Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Topi
2013-08-16 17:09:19
A Tömeg Elindul

Az előkészületek megtörténtek, az emberek a házi feladatot elvégezték, sokan erőn felül vállalva és teljesítve.

Ebben az évben ez az utolsó esély részünkről, hogy valami érdemi dolog történjen a kifosztásunk leállítására. Mi ott leszünk és várjuk Önöket.

Találkozzunk augusztus 19-én 11 órakor Budapesten a Felvonulási téren a Regnum Marianum kereszt mögött. Ott maradunk éjszakára is, hozzanak magukkal egy kis széket.

Tisztelettel, Kásler Árpád

http://kaslerarpad.hu
Topi
2013-08-16 16:13:10
Kedves HunorMagor! A telepítést teljesen ingyenesen, minden gond és probléma nélkül megoldhatod saját magad is, ha átjössz a technika fórumra ,szívesen és teljesen ingyen segítek a telepítésben és a beállításban is. Mert itt egyáltalán nem akarom a fórumot a technikai dolgokkal félrevinni.
HunorMagor
2013-08-16 14:43:09
Kedves Topi ! Én nagyon nyitott vagyok a Linux operációs rendszer megismerésére, föl is töltöttem a gépemre, de csődöt mondtam aki pedig ismerte a rendszert pofátlanul óriási pénzt kért érte, a Linux rendszer föltöltéséért alapban 5000 forintot és még azon fölül 15,000 ezret előre el akart kérni persze később újabb összegeket. Megköszöntem és ott hagytam.
HunorMagor
2013-08-16 14:31:25
Kedves Topi ! 2 hónapja már én sem élek vele, nagy örömömre mármint a fészbukkanóval .
Topi
2013-08-16 12:17:53
Kedves HunorMagor Barátom! Az ilyen és hasonló technikai problémák egyszerűen elkerülhetőek," a Linux ingyenes operációs rendszer ára a tanulás!" Én pld.ha akarok egy pendriveről is tudók teljesen biztonságosan bárhonnan nettezni, ráadásul oly módon, hogy az operációs rendszeremet magammal hordhatom a zsebemben. Mind erről bővebben itt is olvashatsz:
http://www.kubinyitamas.hu/forum/13
A másik lényeges dolog, hogy mind ennek ellenére a fészbuk nevű cionista kém portált egyáltalán nem látogatom.
HunorMagor
2013-08-16 12:11:32
Kedves Fórumozók ! Örülök annak, hogy nagyon sok igazságot ki raktok az oldalra, csak így tovább ! Azt meg én szeretném elmondani, hogy a zsidók csak azért élnek még ma is, mert a Magyarok óvták istápolták, tanították utat mutattak néki. Persze itt nehogy arra gondoljon valaki, hogy rosszat tanítottak a számukra, ellenkezőleg mindig a Jó Isten útjára terelgették őket amikor már nagyon elfajultak a dolgok a választottak között. A Babiloni fogság sem fogság volt, hanem egy iskola ahol a nebulók a jót megtanulhatták a tanáraiktól. De a tanárok nem tehetnek arról, ha a nebuló elkezd jehovára hallgatni, a minden jó dolgok és igazságok ellenségére. Egy nép sem tette meg azt a sok jót a zsidókkal mint a Magyar, mert a Magyar mindig a javára dolgozott ennek a hálátlan aljas gonosz fattyúnak ! Szóval gonosz fattyak, ha azt hiszitek, hogy drága népünket csak úgy le radírozhatjátok a történelem színpadáról, akkor álljatok az igazság tükrével szembe ha mertek, mert mind azt a fegyvert amit a Magyarság ellen készítettetek az emészt föl titeket és a tervetek, hogy Jézus Áldott népét gyökerestől ki fogjátok irtani az számotokra veszett ügy. És ahogy Jézus Urunk mondta gonosz mérges kígyó fajzat apáitoknak, rátok száll minden igaz embernek a vére melyet kiontottatok, az igaz Ábeltől a Zakariásnak Barakiásnak a fiának a véréig akit az oltár előtt megöltetek. Én meg azt is mondom, hogy minden igaz Jó Magyar embernek a vére is rátok fog szállni, akiket a ti aljas módszeretekkel míg ti a háttérben sunyi aljas gyáva féregként megbújtatok, addig más tudatlan buta népeket használtatok fel arra, hogy bennünket Magyarokat kiirtsatok. Ez a sok ártatlan vér kiált a Teremtő Jó Istenhez vádolva titeket, minden aljasságotokért amit ellenük elkövettetek . Tudjátok, az olyan embereknek mint amilyenek ti vagytok, nincs öröksége a JÓ ISTENNEK országában.

A zsidó rabbi be kerül a pokolba, találkozik jehovával . Mikor meglátja jehovát halálosan megrémül, és azt kérdezi uram nagy jehova te itt vagy a pokolban ??????? Jól látod rabbi ! Miért csodálkozol azon hogy én itt vagyok, ezen a helyen én vagyok az úr te ezt nem tudtad ??? Neeeemm mondja a rabbi, majd megkérdezi jehovát hol van az a gyönyörű hely amit azért ígértél, hogy a gaz pogányokat akik téged nem tisztelnek kiirtsuk amit minden esetben meg is tettünk a te parancsaidnak engedelmeskedve, nem is beszélve a Magyarokról Nimród népéről. Ez az a hely rabbi, mondta jehova láthatod, hogy minden felmenőid még mózes is itt van, nézz szét lásd a saját szemeiddel . Még mindig nem érted rabbi, hogy miért titeket választottalak ????????? Nálatok butább, beképzeltebb, gazemberebb, sunyibb és aljasabb népet nem találtam a legaljasabb feladatomra, amit rátok bízhatnék . Mentem én még a Magyarokhoz is ezzel a megbízással, de ők végig kitartottak a Teremtőjük mellett ezért is szállt végtelen pusztító haragom rájuk, és az ő Jézusukra is. Ők sohasem hallgattak rám, a legnagyobb nyomorban is csak az igazságot a jóságot keresik, hiába állítom szembe őket egymással ők mindig csak az egységre törekszenek, de ti rabbi hiába tanították nektek a Magyarok az Igazságot, hiába mutattak nektek jó példát, csak nekem voltatok engedelmesek, látod rabbi a Magyarok még most is megtagadják azt, hogy nekem szolgáljanak ezért is mérhetetlen a haragom irántuk, mert ők ragaszkodnak az igazsághoz akkor is amikor a kés a torkukon van, inkább meghalnak minthogy nekem szolgáljanak . Rabbi a te jutalmad ez a pokol, mondta jehova és mindazoknak a jutalma akik nekem szolgálnak majd belerúgott és ott hagyta a szolgáját.
HunorMagor
2013-08-16 10:27:11
Kedves Topi ! Én a fészbukon osztottam meg ugyanezt a levelet, és még sok más ehhez hasonló igazságokat is a választott nép egyéb dolgairól, az történt, hogy a számítógépem hirtelen úgy össze omlott, hogy szerelőt hívtam ki kb 60,000 ha nem több pénzt költöttem rá hogy a gép működjön, de megint megadta magát, most egy használt gépet kezelek, de erre is mindent ráküldenek a láthatatlan dervisek és janicsárok.
Mariann
2013-08-16 08:42:40
kedves barbara,

egyetértünk a megállapitásaidban, de azért vagyuk itt, h egymás gondolataival a sajátunkat összehasonlitsuk, ezért tisztelem a beirókat és betelefonálókat annyira, hogy nem lépek át rajtuk. nagyon szerettem hallgatni p. gábor hozzászólásait is, ám egy idő után már mindenről csak az jutott eszébe, hogy jusson hatalomra a jobbik, miközben éppen ő és a hozzá hasonló szüklátók miatt nem tud növekedni. azt mégis megkérdezem, h te is odaállnál szegedi chanád mellé fényképezkedni mint p. gábor? vagy te is titokban telefonálnál más müsorba, majd amikor lelepleznek, akkor megsértödnél és azokat gyaláznád akiket addig dicsérted? bocs a kisbetükért, ilyen a gépem, nehéz váltani.
Lehel
2013-08-16 08:24:34
Kedves Topi !
Putin is átlátja (ahogyan sztálin is jól látta ) hogy az anticionista orosz többségi lakosság támogatására csak úgy számíthat,ha ezt a vonalat képviseli.
Oroszország túlélésének is ez szerintem a záloga (talán Putin nem az elkülönülő szoc.kultúrához tartozik).
A kérdés, képes lesz e ezen az úton haladva a cionistával versengő gazdaságot megerősíteni, illetve azokat legyőzni ???
Az sem mellékes, mi fog történni az USA-ban.
Lehel
2013-08-16 08:01:09
Kedves Gábor !

Nem értek azzal egyet, hogy az elidegíthetetlen közvagyont képező kommunikációs teret , éppenséggel médiát szabadna privatizálni, így bizonyos
rétegeket kirekeszteni, mert a kommunikációs tér szabadsága az egyik legfontosabb társadalmi érdek.
Amennyiben egy hatalom annyira jogsértő, hogy ezt mégis megteszi, akkor pedig nekünk ezt érzékelni kell és ellenálni,
ami vagy a bojkottot jelenti, vagy a szűrve használatot.
Hogy jelen példánál maradjunk, az Echobol csak kevés műsort hallgattam, de azokat is úgy, hogy figyeltem ki mit mond és
csak azokat vettem figyelembe, akik habitusukban, mondandójukban számomra elfogadhatóak voltak,
Illetve alátámasztott tényeket tudtak ( vagy egyéb fórumon tudnak ) idézni.
Mivel ez a kirekesztettség a terror megnyilvánulása, persze a kilábaláshoz ezt kell használnunk, így elfogadom,
ha pl. Kubinyi Tamás Úr egy szabadkőműves épületben tartotta az ÁKA előadását, mert erre volt lehetősége - de a továbblépés érdekében ez mégis kevesebb hátránnyal járt, mintha nem tette volna meg - ugyanakkor
semmi pénzért nem mennék be egy "Király" lány vagy legény nyikorgását hallgatni még a templomba sem, legfeljebb,
hogy kizavarjam onnan.
Ez a túlélés egyik feladata.
Azzal egyet értek, hogy MINDENKI ESETÉN AZT KELL NÉZNI, MIKÉNT ÉLT ÉS MA IS MIKÉNT ÉL !
Ez szerintem a legféltettebben őrzött titka minden ártónak, pontosan azért, hogy eldönthessük, miként kezeljük, erre kell figyelni
és nem befogadni azokat, akik a megmaradásunk elveivel ellentételes módon viszonyulnak hozzánk megélhetésük során,
tehát ellenérdekeltek a normális életvitelben.
Én bizony árgus szemekkel vizslatom az ellenzéki pártokat is, így a környezetemben számtalanszor megszóltak,
amikor arra figyelmeztettem, hogy a fideszsem különb a deákné vásznánál, de ezt is azért tudtam, mert részt vettem
úgy az mno, mint a jobbklikk fórumain és láttam párszor mi történik a hírtv és az echotv házatáján, illetve
kiismertem azt, milyen szerepet töltöttek be a Hajdú-Bét ügyben még akkor is, ha ellenzékben voltak.
Hidd el kérlek, gyümölcs bizony elárulja a fát.
Ezért úgy vélem érdemes figyelni és kritizálni a Jobbikot is és minden olyan szervezetet, amely létét, munkáját a bizalmunkra építi,
illetve kölcsönösen kell építsük.
Nagyon tisztelem Morvai Krisztinát , el kell mondjam, egyedüli politikus aki jót tett nekünk és nagyon ambivalens érzés számomra a családi elkötelezettségével számolni (amit esetleg feltételezhetek csak)
Szóval a bizalmat mérgező tények, (nem lehetünk nyugodtak egy olyan szociokultúrával kapcsolatba klévő esetén,
amely nek a világ legerősebb terrorszervezet az irányítója )
Ezért a legfontosabbat, a közbizalmat mérgezik meg.
És ez kihatással van minden hivatásszerűen politikával foglalkozó személyre, tartozzon az a jobbikhoz vagy más párthoz.
Más persze a büntetés kérdése, annak mértéke olyanok esetén, ha már részesei voltak emberiség elleni bűntetteknek akár párt színekben,

de a bizalom szempontjából nem szükséges, hogy részes volt, vagy sem korábbi vezető párt munkájában.
Amennyiben életvitele és munkája bizalmat érdemel,
akkor kapjon bárki bizalmat csak.
Ha a jobbik befogad hiteltelen embereket, akkor lássa kárát !
Aki pedig ezt a véleményemet kifogásolja arra szintén nem tudok úgy tekinteni, mint hozzám közel állóra és nem kivános a társaságába tartozni, de keresem azok társaságát, akik a normális élet szempontjait tiszteletben tartják, mert csak ilyen közösségben leszek képes én is túlélni.
Topi
2013-08-16 07:32:01
Ha majd nemzeti kormánya lesz a Magyarnak, és nem folyamatosan hazaáruló, zsidóbérenc, akkor majd lerázzuk a nemzet testéről a vérszívó parazitát. A Magyarnak ez kötelessége is a világgal szemben.

Erről az 1943-as kiugrási kísérletről és főként arról, hogy miért hiúsult meg, minden magyarnak tudnia kell....

Kis Kós Margit hozzászólása - A fasisztázók figyelmébe!
Érdemes megnézni, hogy mi időben mikor léptünkbe a háborúba, de mégis mi vagyunk a világban mindenféle .... ISTÁK
http://prohungarianemzetiportal.ning.com/forum/attachment/download?id=6573332%3AUploadedFile%3A35755
A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IGAZ TÖRTÉNETE ZSIDÓ HAZUGSÁGOK NÉLKÜL HIVATALOS OKMÁNYOKKAL !!!
http://tomatobubble.com/worldwarii.html

(Egy véletlenül talált gyöngyszem, érdemes elemezni. És még mikről nem tudunk, mert nem
tudhatunk, mert titkosították. Kik? és vajon Miért?)
Kis Kós Margit is hozzászólt a Polgári Hírszemle hivatkozásához.

Kis ezt írta: "Nekem az is tetszene, ha végre valamelyik igazságügyi miniszter foglalkozna
azzal a hivatalos levéllel, amit még 1995-ben írt az Angliában élő magyar szervezet
képviselője Vastagh Pálnak:

Budapest, 1995. jún. 27.

Vastagh Pál igazságügyi miniszter úrnak
Budapest,

Tisztelt Miniszter Úr!

E hó elején napilapból értesülhettem arról, hogy Ön hivatalos izraeli útja során újabb
kárpótlási igényről tárgyalt. Ezzel összefüggésben a következőkre szeretném szíves figyelmét
felhívni.

Valószínűnek tartom, hogy Ön is ismeretében van annak az elmúlt évben nyilvánosságra
került brit levéltári dokumentumoknak, amely a magyar ügyekkel foglalkozó osztályon F.O.
371/34498./C. 120351.sz. alatt kapott elhelyezést. Az idézett dokumentum szerint 1943
nyarán az akkori magyar kormány kéréssel fordult az angolszász nagyhatalmakhoz, hogy
tegyék lehetővé Magyarország kiugrását a tengelyhatalmi blokkból. Ennek tárgyalása során
megjelent a Zsidó Képviselettől Haimer professzor, aki a zsidó nagytanács azon kérelmét adta
elő, hogy "a magyar kérelem teljesítése miatt aggódnak a Magyarországon viszonylagos
biztonságban élo 800.000 zsidó megsemmisítését eredményezné."

Az elhangzott vétó után az angol referens, dr. Randall, a következőt írta sajátkezűleg a
dokumentumra: "E kérdést megkülönböztető figyelemmel kísérjük, és ezért nem követeljük a
magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást
eredményezné."

Az idézett kordokumentum tartalma után egyértelműen megállpítható, hogy a magyar nemzet
védőfalként lett feláldozva az országban akkor tartózkodó 800.000 zsidó megmentése
érdekében.

Nem akarom ezzel összefüggésben emlegetni a világszerte szajkózott "utolsó csatlós, fasiszta,
tömeggyilkos stb." megbélyegzéseket, amelyek még napjainkban is felszínen vannak. De azt,
hogy az áldozattól követeljenek unos-untalan bocsánatkérést, vagyoni kárpótlást, még enyhe
kifejezéssel élve is cinizmusnak nevezhető.

Az eddig felsoroltak ismeretében a következő kéréssel fordulok Miniszter Úrhoz:

1. Állítson fel egy bizottságot annak megközelítő megállapítására, hogy az 1943-as kiugrás
megakadályozása következtében milyen kár érte a magyar nemzetet: a liberátorok
szőnyegbombázásából, az ország későbbi hadszíntérré válásából, a lakosság elhurcolásából,
azok nagy része elpusztulásából, a már többszörösen megkövetelt és kifizetett kárpótlásból,
az ország negyven éven át tartó folyamatos kirablásából, a nemzetet világszerte gyalázó hangok károkozásából.

A felsorolt károkat - amelyek többszörösét teszik ki az ország jelenlegi külső és belső
adósságának - teljes egészében az idézett zsidó képviselet felé kell benyújtani. Elutasítás
esetén a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulni.

2.Mindaddig, amíg a Magyar Állam ezirányú vagyonjogi követelését nem teljesítik,
elfogadhatatlan a másik oldal bárminemű követelése.

Miniszter Úr! Levelem már csak azért is idöszerűvé vált, mert a gyilkos nemzet minősítést
éppen attól a külföldön élő neves karmestertől kaptuk, aki a sajtó híradása szerint a magyar
népet "milliós nagyságrendű gyilkosoknak" nevezte. Az illető karmester Solti György, aki ezt
követően május 8-án a Budapest Kongresszusi Központban a Fesztivál Zenekart vezényelte.

Miniszter Úr! Elképzelhetőnek tartja-e, hogy valaki Izrael népét a palesztinok milliós
nagyságrendű gyilkosának nevezze, s utána Tel Aviv legnagyobb koncerttermében izraeli
zenekart vezényeljen?"

"Magyarország zsidó hódoltsági terület" - Balczó András 75 éves
Balczó András háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója pénteken lesz hetvenöt éves. Isten éltesse sokáig!

További részletek:
http://kuruc.info/r/2/116359/#ixzz2c5yAIh7f
yobo8258
2013-08-16 07:28:05
Minden kedves magyar testvéremet szeretettel várom most szombaton délután 5 órára "A Pilis hegység jeles személyei" című előadásomra. Helyszín: Bpest, I. Atilla u. 67. (Jobbik helyisége.)

Czékus Jób
Martin Killeen
2013-08-16 01:57:07
Mariann!

túlkell lépni a bajokon.
Martin Killeen
2013-08-16 01:48:48
Mariann!
Ha eleged van a szuklatasbol, (uj magyar szo, gratulalok hozza...) akkor ne hallgasd Gabort az AKTv-ben, vagy ne olvasd a hozzaszolasait , hiszen senki nem kotelez erre. Remelem, hogy sokak neveben mondhatom: ha Gabor szol hozza, azt nagyon sokunk oromere teszi (de nem akarok ebbol vitat iditani). Szebb jovot! Barbara
HunorMagor
2013-08-15 23:00:48
Akkor én szívemből bocsánatot kérek, mert mindkét falkára szavaztam az MSZP-re azért, hogy jobb legyen, a Fideszre meg azért, hogy az MSZP ne jusson hatalomhoz, miután pofátlanul kijelentették azt, hogy elqurtuk és hogy nem csak szebb, de minőségi jövőnk legyen, igazándiból egyikre sem szívesen szavaztam, mert valami olyan megjelenést vártam ami egyik párthoz sem köthető .
Topi
2013-08-15 21:39:11
Gábor-Pestszentlőrincről ! Egyszerű a megoldás, ha "nem kell ez süket duma" akkor a Jobbik sem kell!
Topi
2013-08-15 21:33:32
Kirúgták az orosz tévést, mert bevallotta, hogy meleg
Végre egy ország!!! Putyin csapata napról napra józanodik!!!!!!!! politikailag is

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/kirugtak-az-orosz-tevest-mert-bevallotta-hogy-meleg-2206039
http://tomatobubble.com/putin_obama.html

World War 3 : China and Russia conduct joint Peace Mission 2013 Anti Terror Drills
http://www.youtube.com/watch?v=Z9h05sgYffI
Gábor-Pestszentlőrincről
2013-08-15 21:24:50
Kedves Lehel!

Itt nem a bírálatokról van szó,hanem az elvekről!

Mert aki azt mondja a kibeszélőben,hogy
ő bizony nagyon nem szereti a jobbikot,
amihez egyébként joga van,de akkor milyen alapon
tart előadást az Attila úti jobbik irodában?!
Nekem ez a "magnós úr" egy nagyon ellentmondásos személyiségnek tűnik.
Egyszer szívesen megkérdezném tőle,hogy vajon mit csinált '89 előtt?!

A kritikára és a bírálatokra visszatérve...
Igenis szükség van a kritikára,
de meg kell nézni,hogy az elmúlt 23 évben
kik juttatták ilyen nyomorúságos helyzetbe a magyar embereket!

És ne hogy már olyanokat szapuljanak,
akik nem vettek részt az ország teljes tönkretételében.

Mert miről is szól ez a műsor?
Igen,tudjuk hogy nagyon rossz a helyzet,
de a jobbiknak meg kell tisztulnia???????
És ez a süket duma megy minden nap!
Hagyjuk már ezt!
Hagyjuk már!
Gábor-Pestszentlőrincről
2013-08-15 20:53:51
Kedves Mariann!

Egy mondatot mindig nagybetűvel szoktunk kezdeni!
Neveket szintén nagybetűvel szokás leírni!
És mi a baja az egyik kötőszavunkkal? Ennyire nem szereti a,HOGY szócskát és csak egy h betűt ír helyette???
A többit bakit :) már meg sem említem...

Egy igaz jó magyar ember ennyi hibát vét???
Egy igaz jó magyar ember?
Ajjaj...

Amúgy semmit sem kezdtem újra,de
ha már meglettem szólítva akkor gondoltam mindenkinek válaszolok,aki
nekem írt.Vagy csak megemlített.
Lehel
2013-08-15 20:50:33
Kedves Mariann !
Nyilván egy jó közösség igyekszik NEVELNI a tagjait. Ugyanakkor van az egyénnek is szabadsága, amit tiszteletben kell tartanunk.
A magam részéről nem tudom, hogy az ECHO-ba betelefonálók mennyire lennének szervezettek, netán tudatosan részesei a félrevezetésnek, de azt tudom, hogy telefonálnak oda olyanok is, akik bizony egyáltalán nem részesei.
Szerintem ne bántsuk egymást azért, mert más műsort is figyelemmel kísér - lelke rajta- hiszen mi magunk sem vennénk jónéven, ha jószándékú cselekedeteinkért bárki molesztálna. ( Ha meggondoljuk mi az emberi méltóság fogalma, abban bizony benne van a cselekvési szabadság is)
Nem mindegy persze, hogy ott mit mond...én nem tudom, mert a vámosfordulás óta hanyagolom.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887
© Kubínyi Tamás 2011-2020. Minden jog fenntartva.