Lehel
2013-11-04 21:27:00
Lehel
2013-11-04 21:26:35
Sok dologról beszél, többek között arról is, amit az előbb írtam...nem képesek már beilleszkedni egy reálgazdaságba sokan.
Sajnos a Magyarságot hibáztatja és nem emlékszik arra, amire igen: működik az ittenieket támogató terrorszervezet,amivel direketben,elszigetelve nem képes a lakosság felvenni a harcot.
Azokat a jelölteket pedig meg sem ismerheti a választó, aki SZÁNDÉKOLNA KIUTAT MUTATNI !
Ajózsef
2013-11-04 21:11:53
Emlékeztetnék Gyöngyösi elbénázott felszólalására, ha a "kettős állampolgárságú" honatyákat nevezi nemzetbiztonsági kockázatnak, akkor tökéletesen célba talál és senki sem nevezhette volna fasisztának csak hazafinak, vagy ha mégis letámadják, az nyílt hazaárulásnak minősül. De ő "idegen származásúakat" mondott, megtette nekik azt a szívességet, hogy faji alapon kirekesztő felszólalással, támadási felületet szolgáltatott. Persze a lényegen mit sem változtatott, így is igaza volt, de azért kilóg a lóláb, ez az "elszólás" szándékos volt.
Vona sem sokat lendített nyilatkozatával a székelyek autonómiáján, még jó, hogy nem volt harciasabb, megfenyegethette volna a románokat a Magyar operetthadseregel is, de ez majd valószínűleg a tucsek vérbíró hatvannégyvármegyés unokájának a feladata lesz.
Lehel
2013-11-04 20:21:18
Itt egy időzített bomba ketyeg !
Lehel
2013-11-04 20:18:41
Kedves Kubinyi Tamás !
A Magyar Menedék könyvesháznál már nincs meg a Sumer Hitvilág..., ma beszéltem velük. Azt mondták,hogy új kiadásig nem valószínű, hogy lesz. Püskiéket nem kérdeztem, de a MMK nál pl. Szolzsenyicin Együtt c. műve sincs már meg,pedig nem rég még volt...
Jeleztem nekik, hogy új kiadásra nem kell számítani a jelek szerint - egyet értettek velem ebben, hiszen pontosan annak vagyunk tanúi, hogy MINDENT ELZÁRNAK ÉS MINDEN KÖNYVET FELÉGETNEK, ahogy tették ezer éven át.
Az viszont, hogy ennyire felgyorsult ez a folyamat, nagyon aggasztó.
Szeretném kifejezni azon aggodalmamat, hogy itt a probléma annak köszönhető, hogy az emberek jelentős része vagy nem akar, vagy nem képes az öngondoskodásra, hanem vár azokra a kufárokra, akik nem hajlandók tisztességes gazdaságot segíteni, csak rabolni, illetve a züllesztőket etetik és uszítják rá azokra, akiknek még van mit ennie.
Szívesen megkérdeztem volna azoktól a nácizóktól, akik vérbeforgó szemekkel támadták az ÁRTATLAN MAGYARSÁGOT, hogy ők MA miből élnek.
Kedves Tamás !
Ez a kérdés már nem kerülhető meg, mert látnunk kell, hogy talán sokan tényleg éhen pusztulnának,ha nem biztosítana nekik ez az állami berendezkedés a TERMELŐK FÖLÖTTI szabad rablást,aminek elvesztésétől irtóznak.
Csak nézzük meg, miért nem kapja meg a magyar ember béreként itt azt a vásárlóerőt, amennyit pl. Németországban kaphat ?
Továbbá hova lesz a megtermelt érték ?
A válaszokat ezen a megmozduláson megérthettük.
Apista
2013-11-04 19:39:28
Kedves Ajózsef, egyetértek! Ennyire tudatlan a nép ezek szerint. Még mindig becumizzák a szokásos szöveget, hogy én vagyok a nagy magyar, mocskos kommunista stb. Még képes zsidózni is (Gyöngyösi), miközben ő maga is zsidó gyökerű, csak nevet változtat. Emlékezzünk már Orsós-Olstein-Orbán megtévesztő, ám jól hangzó dumájára. Hogy szidta a szocikat meg liberálisokat, miközben ő maga volt a liberális szövetség elnöke Demszki után (vagy fordítva, már nem emlékszem, de a lényegen nem változtat, nézzen utána aki akar). Zazriveczet meg Semjén segítette.
http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=1825&c_start=10
Aki még mindig nem ébredt fel, azt ahogy Ferenc szokta mondani, hagyni kell aludni.
Kubínyi Tamás
2013-11-04 16:21:13
Lehel
2013-11-04 15:50:11
Kedves Kubinyi Tamás !
Pár hete a MMK-nál még lehetett kapni dr Zakar András Sumer hitvilág és a biblia c. könyvét. Ma már nincs.
Az Ön oldalán is meg tudtuk jeleníteni nemrég, de most már ott sem érhető el.
Nem tudom más jelezte e már,hogy a feltüntetett címen az alábbi olvasható ?
"The page you've requested is from a site that has been permanently removed. Please remove all references to this page."
Lehel
2013-11-04 15:19:07
A minap egy gy.patai asszonykától szőlőt vásároltam.
Elmondta, hogy abban az utcában lakik, ahol az a bizonyos társaság tagjai is, akikről több felvétel készült.
Számára is jól látható volt, hogy az egész balhé mögött az amerikai nagykövet és bandája állt.
Most, amikor az amerikai nagykövetségek egyre több köztörvényes cselekmény gyanújába keverednek, , mi lesz a határ ?
Lehel
2013-11-04 15:14:00
Ferenc !
Szintén JNKSz megyében, Jászladányon azért csaptak nagy botrányt, mert a Pistikék szülei is úgy vélték, joga van a gyermeküknek a zavartalan tanuláshoz.
Lehel
2013-11-04 15:10:20
Azt mondják, sőt törvénybe is iktatták, hogy nem lehet "szegregálni". HMM !
Minek lehet azt az eljárást nevezni, amikor Dávidka tanulmányait nem zavarják más csoporthoz tartozó gyermekek ?
Ferenc
2013-11-04 14:48:45
Baki Gábor figyelmébe- ha esetleg még nem hallotta volna!
Szolnok megyében egy tiszaparti községbe ( Nagykörü, Pertrovay Katólikus Általános Iskola) naponta utaztatják a környékröl – de még a 27 km –re fekvö Szolnokról is (!) - a cigányokat, hogy elvégezzék az általános 7. –ik és 8. –ik osztályát ! A „ felzárkóztási program „ (?) keretében az iskolába járó vagy alvó cigányok havi 60.000 Ft / hó támogatást kapnak. A hir abszolut biztos, csak a helybelieket kell megkérdezni, akik közül sokan havi 47.000 Ft közmunkából tengödnek. A kapott juttattás nagyságát, pedig maguk a cigányok mesélik el a faluban.
Hát, itt tartunk 2013-ban! És hány hasonló eset lehet még, amiröl nem tudunk!
HunorMagor
2013-11-04 06:35:03
HunorMagor
2013-11-04 06:18:11
Legyetek áldottak, és minden égi, földi jóval megrakodva !
Ezen a csodálatos napon, kívánom hogy nagyon sok problémátok eltűnjön és megoldódjon . A Magyarok áldott Jó Istene segítsen minden dolgunkban igazán cselekedni, és csak azt tenni ami igazán jó és kedves előtte .
Örömötök és békességetek bőséges legyen, reménységgel teljesen !
Martin Killeen
2013-11-04 01:45:37
Kedves Benedek!
Akinek "valaszoltam", az Torgyan feregirto beszedet akarta osszehasonlitani Vona Gabor beszedevel alaposan megalazni probalva a Jobbik elnoket. Ilyeneket, ill. hasonlokat lehet hallgatni, olvasni a Jobbikon kivuli osszes komcsi es balliberalis oldalakon. Szebb jovot! Barbara
Martin Killeen
2013-11-04 01:28:21
Marcsi 17-55-41
Nagyon szerettem olvasni a regenyeit, elbeszeleseit evtizedekkel korabban, mellekesen jegyzem meg , hogy cz-vel irta a nevet! Udv. Barbara
totya54
2013-11-03 22:52:18
totya54
2013-11-03 21:13:35
HunorMagor
2013-11-03 19:48:39
Érdekfeszítő sorok !
Mindazon keresztény irányzatokra és személyekre, melyek, illetve akik – ha nem is a maga teljességében -, de rendelkeztek a valódi jézusi tanításból fakadó Isten-tudással, a saul-páli alapokon nyugvó tudatlan, kívülálló zsidókeresztény egyház ráütötte a gnoszticizmus fogalmának rossz értelemben használt bélyegét, és irígy fanatizmustól fűtve tűzzel-vassal irtotta e tanok követőit az ördöggel cimborálóknak nevezve őket, melyek az egyedül hiteles és jézusi-péteri gyökerekből a kezdeti antiókhiai-babiloni központokból kiterebélyesedett, beavatott szkíta jézushitű kereszténység különböző irányzatainak képében jelentkeztek. Különböző neveken szereplő népeink már a pártusoktól és Atilla hunjaitól a kárpát-medencei őshazába visszatelepülő avar-hunokon keresztül Álmos-Árpád honvisszafoglaló magyarjaiig mind ennek a júdaizmustól független, őseredeti kereszténységnek a hordozói voltak. A nyugati egyház ezért kiáltott ránk kígyót-békát és nevezett bennünket „a kárhozat és tudatlanság fiai”-nak, vagy „faragatlan, kóbor nép”-nek (idézetek Szent István király nagyobb legendájából). Nem lehet véletlen tehát, hogy a XVI. századi orosz zsidó rabbi, Rabbi Isaac Ben Abraham Tróki még e kései korban is így írt rólunk: „A magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői.”
Marcsi
2013-11-03 17:55:41