aprós
2013-06-28 19:16:53
Szeretném felhívni a figyelmet:
Ünnepi műsor a Hősök terén 2013.július 7.-én 20 órakor bemutatásra kerül:A pozsonyi csata rock musical.
Hírforrás:Világ Magyarsága jún 27.-i száma
totya54
2013-06-28 17:18:04
Kis Tibor
2013-06-28 17:08:18
Borsodi
2013-06-28 15:54:20
ÁKTV arhívum:
http://youtu.be/kV5bAzFM4Mk
2:19 Horn pufajkás milyen volt.
Újabb MTI hír:
"Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz Horn Gyula néhai kormányfő temetésén - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden az MTI-vel."
Ne feledjük: Orbán nem jelent meg Hegedűs Lóránt temetésén, hanem két emberét elküldte, akik közül az egyik a temetéshez illetlen (kék színű) ruhában jelent meg.
Az egész kommunista államapparátust le kell váltani, Horn halálának másnapján az OEP kitűzte a fekete zászlót. Miért is?
Lehel
2013-06-28 10:34:27
Kedves Kubinyi Tamás Úr !
Bizalomhiány, élettér beszűkülés és Nem hitetlenségük miatt mennek el a fiatalok (vannak persze akik kalandvágyból, ismeretszerzés miatt, de az nem is lenne probléma ), ahogy menekülnek el hívő középkorúak is, hanem azért, mert a MAFFIA ÁLLAM ELLEHETLENÍTI AZ EGZISZTENCIÁLIS MEGMARADÁST.
Hívő őseink lelkében a Szent Korona eszme lényege között ott van a jogok és kötelezettségek egyensúlya, vagyis olyan szintig kötelezhető bárki, amilyen szintig Ő joggal rendelkezik.
Ha NINCS JOGA A MAGYARNAK SAJÁT ESZKÖZEIVEL MEGVÉDENI VAGYONÁT, AKKOR NEM KÖTELEZHETŐ ARRA SEM, HOGY EGY ILYEN RENDSZERBEN VAGYONILAG HELYT ÁLLJON. TOVÁBB.
Itt a prozelitásítás során ez az egyensúly is felbomlott, továbbá felbomlott az emberi méltóság tiszteletben tartásának gyakorlata, AMI ELVISELHETETLENNÉ TESZI AZ ANYAGI VILÁGBAN VALÓ LÉTEZÉST ÉS LEHETETLENNÉ TESZI HÍVŐ VOLTUNKBÓL ADÓDÓ KÖTELEZETTSÉGEINK TELJESÍTÉSÉT.
eZEN OKBÓL KERESNEK SOKAN OLYAN HELYSZINT, AHOL EZEN KÖVETELMÉNYNEK MEG TUDNAK FELELNI.
Hogy élhetne egy felelős ember, vállalkozó olyan közegben, ahol nem csak potenciális adóhátrányban van, de rajta a vásárlásainak költségét vagyona kárára is behajtják, miközben az ő szolgáltatásának értékével - amiből fizetni tudná a vásárlásai árát - nem kaphatja meg és ezt az állam nem is garantálja neki.
HASONLÓ ÜGY A DEVIZAHITELES DOLOG IS, AMIKOR AZ EMBER BEMENT A BANKBA,
MAJD UTÓLAG AZT MONDJÁK NEKI, HOGY TE KASZINÓBA MENTÉL BE, ÍGY ADÓS RABBÁ VÁLTÁL.
És ehhez az Állam is asszisztál.
ILYEN KÖRNYEZETBEN MEGSZŰNIK A BIZTONSÁGÉRZETE, HISZEN AZ ANYAGI VILÁG TÁMADÁSAI ELLEN NEM NYÚJT VÉDELMET A HIT SEM.
Emberi, keresztényi kötelességünk családunkról gondoskodni, Őket megvédeni.
Talán Gábor által mondottak és Ön között ott lehet a közös nevező, hogy még a "szocializmusban sem volt a minimális szinten élők számára ilyen tragikus a helyzet, az a világ gyakorlata ezért közelebb volt a kereszténységhez, bár a politika ezt tagadta, de nem volt CIONISTA, MIVEL AZ OROSZOK NEM ENGEDTÉK.
Kis Tibor
2013-06-27 22:08:09
Apista, gyanús vagy nekem, hogy miket olvaso?
ha-ha-hi
Kis Tibor
2013-06-27 22:03:33
Ez egy Macintos op. rd. ha jól tudom, ehhez vannak video lejátszó programok, ha jól tudm az acrobat reader éa java egyes verziói is jók.
Ért hozzá valaki profi módon?
Én tudom a lépéseket aszhem, de ha valaki jobb, segítsen Algolnak.
Apista
2013-06-27 21:36:19
Algol
2013-06-27 21:26:27
Köszönöm a segitseget, de ezek mind nem müködnek. A rendszer egyebkent OSX 10.8.4. Safari azt irja ki a kepkockaba, hogy " operation cannot be completed not a movie file" Szoval nem tudja ertelmezni mint video filet. Igy van ez egyebkent azokkal a videokkal is az oldalon, amelyek nem youtube filmek, sajnos.
Apista
2013-06-27 20:49:23
Kis Tibor
2013-06-27 20:39:38
ALgol,
Milyen az operációs rendszer, és milyen keresőt használsz?
HunorMagor
2013-06-27 20:24:27
Szia Benedek ! Valahol olvastam vagy hallottam azt, az sem biztos egyáltalán hogy Ábrahám létezett . Ábrahám=Brahma . Talán arra a sorra gondolsz, hogy zsidónak mondják magukat, de nem azok hanem a sátán zsinagógája . Ha jól megfigyeled Jézus szavát, mondandóját amikor az önkényuraknak azt mondja hogy, rátok száll minden igaz ember vére, az igaz Ábel vérétől Zakariásnak, a Barakiásnak fiának a véréig akit az oltár mellett megöltetek. Csak a vak nem veszi észre, hogy Jézus ez által azt mondta ki, hogy a zsidók Káin leszármazottai. Vagyis inkább Káin az ős apa .
9. És monda az Úr Kainnak: Hol van
Ábel, a te atyádfia? Õ pedig monda: Nem
tudom, avagy õrizõje vagyok-é én az én
atyámfiának?
10.Monda pedig az Úr:Mit cselekedtél?
A te atyádfiának vére kiált hozzám a földrõl.
Zsid. 12,24. Jel. 6,10.
11.Mostan azért átkozott légy e földön,
mely megnyitotta az õ száját, hogy befogadja
a te atyádfiának vérét a te kezedbõl.
12.Mikor a földet mûveled, ne adja az
többé néked az õ termõ erejét, bujdosó és
vándorló légy a földön.
13. Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb
az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
14. Ímé, elûzöl engem ma e földnek színérõl,
és a Te színed elõl el kell rejtõznöm;
bujdosó és vándorló leszek a földön, és
akkor akárki talál reám, megöl engem.
15. Ésmonda néki az Úr: Sõt inkább, aki
megöli Kaint, hétszerte megbüntettetik.
És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki
meg ne ölje, aki rátalál. Ezék. 9,4. 6.
Kain utódai
Read more:
http://szeretet.hupont.hu/173/1biblia-oszovetseg-mozes-i-konyve-a#ixzz2XRTrTaaq
Ha megfigyelitek, a zsidók és cigányok Kainhoz hasonlóan ténykednek ebben a világban, bujdosók és vándorok a földön és üldözi őket a rossz lelkiismeretük és minden igazságnak ellenségei .
Kis Tibor
2013-06-27 20:20:52
Algol
2013-06-27 20:05:41
Rendben en feladom az Almos Televizioval, sajnos nem müködik es a weboldalak sem nyujatnak segitseget. Aki Applet hasznal az mit csinaljon?
Lehel
2013-06-27 18:13:54
HunorMagor
2013-06-27 17:31:58
Azért az is szép és érthető, ha Palestina úgy hangzik, hogy Pál és Tina . Nekem ez nagyon is érthető Magyarul . Melkisédek rendje is nagyon tetszik, mindig is közel állt hozzám és nagyon sokat mondott, pláne akkor amikor megtudtam azt, hogy a Magyar ősi papság Melkisédek rendje szerint való a szívem ujjongott amikor megtudtam, mert a Pártus Magyar Jézus Örökkévaló Pap Melkisédek rendje szerint, és mit bizonyít ez, azt hogy közülünk való drága testvérünk Királyunk .
HunorMagor
2013-06-27 16:22:28
Néhány észak amerikai Indián törzs neve : Komancs- Kő mancs Delavár-Dél avar Mohikán-Muhi kán Apacsok Apa csak Szeminol Szem inal Irokéz-Író kéz Ogellala Ó gall alá Sziú Szí-Úr Dakota Dák-Óta Lakota Lak-óta stb.
HunorMagor
2013-06-27 16:03:39
Köszönöm Benedek, Csak nekünk van közünk hozzá, így helyes és értelmes .
I. IZRAEL
Az elnevezés sumér eredetű, mert az agglutináló sumér nyelv szerint:
IZ (L. 296) = Istenlélek,
RA3 (L. 381. és 293.) = fény, ragyogás, tisztaság,
EL (L. 13. és 564.) = Tisztaság, purification, menny, az isteni nagysághoz felemelkedett.
IZ-RA-EL tehát az a nép volt, mely a sumérnak nevezett Istenszemléletből a fenti tulajdonságokat magáénak tudta és hitte.
Vizsgálják meg az eblai ásatásokból kikerült sumér anyagot, és állapítsák meg annak hovatartozandóságát. Ugyanis ez a királyság igazolja azt,
hogy a történelem izraelitáinak semmi közük nincs a bibliai zsidókhoz és ez az ékiratos anyag fog ékes bizonyítékot szolgáltatni arra vonatkozólag is, hogy a zsidók hogyan tulajdonították el és hogyan rögzítették le a bibliájukban mindazt a sumír-hurritaizraelita kultúranyagot, amihez nekik semmi közük nincs.
A kutatóknak azt is figyelembe kell venni, hogy a Kr. e. 2200 körüli években - a semita NARAM-SIN - akkád király által lerombolt és a múlt években kiásott EBLA helyén épült fel egy ÁRPÁD nevű város, melynek az az érdekessége, hogy VI. Salamanazar (726-722. B. C.), vagy ennek utóda II. Sargon (721-706. B. C.) - uralkodása alatt tűnik el a föld színéről IZRAELITA nevű lakosaival együtt. ÁRPÁD város földrajzi helyét a közölt térkép mutatja, EBLA-nak írva.
Lehel
2013-06-27 13:27:45
Kedves Benedek !
Egy kicsit megkevert, amit írtál.
A Jászok a XII.sz könyékén telepedtek be a Kárpát Medencébe, ,ha jól tudom.
Az itteni központ Jászberény és pontosan Jászberény testvérvárosa (feltehetően névadó) Yazd, a Jászok ősi székhelye, de Yazd Irán közepén van és igen távol Palesztinától.
Az viszont tény, hogy Yazd központtal működik ma is a világ legnagyobb Jézushívő - Zoroaszter hívői közössége ( 30 ezer lelket számlál ma is) és Yazd a Föld 3-4. legősibb városa Ur és talán Damaszkusz után (4 ezer éves)
Galillea területére tudtommal - a 10 zsidó törzs elfoglalásakor azokat elhurcolta Nabukononozor K.E. 600 körül Babilonba - onnan telepített sumer népet. Csak két törzs maradt eredeti helyén, Juda és Benjamin, akiket viszont a Római Birodalom tartott már Jézus idején is megszállás alatt, mivel Szkítia nem engedte Rómát Kelet felé tovább nyomulni, csak Júdeáig...
Engedte viszont Róma Júdeának, hogy az északi sumereket (Galilleát) zsidósítsa, ezért szenvedett ott leginkább a nép - ahogy ma az a kevés magyar, aki még itt létezik - és ezért küldte az ÚR fiát, Jézus Krisztust pontosan oda,ahol legnagyobb volt a szükség a segítségre.
HunorMagor
2013-06-27 10:58:01
Szia Ankica ! Persze szívesen minden linket, ami le lebbenti a fátylat az igazságról, az igazság teszi az embert szabaddá és nekünk a múltunk miatt nincs mint szégyenkezni mint más népeknek, azért is bújnak a mi történelmünk alá más néven és használják föl a mi történelmünket úgy mintha az övék lenne. Azt hiszem hogy kevés Magyar ember tudja azt, hogy az ősi IZ-RA-EL azok nem a zsidók, ők csak át vették a nevüket miután 90% lékukat ki irtották a szent földön, és az ő nevüket bitorolják a mai napig is. Az ősi IZ-RA-EL az turáni eredetű és több közünk van hozzá mint a zsidóságnak, és ezért érdemes el olvasni, Professzor Badinyi Jós Ferenc Írásait .
Palesztína története és népei, Ebla
http://aranylaci.freeweb.hu/jezus-palestina/palestina.htm