gond van ! Pilis megmondta, hogy nem ír többet a Pilis névvel ! ugyhogy Nem sikerűlt te részegz§idó, vidd portékád te sz4rcsimbók másnak .hazug zsidaja vagy te és ide egy takony ne firkáljon nékünk senki más nevében. Majd kapsz te hamarosan uj térgykajácsot..
PiLiS, a DiLiS:
2013-03-05 09:52:04
Komcsikkal a munkatáborokba ! 2013-03-05 09:43:58 A PéNbazsadság bezárt elftársfattyak, vagy túl büdös van ott és átjöttök kiszellőzni...hogy ütne meg a guta az öklömmel minden kommunista betolekodót ! Komcsikkal a munkatáborokba ! 2013-03-05 09:38:16 "34:53" Hát téged meg mi hozott ide emberek közzé ? Ki engedett ki a tyukok közzűl a 4-ek bomlasztói közzűl? Még egy Idióta...na tünés vissza elftársak ! Ketrecbe vissza ! Komcsikkal a munkatáborokba ! 2013-03-05 09:35:04 Tükröm tükröm...mond meg a 20:12-es vadásznak- az Áw0's idiótafattyúnak, hogy : Ne menjen vissza Anonimácskának, jobb volt Pilisnek! :)
Itt van alattam, Pontosan egy bunkó
2013-03-05 09:34:53
a neve PiLiS
klára
2013-03-05 09:30:44
kedves Anonim. én igencsak ritkán írok be, de mindig fel vagyok magamban háborodva sokak stílusán. persze ez nem számít senkinek. természetesen a világon semmit nem tudnék csinálni ha valaki a nevemben írogatna, tisztában vagyok a net anonimitásával, ami valóban mégsem anonim. nekem elég ha én tudom mikor hol mit írok, nekem csak magamnak kell a saját tisztességemet tudnom. véleményem persze van,ami senkinek nem számít. remélem megérti és köszönöm hogy reagált. minden szépet kívánok ismeretlenül is )))
Anonim
2013-03-05 09:04:32
..nézze csak vissza ha veszi a fáradtságot és gondolkozzon el 2 m.percre, hogy ha "klára" névre futnának be sorban, a "klárára" vonatkozó disznóságok, hogy mit tetszene hozzászólni, K. ..."klára" !
Anonim
2013-03-05 09:04:18
tisztelt Szaniszló úr, ,,valóban nem igazán értettük, az előző ilyen jellegű műsorában, a szeretetről való dolgot,,de,, most, Balogh, úr, nagyszerűen elmagyarázta,ezt nekünk, nagyszerű, ember ön Balogh úr, végig nézve a műsort, bizony, van min elgondolkodni,és tenni is azért hogy az agyban, a lélekben rendet kell tenni, nagyon köszönjük ezt a nagyszerű előadást,nagyon sokat segítette nekünk,több millió nézőjük tisztelőjük, kérjük hogy a jövőben is, néha adjanak ilyen előadást is, de a gyalázatosokról,ördög kegyenceiről,bérenceiről, is tájékoztassanak Köszönjük nagy tisztelet önöknek.
klára
2013-03-05 08:49:19
komolyan elgondolkodom azon hogy milyen emberek milyen stílusban írnak ide, milyen körülmények között szocializálódtak ? miért van ez itt megengedve ? miért van egyébként bárhol megengedve ? ezek a bulvárprolik természetesen magukról allítják ki a bizonyítványukat. nagyon sajnálatos !!!!! -----a stílus maga az ember ------
Anonymus
2013-03-05 10:14:45
rémálmod leszek mocskos ÁVÓs.
2013-03-05 10:12:14
Neked mások segítenek, vagy engedélyed van hogy lejárasd magad ilyen hülyére te idióta ? Nem zavar, hogy más nevében írogatsz te "patkány"-cici(gó)? Ezt az 0ldalt is tönkre szabod, nem elég, hogy K. úrét már a fertőbe döntöttétek"4-ek" ? Na menj a phec§ába-farok !
PiLiS
2013-03-05 10:09:46
Az előadás nagyszerű volt, de sajnos a „fikesz” tetteinek bírálata nem hangzott el! Hallottunk egy szép tisztára mosást Bogár úrtól, aminek hazug mondani valójának lényege az volt, hogy: „0.V. NEM TEHET SEMMIRŐL, MERT A VILÁG POLITIKÁJA NEM TESZI LEHETŐVÉ!”! EZ ÍGY NEM IGAZ!!! Valóban elég igazul értékelték és szemléltették a kényszer helyzet lényegét, mármint hogyha valaki nem úgy tesz, ahogy a nyugat kívánja, akkor azokat a nyugat a szabad dem0kráciaként hirdetett politikájuk ellenére, keményen „megbüntetik”, valójában megtámadják, ellehetetlenítik, ráhúznak minden äljässágot (rässzistä, điktätúrä, szäbäđság ell€nes: stb.), majd ha ez még mindig kevés, kät0näiläg is m€gtámäđják!!! Ezt a végét ugyan így nem mondták ki, de a lényege ez volt! A másik megoldás a saját nemzetemmel szembe menni és a zsär0lásnäk engedni!!! A nyugat vagy a nép „lázäđását” csak hazugságokkal, „trükkökkel”, kell élni és ezt vagy a nép érdekébe, vagy ellenébe teszik!!! …………. ---------- AZONBAN ITT A VÁLASZ KIMARADT A MI HAZÁNKKAL KAPCSOLATBAN; MIT TESZ A „fikesz???????!!!”? ezt ők úgy alakítják, hogy úgy érezze a bárgyú tömeg, hogy a „fikesz” föltétlenül a magyar nép érdekében cselekszik, hol ott ezt a valódi tettei cáfolják!!!! ---------------------- A „fikesz” TETTEI ALAPJÁN OLYAN TÁRSAĐÄLMÄT AKAR LÉTR€H0ZNI, AMELY A NYUGÄT AZ UNIÓ, VAGY INKÁBB ANNAK VEZETŐ ORSZÁGAINAK GYARMATAKÉNT ILL€SZK€ĐIK BE M.0.! ŐK ENNEK A GYÄRMÄTNÄK A H€LYTÄRTÓ V€Z€TŐI, HŰBÉR URÄIK EZEKNEK AZ ÁLLÄM0KNÄK!!! A NÉP P€ĐIG AZ ŐK „CS€LÉĐEIK”! KIALAKÍTJÁK MAGUKNAK A KLIENTÚRÁJUKAT, A „NEMESI FELSŐBB” RÉTEGET, MIKÖZBEN A KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETEKEN A NÉP NYAKÁN ÉLŐSKÖĐŐ V€Z€TŐK€T ÉS FÉK€NTÄRTÓ €RŐT, SZ€MÉLYEKET, ÍGY PL. A 3B-S ALAKULAT0KAT!!! EZEK FELAĐÄTÄ, MINT AHOGY EBBEN AZ ELŐADÁSBAN IS LÁTTUK, A NÉP HÜLYÍTÉSE ÉS MEGMAGYARÁZÁSA, HOGY 0.V. MIÉRT „SZÍVÄTJÄ” 0LYÄN €RÉJ€S€N A MAGYAR NÉPET, NEMZETETT!!!!! …………….. ---------------- HÁT NE ĐŐLJ€N€K BE A BOGÁR ÉS NÉMILEG BOROS ÚR ÁLTAL CSEPEGTETTET IGAZSÁG0KNÄK (MERT BŰNÖSÖK KÖZT, CINK0S AKI HALLGAT), MERT ŐK ENNEK A R€NĐSZ€RN€K A TÄNÁCS ÄĐÓI (ŐK MÁR EZT A KÁRTYÁT AZ MDF-NÉL IS KIJÁTSZ0TTÁK, CSAK TALÁN MOST NEMZETIEBBEK, AKIK JOBBAK AZ ELŐZŐKNÉL, DE MAGUK VÉDELME MIATT; „A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT!”, HAGYJÁK A NÉPET A HÁTTÉRBE NY0M0R0GTATNI), AKIK A IGAZSÁG0T CSAK FÉLIG M0DJÁK EL! AMIT LEHETNE ÉS KELLENE MÉG A NÉP ÉRDEKÉBE TENNI (HOGY KLASSZIKUSKÉNT BOGÁR URAT IDÉZZEM), „ARRÓL ( A BÖLCSEN ÉS A MAGUK ÉRDEKÉBEN) MÉLYEN HALLGATNAK!”! …………………. -------------------- MIT IS NEM TESZ EZ A K0RMÁNY, AMIT TEHETNE? :::::::: A JOBBIK ÁLTAL FELS0R0LT SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEK NAGY RÉSZÉT. NEM KELL ARRA GONDOLNI, HOGY ELVAKULT JOBBIKOS VAGYOK, MERT EZ NEM ÍGY VAN. SOK MINDENBEN EGYET ÉRTEK, DE VANNAK NEM TETSZŐ DOLGOK IS A PROGRAMJUKBAN. AZONBAN A HITEL ÁTTÁRGYALÁSA ÉS RÉSZLEGES ELENGEDÉSÉNEK KÉRÉSE, A DEVIZA HITELEK RENDEZÉSE, NEM A BANKOK S€GGÉN€K KINYÄLÁSÄ, AZ UNIÓH0Z VALÓ VISZ0NY, AMELY GYÄRMÄT0T CSINÁL B€LŐLLÜNK, AZ ADÓZTATÁS, AMI CSAK A SZEGÉNYEBB RÉTEGET ÉRINTI, A N€MZ€T B|ZT0NSÁGI KÉRĐÉS ÉS S0K MÁS, AMIT MÉG IDE S0R0LHÄTNÉK!!!!!!! --------- PR0BLÉMÄ 0TT K€ZĐŐĐIK, HOGY 0.V. KIJELENTETTE, H0GY: „NEM G0NĐLTAM, HOGY AZ IMF BANKKÉNT MŰKÖDIK!”! TISZTELT MAGYAROK EZ MI?????????? HA VÄLÄMIT „€LKÚRNÄK” EZZEL LE VAN TUĐVA???? MIT NEM TUD MÉG 0.V.??? AKKOR ANNAK MIND MI ISSZUK MEG A LEVÉT?????? AZ IMF LÁT0GATÁSÁT SEM ÚGY ADTÁK ELŐ, AHOGY VALÓJÁBA TÖRTÉNT. MEGINT CSERBE HAGYTÁK A DEVIZA ÉS EGYÉB HITELESEKET! AZ UNIÓ IS A VÉGTELENSÉGIG FOG SZÍVÄTNI MINKET ÉS EZ M.0. ELLEN IRÁNYUL! EZT MÉG A VAK IS LÁTJA! NEKÜNK NINCS HELYÜNK A NYUGATNÁL ÉS AZ UNIÓBAN SEM! A „fikesz” EHHEZ RAGASZK0ĐIK A C|0N TESÓI MIATT IS ONNAN VÁRJA A „MANNÁT” A MI, A NÉP R0VÁSÁRA!!! AKI EZT NEM LÁTJA, AZ MÁR NAGY0N SÖTÉT! ENNEK AZ ETETŐI A 3B!!!!!!!!!!! ………. MÁR NEM IS ÍR0M, ANNYI A MAGYAR NEMZET ELLENI CSELEKEDETÜK! ERRÖL NEM BESZÉL A 3B!!! CS0ĐÁLKOZOK, HOGY SZANISZLÓ ÚR MÉG SZÓBA ÁLL VELÜK! KUSSOLNAK, PEDIG EZEK ELLEN LEHET TENNI, MERT HA EZ ELLEN FELLÉPNEK NYUGATON, AKKOR NEMZETKÖZILEG TESZIK MAGUKAT HITELTELENNÉ!!!! ÉS VAN MÉG KELET ÉS ARÁBIA EGY RÉSZE, STB.!…….--------- AZ OROSZOK ÉS A VISSZAVÁSÁRLÁSOK, ÄT0MERŐMŰ, TÖRÖK TÉMA, STB. AZ JÓ POLITIKA! MÉG AZ OROSZOK SEM NYÚLTÁK ÚGY LE AZ 0RSZÁG0T, MINT EZ A C|0N|STÄ NYUGAT ÉS MA IS TESZI!!!! DE NEM KELL SEHOVÁ ELKÖTELEZNI MAGUNKAT, MÉG HA A TECHN0LÓGIAI FEJLETTSÉG A NYUGAT, A „CÉG” KEZÉBEN VAN IS!!!! HA ÍGY FOLYTATJÁK T0VÁBB, AZ 0RSZÁG KÖZNÉPÉT SAJÁT ÉRĐ€KÜK MIATT, „TACCSRA” VÁGJÁK EZEK A BARM0K!!! SAJN0S A 3B EZEKET FUTATJA! ……………… ----------- TEHÁT JÓ A MŰSOR, CSAK MAGYAR KÖZNÉP ÉRDEKELLENES!! LEHET BELŐLE TÁJÉKOZÓDNI, MÉG ESETLEG TANULNI IS, FŐLEG, HOGY HOGYAN KELL A NÉPET ETETNI!!! CSAK HA VALAKI NEM LÁTJA AZ ÄLJÄS ÁLSÁG0S NÉPNYÚZÁST ELVISELÉSÉNEK TÖRTÉNŐ MEGGYŐZŐDTETÉSI SZÁNDÉKÁT BENNE, ÄKK0R KÖNNYEN A „fikesz” HÁLÓJÁBA ESIK!!! NEM ROSSZ A BOGÁR ÉS A BOROS, CSAK FÉL IGAZSÁGOKAT MONDANAK ÉS EZ FÉLRE VEZETŐ! BAYER SE R0SSZ A VAD BEKÖPÉSEKKEL, CSAK ANNYI ARCA VAN, AHÁNY FÉLE KÉPEN A SZÉL FÚJ!!!
Anonymus
2013-03-05 10:14:36

2013-03-05 03:30:48
17:54:40
Jol teszed, ha valaszolsz K.E-nek, mert akkor fix, hogy itt marad. Eddig kivetel nelkul (Ferenc, Lisbeth es talan meg 1-2 anonymus csak a kivetel) minden igaz jo magyar ember megfutamodott (nem akarom felsorolni oket, mert akkor sirnom kell) innen. Meg szerencse, hogy vannak akik telefonalnak. Szebb jovot!
Anonymus
2013-03-04 22:50:32
A két Gábor és Tibor mai hozzászóllását rendkivül értékeltem! Maximálisan egyeértek a véleményükkel. Itt valami változásnak kell valóban bekövetkezni, mert a jelenlegi politika világméretekben tarthatatlan!
Ferenc
Anonymus
2013-03-04 18:37:25
Még szívesen hallgattam volna a Gábort !
De mindegy , majd holnap .
Anonymus
2013-03-04 17:54:40
Már megint itt okoskodsz kisemese ? Majd a műsort is véleményezd , meg a telefonálókat is . De te miért is nem telefonálsz nemgoj?
Anonymus
2013-03-04 13:43:48
Anonymus
2013-03-04 13:35:52
Anonymus
2013-03-04 13:21:38
Anonymus
2013-03-04 03:36:21
Nem tudom, hogy tud-e valaki segiteni, hogy meg tudjam nezni a Cenzura nelkul-i adasokat, amit febr. 18-a ota nem tudtam. Ha lehetseges olyan reszletesen, hogy bena-bandzsasagom is megertse. Elore is nagyon koszonom..
Anonymus
2013-03-04 01:59:43
2013-03-04 01:08:25
Ez mar megint a pilis, kerlek titeket, ne reagaljatok ra.
Anonymus
2013-03-04 01:08:25
Még a Vizyanyó be is képzeli magáról, hogy övé
(Miért - Tiéd - Övé...Kié?) a "fizetős", a portál !
"Sürűn lapot osztana,
de nincs se keze, se lába,
csak egy részeg kocsisa maradt
dőlve, az sem állva."
A részeg makk alsó, meg árnyékolt és magában beszél !
Ingyen a cirkusz, tessék - csak beljebb, csak beljebb !
Anonymus
2013-03-03 22:51:13
A kutyát nem érdekli kisemese hogy téged mi idegesít .Kötelező munka minden műsort megnézni , véleményezni ? Ellenőriznek rendesen mi ?
Anonymus
2013-03-03 22:16:47
Hogy dörgölődzik kleinke , még a nyála is csurog .
Anonymus
2013-03-03 21:24:32
Üdvözlet Magyarok! Üdv Gábor! Legyen még egy ráadás...
Két koldus ül a katolikus templom lépcsőjén. Az egyik nyakában egy tábla, amire az van írva: katolikus keresztény koldus vagyok, kérlek adakozzatok, míg a néhány méterrel arrébb ülő társának a nyakában az lóg, hogy: zsidó koldus vagyok, kérlek adakozzatok! Jönnek az emberek a misére, szinte mindenki megvetően néz a zsidóra, és csak a katolikus koldus kalapjába dobálják a pénzt. Néhányan, tüntetően köpnek is egy nagyot a zsidó felé, majd nagy papírpénzekkel halmozzák el a katolikus koldust, hogy a guta üsse meg a zsidót. Egy idő után oda megy a zsidó koldushoz egy jó keresztény, és a dühét leplezve megkérdezi tőle: Ne haragudjon uram? Hogyan gondolja maga, hogy itt a katolikus templom előtt magának bárki is pénzt fog adni? A zsidó koldus átszól a másik koldusnak: Hallod ezt Gazsi? Mindjárt eldobom az agyam. Ezek akarják nekünk megmondani, hogyan működik a biznisz, baz"meg!
BGabor
2013-03-03 16:15:04
Nagyon jók az asztali beszélgetések! Élvezetesek, jöhetnek még! ;)
Anonymus
2013-03-03 14:50:12