Lehel
2013-06-18 11:12:03
Kedves Kubinyi Tamás és Bakki Gábor !
Beszélgetésük mellé kérem tisztázni, ki és milyen volt Sztálin, aki a cionisták által ellenlábasként küldött ügynököt,- bár zsidók voltak mindketten-, de Sztálin nem a cionista/rotschildi utat akarta járni, mint ahhogy EZÉRT maga mellé tudta állítani az orosz nép jelentősebb részét (pogrom a zsidók ellen). Ez bizonyítja véleményem szerint, hogy itt volt rendszerváltás, BÁR A KORÁBBI VEZETŐK vagy gyermekeik ,akikben közös a szolgalelkűség - MA MÉG MEGFELELNEK A CIONISTA ÉRDEK KISZOLGÁLÁSÁHOZ, de pontosan rosszabb irányt vett a politika. NEM TISZTESSÉGTELENSÉGÜK MIATT AKARJÁK LEVÁLTANI A RÉGI BÍRÁKAT,HANEM AZÉRT, MERT AZ ÚJ JOGÁSZKÉPZÉS CIONISTA KÉZBEN VAN ÉS EZÉRT A CIONISTA BÍRÓK KELL KAPJANAK SZÉKET.
Putin sem áll a cionizmus mellett, hiszen azok az orosz földet , annak kincseit is hatalmuk alá akarják hajtani(), amit, bár zsidókkal van körbevéve, de Putin mégsem tűri, ezzel az orosz ortodox egyházat és a lakosság jelentős részét is maga mellé állítva.
A polgárháborúban az itteniek jelentős idegen támogatást kapnak a cionistáktól, így vagy vért veszítve kivárjuk, amíg a cionisták az orosz/kínai/arab háborúban kifáradnak, vagy mi is áthelyezzük a "barátságunkat" abba a keleti irányba, akik sokkal közelebb vannak Jézus elveihez, mint a zsidókeresztények és csatlósaik...ez erő és segítség nélkül egyelőre nem megy.
totya54
2013-06-18 10:39:16
Lehel
2013-06-17 22:39:49
Tamás és Gábor beszélgetéséhez hozzá kell tegyem, hogy Sztálin anticionosta volt (Trockijt is megölette) ezért kellett uralmuk idején a magyar kormánynak is ezen az úton járnia. acél gy. elhagyta zsidó hitét, komunista zsidó maradt, de látván a sztálini szovjet hatalom későbbi gyengülését és azt, hogy Gorbacsov abban a helyzetben átadta K.Európa csatlósait az amerikai, cionista hatalomnak, gyorsan visszatért a cionizmushoz (elment izraelbe is ) és az szdsz-hez. Biszku az anticionista kádári kormánynak volt belügyére és az Izrael/cionista kapcsolatokért vagy spekulációért osztogatta a halálos itéletet...ez, - ami közelebb állt az orosz ortodox keresztényekhez - különböztette meg és tette elviselhetőbbé a kádári érát sokak számára, mert a cionizmusnál rosszabb (asszírok) nincs,amit ránk hagytak.Ezzel kell megküzdenünk.
Kis Tibor
2013-06-17 20:19:55
Kedves Tamás,
amikor, az unios polgárokra történő kiterjesztésről van szó, talán érdemes lenne emliteni : és a társult tagok polgáraira is (Izrael)
Gábor-Pestszentlőrincről
2013-06-17 20:13:45
Kedves Ferkó!
Az e-mail címed freemail-re vagy gmail-re végződik,mert azt nem írtad oda?!
Kis Tibor
2013-06-17 20:11:50
és nem én változtam
HunorMagor
2013-06-17 19:56:28
Gábor-Pestszentlőrincről
2013-06-17 19:16:15
Kedves Ferkó!
Adás után felveszem veled a kapcsolatot,de el tudsz érni skype-n is!
Gábor-Pestszentlőrincről
2013-06-17 19:14:56
Kedves Tibor!
Ma nem érek rá,mert várom kis emesét,hátha eljön :) addig is szóltam pár barátomnak,hogy ne érjen kellemetlen meglepetés!
De ha éjszaka jönne a hölgy(?) akkor sincs gond,mert a szekrényemben van egy ........ !
Aminek a tartalmát szívesen kieresztem a hívatlan látogatókra...
Kis Tibor
2013-06-17 19:02:00
Gábor nem mindent gondolsz jól. De inkább személyesen ha lehet (kis.tibor1000) 8 öra után
Gábor-Pestszentlőrincről
2013-06-17 18:56:43
A labda a kormány térfelén pattog,kedves Kis Tibor!
Kis Tibor
2013-06-17 18:47:52
Ha a Tamás által most elmondottakból sem ért a magyar, még jobbik fan-ok is , akkor már nem tudom
Borsodi
2013-06-17 18:17:04
Kis Tibor
2013-06-17 17:35:12
Ezt gyurcsótány linket azért tettem fel, hogy szembesüljünk már az ellenség egyik díszpéldányával,
Természetesen a teljes fészekaljától szabadulnunk kell.
Most már a tettek ideje van itt.
Kis Tibor
2013-06-17 17:31:48
kedves Lisbeth,
olvastam és már intézem, remélem holnap már címlista is lesz.
Sajnos azt kapjuk amit elfogadunk. De már nem llesz így sokáig!
Lehel
2013-06-17 17:16:22
Erő nélkül akaratunk ezeknél nem ér semmit.
Kis Tibor
2013-06-17 16:25:25
HunorMagor
2013-06-17 16:01:14
FIGYELEM!
A fősodrú médiában lendületet vett az Apostoli Magyar Királyság és Borbély József kormányzó úr pocskondiázása, ezért közkincsé teszem Dudás Károly udvarias válaszát melyet Szele Tamás "agyonművelt művész úrnak" címzett!
"Dudás Károly #
Szele Tamás ismered te a Szent Korona Tant???Ha az neked elmebetegség akkor neked rohadtul szétmosták már az agyadat.A Szent Korona Eszme alapelvei:
1.Magyarország örökké szabad, főhatalma a Szent Korona
2.Magyarország államformája: királyság, megváltoztatása alkotmányozó nemzetgyűléssel lehetséges
3.A Szent Korona minden tagjának azonos szabadságjogai vannak
4.A magyar közjog alapja a Szent Korona Tan/Eszme
5.A magyar föld és az összes természeti kincse a Szent Korona elidegeníthetetlen tulajdona
6.Hazánk minden anyagi, szellemi és munkatőkéje Magyarország felemelkedését kell, hogy szolgálja
7.A Szent Korona országának minden tagja joga és kifejezett kötelessége ellentmondani és ha kell ellenállni ha a magyar érdekek, a Szent Korona, a Szent Korona területe és a Szent Korona keresztény eszmeisége veszélyben van és a magyar érdekek sérülnének. (ius resistendi)
A Szent Korona Tan lényege:
1.A Szent Korona Tan az alkotmányos magyar államélet alapja, ahol az államhatalom a nemzettől ered, mely azt a Szent Koronával való megkoronázás útján osztja meg a királlyal. (A hatalommegosztás szellemi alapja) Werbőczy
2.A magyar Szent Koronáé a főhatalom, vagyis a mindenkori király és a tagok (nemzet) felett áll (caput Sacrae Regni Coronae)
3.A Szent Korona maga az egész állam és a társadalom is, a társadalom tagjai a Magyar Szent Korona tagjai. Ide tartozik az államalkotó nemzetek minden tagja – bárhol él a világon. (membra Sacrae Regni Coronae)
4.Az állam feje és a nemzet együttesen képezik a Szent Korona – a Pátria –, az ország egész testét (totum corpus Sacrae Regni Coronae)
5.A magyar Szent korona a legfőbb tulajdonos, beleértve az ország egész területét (Kárpát-medence), az uralkodót és az ország egész vagyonát.
6.Az ország egész területe a Szent Korona tagja.
A Magyar Szent Korona hatalma közakaratból ruháztatott át, ezért minden jog forrása a Szent Korona.
7.Ezért ezen a jogi helyzeten a földi hatalmak nem változtathatnak. A Szent Korona Eszme Szent István tudatos politikai és államjogi alkotása. Társadalmi szerződés, melyben erkölcs és jog nem válhat el. A Szent Korona Tan hatálytalaníthatatlan, jogaiban nem csorbítható, mert törvénysértés jogot nem alapít.
HunorMagor
2013-06-17 15:23:55
Áldás Benedek ! Ezt én is így látom, az ősi törvények élhetőek a Jó Istentől származottak, és életet adóak .
HunorMagor
2013-06-17 12:23:34
Kedves szekelyfoldi ! Köszönöm a videókat, ezektől a hazafiaktól rendkivűlien jól érzem magam . Szinte gyógyító erejük van, mire végig hallgattam őket minden bajom el múlt . A JÓ ISTEN áldjon meg téged, kedves családod és minden Igaz jó magyar honfitársainkat !