HunorMagor
2013-07-22 12:31:13
Mi igazából a pártoskodás ? Egy becsületes nép feldarabolása ! Hogy is működik ez ? Fidesz=fej Jobbik=jobb kar kommunista=bal kar szocialista=jobb láb KDNP=bal láb stb . A Magyarság imigyen földarabolva, a mészárosok kényesen ügyelve arra, hogy a szakorvosok nehogy visszavarrják a levágott tagokat, amely nélkül a test maga tehetetlen. Az aki megtagadja a pártját és kihátrál belőle, majd a Magyar testbe tömörül, ami azt jelenti hogy visszatér az ősi testbe így az egy testé válás megszünteti automatikusan a pártoskodást. Minden igaz Magyar ember egy testben gondolkodik, és szavaz a Magyar egységre ahol senki nem nagyobb, és nem is kisebb hanem=egyenlő ! A Magyarság egységére tegye mindenki a szavazatát, és ne a pártokra amely szétzúzta a nemzetet. A Magyar nemzeti egység, nem mint párt hanem az egész Magyarság. Szavazáskor senki ne szavazzon egy pártra sem, hanem a nemzeti egységre . Mindenki írja rá a szavazó lapra, Nemzeti egység és jelölje be .
Anikó3
2013-07-22 07:12:46
Köszönöm ferkónak, Sárinak, Debreceninek és mindenkinek az elmult két nap beírásait, sokkal tisztábban látok. Köszönöm Kubinyi úrnka, a nemzet élő lelkiismeretének, hogy küzd a magyarság tisztánlátásáért. Nem a betelefonáló Anikó vagyok, de örülök, hogy ide találtam. Tíz évet megspórol az életemből az Álmos tévé. A jobbikban jó magyarok vannak, de ugyanaz a hálózat szervezte meg mint az összes többi pártot, ezért van vita. Ne egymásra haragudjunk, hanem tájékozódjunk és vigyük előre a magar ügyet.
Szabó Ferenc
2013-07-21 22:40:27
Debrecenizsikének
A Jobbik 1967-től, tehát az akasztós időktől MSZMP-s jelenkori országgyűlési képviselősora nem csak Nyikos Lászlóból áll, hanem a tagság jelentős része ezen a hálózati szálon lett megszervezve, és nem baj, ha ezt magunk között szóvá tesszük, mert ez így nem maradhat a bizalommal együtt. Itt van pl. Korondi Miklós Pest megyei elnök esete, vagy a volt hajdusámsoni elnök Montlika Zoltán, aki a Jobbik mellett az MSZP-nek is tagja volt. Ezek jelzik, hogy komolyan kell venni a kérdést, indulatok nélkül.
Ferkónak
Jó, hogy megtaláltad ezt a cikket, ez azt mutatja, hogy Kubinyi már akkor harcolt a Fidesz nagy-Kossuth-díjas mogulja és Orbán legbizalmasabb belső hálózati köre ellen, amikor még nem is került az Echóhoz. Ezek a közeli információk segítenek megérteni, hogy a hálózatok miként szövik át a prtokat és mitől kell védenünk a magyarokat mindenhol.
zsike.papp@gmail.com
2013-07-21 21:48:58
Kedves Ferkó !
Lent egy bizonyos szint alatt nem értik miről beszélsz, azzal az egyetlen nyilegyenes barázdájukkal. Csak mondják, amit a fejükbe sulykolnak !...nyikoslászlóznak, ezt az egy nevet meg tudta jegyezni, bármennyire analfabéta is ! Mert ugye Nyikos László a legveszélyesebb hazaáruló ,aki mindent elad, "privatizál" , stb.
Biztos vagyok benne, hogy sokunk örül és várjuk az uj infomációkat, különösen az ilyen közelieket, mint a két alul lévők!
Köszönjük ! DEBRECENI
Ajózsef
2013-07-21 21:04:22
Ajózsef
2013-07-21 21:03:13
"...Az 1930-as években az ország lakóinak igen jelentős hányada ismerte a helyesírás szabályait...
...A magyar helyesírás más nyelvekénél egyszerűbb és logikusabb volt. Tanítását az iskolákban könnyűnek, kellemesnek és eredményesnek mondták...
...1990-re megváltozott a helyzet. Tanítók, tanárok egyformán panaszolják: a helyesírás tanítása öröm helyett kín lett. A gyerekek elutasítják nyelvészeink újdonsült, megtanulhatatlan szabályzatait, önkényeskedő, zavaros, rosszul indokolt és fölösleges változtatásait.
Ezért kényszerültem arra az elhatározásra, hogy könyvem hazai kiadásában nem veszem tekintetbe A magyar helyesírás szabályainak 11., akadémiai kiadásának mondvacsinált, logikátlan, keservesen kiagyalt, basáskodó és bosszantó újításait. Ezen az úton kérem meg nyomdászaimat és szerkesztőimet, hogy legyenek ebben segítségemre. Egyúttal felszólítok mindenkit: nyomdászt, tanítót, tanárt, írót, újságírót, minisztériumi és magántisztviselőt, képviselőt, jegyzőt, bírót, ügyvédet – minden magyart, aki naplót vezet, jegyzeteket készít avagy levelet ír, hogy tegye ugyanezt. Kétes esetben forduljon a Helyesírás régebbi, lehetőleg kilencedik kiadásához. Vagy, ami sokkal jobb, tulajdon józan eszéhez...
...Nyelvészeinktől pedig senki se féljen többé. A kommunista parancsuralom napjai lejártak; akadémikusaink nem tudnak karhatalmat küldeni ellenünk."
Faludy György
U.I.
nyelvészeinknek én is kellemes pihenés kívánok.
Sári
2013-07-21 20:56:06
Kóser Zsike!
A helyesirásról nem kérdeztem, arra válaszolt, Nyikosról viszont nem. Ez tippikus bolsevik módszer és még támogatói is vannak. Szerintem ez a valódi gáz. Tehát 1967-ben MSZMP gyilkos egypártba belépett mai országgyülési képviselővel semmi baja. Na erre voltam kiváncsi. Jó nyaralást.
Már nem várom szives válaszát. Végezze a munkáját.
zsike.papp@gmail.com
2013-07-21 20:40:32
Kóser Sára !
Önnek csak DEBRECENI ! érti?!
papagár=papagáj
tené=tenné
tuggya=tudja
gondplkoggyanak=gondolkodjanak (egy szóba két hiba, nem semmi ! )
eggyüt=együtt (szintén nem kis teljesitmény !! )
Ritka az ennyire primitiv, buta lény ! Szégyen!!
Ezután : no comment !-ha tudja "ki " az !
Iza
2013-07-21 20:35:12
Tanulj meg helyesen írni itt alattam , ha Magyar vagy akkor meg főleg . Tényleg nagyon gáz vagy !
Sári
2013-07-21 20:28:18
Kóser Papagár Zsike!
Megtené, hogy válaszol? Hiába teszi be az időjelet, választ nem adott a kérdéseimre. Ha szükséges megismétlem, bár olvasható. Az 1967-ben az MSZMP-be belépő Nyikos László Jobbik országgyűlési képviselőségével elégedett, vagy sem. Tuggya, ettől függ, hogy a magyarok vagy a komcsik közé tartozik a Jobbikon belül.
Kellemes nyaralást kivánok én is, és kérem kicsit, nagyon kicsit gondplkoggyanak el ezen Egy Hazug Jobbikossal eggyüt.
Várom szives válaszát, végezze a munkáját.
zsike.papp@gmail.com
2013-07-21 20:17:11
Szia Egy Jobbikos!
Én is megyek szabira hétfőn vagy kedden, kb. 10 napra !
1-2 primitiv lény tobzódhat, a központ átvezényelheti más terepre, ahol talán nem követelmény még az irás ismerete sem ! A zsidesznek csak ilyen jutott, de ezt szeretik, mert ezek kezelhetőek !
Kellemes nyaralást Neked is !
Szia. DEBRECENI
zsike.papp@gmail.com
2013-07-21 20:08:23
Kóser Papagáj Sára !
Csak ismételni tudom : a válasz : 11.46.56! Kérjen irástudótól segitséget!
Nem tudom nézni, ahogy kerékbe töri folyamatosan szegény anyanyelvünket ! A butasága csak másnak tünhet fel! Minél ostobább, annál hangosabb !
nemkaptam=nem kaptam
nics=nincs ( bár ez elirás is lehet )
köszpont=központ
ahoz=ahhoz
lessz=lesz
Érettségi vizsgán ennél sokkal kevesebbért is kirugták volna. Önt még ez is minősiti !
Azt hiszem, hogy a "várom szives válaszát, végezze a munkáját "-nál elakadt a tű ! Szánalmas, nevetséges ! Ne alázza magát !
Marcsi
2013-07-21 20:05:14
Kedves Topi!
Én is köszönöm a videót a cikk is nagyon érdekes.Az első kép jó a másodikon,viszont egy jót nevetem.
Sári
2013-07-21 19:24:30
Kóser Zsike!
Nemkaptam választ, megtenné, hogy megadja? Nics kapcsolatom a zsidesz pártköszponttal, ám Egy Hazug Jobbikos tanácstalanságából ugy tünik nem tud egyenes kérdésre egyenes választ adni, azaz ahoz a jobbikosokhoz tartozik, akik a kommunistákat védik. Na ez a baj, igy nem lessz soha igaz magyar párt.
Várom szives válaszát, végezze a munkáját.
zsike.papp@gmail.com
2013-07-21 19:11:00
Kóser Sári !
Ilyen alja munkára csak a magadfajta vállalkozik !
A zsidesz pártközpontból kiadott- megismételt kérdésekre már választ kaptál : 11. 46. 56 !
Erre még választ MI ! nem kaptunk, ezért miről beszélsz, te primitiv szajkó ! Tehát MI ! kérjük a részletes választ !....vagy a pártközpontból még nem kaptad meg ?
Sári
2013-07-21 18:53:58
Egy Hazug Jobbikosnak
Kezdjük az elején, minden állitáson végigmehetünk szép sorban, csupán a válaszait várom. Bizonyitékot ide nem tudok feltenni, csak szavakat, de ha azt mondom, hogy a Barikád a Rózsadombon van, nem nekem kell bizonyitanom, hiszen benne van az ujságban, és a többi dolog is hasonlóan ellenőrizhető. Kérem ne veszitse el a türelmét, mert ha azt írja nekem: "Maga egy undoritó senkiházi!" az a logika szabályai szerint az önről eddig megismertek alapján azt jelenti: maga egy jó magyar! Kérem válaszoljon igennel vagy nemmel az alábbi kérdésekre:
Volt-e diktatúra és egypártrendszer Magyarországon?
E diktatúra nevében meghurcolták-e jó magyarok millióit?
E diktatúra nevében akasztottak-e föl sok-sok magyart? (Sokkal többet, mint amennyit beismernek.)
E diktatúra kiszolgálói beléptek-e a kommunista pártba?
E diktatúra kiszolgálói között ott található-e Nyikos László a Jobbik országgyűlési képviselője?
Vannak-e hozzá hasonló emberek a Jobbikban?
Ugye nem vállalható a jó magyarok számára, hogy ilyen emberek döntsenek a sorsukról?
Ugye nincs erkölcsi mencség az ilyen szolgalelküségre?
Ugye nem állitható példaképként a párttagság elé ez az eset?
Meg kell-e szabadulnunk az ilyen multtal rendelkezőktől?
Várom szives válaszát, végezze a munkáját.
zsike.papp@gmail.com
2013-07-21 18:52:19
Kóser sári !
Botrányos a helyesirásod is, nemcsak az orcátlan hazudozásod ! Buta vagy, mint a döglött hintaló !
Figyelj ! :akor= akkor
szolgájja=szolgálja
ugyanijen=ugyanilyen
külömbek=különbek
Szégyeld el magad, hogy még az anyanyelvünket is meggyalázod ! Te Hazug Kóser Sára, amig csak ennyi eszed van, másnak ne osztogasd ! Egy rakás botrány vagy ! Ugy szavaztál te meg a falkád a Jobbikra, mint én a zsideszre ! Nagyon primitiv vagy ! Ja, és járj korrepetálásra, ne égesd magad !
Sári
2013-07-21 18:36:28
Egy Hazug Jobbikosnak, gyűlölködő székelyföldinek, hazug ferkónak és társainak
Önök uraim ide járnak gyalázkodni, rágalmazni, és amikor kiderül, hogy mindaz amit állítanak nem igaz és csak arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a valódi bajokról, akor lezsideszesznek. Nem voltam, és nem vagyok zsideszes, sem kommunista, ellentétben az önök országgyűlési képviselőjével Nyikossal, persze erre semmit nem mondanak, életrajzot kopiznak be és azt gondolják hogy az valami? Bármely ifjú közgazdász jobb lett volna pénzügyminiszterjelöltnek, mint egy levitézlett ősbolsevik. Erre nem adnak magyarázatot, pedig most is ott ül, ötleteket ad és szétzülleszti a nemzetinek hitt pártot. Ez az oldal a nemzet javát pártok felett szolgájja, itt ne süssék el buta propagandájukat, ha nem tudnak a kérdésekre válaszolni, hiszen semmire nem adtak választ. Ugyanijen szigorú vagyok a kommunistákkal, fideszesekkel, de ha nem külömbek, ne merjék a nemzet érdekét a szájukra venni. Egyébként az egész családom a jobbikra szavazott, de nem biztos, hogy mégegyszer megteszi, ha nem tisztul meg ez a párt.
Várom szives válaszát, végezze a munkáját.
zsike.papp@gmail.com
2013-07-21 18:33:20
Jól tudom, hogy a zsidesz van hazaárulási pozicióban 2/3-al , ott van a legtöbb kóser-komcsi, ők fosztogatnak-rabolnak arcátlanul ?!
Kedves Egy Jobbikos ! Akkor 40-es IQ-val miről beszélnek itt ?! Az ország tragédiája jelenleg ez a dölyfös, gőgős, pökhendi banda , amit minnél előbb el kellene takaritani ! Talán az itt Jobbik-rágalmazók bűne is, hogy ezek a tolvaj piócák ekkora hatalommal teszik tönkre hazánkat, szivják a vérünket ,eladják a talpunk alól a hazánk földjét is ! Ezen kéne fröcsögni, zsidesz aktivisták ! Az állarcotok már régen lehullot azok előtt, akik tudnak gondolkodni, látni ! DEBRECENI
Topi
2013-07-21 18:05:33