Ajózsef
2013-10-03 20:15:48
Követelni kell a belügyminiszter azonnali lemondását, mert az általa vezetett rendőrség nem alkalmas a magyar állampolgárok védelmére.
Ha kiderül, hogy roma volt az elkövető akkor követelni kell a kormány és a képviselőház összes cigány tagjának nyilvános bocsánatkérését is, mert romabűncselekmények takargatása, elhallgatása elősegítette, hogy a dolgok ennyire elfajultak.
Sajnos nem mindenkit érint olyan tragikusan ez a gyilkosság:
- Rengetegen felháborodtak, emlékfutást is rendeznek az asszonyért. Az eseményt valaki megosztotta Hodovánszki Csaba falán, amire a Futapest Klub elnökségi tagja a Pesti Riport szerint a következőképpen reagált:
„Szia!
Kérlek ne ossz meg az üzenőfalamon megemlékezős dolgokat, én figyelem hogy milyen lehetőségek vannak és aki megérdemli, oda el is megyek.
Ki nem állhatom a nagymenő vagány gyökereket, akik csak, azért is megmutatják, hogy na ők majd egyedül elmennek este futni és nem lesz semmi bajuk.
Az anyuka felelőtlen volt, magának kereste a bajt és se a gyerekére, se a férjére nem volt tekintettel.
Azt kapta amit megérdemelt!
Milliószor elmondják futóközösségeken belül, hogy NŐK NE MENJENEK ÉJJEL/ESTE EGYEDÜL FUTNI KIETLEN HELYEKRE.
Meg egyébként sem!
Köszi, hogy megértsz
*megértesz
szia"
forrás:
http://www.hir24.hu/belfold/2013/10/03/soroksari-gyilkossag-azt-kapta-a-no-amit-megerdemelt/
Hihetetlen, minősíthetetlen. Hodovánszki Csaba nyilvánvalóan nem a mi oldalunkon áll, de szerintem aki ilyen gondolatokat képes megfogalmazni az más aljasságra is képes.
Apista
2013-10-03 19:40:46
Topi
2013-10-03 18:02:17
Lehel
2013-10-03 14:32:18
MAGYAROK !
Martonyi beszédével kellene egy kicsit foglalkoztatni az Ügyészséget:
http://www.168ora.hu/tudas/bmw-autogyar-quandt-csalad-haszon-hitler-116808.html
"
Günthert Bajorországban fogták el az amerikaiak, és másfél évig internálótáborban tartották ugyan, de azután kiengedték. A bajor igazolóbizottság előtt képes volt azzal védekezni, hogy maga is a náci rendszer üldözöttje volt, akit le is tartóztattak, ...
A BMW forgalma tavaly 69 milliárd euró volt. A virágzó autógyártó világkonszern hasznának nagyobbik része ezúttal is a fő részvényeseknek, a Quandt család tagjainak jutott. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Ami viszont elgondolkodtató: nem lenne haszon, sőt ma már BMW sem, ha a Quandt-felmenők nem álltak volna össze Hitlerrel, s nem gyarapítják rabszolgamunkával is a családi vagyont, amelyből aztán megvásárolták az autógyárat. Sajátos történetet írt meg HELTAI ANDRÁS.
Egyfajta „kis-Auschwitzként” jellemezték a lágerekkel összekapcsolt Quandt-üzemeket a későbbi kutatók, akik csak emberöltővel később tárhatták fel, mi is történt valójában. Hogy az AFA-Varta gyárban a Hannover melletti stöckeni láger rabjait minden védőfelszerelés nélkül tették ki az akkumulátorüzem mérges gőzeinek, a gyilkos ólomnak. SS-őreik feljegyzései szerint egy-egy szállítmányból havonta átlagosan nyolcvan halt meg itt, akárcsak a másik akkumulátorgyárban, a Pertrixben, ahová a ravensbrücki lágerből vitték a kényszermunkásokat, kizárólag nőket."
Topi
2013-10-03 07:38:44
totya54
2013-10-02 23:25:18
Lehel
2013-10-02 19:23:15
Kedves Tamás !
Nézzünk már szembe ezzel a "rasszista kérdéssel" !
Az embert a cselekedete alapján értékeljük, EZ IGAZ.
Van azonban a biológiának és pszichének egy fontos mechanizmusa, amit az immun rendszerhez kapcsolhatunk.
Ha a testünk és szellemünk megtapasztalja, hogy egy beazonosítható jellemzőjű vírus vagy "egyed" jelentős veszélyt
jelent a szervezetre, akkor AUTOMATIKUSAN ellenanyag termelődik ÉS ELSZIGETELNI IGYEKSZIK TŐLE.
Ha ez nem így lenne, nem lennénk képesek életben maradni.
Minden csoport tehát felelős a közössége tagjaiért, mert jelen esetben is ilyen immun reakciók lépnek
működésbe, hiába nevezik ezt RASSZIZMUSNAK VAGY bármilyen címen azok, akik fenn akarják tartani ezt
a TERMÉSZET ELLENES LÉTFORMÁT, HOGY AZ ÁRTÓ JELEIKET A SÉRTETTEK AKARATUKKAL NYOMJÁK EL,
ÉELTÜK VESZÉLYEZTETÉSÉRE.
Admin03
2013-10-02 09:26:50
Lisbeth
Igaza van. Nem születésnapi szokások miatt, hanem fórumtársa aljasnak nevezése és hasonlók miatt. Legyen ez figyelmeztetés.
Ajózsef
2013-10-01 22:07:49
A cionista zsidók ki akarnak irtani minket mert veszélyt jelentünk számukra.
Látják, hogy egyre inkább ébred a Magyar, és ők nagyon jól tudják kik voltunk, ha öntudatára ébred ősi magyari nemzetünk akkor veszélyesek leszünk erre a materialista világra.
Ezt az előadást fontos megnézni minden gondolkozó Magyar testvéremnek.
Bakos Attila - A Duna evangéliuma
http://www.youtube.com/watch?v=ZDH1YQgqGq8
sok fontos dolog hangzik el, kedvcsinálónak a következő részeket ajánlom:
7'10"-tól 16'30"-ig
1h08'- 1h08'20"-ig
1h21'24"-1h28'04"
Lehel
2013-10-01 20:00:32
Kedves Topi !
Noam Chomsky származását nem szabad elfelejteni... Pár évvel ezelőtt arról írt, miért van "vége Amerikának" .
http://www.commondreams.org/views06/0530-20.htm
An inability to protect its citizens.
The belief that it is above the law.
A lack of democracy.
Már akkor igazak voltak állításai ( nem képes megvédeni polgárait, a hit, hogy jog fölé helyezheti magát , demokrácia hiánya ) Magyarországra is.
barodza
2013-10-01 11:16:34
Én Gy Bélával nem közösködöm.(1956 10. 25. én történtek miatt,ez a gyalázatos nap mai napig nincs feltárva és a gyílkosok
nincsenek a megérdemelt helyükön ez a mi szégyenünk is.
Olivér
Admin03
2013-10-01 09:20:19
Martin Kileen
Nem rajtunk múlt az Ön hozzászólásának eltűnése, talán rosszul kattintott. Egyelőre Baki Gábor sem jelentkezett még be.
Martin Killeen
2013-10-01 02:02:26
Admin03
Kedves Menyhart Marta!
Eltunt a par perccel ezelotti hszolasom, amikor arrol irtam, hogy nem talalom Baki Gabor hetfo esti hozzaszolasat (remelem, hogy a 21 helyett a 22-es szamot hasznalta), mert amikor felhivtam a jo hirrel, mondta, hogy megprobal a morokrol(?) kuldeni egy szosszenetet. Szebb jovot!
Topi
2013-09-30 20:29:55
A Chomsky-tízparancsolat
Noam Chomsky aki – a 85 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről tesz tanúbizonyságot, a mai napig a híres MIT(Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott ő mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát. A számítástechnikával 65 éves korában kezdett foglalkozni.
A jövőre vonatkozó megállapításait az akkori hatalmi tendenciák és folyamatok figyelembevételével állította össze. Ezt a 10 pontot nevezik Chomsky Tízparancsolatnak.
Érdekes ma olvasni, 20 évvel ezelőtt miképp látta a következő időszak vezetőinek ideológiai irányvonalát.
1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.
2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.
3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a „fehér” propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a „szürkét” (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a „feketét” (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.
4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.
5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.
6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.
7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.
8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.
9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.
10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.
Ezek voltak Chomsky által vizionált hatalmi manipulációk. Amennyiben bárki úgy érzi a fent leírtak és a jelen közt van valami hasonlóság, az csak véletlen lehet.
Apista
2013-09-30 20:16:12
Topi
2013-09-30 19:33:09
A Jobbik szerint láncszavazó cigányokkal csalta el a választást Baján is a Fidesz
Szombat óta bírósági ítélet is igazolja, hogy Baján is a Kiskunfélegyházán már választási csalás gyanújába keveredett Fidesz-közeli Lungo Dromos segítségével nyert a kormánypárt jelöltje - írja Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője. A cigányszervezet megyei vezetőjéről, Ajtai Tiborról az Alfahír hírportál derítette ki, hogy Kiskunfélegyházán „mesteri láncszavazás” megszervezésével segítette hatalomba a fideszes Kapus Krisztiánt.
A képviselő szerint a választási csalás ténye nem meglepő. Évek óta nyilvánvaló, hogy a Fidesz csupán megvásárolható, urnákhoz terelhető szavazógépként tekint a cigányságra, akiknek irányított voksa nélkül nem lenne képes a hatalomban maradni - állítja. A Jobbik vérlázítónak tartja a fideszes Zsigó Róbert közleményét, melyben pusztán az újabb győzelmet vetíti előre, de a csalás tényétől még csak el sem határolódik, azt kvázi a „polgári Magyarország” értékrendjével összeegyeztethetőnek tartja.
A Jobbik a Kecskeméti Törvényszék ítélete után feljelentést tesz választás rendje elleni bűncselekmény miatt, egyúttal a kiskunfélegyházi láncszavaztatás ügyében Polt Péter legfőbb ügyésznél ismét kezdeményezi a büntetőeljárás megindítását.
További részletek:
http://kuruc.info/r/53/118302/#ixzz2gN2C4ian http://kuruc.info/r/35/106537/
Topi
2013-09-30 16:43:03
Aki a földkérdésben már megszólalt, nem maradhat hallgatag akkor, amikor Magyarország egyik legkiválóbb mintagazdasága, a népfőiskolát is üzemeltető Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság megszűnik. A döntés hátterében az áll, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet november elsejétől minden használt földjétől megfosztja a mintagazdaságot.
A Váralja Szövetség szerint Kishantos nélkül az egész ország lett szegényebb, hiszen "a vidéken már kiveszőfélben lévő agrikultúra mintagazdaságok és népfőiskolák által lehet újra a helyi közösségek élő tudománya."
Ne hagyjuk, hogy ez szó nélkül megtörténhessen! Kérjük, tekintse meg Ön is a Kishantosról szóló videót, és ossza meg ismerőseivel! Hassunk a nyilvánosság erejével!
A néhány perces videó itt tekinthető meg:
http://www.youtube.com/watch?v=frSJatif018
Topi
2013-09-30 15:27:33
Topi
2013-09-30 15:15:05
Ajózsef
2013-09-30 14:42:19