Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Régi Jobbikos
2013-08-23 09:26:01
Ezzel a hazaárulózással meg a közönséges kifejezéssek óvatosabban kellene bánni, mert aki kimondja, annak nincs visszaút, hiába kér esetleg elnézzést. Ahogy én tudom, a kisgazdák mindenkit megkerestek, bennünket régi jobbikosokat is, akiknek egy része Szegedi leleplezése miatt ki lett zárva a pártból, a másik része pedig csak néz. A Jobbik vezetése nem állt velük szóba, pedig ugyanolyan magyarok, mint mi, ez után tárgyaltak Káslerrrel, Miéppel és minden mással. Ezért hazaárulózni felelőtlenség, csupa olyan pártról van szó, akiket a Jobbik kirekeszt, miközben nekik nincs Szegedijük, nincs zsidó tagozatuk és sorolhatnám. Ki meri azt mondani ezek után, hogy nincs szükség a Jobbik megtisztulására?
Martin Killeen
2013-08-23 09:20:15
Kedves Szekelyfoldi!
Koszonom, hogy megerositett, de o/k nagy magyarnak allitottak be magukat, ezert akartam biztatni.. oket, hogy fogjanak ossze a Jobbikkal es erre biztatnam nagyon Ibolyat is, aki azt mondta az alulrol szervezodo Jobbikrol, hogy nem tudja, csak a voros zaszlos Kasler Arpadot tudta.... Szebb jovot! Udv. Barbara csak elfelejtettem alairni
Martin Killeen
2013-08-23 02:46:41
Kedves Benedek!

Nagyon szomoru dolgot kozoltel, ahelyett, hogy osszefognanak a mar hala a Joistennek a Parlamentbe bekerult Jobbikkal, osszefogas helyett szethuznak. Ezek mind hazaarulok, azok is, akik csatlakoznak hozzajuk!
Topi
2013-08-22 22:04:12
Recsk 1000 méter mélyen. Félelmetesen szép!

Recsk, egy kis bányászközség Egertől Nyugatra.

Az 1965 és 1972 között kutató fúrásokkal találták meg azt a 150 millió
tonnás rézérckészletet, melynek kitermelése érdekében az évek során
kettő, 1200 m mélységű aknát mélyítettek, s mintegy 15 km-nyi vágatot
hajtottak.

A nagy mélységben a karsztvízből intenzíven kiváló ásványok
sokaságának köszönhető, hogy az úgynevezett vízkőkiválások az ércbánya
vágatainak nagy részét a karsztvidékek cseppkőbarlangjaihoz tették
hasonlatossá. A barlangokban is látható cseppkövek mellett igazi
különlegességek a kisméretű gejzírekhez hasonló képződmények.

A cseppkőképződés nem válogat, akár néhány hónap alatt mindent bevon a
vízkő, szebbnél szebb formákat hozva létre a mesterséges
létesítményeken. Növekedési ütemük a barlangokban található
kiválásokénál 15000-szer gyorsabb. A bánya működése érdekében ezeket
rendszeresen el kellett távolítani.

Sajnos ezt a világon szinte egyedülálló cseppkőparadicsomot
pusztulásra ítélték. Bár Európa legjelentősebb rézérckészlete
található itt, a világpiaci ár kedvezőtlen alakulása és a pénzhiány
miatt a bányát bezárták. Miután vízkitermelést megszüntették a
vágatokat elöntötte a karsztvíz. A filmben látható csodálatos világ
mára 1000 méter mélyen víz alatt van.


http://www.youtube.com/watch?v=LjjfeupavJQ&feature=relmfu

Recsket más miatt sem felejtheti el egyetlen magyar sem...1000 évig.
Topi
2013-08-22 21:11:52
Topi
2013-08-22 19:36:40
Kártérítést ad a magyar kormány a 2008-2009- ben a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak-
jelentette be Balog Zoltán
http://api.ning.com/files/pa1EQhLUMC6l2EO6hXkZRbkxRaHVmOj34rCJAh0UVu*nlzQYMoWmpmUGaLFhkzIVOvMscez2cpPN-rIVG2-XwMMBEF3vODnI/1150347_10200409682829982_1464309385_n.jpg?width=721
Szeretnék segíteni a miniszter úrnak a teljesség igénye nélkül, hogy kinek kell még gyászistentiszteletet tartani...

"Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok.
Makó - 18 éves magyar lányt megerőszakolt, kirabolt és felgyújtott egy cigány.
Boldogkőváralja - 4 cigány kirabolta és megölte a helyi lelkészt.
Kecskemét - 3 cigány vert agyon egy 16 éves magyar fiút.
Tiszacsege - tucatnyi cigány vert agyon botokkal egy magyar fiatalembert.
Tiszacsege - 2 cigány vert agyon egy 98 éves öregembert.
Piricse - 3 cigány kirabolta és megölte a helyi kocsmárost.
Tápióbicske - 3 cigány halálra kínzott egy 54 éves nőt.
Hangony - 3 cigány vert agyon egy 86 éves férfit.
Kunbaja - 2 cigány megfojtott egy idős embert.
Öcsöd - cigányok vertek agyon egy 78 éves férfit.
Miskolc - 3 cigány vert agyon egy 58 éves férfit.
Bácsalmás - 2 cigány rugdosott halálra egy 44 éves férfit.
Baks - 99 éves nénit ölt meg egy cigány.
Ózd - 90 éves öregembert ölt meg egy cigány.
Mezőzombor - két cigány nyomorékká vert egy férfit.
Szekszárd - 3 cigány vert agyon egy 80 éves férfit.
Békés - 58 éves nőt ölt meg egy cigány.
Nagydorog - idős embert vert agyon egy cigány.
Kömlő - cigányok vertek agyon egy 59 éves férfit.
Jászfényszaru - cigányok késeltek meg és löktek ki vonatból egy férfit.
Hajdúdorog - idős embert ölt meg egy cigány.
Vásárosnamény - 58 éves férfit vertek halálra a cigányok.
Szeged - biztonsági őrt késelt meg életveszélyesen egy cigány.
Kisvárda - 17 éves lányt késelt meg 4 cigány.
IV. ker - idős asszonyt szurkált halálra egy cigány.
VII. ker - biztonsági őrt késeltek a cigányok.
VIII. ker. - diáktársát verte halálra egy cigány.
VIII. ker. József körút - 37 éves nőt késelt meg egy cigány.
VIII. ker.. Szentkirály utca - 26 éves férfit késelt meg egy cigány.
Blaha - cigány késelt meg egy 15 éves magyar fiút.
Hetény - a kórház biztonsági őrét késelte meg 3 cigány.
Szombathely - 2 cigány késelt meg egy főiskolás fiút.
Karcag - kocsmárost késelt meg 3 cigány.
Marcal - templomban próbált megerőszakolni 76 éves nénit egy cigány.
Tiszavasvári - cigány késelt meg egy 18 éves fiút.
Nyíregyháza - 4 cigány kirabolt egy 14 éves magyar fiút.
Győr - 5 cigány vert meg életveszélyesen egy 20 éves fiút.
Miskolc - 3 cigány bántalmazott egy idős nőt.
Ungvár - 2 cigány bántalmazott súlyosan egy nyugdíjas nénit.
Kőbánya-Kispest - 3 cigány bántalmazott egy 21 éves fiatalembert..
Szolnok - cigányok bántalmaztak egy 17 éves lányt.
Karácsond - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Ercsi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Heves - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - 3 cigány dúlt fel egy temetőt.
Tiszavasvári - sírokat rongáltak a cigányok.
Hegyszentmárton - 35 sírt rongáltak meg a cigányok.
Nyírbátor - 3 cigány bántalmazott egy orvost.
Gyöngyösoroszi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyöspata - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyírderzs - 82 éves nénit vert meg és rabolt ki 4 cigány.
Budaörs - orvost vert meg egy cigány.
Békés - dolgukat végző tűzoltókra támadtak a cigányok.
Székesfehérvár - 3 cigány kirabolt egy újságírót.
Mezőtúr - lopott autóval loptak színesfémet a cigányok.
Jászapáti - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Hernádnémeti - túlkoros cigányok megverték kisebb magyar osztálytársaikat.
Hernádnémeti - cigányok bántalmaztak tanárnőt.
Arló - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyös - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Gyöngyössolymos - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Ózd - fegyveres cigányok Molotov-koktélokkal randalíroztak.
Átány - cigányok megverték egy autóbusz sofőrjét.
Edelény - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - két pedagógust bántalmazott egy cigány.
Kállósemjén - húsvágó bárddal támadt mentősökre egy cigány.
Mike - 3 cigány rabolt ki egy idős embert.
Kunmadaras - 2 cigány rabolt ki egy járókelőt.
Angyalföld - két cigánybanda fegyveres tömegverekedése.
Ilk - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyíregyháza - mentősökre támadt egy cigány.
Nyírbogdány - cigány bántalmazott egy tanárnőt.
Buják - cigány verte meg az iskolaigazgatót.
Kiskunhalas - fegyveres cigányok tömegverekedése"
HunorMagor
2013-08-22 12:33:08
Kedves Magyar Testvérek ! Bárhová lépjetek a Kárpát hazában, teremjen nektek 70-80xtöbbet mint a legjobb termelőnek. Lelki, Szellemi, éa testi gyógyulásotok minél hamarább megtörténjen örömötök, az teljessé váljon . Minden tekintetben ellenállókká váljatok, Lelki, Szellemi, és testi síkon egyaránt. Gyarapodjatok tudásban, bölcsességben, értelemben, egymás közötti szeretetben, tiszteletben, jóságban és hűségben.
Drága Magyar testvéreim ! Jelenpillanatban, sajnos hogy ezt kell mondjam, úgy vagytok mint Kain, és Ábel. Hogy mikor kezdődött mind ez,? tudomásom szerint Vajk/István trónra kerülésekor. De muszáj az utódoknak, 1000 év után is ebben az állapotban lenniük ???????? Kedveseim, az én meglátásom szerint, a Koppány és az István hívőknek egy nagy lépést kell meg tenniük, mégpedig szívből megbocsájtani egymásnak. Ha nem fognak igaz Jó Magyarként egyesülni, hogyan várják azt, hogy a Magyarok Jó Istene, különös szeretetével vegye körül őket. 1, ezer éve testvér háború folyik a Kárpát hazában, és azóta mindig vesztesek vagyunk. Ha az atyák nem tettek semmit annak érdekében, hogy a ketté szakított Magyar népet egybe kovácsolja igaz testvéri szeretettel, akkor a mai utódoknak kell ezt minél hamarább megtenniük, mert ha ez így megy tovább akkor az ellenségeink örömünnepet ülnek a nyakunkon. Kedves Koppány, és kedves Vajk/István nem kellene egy örök béke szerződést kötni az utódoknak, ha már ti ezt nem tettétek meg ? A Magyarság jövője, a Koppány, és a Vajk/István oldal egyesülése ha ez megtörtént, akkor fogtok teljes sikerrel az igazi, a valódi ellenség ellen harcolni akik közöttetek ezt a gyalázatot megtették. Mert akik közöttetek való szakadásban segítő kezet nyújtottak, azok utódai ülnek a nyakunkon, és élvezettel nézik végig hogy emésztitek föl egymást, és ha látnátok azt hogy milyen élvezettel teszik mindezt akkor hamar rájönnétek arra, hogy ki valójában az ellenségetek ! Kedves Koppányosok, és Vajk/István utódok emlékezzetek a vérszerződésre örök testvérséget fogadtatok, és ide kell visszatérnetek, 1000 év elteltével mert ez a ti jövőtök, az egység visszaállítása.
Topi
2013-08-22 11:15:31
Állítsuk vissza a Szent Korona történelmi alkotmány jogfolytonosságát!
http://domonyi.aries.hu/Szabadsag-Alkotmanya.html#.UhM4LH9AVZ8
Zsuzsi
2013-08-22 09:03:56
A magyarok nem bukhatnak el, nem azért maradtunk meg, hogy most bármiféle idegenek ránk települjenek. A müsorban nagyon fontos dolgok hangzottak el, sokkal tisztábban látok. Az Apajpusztai feledhetetlen előadás egész életre szóló lelkitáplálékot adott, köszönet érte Kubinyi úrnak. A nemzeti oldal összefogása várat magára, a jobbikosok és a kásleresek nem állnak szóba egymással, ez ügyben a közvtités az Álmos király tévére vár, köszönöm mindenkinek, aki ebben közreműködik. Nekem a saját családomban is közvetítenem kell ezügyben.
Ajózsef
2013-08-22 08:52:59
Tisztelt Benedek!
"A Turán nemzetség ugyanúgy vállalta sorsát, mint Krisztus és Vele együtt támadunk fel."
Nem csak az a sorsunk, hogy várjuk a feltámadást. A feltámadás előtt Magyari életet, teremtő életet kell élni, és nem a köldökünket nézegetni. El kell vetni a magot, gondozni és learatni a termést.
Talán félreérthetően fogalmaztam, távol áll tőlem még a gondolat is, "hogy a MAGYARSÁG-nak vége lenne, vagy elbukik. Ha valaki közülünk letér az útról, elbukik, akkor fogyunk, gyengülünk, gyengül a Magyarság, márpedig szükség van mindenkire, de nem mint áldozatra. Magyar testvéreim életünkkel kell kiérdemelni a feltámadást.
Nem azért küldött ide a Teremtő, hogy harakrisnázzak és belenyugodjak a sátánfattyak által nekem szánt "karmába". Nem, az én Jézusom ha kell, korbáccsal is tud szeretetet szolgálni.
Kis Tibor
2013-08-22 00:58:50
Ajózsef
2013-08-21 21:59:29
Kedves Magyar testvéreim van egy jó meg egy rossz hír, a jó, hogy végül győzni fogunk mert a Magyarok Istene sohasem hagyja el népét, csak a nép hagyhatja el Istenét.
A rossz hír pedig az, hogy nem fog minket senki sem en block megmenteni. Nekünk egyenként kell szilárdan, hogy megálljunk a talpunkon, mert mi vagyunk Magyarország, és rajtunk múlik a jövő. Ha elbukunk elbukik a Magyarság. Nem fog minket segíteni a politikusribancok köre (igen kör mert ők nem jobb és bal odalon állnak, inkább bekerítettek minket). Ott tesznek nekünk keresztbe ahol tudnak, mert eladták magukat a sátánfattyaknak. Azok sem segítenek akik a következő választáson szeretnének a kiválasztottak köreikbe bekerülni, aki pártvonalon akar nyomulni az nem a mi emberünk.
A mi emberünk az a másik Magyar akivel napi kapcsolatban vagyunk, akitől segítséget várhatunk, akin mi is segítenénk ha úgy adódna. Családi és szűk baráti körben kell összefogni és biztosítani megmaradásunk.
Megmaradásunk egyik biztos módja a falusi önellátó élet. Rengeteg elhagyott falusi porta van, azok akiket eddig eltartott megöregedtek, meghaltak, az utódaik városba költöztek mert hittek a csábító szebbjövőben, és most ott vannak ahol a part szakad. Várnak valamit. Várnak mint béka a lassan melegedő fazékban.
Vissza testvéreim, vissza az anyaföldhöz, az sem baj, ha semmid sincs már, csak hited legyen és ne félj a munkától, a Magyar föld eltartja azt aki együtt él vele.
Topi
2013-08-21 21:04:03
Apajpusztai közlemény:
http://nemzeti.net/l.php?u=1308881
totya54
2013-08-21 20:53:12
Topi
2013-08-21 14:33:59
Ha valakinek problémát vagy nehézséget jelent 16 adat sor ÉRTELMEZÉSE vagy elolvasása, az közel sem biztos, hogy az komcsi " fórum-ROMBOLÁS"
Topi
2013-08-21 12:21:49
Hol MOL hol nem MOL?

Na erre varrjatok gombot Nemzettestvérek!

Értitek?
Nincs olyan magyar cég, amit úgy hívnak, hogy MOL.
Sem úgy egyszerűen, hogy MOL, sem MOL Rt, sem MOL ZRT, Sem Magyar Kőolajipari vállalat, de semmi hasonló!

Viszont van olyan, hogy MOL (de csak angol megnevezéssel) Amerikai cégnyilvántartásban szerepel.
Ennek a cégnek a bejegyzett székhelye New Yorkban található, amerikai, tehát oda is adózik!

Akkor milyen üzemanyag Áfát, és egyéb járulékos szarságot meg az üzemanyagba épített útdíjat stb fizettetnek ezek velünk?
Mi a jó édes kurva anyjukról hadoválnak ezek?
Mi az, hogy Magyar Olaj...?
Hova lett az ÁFOR vagyona?
Kié lett, ha nem is a magyar államé, magyarországi bejegyzett cég ez a MOL?
Csak érdekesség képpen: A MOL egyik legfőbb részvényese Csányi Sándor.
Nem a Magyar Állam!!!!!!
Arról a MOL-ról van szó, aminek részvényeit ezermilliárdokért vásárolta vissza a Magyar Állam, a magyar adófizetők forintjaiból!
Viszont a cég nem a Magyar Államé!!!!!!


Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat
1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Cégkeresés cég elnevezése alapján

(A cég nevének kezdete: MOL Rt.)
A cégek cégjegyzékszáma és elnevezése
01-01-001783 MOL Rt. Anyagellátó Leányvállalat (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október 23. u. 18.
13-05-023585 MOL RT DUNAI FINOMÍTÓ Felelősségvállalásával működő ÁLLAGVÉDELEM Gazdasági Munkaközösség (Elnevezés törölve)
2443 Százhalombatta, Pf. 1.
Adószám: 29732090-2-13.
13-05-023585 MOL RT DUNAI FINOMÍTÓ Felelősségvállalásával működő ÁLLAGVÉDELEM Gazdasági Munkaközösség "végelszámolás alatt" (Elnevezés törölve)
2443 Százhalombatta, Pf. 1.
Adószám: 29732090-2-13.
A cégek cégjegyzékszáma és rövidített elnevezése
01-10-041683 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-44.
15-10-040190 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
19-10-500128 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
10-10-020122 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. l8.
17-10-001162 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
02-10-060145 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. l8.
Adószám: 10625790-2-01.
03-10-100176 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
16-10-001617 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
12-10-001553 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
20-10-040117 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
05-10-000197 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
08-10-001663 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
06-10-000166 MOL RT. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
09-10-000185 MOL Rt. (Elnevezés törölve)
1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18.
Adószám: 10625790-2-01.
Kérem a megjelölt cégjegyzékszámú cégek .

A kérvény kitöltését .

Új kiadmányok kérelméhez a nyomtatvány kérem.

Készült: 2013/06/19 20:26:43. A szolgáltatott adatok a kibocsátás időpontjában megegyeznek a cégnyilvántartó rendszer adataival.
Microsec Céginformációs szolgáltató
________________________________________________-

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat
1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Cégkeresés cég elnevezése alapján
(A cég nevének kezdete: Magyar Olajipari vállalat.)


2013. június 19. napján 20 óra 32 perckor Magyar Olajipari vállalat kezdetű cégnév a cégnyilvántartásban nem szerepel.

Készült: 2013/06/19 20:32:33. A szolgáltatott adatok a kibocsátás időpontjában megegyeznek a cégnyilvántartó rendszer adataival.
Microsec Céginformációs szolgáltató
__________________________________________________


Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat
1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Cégkeresés cég elnevezése alapján
(A cég nevének kezdete: MOL Zrt.)


2013. június 19. napján 20 óra 41 perckor MOL Zrt kezdetű cégnév a cégnyilvántartásban nem szerepel.

Készült: 2013/06/19 20:41:24. A szolgáltatott adatok a kibocsátás időpontjában megegyeznek a cégnyilvántartó rendszer adataival.
Microsec Céginformációs szolgáltató
Topi
2013-08-21 11:19:07
Kedves B. Gábor! Ebben a vallási témában sok mindenben igaza van az olvasói levélnek, sajnos a hazafias oldalon éppen e miatt
óriási a fejekben a zűrzavar és az ellentét. Nagyon sokan pld.P. I. a vérszövetség, és az MNA kifejezetten uszítanak a Szent Korona és az István-i államiságunk ellen. Ezeknek az embereknek vagy szervezeteknek az álláspontját nem tudom megérteni nem értem hogyan képzelik, hogy egyik napról a másikra vissza megyünk a vérszövetséghez, és az István-i államiságot, a hőseinket a történelmet, mind ki öntsük a szemétre. Az ilyen a Szent Korona ellenes szervezeteknek és embereknek sajnos évtizedekig megvoltak a mintaképeik, kiknek a fő célja éppen a múltunk teljes eltörlése volt, amit az internacionáléjukban is bőszen énekelgettek.
Ferenc
2013-08-21 00:18:36
Az interneten láttam az Astória szállónál szervezett ülö tüntetést, Nagy megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a devizahiteleseket képviselö mozgalom egyre erösebb.Végre kezd magához térni a nemzet és egyre többen látják, hogy ez igy nem mehet tovább. Tökéletesen igazuk van a tüntetöknek! Minden tisztességes magyart mozgósitani kell! A német TV csatornákon - mint ahogy vártam - erröl semmi hir, de ha majd a mozgalom eléri a kritikus tömeget, akkor majd kénytelenek lesznek tudósitani róla. Egyenlöre azt látom, hogy az magyar állami médiák amennyire csak lehet elhallgatják a tüntetést. Pedig , a mai tüntetés hordereje sokkal nagyobb, mint sokan gondolnák. És ezt majd az elkövetkezö napokban fogjuk látni.
Topi
2013-08-20 19:56:43
Reményik Sándor (1890–1941)

Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.
Topi
2013-08-20 19:52:51
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887 888 889 890 891 892 893 894 895 896 897 898 899 900 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 932 933 934 935 936 937 938 939 940 941 942 943 944 945 946 947 948 949 950 951 952 953 954 955 956 957 958 959 960 961 962 963 964 965 966 967 968 969 970 971 972 973 974 975 976 977 978 979 980 981 982 983 984 985 986 987 988 989 990 991 992 993 994 995 996 997 998 999 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018
© Kubínyi Tamás 2011-2020. Minden jog fenntartva.