Borsodi
2013-07-23 18:04:09
Isten éltesse sokáig az Álmos Király Televíziót! :-)
Ajózsef
2013-07-23 17:28:29
a sport:
"Mi majd előírunk nekik valamit, ami úgy fest, mintha ugyancsak politika lenne. Hogy pedig a tömegek észre ne vegyék, hányadán vannak, ezenkívül szórakozásokkal, játékokkal, mulatságokkal, szenvedélyekkel, vidámparkokkal is eltereljük majd figyelmüket. A sajtón keresztül hamarosan kezdünk majd művészeti pályázatokat és mindenféle sportversenyeket javasolni: az ezek iránti érdeklődés végképp el fogja vonni az emberek figyelmét az olyan kérdésekről, amelyekben kénytelenek lennénk velük szembehelyezkedni.
Amint a nép egyre inkább elszokik attól, hogy gondolkozzék és önálló véleményt alkosson, ugyanazt a hangot kezdi majd megütni, mint mi, mert csak mi fogunk neki új irányt mutatni a gondolkozásban - oly személyeken keresztül természetesen, akikről nem sejtik, hogy velünk tartanak."
idézet a jegyzőkönyvből ami már több mint 100 éve nem is létezik, mégis megvalósul.
Borsodi
2013-07-23 14:55:26
akkor most egy kis "füllentésen" fogjuk O.V-t
origo.hu/itthon/20130722-orban-viktor-demjen-ferenc-es-a-pofatlan-siraly.html
"Jó ha figyelünk", a videóban az interjú alatt OV gyakran fogdossa a fülcimpáját és a füle mögött hátrasöpri a haját.
Végig a fülét matatja, kénytelenek meg is vágni az interjút..
Ilyeneket mond a magyarországi sportkiadásokról: "mind meg is térül" pici szünet , mert belegondol és helyesbít "ha jól csináljuk meg is térül"
s ez így már igaz, de a kérdés továbbra is áll: mikor csinálják jól?
biztos felcsúti telke végében lévő óriás stadionra gondolt közben...
mikor fogják már a látványsport helyett a tömegsportot támogatni? mit támogatni, de legalább ne adóztatnák meg többszörösen!
Sári
2013-07-23 14:21:08
hazug ferkónak
Azt a mondatát amikor engem Kubinyi urral összekever, lefényképeztem és kitettem a monitoromra, hogy a gyerekeim lássák, milyen anyjuk van.
Köszönöm ferkó ez szép volt.
Imi
2013-07-23 13:41:18
Én is ott voltam azon a Szabadság téri Budaháziról szóló előadáson, ahol magnószalagokat is lejátszott Kubinyi úr a családját érő éjjeli halálos fenyegetésekről, ami a Dunatévés szekus és mos ad ügynökök munkája volt, fegyverrel fenyegették, hogy ne szakitsa meg a kapcsolatot Csórival és legyen őstörténet az Agorában. Ebből az időből való az az ujságcikk, amit ferkó rágalmazó céllal tet fel az ügynök Csóriról, ám minden szava Kubinyi urat igazolja, mert már akkor szembefordult Orbán dízsidaival. Ott hangzott el, hogy milyen rágalmakkal illetik majd Károly nevű SZDSZ-es testvérről és hasonlókról, amiből egy szó sem volt igaz, de most ferkó egy-az egyben ezeket ismétli. Vajjon honnan vette? Ez mutatja, hogy ki is ez a ferkó, és mért küldték ide. Én megkérem Kubinyi urat, hogy az ilyen küldött alakokat zárjuk ki a beírásból, mert teljesen tönkre teszik az oldalt, hetek óta.
Sári
2013-07-23 12:43:09
hazug ferkónak
Köszönöm, hogy a beirásaimat ismétli, szükség van rá. Ha mindet kimásolja és ujra beirja, az lessz a legjobb. A hazugságai viszont könnyen megdőlnek, Kubinyi urnak nincs Károly testvére, ezt az interneten keresgélve kombinálta össze, ugyanolyan hazudozó mint Egy Hazug Jobbikos. Azért küldték ide, hogy árcson, de végül azoknak árt akik megbizták.
Várom szives válaszát, folytassa a munkáját.
Borsodi
2013-07-23 10:53:28
Idézet:
"Tisztul a Magyar Nép!
Kirajzolódik a MAGYAR EMBER! A magyar ember, már nem a másik szidásával jut előre, hanem az értékes munkájával!
Milyen furcsa, hogy a pártok mindent elmondanak egymásról… minden igazat, csak mert párt és vezérfanok “vagyunk” ezért saját pártunkról nem hisszük el, csak a másikról… Minden pártot utolért és beépültek a bűnöző korrupt fazonok! A magyar emberért és a Hazánkért tenni akar, az kilép, fel áll a mocskos, zsebét tömő bársonyszékéből.. beáll a nép közé és velük együtt kivívja a szabadságot! Ha még van köztük becsületes, az akkor ez teszi! Hát ha még aki nem jött rá, aki nem vette észre, hogy a változás ami ott hozható, az nép és Magyar ellenes… életellenes! Aki még nem vette észre, hogy az életünkre törtek, vagy nem akarja, hát pusztuljék ha akar ő maga… de ne húzzon a sötétbe le másokat, ártatlanokat! Nincs jobb, nincs liberális, nincs bal! Ingyen cirkusz van hülye gyerekeknek! Mindig az van mondva amit hallani akarunk!!! Elhisszük és aztán minden megy tovább!! Vannak a pártok és vannak akik a pártokkal vannak és van a NÉP! Tessen mindenki választani, mert nem érünk rá! Minden EMBERnek választania kell! A NÉP az életéért a szabadságáért harcol és a gyermekeiért! Aki a pártjáért és vezéréért, annak gondolom nincs családja, gyermekei, mert ha igen, akkor annak ellenségeként! A politikus meg miért, csak saját magáért a pozícióért. Mert ha a Népért akar, akkor kiszáll a mocsokból és leereszkedik a népéhez, hogy felemelhesse! Mert ha benne van a szikra, az az ősi szikra, amit őseink véréből maradt nekünk, akkor abban lángra gyúl és tudja mi a dolga! Tudja, hogy a népnek az ő bársonyszékéből nem lesz jobb! Bár nekem sem onnan tették a jót soha, de nem is vártam… DE! hogy nem tesznek jót még csak csak, de hogy az életemre törnek, hogy most már onnan bántanak! Na neee! Azt már nem!
Lerövidítem! Választani kell! Magyar nép, gyermekeid, ; Pártvezér, pártod. Csak e kettő között kell! ÉS KELL! a Magyar nép, a magyar ember… tudom évtizedeken keresztül azt tanították, hogy a magyar, lop, csal, hazudik, irigy, és árulkodik… megtanultuk, sajnos azonosultunk is vele……de mostantól mást tanulunk, a magyar ember becsületes, igazmondó, odaadó, segítőkész, dolgos….stb…. és ezzel fogunk azonosulni! Tehát, aki meri szidni a magyar embert, az vagy nem magyar, vagy nagyon nagy gazember! Hááát meg kell tudnunk hogy ki a magyar és ki a bűnöző!!?? Mindenki tisztítsa ki magát, ilyet csak magyar ember tud!! Mert aki nem magyar, abban nincs a szikra és nincs ami fellángoljon! Magyar ember másik embert nem szid!!! És a magyar nem birka!!!!! No ha ez ellen kifogás adatik… állok elébe örömmel! Itt az idő, hogy megtudjuk, ki a magyar, ki az EMBER, és kiknek kell egy helyen együtt lenni!
Aki neveket imád, és neveket mocskol, neveket kántál… Vigyázz mert becsap!! AKI MÁS EMBERT szid bánt abban a gonosz lakozik! Innen lehet felismerni! Azt hiszed, hogy aki egyszer mocskol valakit, az holnap nem fog Téged??!! ÉSZEN LEGYÉL DRÁGA MAGYAR NÉP! Hol a mocskoló beszéd onnan menekülj, mert mocskos leszel Te magad is!
Köszönöm, hogy elolvastatok Drága Barátaim! Magyarok! Éljen a szabadság! A Haza nem eladó!
Uzsokiné Lakó Éva"
forrás:
http://kaslerarpad.hu/?p=3974
Ajózsef
2013-07-23 09:59:26
Kár megtisztulásról beszélni. Megtisztítani csak azt lehet ami tiszta volt, de bemocskolódótt.
A máz, a felszín pártonként külömböző, hogy odavonza a hiszékeny magyar embereket, de minden politikai párt magját ugyanaz a bűnszövetkezet alkotja.
A pártok közötti összefonódás nem véletlen, inkább politikával és gazdasági kizsákmányolással foglalkozó családokról kellene beszélni.
Imi
2013-07-23 00:13:58
Mit szólna ehez Hegedüs püspök úr? Mit szól ehez a fia? Miért hallgat? Az ellenséggel együtt cseresznyészni nem szabad, mert az hazaárulás, keresztyénárulás.
Imi
2013-07-23 00:11:44
Ezek a barmok az iszlámot akarják a Jobbikban bevezetni. Hálával tartozom Kubinyi úrnak, hogy felnyitotta a szemem. Nem leszek a magyarok árulója, nem tagadom meg Jézust.
Kati
2013-07-23 00:08:26
Igaza volt Kubinyi úrnak, hogy ez a Dér Zsolt, aki Schneider Tamás jobbikos országgyűlési képviselő aszisztense, iszlám hitre tért, büszke rá, hogy keresztényeket gyilkolt. ilyeneket mond a nyomorult:
Már gyerekkoromban csodálattal töltött el az Egri csillagokban felvonuló török had hite, melyet az isztambuli Hagia Sophia mecsetben tett látogatásom csak megerősített. A hit, béke és nyugalom szigete volt. Boszniában találkoztam muszlim harcosokkal, akik józanok voltak, tiszták és a házukat is tisztán tartották. Mi, akkor még én is a keresztények közé tartoztam, sárban fetrengtünk és alkoholtól bűzlöttünk” – nyilatkozta Dér idén áprilisban a Betyársereg honlapján.
Kérdezem, erre szavaztunk? Egyébként Schneider Tamás a saját szüleit jelentette fel, ő is megéri a pénzét.
Kis Tibor
2013-07-22 23:09:45
Régi Jobbikos
2013-07-22 22:16:49
Nagyra becsülöm azt a munkát amit az Álmos király tv a Jobbik megmentése érdekében tesz, mert ha volt MSZMPsek ilyen arányban kerülnek az első vonalba, akkor semmi értelme az egésznek. A tetszetős szavak nem csak a tömegre, hanem a vezetésre is vonatkoznak. Nem fogadom el, hogy Sneider Tamás közvetlen munkatársa iszlám hitú és keresztények gyilkolásával dicsekszik a Magyar Szigeten. Ki kell hajitani a nem közénk valókat, különben ők hajitanak ki minket.
Borsodi
2013-07-22 20:46:04
Barbara, aki ítéletet mond másokról annak nem elég időnként beleolvasni a fórumba ... vagy olvasson el mindent és akkor nyilatkozzon másokról, vagy pedig ne nyilvánítson véleményt felületes, egy embertől kapott információk alapján. Semmi baj nem történik, ha nem nyilvánít véleményt Ön által nem ismert emberekről.
Sári
2013-07-22 20:27:13
Barbarának
Lehet, hogy önnek nem gond, ám én nemszeretnék olyan nemzeti pártra szavazni, amely akasztásokkorabeli MSZMP-seket ültet be a szavazatommal a parlamentbe. Most valóban én gondolkodom rosszul?
Martin Killeen
2013-07-22 20:16:06
Benedek, Sara meg a tobbiek (a nevukre nem is akarok emlekezni) meg kismesen is tultesznek Nyikos nyiltan vallalta volt mszp-s tagsagat, Porzse Sanyi is beismerte, hogy annak idejen az mszp-nek toborozott, vagy hasonlot, de ezek a meg nem nevezett jobbikellenesek, szethuzok mar mindent felulmulnak. Az abszolut helyesiras keptelensegben Sara toronymagasan vezet, de ez joval kisebb baj, a tobbi szaznal, ami Magyarorszag osszeomlasahoz fog vezetni tovabbi zsidesz-szadesz,mszp-es vezetessel az osszefogas helyett! Szebb jovot Magyarorszag!
Martin Killeen
2013-07-22 18:13:51
Nekem mar kb. 1,5-2 hete nem jon be az AKT, a kepernyo fekete, kozepen meg narancssargas sakkfigura szeruseg van. Az egyik legkedvesebb hozzaszolo probalt segiteni, de ugy sem sikerult. Lehetseges, hogy az abszolut computeres benasagom, vagy Kalifornia a hibas?
Szebb jovot minden igaz jo magyar embernek! Barbara
szilveszter
2013-07-22 14:59:14
Bocsi riport!Tisztelt Nemzetiek! Nemzeti média nélkül a nemzeti oldal 15-20%-l kevesebb támogatóra számíthat.A Jobbik nem engedheti meg ilyen százalékbeli támogató elvesztését.A nemzeti média vezető ereje nyugodtan lehetne az Á.K.TV. és vezetője Kubinyi Tamás.Akik a szétforgácsolást tekintik jónak a nemzeti média megalakítása helyett azok a liberálisok malmára hajtják a vizet.A Jobbiknak nyerni kellene abszolút többséggel ahhoz hogy ne csak kisebbségi kormányzásra kényszerüljön a nemzeti média segítsége nélkül.Különben nem a Jobbik lesz a vesztes,hanem Magyarország fog veszíteni.üdvözlettel
Borsodi
2013-07-22 13:10:50
vagy olyanra aki még nem bizonyított: például Jobbik.
Kinek-kinek hite szerint, attól függően, hogy a tapasztalt információkból mit szűr le.
Borsodi
2013-07-22 13:09:17
Független képviselőre / parlamenten kívüli pártra érdemes szavazni.
- Pártkatonára aki a kettős állampolgárok által bekiabált szóra nyomkodja a gombot arra nincs szükség.
A függetlennél pedig kiderül, hogy mire szavaz és kit képvisel (remélhetőleg jobban képviseli a szavazóit, hiszen tőlük függ, hogy újra bejut-e).
Parlamenten kívülire szavazni: el kell kerülni, hogy ugyanaz legyen mint pénzhatalom központjában: azt gondolják az emberek, hogy elveszett szavazat harmadikra szavazni, így mindig ugyanazon kettő közt választhatnak, akik ugyanazt képviselik más-más fedőnév alatt.