HunorMagor
2013-06-23 06:12:17
Áder János
Magyarország köztársasági elnöke
Tárgy: Az új földtörvény közjogilag érvénytelen
Tisztelt Elnök Úr!
A Váralja Szövetség mint értékvédő és patrióta civil szervezet egyik legnagyobb nemzeti
kincsünknek tartja a termőföldet, amelynek védelme és megtartása érdekében már 2008-as
megalakulásunk óta folyamatosan felszólalunk.
A föld a helyi közösségek alapját jelenti, a vidéki lakosság megmaradását és végső soron az
ország boldogulását. Ezért valljuk azt, hogy a termőföld közérdek, így a helyben élő,
gazdálkodó családokat és közösségeket illeti meg. Nem tudtuk támogatni a földtörvény
2013. június 21-i zárószavazáson elfogadott tervezetét, amely – azon túl, hogy a kormány
meghirdetett programjával ellentétes tartalmú – lehetővé teszi a külföldiek földszerzését,
szélesre tárja kiskapuit a nagybirtokrendszer előtt, nem tartalmazza a fenntarthatóság
sarokköveit és a demográfiai földprogram sem tükröződik szellemiségében.
Mégsem a földtörvény tartalmát illetően fordulunk most Önhöz – holott erre is jó okunk
lenne – hanem azért kérjük közbelépését, mivel megítélésünk szerint a törvény –
előkészítésének és elfogadásának körülményei folytán – súlyos közjogi érvénytelenségben
szenved.
1. A földtörvény tervezetéről nem volt társadalmi vita. Bár egy éve fekszik a javaslat az
Országgyűlés előtt, ez idő során négyszer változott meg érdemben – legutóbb a szavazás
előtt egy nappal, június 20-án. A kormány nem tartott lakossági fórumokat, mi ezzel
szemben igen, és így tudjuk, hogy a lakosság nincs tisztában a jogszabály hatásaival.
2. A földtörvényről a Házszabály vonatkozó rendelkezései alapján név szerinti szavazást
kellett volna tartani az egyik parlamenti frakció (Jobbik képviselőcsoport) kérésére, ám
ehelyett a levezető elnök gépi szavazást rendelt el. Súlyosbító tényező, hogy a levezető elnök
nem az előírt helyről rendelte el a szavazást.
3. A jogszabály elfogadása idején a Parlamentben a képviselők egy része obstrukciót hajtott
végre, a rettenetes hangzavar és felfordulás idején pedig nem lehetett hallani, miről
szavazott az Országgyűlés. Vajon képes-e egy ilyen körülmények közepette megtartott szavazás arra, hogy a képviselők valódi akaratát tükrözze? Véleményünk szerint a
szavazáskor elengedhetetlen mérlegelés kizárólag nyugodt munkakörülmények között
biztosítható – ha feltételezzük, hogy képviselőink nem „szavazógépek”.
A fent vázoltak bizonyítják, hogy a földtörvény elfogadása és előkészítése a Házszabály és a
jogalkotásról szóló törvény rendelkezéseinek nem felelt meg, így közjogi szempontból
érvénytelen.
A Váralja Szövetség tisztelettel arra kéri Elnök Urat, hogy ne írja alá a törvényt!
Budapest, 2013. június 22.
Tisztelettel:
Hetzmann Róbert, sk.
Elnök, Váralja Szövetség
Kis Tibor
2013-06-23 00:21:08
HunorMagor
2013-06-22 21:46:29
F-id-e-sz Felfoghatatlanul idegen eszméletlenül szemtelen ! KDNP Koronázatlan Dilinyósok Nemzetietlen Pénzimádók !
Kis Tibor
2013-06-22 21:38:31
Egy személyes adalék, mekkora a baj?
A héten ügyfélkodot kellett kérnem az okmányirodán ( 9 ezres kisváros) félfogadás H, SZ, P, 08-16 óra. Csak péntek délre tudták elvégezni a munkát, mert mindhárom nap 80-120 fő helyi 20-30 éves fiatalunk intézte a kivándórlását.
Szerdán kaptam egyeztetett időpontot péntekre, csak így lehetett.
Kérdésemre, e helyzet mennyire jellemző, a válasz: hónapok óta tart.
Kérdezem a fiúkat-lányokat, csak válvonogatás.
Az űrlap amit kitöltetnek velük, már nem tartalmazza az ideiglenesen külföldön dolgozik kitételt.
Helyette, ha jól értettem az okmányirodás hölgyet, gyakorlatilag kivezetik őket a magyarok közül.
Úgy látom, most már az ellenállás minden formája igazolható. A puszta életünk, a jövőnk a kérdés.
Miközben az igen listát megnézitek azon sem orbán cigány-zsidó, sem kövér nem szerepel. Még a személyes felelősséget sem vállalják a rohadtak.
Kis Tibor
2013-06-22 21:23:58
Remélem a Jobbik mostmár az élére áll és szövetkezik ( élőlánc, gazdák, káslerék stb) és mozgósít az utcán.
A Vona Gábor sajtótájékoztatón elhangzottak szerint.
Csak rajtunk múlik lesz-e kritikus tömeg. Csak rajtubk múlik.
Mindenki nézze a híreket és aszerint cselekedjen. A beszély ideje lejárt, még akkor is ha nagy aveszély.
Ezek a rohadékok mindenre képesek, csak az erőből értenek.
Áldozat-kitartás-Győzelem. Mutassuk meg együtt.
HunorMagor
2013-06-22 21:21:12
Szia Lehel ! Nagyon szívesen ! Kis Emese, Apáinkról nagyon értékes kincs, nem akarok más lenni hanem pont olyan mint ők ! Nem hagytak lehetőséget a gonoszoknak, és megtanították arra őket mi a becsület, Harcban Békében egyaránt olyan legyek mint ők, tettre kész és győzelmes harcos .
Kis Tibor
2013-06-22 21:18:12
Lisbeth,
Szerintem jogilag ez sem állja meg.
A névszerinti-t nem lehet lecserélni, ha egy arra jogosult kérte.( ha jól értem a házszabályt)
Kis Tibor
2013-06-22 21:12:16
Benedek,
a kuruc fénykép nem egy módosító inditvány? jó lenne tudni időpontot
Ettől még lehet csalás, az eseménysor mutatja óra perc msdperc a szavazásokat. Ezek alapján kell átnézni a videofelvételeket, ha valaki tudja, összegyűjthetné az összeset ide.
Kis Tibor
2013-06-22 21:06:54
totya54
2013-06-22 19:50:41
Borsodi
2013-06-22 19:44:47
javítás: leendő = leendő földtulajdonosok
Borsodi
2013-06-22 19:42:50
Benedek, ezen én is elméláztam. Egy tippem van: anno az MSZP-SZDSZ koalíciónál láthattuk, hogy évekig úgy tettek mintha különállók lennének, a "lakosságot" érintő negatív intézkedésekből mindig kimaradt az egyik fél, (általában ellentétesen szavazott), mikor előre lepaklizták ki mire fog szavazni: így egyrészt nem látszottak összetartozónak, másrészt nem kellett mindenkinek elvinnie a balhét.
Gondolj bele:
- ballibcsisek is megszavazzák ugyanúgy, akkor egyből kiderül, hogy mennyire összenőttek a FiZESS párttal.
- ha ellentétesen szavaznak, akkor pedig nagyobb média "zavart" visszhangot okozhatna, amit a most a leendő "nemzetközi $idók" nem szeretnének. (meg kellene magyarázni, miért szavaztak ellentétesen és az már néhány percet jelentene még a retek klubban is)
a végeredményt pedig nem érintené.
Ha jól értettem nem csak EU-s , de az EU-s társultak, mint például egy közel keleti is leendő tulajdonosnak nyilváníttatott.
Mivel országunkban i$raeliek még a német befektetőket is megelőzik, így nem lesz meglepő, ha elsősorban ők fognak földet vásárolni és nem kell majd mutyizniuk, holmi Sukoróért, hanem törvényesen felvásárolhatják.
HunorMagor
2013-06-22 18:23:51
HunorMagor
2013-06-22 18:13:54
Ferenc
2013-06-22 15:40:19
Javaslom az alábbi linket mindenfelé elküldeni, hogy minél többen megtudják az igazságot. Ennél hitelesebb tájékoztató a Fidesz - kormány hazug politikájáról jelenleg aligha van. Mert az emberek többsége nem is tud arról, hogy mi folyik az országban és egyáltalán miröl szavaztak tegnap.
Angyan Jozsef elhagyta a fideszt - Kossuth ter - Alkotmany utca 2013. 06. 21.
http://www.youtube.com/watch?v=OoljeGJlvdU
totya54
2013-06-22 15:28:32
Kis Tibor
2013-06-22 13:22:54
a nem egyezés okát ki kell deríteni
Kis Tibor
2013-06-22 13:20:48
Benedek,
Negváltoztatták, nrm lyan rég: a jelenlévők ( = szavazók) 2/3-ára.
A számok nem egyezésének okát ki kell deríreti
Lehel
2013-06-22 12:56:05
Köszönöm a választ kedves Hunor-Magor !
A leghosszabb letöltésnél is csak 17 perc jött le,pedig letöltöttem az ajánlott programot is a SZKR-hez.
Na, mindegy, majd megoldódik, ha ?
Üdv
Lehel !
HunorMagor
2013-06-22 11:48:05