Lehel
2013-05-29 20:24:20
Kedves Eleonóra !
Köszönöm, hogy emlékszel még a soraimra ! :)
Nem tudom milyen rég óta éltek "kint", ahol feltehetően beilleszkedtetek az ottani közösségbe , még akkor is, ha az USA nem igazán mondható nemzetnek, mégis feltehetően jobb lett számotokra, mint az itteni volt - megjegyzem ma már ott tartunk, hogy valószínű még a román állam is jobban bánik a magyarsággal, mint az itteni (óhazai) állam.
Putin, (akiről nem tudható, hogy mennyiben ragadt meg a KGB 45 pontjában) ma mégis azt mondja, hogy a kisebbségeknek el kell fogadni a többségi akaratot képviselő befogadó állam szabályait.
Ez lenne a normális, de ma Magyarországon ezt sem mondhatjuk, mert a létező "Magyar Állam" szabályai nem a többségi etnikum értékrendjét képviseli,hanem egy kisebbségét.
Innentől kezdve, nagy itt a zűrzavar látod.
Örülök, hogy Kubinyi Tamás Úr a megzavart magyarság rendelkezésünkre bocsájtotta ezt a lehetőséget és köszönöm, ha Ti is tudjátok támogatni őt és ezzel az itt élő többségi társadalom érdekét. Köszönöm !
Üdv. Lehel
Lehel
2013-05-29 20:05:53
Gratulálok Tibor ! :)
Horvathne Habony Eleonora Piroska
2013-05-29 17:54:57
Kedves Kis Emese, ime csak egy szoszerinti idezet toled: "Péter, te meg ne lázíts, mert újabban mást sem teszel, miközben eljátszod a szentfazekat, a kettő nem fér össze, bort iszol és vizet prédikálsz! Szállj le rólam, van neked hörcsögöd, kutyád, azokat cseszegesd! Meg úgy hírlik, feleséged is van..." .
Elgondolkoztam rajta, hogy az ilyen beirasra mi szukseg van... nincs sukseg erre es nincs szukseg sertegetni es tamadni egymast.
Amellett nagyban egyet ertek veled, a velemenyeiddel. Mindketten, Te es en is " éleslátású, jellemerős " igaz jo Magyar emberek vagyunk. Isten aldjon .
Kis Tibor
2013-05-29 15:00:14
Horvathne Habony Eleonora Piroska
2013-05-29 00:59:06
Kedves Lehel, (2013-05-22 09:53:38), regebben valaszoltal arra az uzenetemre, hogy az orszagunkat elaraszto eloskodo es bunozo, megszallo egyedek menjenek vissza ahova tartoznak, a sajat fajukhoz es fajtajukhoz, ..."bunozok, mert nincs hol laknom, nincs mit ennem"..En erre azt tudom mondani, hogy menjel vissza oda ahova tartozol; a mi hazankban nincs hely szamara vagy vegye tudomasul, hogy senki nem fog szamara tamogatast adni. Velemenyem szerint az ilyen nem egy-egy ember, hanem nagy csoportokban mukodo eloskodok ellen agresszivan kell viselkedni. Igen is fogadjak el es tiszteljek hazankat, sokkal tobbet tudnak az oket vedo torvenyekrol mint az Igaz Jo Magyar Ember. Akkor azt irtad, hogy ez egy kivansag vagy..(tudod mit irtal). Ki kell oket toloncolni barmilyen modon, nincs szamukra hely. Tudom, hogy figyelemmel kisered a Kubinyi Tamas Cenzura Nelkul adasat, es mi is innen Del-Kaliforniabol, az USA-bol. Gondolod nekunk innen konnyu az Amerikai Egyesult Allamokbol. figyelni es tamogatasunk lehetoseget intezni az szeretett hazankert? Nem egyszeru, sok idobe es nem keves penzbe kerul. Azt uzenjuk innen az Amerikai Egyesult Allamokbol minden Jo Igaz Magyar embernek, hogy jelentkezzen (roviden) a Forumon (WWW.kubinyiTams.hu/Forum)
Meg egy rovid hozzaszolas, Kis Emese reszere: a Magyar nyelv hatalmas szokinccsel rendelkezik, vegyunk peldat a tisztelt Kubinyi Tamastol; Kis Emese legtobbszor mi egy sinen vagyunk, csak te sokszor olyan kozonseges szavakkal kuldod uzenetedet. A magyar nyelv szamtalan lehetoseget ad, hogyan fejezzuk ki velemenyunket, gondolatainkat. En magam reszerol azt gondolom, es kerem hogy a Kubinyi Tamasra valo tiszteletbol MINDEN ROSSZ INDULAT NELKUL, valogassuk meg szavainkat/
Lehel
2013-05-28 22:29:35
Lehel
2013-05-28 22:10:24
Lehel
2013-05-28 21:13:34
Hol vannak olyan cigány vezetők, akik "jól fel tudnák fogni" Mesike ?
Volt egy cigány pedagógus, aki Szabolcsban különösen gyengéd pedagógiai módszert dolgozott ki a cigány gyermekekkel való bánásmódhoz ( könyvet is írt, talán "szeretkönyv" címmel ), majd amikor a neveltjében ráébredt a kudarcára, felhagyott az egésszel.
Ha mégis végez cigány leány pedagógiai főiskolán, bizony elhagyja a pályát is ( erről is van tapasztalat ).
Be kell látni, nem véletlen voltak elkülönülések és azt védő háborúk évezredeken át a különböző kultúrák között.
Persze sokszor szítottak is voltak, de az eltérő kultúrák különélése bizony szükséges.
Takács
2013-05-28 19:30:53
Bár az is igaz hogy olyan szinten lenyomorították (minden szinten) ezek a brigantik a népet hogy nem mobilizálható erre a célra az a bizonyos létszám.
Nagyon súlyos évek várnak még ránk úgy néz ki,maga a cigány etnikai bomba is ketyeg,sok helyen már robban........
A "cigány probléma" önmaga "pártállástól függetlenül" eredményezheti a nép tettek mezejére lépését.......
Takács
2013-05-28 19:08:49
Kedves Tibor!
Hasznos dolog foglalkozni a "Mit kíván a Magyar Nemzet
a szabadság-önrendelkezés-önellátás programjával".Viszont.
Amíg nem jelenik meg az a bizonyos kritikus tömeg mondjuk a Kossuth téren amely érdemben képes lesz nyomás alá helyezni ezt cionista,globalista háttérhatalmat kiszolgáló nemzetáruló bábkormányt,addig itt nem lesz változás én így gondolom.
Más se tudja egyébként élőben nézni a műsort?Az archívum ablaka bejön nálam,de az élő adásé nem.Firefox böngészőt használok.
totya54
2013-05-28 10:41:12
Lehel
2013-05-28 08:58:32
Kedves Tibor !
Egyik kérdés, hogy Ángyán Prof. hova áll, azt majd eldönti és mi is, hogy miként állunk mellé, de ez egy fölsőbb szinten folyó háború, ahol csak résszereplők lehetünk.
Főszereplő minden ember és családja mint fogyasztó, AHOL KÉPES MAGA, EGYEDÜL DÖNTENI...javaslom ezt a lehetőséget nézzük át.
Elnézést,ha a levezetés kedvéért ismert dolgokat hozok fel sorba !
Szerintem vizsgáljuk meg, mi is történik valójában ( A MAGYAR ÁLLAMHATALOM KISEBBSÉG ÁLTAL VALÓ KISAJÁTÍTÁSA ), ami tűrhetetlen és az ellen, ami történik, miként LEHETSÉGES HATÁSOSAN védekeznünk EGYÉNILEG IS.
Valójában az történik, hogy a termelő embert és a fogyasztó embert szétválasztották A SZOKÁSOK MEGVÁLTOZTATÁSÁVAL OLYANOK, "AKIKNEK TÉRKÉP E TÁJ " (ebbe mi hiú fogyasztók is partnerek voltunk), hogy közéjünk állhassanak olyan szervezetekkel, akik vámot képesek szedni javainkból.
Mivel ez a legkönnyebb megélhetés egyesek számára, így ezen vámszedők ÉS SZATELLITJEIK szaporodnak el tűrhetetlen mértékben, amíg a rendszerükben "munkához nem jutók" száma fogy, DE A MUNKÁHOZ JUTÓK MEGÉLHETÉSE IS VESZÉLYBEN A TÚLZOTT ELVONÁSOK MIATT...
Közben a termelés is két részre szakad, mint munkavégző és mint termelő eszköz tulajdonos. A tulajdonos is abban érdekelt, hogy minél kisebb emberi munkával (költséggel) állítson elő eladható dolgokat, mert akkor nő a haszna. Az ember mint fogyasztó, pedig abban érdekelt, hogy képes legyen szükségleteit saját munkájával fedezni úgy, hogy ne kerülhessen uzsora kiszolgáltatottságba.
Meg kell vizsgálnunk, mi az, amihez mi egyénenként értünk és képesek vagyunk azt előállítani,
továbbá mi az, amiről az eddigi fogyasztásunkból képesek vagyunk lemondani.
Sajnos a háború idejére vissza kell állni olyan igényszintre, amit a környezetünkben élőktől cserével, kalákával meg tudunk oldani, ugyanis ebbe már nem tudnak beleszólni, ebből nem tudnak vámot szedni azok, akik érdekeltek a felállított csapda ürítgetésébe.
Erdélyben, a székely családok sok helyen ma is így élnek.
Ha lesz mód vissza szerezni magyar kézbe és megtartani a közhatalmat, akkor meg kell ragadnunk azt a lehetőséget is, de addig fel kellene készülni erre a kiéheztetési gazdaság- politikára.
Nagyon nagy baj, hogy a lakosság zöme leszokott bizonyos,önálló megélhetéséhez szükséges tevékenységről, sőt már el is felejtette, mit hogy csináltak szülei.
Kis Tibor
2013-05-27 22:06:27
.( javaslat) .. pont A magyar föld
- a Lisbeth által feltett videon világosan megfogalmazzák a szükséges tennivalókat.
kiegészítés:
- a jelenlegi földrablás cca 200-220.000 hektárra vonatkozik. Ez az összes magyar föld kb 30%-a. Mi van a többivel? A javaslatoknak az összes földvagyonra és kincseire, a vízre és a levegőre is ki kell terjedjenek.
-szükséges a teljeskörű leltár szerinti számbavétel, leltározás elvégzése és az adatok nyilvános hozzáférhetősége.
- a leltárban a föld mellé az aranykorona értéket is hozzá kell rendelni. Részletesen tartalmaznia kell az ásványi kincseinket, a vízeket, a levagőt ill. ezek állapot leírását.
- az első pontban kell rögzíteni, hogy a földvagyon a Szent Korona tulajdona, nem tőke és nem áru, a tulajdonjoga nem forgalomképes.
- a tulajdon mellet a birtok és a bérlet fogalmát is világosan, a magyar érdekeknek megfelelően ki kell dolgozni, szabályozni kell.
(folytatni kell)
Kis Tibor
2013-05-27 21:36:00
Folytatnám. Szándékaim szerint, közösen, minél többen javaslatokat dolgozunk ki a hogyan tovább? kérdésre válaszolva.
Vélem, együtt képesek vagyunk olyan javaslatok, olyan program megfogalmazására, amelyek hozzájárulnak Hazánk megtisztulásához., amely a magyarság érdekeit szolgálja.
Ennek akkor van realitása, ha egyrészt komolyan vesszük magunkat és másrészt komolyan vesszük a feladatot és minél többen részt vesznek a munkában.
A szerkezetre a márciusi 12 pont ( + új aktuális pontok megfogalmazása), összeségében cca 25 pont-os tagolást javaslok, ezen belül a szükséges alátagolással.
Pl 1. pont Vélemény és szólásszabadság, médiák
--
--
--
A címnre a javaslatom: Mit kíván a Magyar Nemzet
a szabadság-önrendelkezés-önellátás programja
Se élére állni, sem okoskodni nem áll szándékomban.
Vélem hasznosak lehetünk Hazánknak.
Mit gondoltok?
Talpra Magyar!
Lehel
2013-05-27 20:08:10
Köszönöm a reagálást kedves Tamás !
Engem is megérintett Badinyi Jós Ferenc prof. Úr munkássága, mert feltehetően vele is (ahogy Önnel is ) a kollektív tudatunk , sőt célunk és vágyunk is összecsenghet !
Lehel
2013-05-27 10:47:13
Kedves Tamás !
Köszönöm a reagálást kedves Tamás !
A saját családomban élem meg, milyen nagy probléma a hisztériakeltés...azt is, hogy Badinyi Professzor úr könyvei , információi a nagy zavarkeltés időszakában milyen jó lelki hatással vannak...
Ha másért nem, csupán ezért is köszönettel tartozom, de bizonyára nem az én családom, akikre ez így hat -remélem ...és itt a nemzetünk kollektív tudatának problémája is !
Sajnos ama korból igen kevés tárgyi eszközökkel bizonyító információ van birtokomban, így különös figyelemmel kísérem a témát.
Várom a műsort !
Köszönettel
V.Imre
Kubínyi Tamás
2013-05-27 10:37:43
Kedves Lehel!
Badiny Jós Ferenccel kapcsolatban voltam haláláig, és ugyanúgy meghatározó számomra, mint Zakar András, László Gyula és sokan mások. Amit a munkásságából tudok, átmentem az ÁKA előadásokba. A pápaság ügyében a közös egyetemen tanítás nem elegendő érv, a nyugati kereszténységben csak nyomokban, elsősorban hívószóként található meg Jézus eredeti tanítása, tehát ezzel óvatosabbnak kell lennünk. Az idő fogja eldönteni. A további részletekről inkább a műsorban, élőben.
Lehel
2013-05-27 10:17:49
A link lemaradt, bocsánat !
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=zgfumag&pid=98995&blog_cim=%20Napkir%E1ly%20volt%20Atilla,%20a%20rabszolgatart%F3%20birodalmak%20sz%E9tz%FAz%F3
Ezen, Badinyi Prof. által tett megállapításokat - és így a fennálló konfliktus lényegét - ( magyar - sumer - Jézus rokonság contra EU ) erősíti meg Dr.Zakar András is műveiben,aki Dr.Mindszenthy Bíboros Úr titkára volt.
Lehel
2013-05-27 10:12:47
Kedves Kubinyi Tamás Úr !
Kérem, ha lehetőség engedi, vegye fel az ÁKA témái közé Prof. Badinyi Jós Ferenc műveinek, nézeteinek megtárgyalását.
Munkája rámutat a mai konfliktusok eltitkolt lényegére - szerintem.
Úgy vélem Ő olyan területet kutatott, ami a magyarság szakrális küldetését, sőt Jézussal való kapcsolatát is bizonyítja.
Ezen túl kérem új Pápánk előéletének áttekintését is, hiszen, ha igaz az, hogy Badinyi Jós Ferenc a Buenos Aires jezsuita szellemi központjának is professzora volt, akkor Ferenc Pápa előéletére nem lehetett hatás nélkül a Jézus és a Magyarság kutatásában a professzor Úr által elért eredmény sem.
Ez pedig pontosan azt jelentené az én logikám szerint, hogy a változás az ősi magyar vallás irányába fog történni,
tehát ahelyett, hogy szorongással töltene el bennünket, magyarokat Ferenc pápa munkássága,
éppen ellenkezőleg, fel kellene szabadítson szorongásunk alól, ha tényleg igaz a felvetésem.
Köszönettel !
Takács
2013-05-26 14:09:38