Borsodi
2014-01-13 21:31:42
A mai robbantáshoz:
- a reggeli m1 híradó hozott egy szemtanút, aki elmondta, hogy a robbanás előtt egy "készenléti rendőrautó" ment el..
a további híradók ezt már nem játszották le.
- egy nagy mély robbanás volt
- a robbanás olyan volt, hogy ha nagyobb lett volna, akkor akár kárt tehetett volna más épületekben
- személyi sérülés nem történt, más épületben nem keletkezett kár
- megszólaltatott szakértő (hírtv-ben) szerint is szakértő, profi volt aki csinálta
- "idegen" nem csinál olyat, hogy sokáig tartózkodik a helyszínen: elküldi a hajléktalanokat stb, hiszen megnő a lebukás veszélye, hiszen egyszerre hat bank kamerája veszi + a környék tele van kamerákkal (szó szerint hemzsegnek a kamerák!)
- a médiában egy rakás egymásnak ellentmondó hír jelent
- a robbanás elsősorban a CIB bankot érintette, de érdekes módon a Budapest Bank pénzautomatája is kinyílt a robbantás napján (de mitől?).
- előtérben a pénzautomata, a belső térbe bankkártyával be lehet jutni este : ki az a hülye aki ilyet kockáztat a saját kártyájával és ki jut hozzá idegen bankkártyájához, amit elfelejtenek letiltatni
- a robbantónak semmilyen előnye nem származik a robbantásból csak veszélynek teszi ki önmagát ->
kinek a megbízásából dolgozott?
bizony a betelefonálóknak jók a megérzései.
Még egy körkérdés: nálam 4:15-öt mutatott az óra. Riportalany 4:08-4:15 .
http://youtu.be/2Xir9rwn46k
Az MTI-nél 4:18 és onnantól az az időpont terjedt. Másnál?
Ugyanis nem mindegy, hogy ki hol tartózkodott a robbantáskor, ha még a robbantás idejét se állapították meg, vagy nem hozták nyilvánosságra..
Miért nem hozzák nyilvánosságra amit megtudnak?
Miért nem tájékoztatnak azonnal? Híradások csak hat - hét óra után kezdtek el jönni.. Rengeteg idő eltelt a robbantás után és mindenki nyugtalan volt a környéken..
Kinek az érdeke a félelemkeltés? Tesztelés történik?
Szept11, Boston Marathon : ki robbantott? Rendőrpalota? Vörösiszap? Kit szolgáltak ezek az események?
Topi
2014-01-13 21:11:37
Topi
2014-01-13 19:36:29
Gondoskodó apa...
Potyognak a milliárdok Orbán Ráhel körül
A kormányváltás óta sorra nyerte, nyeri az állami megbízásokat az E-OS (ma már Elios) Innovatív Zrt.
Itt dolgozik Tiborcz István, a miniszterelnök veje.
A nyilvános adatok szerint a cég 2010 óta több, mint 3 milliárd forint közpénzt nyert különböző állami tendereken, árbevételét egy év leforgása alatt megnégyszerezte.
Az 1986-os születésű, tehát mindössze 27 éves Tiborcz István vezető tisztségviselő, igazgatósági tag az E-OS Innovatív Zrt-ben. A cég jogelődje a Tiborcz István résztulajdonában álló ES Holding Zrt., amit a Simicska-Nyerges birodalom szerzett meg. A Közgép-leány E-OS Zrt.2010-ben döntött úgy, hogy felvásárolja a Tiborcz-céget, és átnevezi E-OS Innovatív Zrt-re.
Lázár János városától jött az első nagy megbízás
A Tiborcz-érdekeltség első nagy állami megbízását 2010 márciusában kapta meg, nem mástól, mint Lázár János önkormányzatától.
Az ES Holding Zrt-vel Hódmezővásárhely2010 márciusában kötött szerződést a közvilágítás korszerűsítésére úgy, hogy ekkor még a cég komolyabb referenciákkal nem rendelkezett. A beruházás teljes költsége749,5 millió forint volt,és 50 százalékos uniós pályázati támogatással valósult meg.
A következő állami megrendelés az Újszilvási Önkormányzatnak köszönhető, velük 2011-ben áprilisában szerződtek - már E-OS Innovatív néven - egy naperőmű felépítésére 430 millió forint értékben. A közbeszerzés nagy vihart kavart, hiszen hiába támadták meg az eredményt a versenytársak, a közbeszerzési döntőbizottság köz- és nemzetgazdasági érdek miatt engedélyt adott a szerződés megkötésére.
A cég 2011 végén megnyerte a Szegedi Tudományegyetem közbeszerzését is, melynek keretében napelemeket telepítettek az SZTE épületeinek tetejére. Ez a beruházás 880 millió forintba került, és itt is voltak problémák a közbeszerzéssel. A közbeszerzést először a legolcsóbb ajánlatot benyújtó KÉSZ Zrt. nyerte meg, az E-OS Innovatív viszont - amely a talpon maradt cégek közül a legdrágább ajánlatot adta - megtámadta az eredményt. A közbeszerzési döntőbizottság pedig egy vitatható döntéssel az E-OS Innovatív Zrt.-t hozta ki nyertesnek.
Naggyá lettek Ezekkel a munkákkal az E-OS Innovatív szédületes növekedést ért el.
Míg 2009-ben az árbevételük a 9 millió forintot sem érte el,
addig 2010-ben már a 700 millió forintot közelítette,
egy év múlva pedig 2,8 milliárd forintra emelkedett, ami a 2010-es összegnek majdnem a négyszerese.
A 2012-es adatok a céginfo.hu adatbázisában még nem állnak rendelkezésre, a megbízások alapján viszont a tavalyi sem lehetett rossz év a cég életében.
Egyrészt kaptak egy 300 milliós megbízást a Siófoki Önkormányzattól,
másrészt egy 160 milliósat a Szolnoki Főiskolától (a linken 190 millió forint szerepel, de a szerződés szerint 160 a bruttó érték),
harmadrészt pedig egy 130 milliós a Paksi Önkormányzattól.
2013 januárjában aztán az is kiderült, hogy a tököli börtön 600 milliós beruházásában is részt vehetnek.
A cég állami megbízásai 2010-től:
· Hódmezővásárhely: 750 millió forint
· Újszilvás. 430 millió forint
· Szeged: 880 millió forint
· Siófok: 300 millió forint
· Szolnok: 160 millió forint
· Paks: 130 millió forint
· Tököl: 600 millió forint
Az adatok összesítése után kiderül: a cég 3 év leforgása alatt 3,2 milliárd forint közpénzt nyert el, ami nem rossz arány egy olyan vállalkozás esetében, amely 2009-ben még komoly referenciákkal sem rendelkezett.
Szerző: Oroszi Babett
Éva
2014-01-13 18:06:42
„Természetesen” Orbánék is képviseltetik magukat Saron temetésén
Fónagy János államtitkár utazik az izraeli háborús bűnös temetésére. Saron több ezer libanoni és palesztin polgár meggyilkolásáért felelős.
A múlt héten egyik nap Kubínyi Tamás Orbán Viktorról beszélt és csodálkoztam a véleményén. Azzal egyetértek, hogy a kormányt kívülről irányítják mintegy bábként. Az is igaz, hogy a miniszterelnököt körülvevő politikusok többsége nem tiszta magyar érzésű ember. De Ő választotta ki ezeket a bilderberges és cionista féle bandát és a földrabló oligarchiákat. Ezek semmivel sem különbek az előző kormányzattól. Valóban elég lenne az,ha elmondaná, hogy mi vezérli a cselekedeteit? Hogy miért választotta be a hitgyülekezetet a törvényes egyházak közé, alkalmat adva nekik arra, hogy iskolákat átvéve magyarellenes tanokkal fertőzzék gyermekeinket? Vagy arra is kényszerítették OV-t, hogy a magyar családi vállalkozásokon átgázolva kormányközeli haverjainak játssza át a magyar föld nagyrészét? Vagy hogy olyan törvényt alkottak, hogy az alkotmány nem védi a magyar földet és természeti kincsinket? Vagy hogy a két hét alatt rendet teszünk igéret azt jelenti, hogy a magyar embert nem védik meg? És hogy OV szájából elhangzott az, hogy a zsidók Isten ajándékai, a cigányság rejtett erőforrás! A magyar meg ázsiai fajta. Hol az elszámoltatás, ami választási igérete volt? Milliárdokat ad az állam a cionista szervezetek és központok támogatásásra, amikor a magyar gyerekek éheznek. Sorolhatnám még, de tudjuk ezeket. Úgyhogy kár sajnálni és fényezni és aggódni azért, hogy fegyveresen vagy akárhogy leváltják a kormányt.
Ha már egyesek a jobbik képviselőit zsidózzák, akkor nézzék meg az alábbi fotókat, különösen a fiatal édesanyáét, amikor még nem szőke volt a haja! Éa gondolkozzanak el azon hogy a Vitézy család és OV. édesanyai ágon rokonok.
Ez mindent megmagyaráz, a cselekedetek rugóját is. Tehát nemcsak kényszer a cselekedetek rugója, hanem a hovatartozás is, és az nem magyar!
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/orbant-elkalapalta-az-apja-2019288
Szabó Ferenc
2014-01-13 15:42:57
Totyának, Topinak, Sziszinek
Örülök, hogy nem hagyjuk magunkat becsapni azoktól, akik a régi párthűséggel semmiről sem vesznek tudomást, ami feltétlen bizalmukat megingatná. A legnagyobb baj, hogy nincs más a közdőtéren.
Attilának
Ha valaki nem vesz tudomást a valóságról, az vagy nagyon buta, vagy provokál, feszültséget gerjeszt, elvonja az erőket a valódi tettektől. A butaság a látókör tágitásával gyógyitható.
totya54
2014-01-13 11:55:12
totya54
2014-01-13 11:38:13
totya54
2014-01-13 09:46:25
HunorMagor
2014-01-13 07:27:58
totya54
2014-01-13 00:01:55
Topi
2014-01-12 21:09:49
Sziszi
2014-01-12 20:34:11
Regota figyelemmel kiserem nem csak az AKTV müsorait, hanem a "Forum"-oldalt is. Ugy erzem, most reagalnom kell!
Lisbeth! - En is eltem egy Ny-Europa-i orszagban, (igaz nem Daniaban!). En tettem a dolgom, amikor a Hazamat, Magyar Testvereimet bantottak. Minden egyes alkalommal felemeltam a szavamat, rögtön reagaltam ugy a sajtoknal, mint mas hivatalos szerveknel, meg a csaladomat is veszelyeztetve. De lelkiismeretem ezt követelte, nem tehettem mast! Es rajöttem , hogy nem szabad felni, mert azt az embert tapossak el, aki fel!
Legyen szives elarulni: - maga mit tett ott Daniaban a hazajaert? Vagy egyszerübb par 1000km tavolsagbol papolni, "osztani az eszt"?
Kepzelje el, en haza jöttem! Draga Gyermekeimet, Unokaimat ott hagyva, es megprobalom szereny tudasommal itthon segiteni ezt az agyongyötört, sokkal többre erdemes Nemzetet, Nemzetemet. Ma maga is megteheti mindezt!!! - a magaszerinti "demokraciat" nyugodtan gyakorolhatja itthon, semmi akadalya!
Maga bantja a Lacit (Kalifornia), aki el - hal a Hazajaert? Aki szinten (ellentetben magaval!) haza akar jönni, hogy tehessen valamit a Hazajaert, Nemzeteert. Sok, nagyon sok ilyen emberre lenne szüksege Hazanknak!
Maga probalja bantani, palcat törni Kubinyi Tamas feje felett? - akinek nagy köszönettel tartozunk faradtsagos munkajaert! Probaljon meg elöször felnöni hozza, ami eleve sikertelen kiserlet! Miert nezi egyaltalan a müsorat, ha annyira elegedetlen Vele?
Es meg valami: - maga megbant embereket, pl. Czekus Jobot. Amikor Kubinyi Tamas megadja a lehetöseget, maga vonakodik, a magyar nyelvtudasara hivatkozik, ...gyava ahooz, hogy elöben tisztazzak a dolgokat. Az ilyen emberekröl megvan a velemenyem!!!
Nem vagyok kivancsi valaszara!
Régi Jobbikos
2014-01-12 19:25:21
Köszönet székelyföldinek a doni katasztrófa filmért és a többiért is. A provokátorok rangsorát felállítva az Attila 1 fedőnevű visszatérő magassan viszi a pálmát. Aki nekünk volt komcsit akar eröltetni, vagy éppen a metélt Csanáddal fényképezkedne, netán a Jobbik iszlám, finnugor és egyéb baklövéseit akarja mindenáron elfogadtatni, az árt nekünk a legtöbbet. Tisztuljunk meg!
Ajózsef
2014-01-12 14:13:59
...valami megelégedett, komoly nyugalom töltötte meg, mert érezte, hogy akárhogyan is lesz majd az a titokzatos, ismeretlen perc: fönt a kék ég magosában valaki ügyel arra, hogy akik a törvényt szolgálják, azoknak bajuk ne essék...
Wass Albert A funtineli boszorkány
Ajózsef
2014-01-12 13:49:13
Mielőtt a személyeskedők elkanyarodtak ott tartottunk, hogy szavazni a jobbikra vagy távolmaradva kimutatni élégedetlenségünket az egész politikai rendszerrel szemben...
Bevett szokás a hasonló oldalak züllesztésére, hogy valaki két nicknéven saját magával gyalázkodva egymás ellen ugrasztja az addig érdemi vitát folytató fórumozókat.
Térjünk vissza az eredeti témára, akár tetszik az valakiknek akár sem.
Apista
2014-01-12 13:19:56
Kedves Adminok!
Az fórum szétverése szemmel láthatóan felerősödött, ezért javasolnám a következőket:
1. Az egymásssal foglalkozó beírogatók hozzászólásait egy erre létrehozott, pl. "Személyeskedések" című rovatba átdobálni, aztán ott mindenki csemegézhet belőle. A kitiltás nem vezet sehova, csak hőbörögnek, hogy miért őt és miért nem a másikat, aztán újra előjönnek másik névvel;
2. Azonos IP címmel és/vagy felhasználónévvel ne lehessen egy bizonyos időtartamon belül többször hozzászólni;
3. A karakterszámot is lehetne korlátozni a védelem érdekében, nehogy valaki a billentyűzetre rátenyerelve telefossa az oldalt bosszúból.
"És aki gyűlöl majd érte
Az lesz a bosszú népe"
bémargó
2014-01-12 08:22:18
Egy észrevétel: akik egymással leveleznek, jó lenne, ha ugyanabban a rovatban tennék! Így sokszor nem értelmezhető, hogy mire válaszol valaki.
Ja, és ÁLDÁS, B É K E S S É G legyen közöttünk!
Martin Killeen
2014-01-12 08:06:51
Kedves Attila!
Bocsanatot kerek tobbszorosen is, hogy az Onre vonatkozo hozzaszolasba beleutottem az orromat, de nagyon nehezen tudtam volna elaludni (itt 23 ora mult), mert annyira feldult a lenti hozzaszolo velemeny-nyilvanitasa. Elnezeset kerem, maskor ilyen nem fog elofordulni. Szebb jovot! Barbara
Martin Killeen
2014-01-12 08:00:13
ICA!
Tudod te, hogy miket irogatsz????????? (lehet, hogy mar Atilla megvalaszolta, de nekem is ki kell "javitanom" azt ami egyaltalan nem igaz abbol, amit irtal, sot ragalom es hazugsag!
Honnan a csudabol vetted,hogy Deak Gabor mszmp-sbol lett jobbikos?????????????????? A cenzura nelkuli musorban talan elmondhatja a velemenyet Nyikosrol, akit en nem akarok vedeni, de egy embernek itt, Magyarorszagon lehetseges megvaltozni, maskepp gondolkozni, mint korabban! Kubinyi Tamas tette fel neki a kerdest, hogy lefenykepeztetne-e magat (fogalmam sincs, hogy miert) Szegedi Csanad melletT Vonaval? Erre a prolvokativ kerdesre igennel felelt, talan" visszaadva" a provokaciot? Deak Gabor tobbszor kert elnezest a szohasznalata miatt, 99 %-ban minden ok nelkul. Es ezt en allitom, aki a hulyen es a marhan kivul (utobbit jelzokent is lehet hasznalni jo ertelemben is) egyetlen csunya szot nem hasznaltam az eletemben, nem azert, mert annyira "tokeletes", vagy hasonlo vagyok, csak azert, mert igy tanultam otthon.
Igen, Attila tudja, mit ir(ogat): az igazsagot! Szebb jovot a Jobbikkal!
Zsuzsi
2014-01-12 00:54:09
Én a magam részéről az Áktv-ben látom legtisztábban a nemzeti érdek megtalálását.