A római egyházat zsidó rabbik alapították, és ez az egyház a rabbijaival az élen hívta életre az iszlámot ! Akkor képzeljük azt el, hogy miként lehet az iszlám az emberiség jövője ?
A Maniceista Szkita Kereszténység az igaz Jézusi Kereszténység, és ez az emberiség megtartója ! És ne feledjük azt, hogy Jézus ellensége bennünket sem fog kímélni, nem is teszi, miért is tenné ????

Áldás rátok, és ez nem átok !

Pártnélküli szabad nagy Magyarországot !

Az ősök hitét és útját járni, ahol ők voltak a gonosznak eséje sem volt, Becsületes küzdelemben senki nem győzte le drága ős szüleinket. Ami pedig nem becsületes úton megy, az gyalázat és nem győzelem !!!!

Apista, úgy tűnik a szeget megint a fején találtad.
Igazán sajnálom.

Másfélszer több a cigány Magyarországon!

Fidesz = MSZP

Fidesz-MSZP-DK-PM rajongóknak!


http://www.origo.hu/itthon/20131112-masfelszeresere-nott-a-magyarorszagi-nemzetisegek-letszama-tiz-ev-alatt.html?sec-1

Így igaz...

van a közmondás a sánta kutyáról.

Kedves,Tibor!

Aki a fideszre szavazott,de a jobbikban keresi a hibát,azzal én nem akarok megismerkedni!

Ennek ellenére minden jót kívánok,önnek,Tibor!

Szia Tibor!
Miről beszéltetek vo(l)na?

Vona Akhbar! Vona Akhbar!

Kedves Gábor,
Vasárnap voltam a Szabadság téren, reggel az elsők között érkeztem, 3/4 9-kor, és 10.05-ig a kettős kereszt mellett tartozkodtam, a Kormányzó Úr szobrától
8-10 méterre. Majd bementem a misére.
Sajnálom, hogy nem láttalak, szívesen megismerkedtem volna Veled személyesen.

Kedves Apista!

Nem anyáddal beszélsz!
Ezt azért ne felejtsd már el!

Köszi!

Csodálom a műsorvezető türelmét ezzel a pártidiótával szemben.
Hajrá Tamás!

Kubinyi Tamas ur figyelmebe: 2010 elott irta ezt Vona Gabor, a teljes cikk a lenti web oldalon olvashato.
"– Az előadások során nem csupán a turáni összefogásról beszélt, hanem az iszlámról is, amelyről azt mondta, hogy az emberiség utolsó fénysugara a globalizmus sötétjében."

További részletek: http://kuruc.info/r/6/120242/#ixzz2kSTwZxuI

Sziasztok! A lenem vetített filmről: http://www.youtube.com/watch?v=XJtdsVAyaYE

Kedves Benedek !

Ez az Evo Morales nagyon szimpatikus ember, amit mondott mintha én mondtam volna. Vajjon a Rothshildok, a Habsbúrgok, és a Szerencsések Fuggerek, vajjon mennyivel tartoznak nekünk 500-évet visszamenőleg ???? A szomszédos népek 1914-től akik kölcsön vették a só bányáinkat, az arany bányáinkat, és rézbányáinkat, és vasérc bányáinkat, amiért nekünk kellett pénzt kölcsönöznünk hogy ők behozzák nekünk a kibányászott javakat ???? És mennyivel tartoznak nekünk a kölcsön adott több mint 2/3-mad osztályon felűli minőségi földért ???? Ha erről ők nem kívánnak beszélni, akkor arról kell beszélnünk hogy kő keményen megraboltak bennünket !!!!

Dagad a NAV botrány, amelyben legfőbb érintettek a politikusok és az általuk kinevezett NAV - APEH vezetők.
és benne van az összes külföldi multi, igen azok a multik amelyeket O.V. kiemelt partnerként kezel és még az adócsalás lehetőségén kívül közpénzt is kapnak .

Ezeket a multikat nevezi O.V. a stratégia partnerneknek- amelyek nem a magyar átlagember partnerei , hanem csupán pénzszivattyúk. A törvények nem érdeklik a multikat, hiszen a politikusokat - a törvényalkotókat a multinacionális érdekek rakják pozícióba.
O.V kapkodva odaszól majd, hogy tusolják el a dolgot és közben álfelháborodást színlel majd - mint Merkel a lehallgatási botrányban. Megy ez már nekik csípőből..

és mennyire .. :
http://youtu.be/5jG6kJm-50k

Alföldi Róbert beszéde Bécsben
Konferenciát tartottak Bécsben, a Burgtheater fennállásának 125. évfordulója
alkalmából. Alföldi Róbert a művészet szabadságáról tartott előadást,
amelynek szövegét olvashatják.

Jó napot kívánok! Nagyon boldog
születésnapot! És megtisztelő, hogy itt lehetek. 25 éve csinálok színházat.
Színésznek tanultam, arról van diplomám. Játszom, rendezek, utolsó
munkahelyem a magyar Nemzeti Színház volt, amit öt évig vezettem. 46 éves
vagyok. Mondhatni, hogy a nálunk átkos rendszernek nevezett szocializmusban
eszméltem, akkor kezdtem el dolgozni, akkor kezdtem el gondolkodni a
világról. Figyeltem. Soha semmi sem érdekelt jobban, mint az adott pillanata
az életemnek, akár tágabb, társadalmi értelemben, akár egyébként általában
zavaros, és mondhatni, hogy a szokásostól eltérő magánéleti értelemben.
Magyar vagyok. Egy ország polgára, ahol viharos történelem után, több, mint
20 évvel ezelőtt mégiscsak sikerült kikiáltani a demokráciát, a
függetlenséget. Ugyan soha semmilyen körülmények között nem gátolt meg
semmilyen társadalmi rendszer, szakmai szervezet, politikai párt,
kultúrpolitikus - még az említett átkos rendszerben sem - abban, hogy azt
gondoljam a világról, amit valóban gondolok, és abban, hogy azt mutassam meg
a munkáimban, amit szeretnék, és azt kérdezzem a színház segítségével, ami
valóban érdekel, mégis: a szabadság érzése, a belső felszabadulás még inkább
arra sarkallt, hogy figyeljek, hogy lássak, hogy kérdezzek, hogy felelős
értelmiségiként éljek és dolgozzak. Szabadon. Ami számomra egész életemben
természetes állapot volt. Eddig.
Manapság Magyarországon a független
értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással, más
szemszögből, ami talán még rosszabb, az elkárhozással. A kritikai
gondolkodás, a kérdezés, a figyelem a társadalom állapotára, a
történelmünkkel való elkerülhetetlen szembenézés, vállalása önmagunknak -
mindez keresztényietlen, gyáva, perverz, dekadens, provokáló művészi és
értelmiségi, sőt állampolgári viselkedésnek minősül, és ezért inkább csak
eltűrhető, de nem elfogadott. Ma Magyarországon kétféle színházi szövetség
van, egy liberálisnak és baloldalinak kikiáltott, és egy vállaltan
konzervatív, jobboldali színházi szövetség, ami teljes körű hatalmat
gyakorol a magyar színházi szakmán, és annak a kőszínháznak, amelyik
bármennyire is működni szeretne, ildomos belépnie, mert különben gyanús lesz
a hatalom szemében.
Természetesen csak kőszínházakról beszélek, hiszen ez a
szervezet - élén egy olyan kollégámmal, aki ma minden fontos színházszakmai
vezető pozíciót betölt egy személyben - az alternatív színházi csapatokat
nem
tekinti teljes jogú művészi közösségeknek. Azt az alternatív színházi
kultúrát, ami a legprogresszívebben, a legszabadabban, a leginnovatívabban
és az egész magyar színházat leginkább megtermékenyítőleg dolgozik és alkot
az elmúlt tizenöt évben, és amely egyes képviselőinek munkája nemzetközileg
tette érdekessé az egész magyar színházi kultúrát. Jelen pillanatban a
legfontosabb magyar alternatív együtteseket a megszűnés fenyegeti, vagy jobb
esetben külföldre kényszerülnek. Gondolkodás- és ízlésigazodást vár el a
hatalom a színházi alkotóktól. Gondolkodás- és ízlésigazodást, egyféle,
keresztényi világképet, a nemzet megmaradása szempontjából hasznos
művészetet, a jelenleg regnáló politikai hatalomhoz való kritikátlan
hűséget, a remény színházát, a csak pozitívan nyilatkozó színházi kritikát
várja el a hatalom jelenleg a magyar színházművészettől. És a színházak
felszentelését, ami megtörtént a Nemzeti Színház esetében.
És mégsem
panaszkodni szeretnék. Hiszen jómagam is része vagyok ennek a színházi
kultúrának. Mint minden jó drámának a közepén az ember áll, gyarlóságaival,
árulásaival, minden drámai konfliktus generálója, még ha az történelmet is
ír, az ember. A vázolt jelenlegi helyzet kialakulásában is a gyarló, esendő,
gyáva embert kell keresni. Mindkét oldalon. A jelenleg minden hatalmat és
döntési helyzetet megszerző és azt agresszíven gyakorló, a jelenleg uralkodó
politikai hatalom kegyeltjeiből álló grémium minden tagja valamiért meg van
sértődve. Ki azért, mert úgy gondolja, hogy szakmailag el volt nyomva az
elmúlt évtizedekben, ki azért, mert kisebbségi létben volt kénytelen megélni
magyarságát, ki azért, mert évekkel ezelőtt valaki azok közül, akik
megkérdőjelezhetetlen szakmai minőséget képviseltek, nem nyilatkozott róla
szépen. Ezen gyarló indokok miatt a politika ki tudja használni ezeket a
kollégáimat. Használni tudja frusztráltságukat. Hiszen a politika mindent
használ, ha az érdekei azt kívánják. Minden társadalmilag nehéz helyzetben a
politika használni tudja azokat az embereket, és - mint a történelem
megmutatta - azokat a művészeket is, akik csakis mást hibáztatnak
sikertelenségükért, és ezért semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy
helyzetbe kerüljenek. Még attól sem, hogy önállóságukat, szabad
gondolkodásukat feláldozva a hatalom szolgálatába álljanak. És ők erővel, és
felemelt fejjel, kiabálva, önelégülten, kárörvendve használják pillanatnyi
hatalmukat, hogy megvívják kulturális szabadságharcukat, ez elmúlt évtizedek
elnyomó és kirekesztő liberális művészete ellen.
Azok a kollégáim, akikkel
együtt nőttem fel, akikkel fiatalon együtt játszottam, akik ugyanazt a
színházeszményt vallották, és akik most egymás között, de nyilvánosan is,
újságcikkekben buziznak, hazaárulóznak és védik a magyar nemzetet az olyan
romlott és nemzetietlen alakoktól, mint én, vagy mint azok a művészek, akik
nem hajlandóak beállni a sorba. Teljesen abszurd és érthetetlen, hogy ez
megtörténhet. De mégis megtörtént két évtizeddel a rendszerváltás után,
Európa közepén. És ezért nem elsősorban azok a felelősek, akikről a
korábbiakban beszéltem.
Mi sokkal felelősebbek vagyunk. Mi, akik azt
gondoljuk, hogy normálisan gondolkodunk, akik azt véljük, hogy az európai
kultúrát képviseljük, mi, akik rémülten nézzük, hogy mivé tesz embereket a
bosszú és a politikai dörgölőzés. Sokat beszélünk ma Magyarországon, persze
nem a hivatalos fórumokon, a művészi szabadságról. Hogy létezik-e nálunk?
Van-e művészi szabadság? Nem tudom. De választani még lehet. Mindenki, aki
ma a magyar színházművészetben működik, biztos vagyok benne, hogy azt
gondolja: ő a szabadságot választotta. Legfeljebb csak kis kompromisszumokat
kötött, persze, mindig megmagyarázhatóan elkerülhetetlenül, a nagyobb cél
érdekében. Ezek miatt az apró gyávaságok és önhazugságok miatt tarthatunk ma
ott, hogy van balos és van jobbos színházi szövetségünk. Ezért hallgatunk
mi, kőszínháziak, amikor az alternatívokat lehetetlenné teszi a hivatalos
kultúrpolitika, olyan mondatokkal a legmagasabb szintű politikai vezetés
részéről, hogy tartsák el magukat, és miért kellene őket támogatni, amikor
állandóan csak a kritizálják a kormányt. És különben is: nem tőlünk vonják
el a támogatást, és egyébként is, a lelkünk mélyén még örülünk is, hiszen
hangosabb és nemzetközibb sikereket érnek el, mint mi, kőszínháziak. Irigyek
vagyunk és féltékenyek. Mi is. Ezért fordulhat elő, hogy nagyon jól működő
színházak éléről mindenkinek menni kell, aki nem áll be a kultúrharcosok és
nemzeti kultúrát egyedül képviselők hangos és csahos sorába. És ezért
fordulhat elő, hogy a szakma nagy része hallgat. Mert nem velem történik, és
akkor én megúszhatom. Mert mindig találunk indokot, hogy csendben maradjunk,
mi, akik különbnek tartjuk magunkat azoknál, akik eladták magukat a
hatalomnak.
Gyávák vagyunk, féltjük a kis biztonságunkat, abban bízunk, hogy
más viszi el a balhét, akkor mi háttérben maradhatunk, és ezért semmi mást
nem kell tennünk, csak kicsit halkabban beszélni a világról, mindent
kerülni, ami konfliktus lehet, elmenni az állami nagy színházi évadnyitókra,
dörgölőzni a hatalomhoz, hátha jobban fognak szeretni, és soha nem figyelni
senkire, soha nem örülni a más sikerének, csakis és kizárólag a magunk
dolgaival foglalkozni, és semmi esetre sem szem előtt tartani azt, hogy soha
semmit nem fogunk tudni sem megőrizni, sem megvédeni a MI színházi
gondolkodásunkból, ha nem tudunk semmiféle szolidaritást vagy összefogást
összehozni. Mert mindig van fontosabb dolgunk, mint kiállni a szakmánkért,
kiállni a magyar kultúráért és kiállni a másikért, és esetlegesen vállalva
annak rizikóját is, hogy önmagunk is feketelistára kerülünk. Nincs ma
szolidaritás és összefogás a magyar színházi szakmában, és ezért a
politikának nagyon könnyű dolga van. Csak ígérni kell, és nagyon sokan
hisznek ezeknek az ígéreteknek. És ha tényleg jól viselkednek, akkor
megkapják méltó jutalmukat. A magyar színház megkapta és megkapja, nap mint
nap, méltó jutalmát gyáva viselkedéséért. Én magam meg vagyok róla győződve,
hogy megvívtam harcomat a politikával, a butasággal és az irigységgel a
Nemzeti Színház élén. Szinte büszke lehetnék és különbnek tarthatnám magamat
másoknál. És itt, a Burgtheaterben nem arról beszélek Önöknek, hogy milyen
színházat szeretek, milyet keresek, milyen művészi kérdésekkel hadakozom a
munkáim során. Politikáról beszélek, társadalmi gyávaságról, azt mondom,
hogy ŐK és azt mondom, hogy MI. Ugyanazon szabályok szerint működöm, mint
amiket fájón és kétségbeesve elutasítok. Belekerültem a játszmába. És a
lelkem a nagy szabadságban elkezdett rohadni.
Nem tudok a szerelemről
előadást csinálni, mert csak és kizárólag, szinte már hisztérikusan csak és
kizárólag arról tudok beszélni, hogy mi történik az országomban. Ugyanolyan
harcossá váltam, mint a kultúrharcosok. Nem vagyok szabad. Elvesztettem a
szabadságomat. Pörgök magam körül, már nem is látok rendesen, mert nem a
világot nézem, hanem az ügyet, ami elveszni látszik. De ha bármilyen
ideológia veszi át - akár kimondva, akár kimondatlanul - a valódi emberi
közlés helyét a színházban, ott nagy baj van. Mert elveszett a szabadság.
Az, hogy itt vagyok, talán segít újra megtalálnom. Köszönöm!
Alföldi Róbert
MONDJA EZT ALFÖLDI, AMIKOR VALÓJÁBAN AZ A HELYZET, HOGY AZ ÖSSZES MÉDIA-A SZÍNHÁZAKKAL EGYÜTT- ZSIDÓ, LIBERÁLIS KÉZBEN VAN, MÉG A MAGYARORSZÁGI MÉDIA VEZETŐJE IS AZ. EZEKNEK FÁJ AZ, HOGY KINYITHATOTT AZ ELSŐ ÉS EGYETLEN ÚJ MAGYAR SZÍNHÁZ, AMELY NEM AZ Ő IRÁNYÍTÁSUK ALATT VAN.

A víz üzenete.

A testünk több mint 70%-át alkotja a víz .Gondolataink hatással vannak a bennünk és rajtunk kívül álló vízre.Jézusunk is így tanít minket.
"SZERESSÉTEK EGYMÁST,AHOGY ÉN TITEKET" A szeretetre még a bennünk lévő víz szerkezete is megváltozik.
Kérlek olvassátok el ezt a cikket.

http://willina.gportal.hu/gindex.php?pg=20458263

Akit érdekel három kis film a vízről.

http://www.youtube.com/watch?v=l9KXcDFy-I0&list=PL3A57D4789B3C4353