Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Lehel
2013-10-06 10:16:18
A zsebszerződések ügye most dől el

A kormánypárti Dr. Nagy István képviselő törvényjavaslata van most az Országgyűlés előtt, amely végre rendezné a zsebszerződések ügyét, a jogellenesen külföldiek kezére játszott földek helyzetét. A jogszabály széles hatáskört adna az ügyészségnek, az eljárás során a bíróság mondaná ki a jogügyletek semmisségét - az elrabolt föld pedig állami tulajdonba kerülne.

Mindez egybevág a Váralja Szövetség javaslatával, a baj csak az, hogy Budai Gyula államtitkár módosító indítványa az egész törvényt átírná a zsebszerződők érdekei mentén. Megfosztaná a jogszabályt visszaható hatályától, vagyis attól, hogy a jelenlegi viszonyokra érvényes legyen, ráadásul Budai Gyula azt is lehetővé tenné, hogy ügyvédi titokról senkit se lehessen meghallgatni.

El ne feledjük: minden egyes visszaszerzett
hektár a magyar földvagyont gyarapítja!

A Váralja Szövetség jelentésben számol be a zsebszerződések ügyéről, a törvényjavaslat esélyeiről, részletezve azt is, hogy szervezetünk a jövőben miként fog bekapcsolódni az illegális külföldi földbirtokosok elleni hajszába. Minderről egy jelképes helyszínen megtartott sajtótájékoztatón számoltunk be: a Hősök terén, a Millenniumi-emlékműnél, Árpád vezér szobra előtt. Az Árpádok voltak ugyanis azok, akik ezt a földet megszerezték - nekünk pedig kötelességünk megőrizni!
dochnal
2013-10-06 10:11:37
Na, ki szív a végén?
írta: Dochnal Róbert (2013. 10. 06.-án)



Egy csereügyletben két terminál között, mondjuk 5 kg krumpli kontra 1000 forint gazdát cserél. Ebben a krumpli képvisel értéket- a krumplivásárló szüksége a krumplira határozza meg az értéket. A pénz csak az univerzális csereeszköz, ami önmagában alig ér többet, mint az a darab papír és pár csepp tinta, amiből összerakták. A pénz értéke csakis a bizalmon alapszik, a krumplieladó bizalmán, hogy egy jövőbeli csereügyletben egy másik eladó (tyúkfarmos) el fogja majd fogadni eme csereeszközt, amikor valami értékeset akar majd szerezni, mondjuk tojást.

A pénz a bizalmon alapuló elképzelés.

Egy pár igen rafinált, ámbár okos ember, rátelepedett erre a pénz nevű dologra, és hosszú évek fáradságos munkát nem sajnálva kisajátította a pénz kibocsájtás jogát. A törvény erejével megtámogatva, a saját "pincéjében" sok sok köbméter papírra egy pár vödör festékkel és egy nyomdagéppel, olyan "terméket" állít elő, ami minden termék felett áll, hiszen mindegyiket kiválthatja.

Szinte a világ minden kormánya lemondva a pénznyomtatás jogáról, támogatja ezeket, ez tiszta elmebetegség. 2% ellenében még az utolsó kereskedelmi banknak is megengedték, hogy pénzt teremtsenek. Ez olyan, mintha ha lenne Neked 200 ezer forintod, akkor jogodban állna előállítanod 10 millió forintot, amit odaadhatnál valakinek, akinek éppen erre van szüksége, hogy szerezzen magának valami értékeset, majd 30 éven keresztül eltartana Téged mondjuk havi 50 ezer forinttal, amiért Ő nap mint nap kemény munkával megteremt értékes termékek előállításával. Látható, hogy négy hónap alatt a pénzednél vagy, utána meg csak eltartanak, mint egy semmitevő parazitát.

És mindezt azért tehetnéd meg, mert az ország vezetői, az ország törvényhozói, az ország erő-szervezetei, az ország igazságot szolgáltatói mind mind Téged védenének. És ezeket a szerveket pedig a Nép tartja ott.

Ha ennek a logikai láncát végig vesszük, akkor az derül ki, hogy:
- MI a nép egyes egyénjei tartjuk fenn ezt a pénzügyi rendszert,
- Mi tartjuk fenn ezt a gazdasági rendszert,
- Mi tartjuk fenn a jelenlegi banki rendszert,
- Mi tartjuk fenn a Parlamentet,
- Mi tartjuk fenn a politikusokat,
- Mi tartjuk fenn a Rendőrséget,
- Mi tartjuk fenn a Bíróságokat,
- Mi tartjuk fenn az Ügyészséget,
Egy szóval, Mi a Nép tartjuk fenn a saját élősködőinket, elnyomóinkat és az ezeket kiszolgálóikat is. Jelenleg a farok csóválja a kutyát.

Nos, akkor, vajon a farok megvan-e a kutya nélkül?

Hát ezt a kérdést válaszolja meg mondjuk egy rottweiler...
Lehel
2013-10-06 07:53:11
Kedves Barbara !

Nem érthető a mondatod, mivel lemaradt a tárgyat jelölő t betű, valahonnan (feltehetően Gy. Mártont akartál írni ? ).
Nem ismerem azt, miben álltak volna össze Steiner és a Jobbik, ugyanakkor steinertől hazugság az, hogy a zsidókat akarja összeírni Gyöngyösi, aki
a köztisztségviselők közötti magyar-izraeli kettős állampolgárokról és nem zsidókról beszélt. Ez ugyanis nem csak nemzetbiztonsági kockázat, hanem olyan nyilvános adat, amit szándékosan elhallgatnak Magyarországon. Erre az adatvédelmi biztos is kitért már !!!

Az adatvédelmi törvény nyilvános adatként tartja számon a Gyöngyösi által felvetett állampolgársági viszonyt köztisztviselők esetében, tehát jogos számon kérni annak nyilvánosságra hozatalát .
Nem tudom azonban mennyire volt őszinte akarat, vagy csak színjáték ez az egész a következők miatt: nem történt meg, amit Gyöngyösi joggal felvetett.

Sőt, egy évvel ezelőtt Gyöngyösi felvetése után egy nagy cirkuszt csaptak a fideszhez és kdnp-hez tartozók is egységbe tömörültek ekkor az "örök szdszszel" és mszp-vel, ugyanis a Fidesz próbálta ezt az adatvédelmi törvényt megváltoztatni.
Mivel számítottak a nép felháborodására és a törvényi változtatás elleni fellépésére,
EZÉRT VOLT AZ A DEMONSTRÁCIÓ MÉG A Trv. KIHIRDETÉSE ELŐTT, hogy el vegyék a lakosság kedvét az ellenállástól, demonstrálták, milyen erős a változást pártolók köre ( olyan volt ez, mint amikor Siófokon felvonultak a cigányok ).
Különösen a komcsi bajkeverők szájából - amíg nincs tét , addig amíg nem kell végrehajtani, jön ki jó is rossz is, de furcsa módon csak a számunkra rosszat valósítják meg,ha rajtuk áll a döntés . Amikor nincsenek döntési pozícióban, akkor pedig pontosan az ellenkezőjét kérik számon a konkurensen annak, amit ők tettek amíg tehették.
A lényeg, hogy el lehetetlenítsék a magyarságot érintő érdekérvényesítést, összefogást és gazdasági építkezést, kiszolgáltatottá téve ezzel az idegen érdekeknek.
Martin Killeen
2013-10-06 05:06:25
Kedves Mindenki!
Hallgattam ma a Korrekturaban helyettesito Pondro-t, (a meghivott vendegeikkel egyutt) aki iszonyuan leszolta Gyongyosi Marton, amiert osszedolgozott a maszopos Steiner Pallal. Aki errol tud igazat mondani, annak nagyon megkoszonnem. Szebb jovot! Udv. Barbara
Martin Killeen
2013-10-06 05:00:37
Kedves Admin03!
Koszonom a valaszt, az egyik igaz jo magyar ember mar hozza is szolt azota. Udv. Barbara
Topi
2013-10-05 21:33:43
totya54
2013-10-05 20:50:25
Sziasztok! Ezt az előadást is kedvelem: http://www.youtube.com/watch?v=OADOPHIjmb0
totya54
2013-10-05 11:39:02
totya54
2013-10-05 11:24:07
totya54
2013-10-05 08:52:36
Admin03
2013-10-04 22:45:46
Barbara

Ugyan Mártát kérdezte, de ő nem ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. A válaszom igen, ha betartják a fórumon elvárható íratlan szabályokat.
volt jobbikos
2013-10-04 22:37:39
A vaskefe valódi lényegének felmutatásáért ezer köszönet, nem hittem volna hogy ezt megmerik tenni. A nagyszebeni felvetés, hogy Kubinyi úrra szavaznának, de nem lehet, mert csak szervezeztekre engedi a törvény, elgondolkoztat. Biztosan van megoldás, csak nem tudom, mi az.

Az anyaföldvédelmi ügynököket nevezzük néven, és bizonyítsuk be, amennyire lehet.
Topi
2013-10-04 21:53:47
Az Anyaföldvédelmi Kerekasztal felhívása
természeti kincseink védelmében

Magyarország nagyon gazdag, hiszen bőven rendelkezik a XXI. század
aranyával és olajával: bőven van termőföldünk és vízkincsünk. Csupán
fel kell ismernünk, hogy ez a kincs a miénk és meg kell védenünk!

Az Anyaföldvédelmi Kerekasztal tájékoztatást kér mindenkitől, akinek
tudomása van a földet, vizet és egyéb természeti kincseinket érintő
visszaélésekről, törvénytelenségekről, spekulációs ügyekről,
szabálytalanságokról, korrupcióról. Ilyen ügyek például a különféle
zsebszerződések, a külföldiek illegális földvásárlásai, a korrupciós
földeladások és földbérletek. Fontos, hogy képet kapjunk az ország valós
állapotáról, és hogy ezeket az ügyeket a nyilvánosság elé tárjuk.
Bizonyítható, dokumentálható, feltárható visszaéléseket fel lehet és fel
kell fednünk az ország előtt.

Kérjük minden hazaszerető magyar segítségét abban, hogy a természeti
kincseinket fenyegető veszélyeket feltárhassuk, és ezeket a kincseket
megvédhessük a magyarság számára.

Információval és kérdésekkel forduljanak bizalommal az
Anyaföldvédemi Kerekasztalhoz a következő címen:

esetek@foldvedelem.hu
Együtt meg tudjuk védeni, ami a miénk!
HunorMagor
2013-10-04 18:36:54
Kedves Szentkereszti Krisztina ! Minden kedves segítségét, nagyon szépen köszönöm a jó Isten áldja meg önt és kedves családját. Lehettem olyan 8-10 éves fiúcska, amikor volt egy nagyon kedves, és aranyos matek tanárnőm őt hívták Kiss Emesének . Sajnos, egyszer kegyetlenül megsértettem ezt a drága hölgyet pont akkor, amikor áldott állapotban volt . Az életem folyamán többször is visszaemlékeztem erre az ominózus esetre, és ilyenkor mély fájdalom hatotta át a szívemet és az a vágyam volt, hogy kedves tanárnőmtől az életem során, bocsánatot kérhessek.
Topi
2013-10-04 15:57:36
Topi
2013-10-04 15:44:16
Magyar várak Szíriában

Magyar Várak Szíriában?! Még a Szíriai polgárháború kitörése előtt magyar újságírók foglalkoztak azzal, hogy Szíria szeretné visszaadni a magyaroknak azt a hat várat, amit II. András az V. Keresztes hadjárat idején épített. De kinek? A Magyar Köztársaságnak? Már nem létezik.

Árgyusi Imre könyvében leírja II. András Apostoli Magyar Király Jeruzsálemi-Szíriai tevékenységét. Azt amit a nyugati történészek mélyen elhallgatnak!! A mindenkori Apostoli Magyar Király egy azonos az első Apostollal- KRISZTUSSAL!
II. András Akkon kikötő városba érkezik 1217 októberében.A mohamedánokat meglepte a hasonló felfogásban harcoló magyarok jelenléte. Az uralkodó állítólag több okból is elkerülte a döntő ütközetet. A hadjárat során többször előfordult, hogy az össz-keresztény hadak legnagyobb megrökönyödésesére a magyar vezérek a csata megállítására adtak utasítást, mivel a velük szemben álló muzulmán csapatok /török-türk-kurd/ harcosaiban testvérnépeket láttak.
II. András, Magyarország királya 1217-ben felvette a Jeruzsálem királya címet. A történelemben II. András tehát felvette a Jeruzsálem királya címet. Ezt a címet nemcsak hogy elismerte a pápa, elismerték az uralkodók, a német császár, az angol és a francia király, a burgundok, flamandok, normannok, de a Szentföldön uralkodó lovagrendek is. Vajon miért? Nem vitatkoztak, és nem követelték később sem, hogy a magyar király mondjon le e cím viseléséről. És nem csak hogy András a Szentföld királya lett, de címét örökölték utódai is, akik a magyar Szent Koronával együtt megkapták Jeruzsálem királyának címét is. Azzal a Szent Koronával, amely Szent István felajánlása következtében Szűz Mária koronája is.

Tisztelt Szíriaiak! Tisztelt Szíriai állam! Ezúton köszönjük meg, hogy megőrizték a II. András által épített várakat! Ezek a várak a Szíriai állam és az Apostoli Magyar Királyság közös tulajdonai. Az APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG ellenzi az amerikai, brit, izraeli háborús beavatkozást a Szíriai állam területén.

Botz Domonkos
http://litera52.wix.com/botz-domonkos
Topi
2013-10-04 12:20:15
totya54
2013-10-04 12:11:48
HunorMagor
2013-10-04 04:02:56
Kedves Magyar Testvéreim ! Az tényleg nagyon furcsa, hogy a cigányok, Gazsi, Dezső, és Zsiga ezt a vas kefét még nem vitte el a méh telepre, pedig nagyon sok vas van benne. Érdemes lenne már egy hős, bajnok férfiúnak a levegőbe röpíteni ezt az undorító tákolmányt.
Martin Killeen
2013-10-04 03:30:13
Kedves Menyart Marta!
Baki Gabor utan DEBRECENI es n.1jano igaz jo magyar emberek is visszajohetnek, ha uj e-mail cimet valasztanak, bar toluk meg nem kerdeztem meg? Szebb jovot! Udv. Barbara
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887
© Kubínyi Tamás 2011-2020. Minden jog fenntartva.