LacháziGábor
2014-03-16 19:29:36
Mariann
2014-03-16 17:22:05
Miközben egymás torkának esnek, nem veszik észre a lényeget, hogy a Hunyai Intézet megalapitásával a történelemhasmisitás intézményesen cáfolva lesz. Biztos vagyok benne, h a Szent István kérdés is helyére kerül. Ne egymást szidják hanem keressenek egy okosabbat aki elmondja mi volt igaz, mi nem.
Szabó Ferenc
2014-03-16 11:35:47
Ez az István vita emlékeztet a rockoperára, amiről azt hallottam, hogy teljesen hamis, a magarok megosztására lett kitalálva. A Hunyadi intézet megalapítása csodálatos lehetett a képet nézve. Nem voltam ott, de csatlakozom, ha elfogadnak.
totya54
2014-03-16 10:35:47
miskolcilaci
2014-03-16 07:13:41
HunorMagor
2014-03-16 01:23:19
Kedves miskolcilaci ! Rég,i de aktuális . Az üzenet ! Ide be illesztem Jézus Urunk evangéliomát, és ő teljesen leleplezi azt a kánaáni népet, melyik áldozott embert és állatot annak a Molok nevű istennek, mely Jehova=Lucifer=Molok !
Jézus evangéliuma
Részlet: Badinyi Jós Ferenc: Jézus, a Pártos herceg - című könyvéből
Ha a biztos tárgyi emlékeket a „szakemberek" hitelessé nyilvánítanák - fenn áll a veszély, hogy a Tamások is hinni kezdenek akkor, amidőn a világ törekvései épp ellenkező irányúak.
Gyakran kell gondolnom Jézus azon mondására, hogy: „Az Atya kövekből is tud támasztani Fiakat!" - Napjainkban a kiásott kövek, a régészeti leletek, mind a magyar igazságot hirdetik azoknál a „fiaknál" is hangosabban, akiknek minden igyekezete az, hogy magyar népünk elmerüljön a feledés tengerében Jézussal együtt.... de én hiszek egy isteni örök igazságban!
Sok adatot közöltem, de a lényegre, vagyis Jézus Urunk azon hagyatékára, melyet az Ő írás-emlékének nevezhetnénk - nem tértem rá eddig. Most, hogy így Jelek érkeznek hozzám, eddigi jószándékom új bátorítást kap és egybefonom azokat a böngészéseket, amelyeket a maniheus tudományban Mani igehir detésében és az újgur hitvilágban találtam és Jézusnak kijelentéseit, szavait tartalmazzák. Ezek pedig csak annak az „elveszett" írásnak részei lehetnek, melyet - az említett „Hegyi beszéd" pergamenthez hasonlóan - Jézus Urunk saját maga írhatott le. (A sorrend és a számozás az én jószándékomé, de a „tartalom" nem más, mint
Jézus Urunk Evangéliuma
I.) Messzi idők ígéretét teszem valóvá most, hogy emberként jöttem ide közétek.
2.) Nem volt ez szükséges addig, míg atyáitok lelkéből a szeretet imádsága törhetetlen hittel érkezett az örökké lett Mindenhatóság fényvilágába.
3.) Amíg a földi ügyeket az Égi Törvény örök rendje irányította.
4.) Amíg az emberi gonoszság meg nem rontotta bennetek az istenfiúság méltóságát.
5.) Amíg az örök Szeretet Teremtőjét - akit ti Istennek neveztek - meg nem gyalázták e gonoszok azzal, hogy más népek legyilkolását ez örökkévaló rendelésének és akaratának hirdetik.
6.) Amíg a mindent előre elrendező és a földi ügyeket is irányító Fényvilág Igazsága helyett - az ember- és állatáldozatokat követelő, gonosz akaratát, hogy az istenfiakat emberi szolgákká tehesse - „Törvénynek" nem nevezte egy parázna nemzetség.
7.) Meglátjátok és halljátok is, miként ostorozom majd őket, mint mérges kígyók fajzatait, kiknek szája gonoszul és hamisul szól, mert csak önszeretet és önérdek lakozik bennük.
8.) Akik nem akarják észrevenni az Idők jeleit és azokban az Igazságra intés felemelt ujját.
9.) Akik Istennek tisztelik a maguk-csinálta írást, azt „Törvénynek" nevezik, hogy a sötétségben járók útját irányítsa.
10.) Engem meg akarnak ölni, mert tudják, hogy én vagyok a Világ Világossága, de az én beszédemet nem értik, mert nincsen bennük Igazság.
11.) Ha majd legyőztem a halált és visszatérek a Fényvilágba, titeket is üldözni fognak az én nevemért.
12.) De érettetek és mindazokért, akik majd nektek hisznek, járom végig emberi utamat, hogy Atyánk Igazsága megszentelődjék és mindnyájan egyek legyetek az Ő Igazságában.
13.) Így teszek bizonyságot arról, hogy Ő küldött engem e világra, hogy az igazak és hívek megőriztessenek minden gonosztól.
14.) Mert a gonoszok a hazugságot és a bosszút vallják istenüknek. Majd eltitkolják és meghamisítják az én beszédemet is, amit az Igazságról hirdetek, hogy titeket a Fényvilágból a sötétség útvesztőjébe tereljenek.
15.) Azt fogják nektek mondani mindennap, hogy bűnösök vagytok és bűneitek terhétől csak az ő feloldozásuk szabadíthat meg titeket.
16.) De ne higgyetek nekik, mert nem születtetek bűnösöknek, hanem sokan meggyengültetek a Lélekben.
17.) Tartsátok meg azért és kövessétek az én tanításomat, hogy a Lélek által mindig elérjetek engem és megmaradjatok az én Igazságomban.
18.) Meg kell hát tisztulnod az önmagadba való nézéssel.
19.) Ha saját lelkedbe nézel, már ketten vagytok a megújulásra: jószándékod és az elhatározás, hogy jóváteszed azt, mit gyengeségedben rosszul végeztél. Jóvátevésed, lelked így megtisztulása, örömöt ad.
20.) Ilyenkor nézz a Fénybe. Én vagyok ott is Veled és új erőt kapsz.
21.) A Lélek Világosságára gyújtott Tűz is szent. Általa is tisztulhat Lelked, hiszen láthatod hatalmát a gonoszság elégetésére. Ne nézzed hát csak tűznek, mert bizony égi Fény az is. Jóra való elhatározásodat örökíti, jóvá tett vétkeidet elégeti. Szent fogadalmak születnek a Tűzbe, Fénybe vetett tekintetekkel.
22.) A Fény-tüze és a Tűz-fénye adja lelkednek sugarát, mely segít is, gyógyít is - ha úgy akarod és kéred a Kegyelem erejét hozzá.
23.) Maradj hűséges és fordulj hozzám, hiszen emberi, apró, igaz dolgaidban is megsegítlek. - De igaz légy útjaidon akkor is, ha a gonoszok közelítenek hozzád.
24.) Nehéz az Igazság útja - de ha a Fényt követed, szembe állsz vele, akkor a sötét árnyék mögötted van. - De bizony, ha hátadat fordítod a Fénynek, csak a sötétség vesz körül, melyben legnagyobb teher a saját árnyékod.
25.) Én úgy parancsoltam: "Szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket!" - Ez legyen életvizeteknek a forrása: a SZERETET.
26.) Szeresd nagyon atyádfiát, családodat, nemzet-testvéreidet, hiszen közéjük születtél. Sorsotok is egy - közös.
27.) A nemzetség, melybe Isten rendelt, földi életed vára, otthona. Hozzá láncol az Igazság. Ha eltéped e láncot, olybá leszel, mint a hulló falevél, melyet a szelek visznek magukkal s egyszer elvész valahol a feledés sarában.
28.) Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert kőtelességetek az Igazság tanítása - az én földi munkám folytatása.
29.) Fogjátok erősen egymás kezét és ne féljetek! Én veletek vagyok, de összefogott erőtök, közös akarattal és törhetetlen hittel végzett munkátok szükséges ahhoz, hogy veletek maradjak.
30.) Kaptok majd jeleket tőlem, amikor az idők megkövetelik. - Küldök majd vigasztalókat is. Egyszerű Fénylátókat. Nem hatalmasokat.
31.) De maradjatok meg mindig a FÉNYBEN, mert amint majd erősödik a gonoszság hatalma a Földön, úgy majd az épített, gazdagsággal és pompával berendezett templomok is a sötétség házai lesznek.
32.) De én veletek maradok a világ végezetéig!"
Amikor így egybefűztem e lélekmentő írástöredékeket, valahogy bennem is az a gondolat ébredt fel, hogy Jézus Urunktól igen sok pergamennek kellett megmaradnia, amelyekre Ő saját maga írta rá igehirdetését és az Igaz Istenhez való közeledés hittanát. Az a tény, hogy az újgurok hagyatékában is fellelhetők e Fényvilági tanítások, bizonyítják azt a közlésemet, hogy: miután a szaszanidaperzsák kivégezték a volt Pártus Birodalom Jézus-hitű egyházának főpapját, Mani-t és üldözték követőit is, a manicheus elnevezésűekre mindenütt halál várt. Így az igazhitű fénylátók vallásukat újgur-nak (új fordulásnak) nevezték, és ez az elnevezés aztán népnevük is lett. - Menekülési irányuk Korezm volt és itt váltak kétfelé. Egyik részük keletre ment; és ezek írásait gyűjtötte össze Sir Stein Aurél; másik részük nyugatnak tartott és ezek a mi magyar őseink, az igaz Jézus-hitet vallók
Martin Killeen
2014-03-15 23:43:42
Sajnos a penteki adas nem jon be. Aldott nemzeti unnepet kivanok mindenkinek, bar otthon mar nemsokra vasarnap lesz. Szebb jovot! Udv. Barbara
Topi
2014-03-15 20:19:35
Mariann
2014-03-15 17:33:39
Életre szóló élmény volt Visegrádon a Hunyadi Intézet megalapitása. Köszönöm, hogy részt vehettem és köszönöm Király Álmosnak a Hiszekegyet.
Topi
2014-03-15 17:18:40
Topi
2014-03-15 17:02:22
totya54
2014-03-15 15:38:09
Ma nagyon szép napunk volt,köszönöm Tamásnak,Biankának és az Álmos akadémia résztvevőinek akik Visegrádon voltak. Tóth Imre és neje.
Topi
2014-03-15 14:16:36
antaljovon@gmail.com
2014-03-15 12:33:21
Érdemes rákattintani a Goole Fordító-ban a gentile szó -alkalmazás- szószedeteire/29db/ , mert sok helyen pogányoknak fordítják a gojt!
HunorMagor
2014-03-15 10:13:00
Érdekes olvasmány !
A zsidóság
A zsidóság egy egységes maggal rendelkező dualisztikus rendszer. A magot alkotó zsidók egy genetikai csoport, vérvonal. Ennek ellenére be lehet térni a júdaizmusba. Viszont ekkor be kell házasodni a genetikai csoportba, abszorválni kell a kollektíva génjeit. A zsidók ennek köszönhetően tudnak beleolvadni a gazdatestként szolgáló társadalomba úgy, hogy közben nem veszítenek a genetikai-pszihikus erejükből. A betért egyén egy dzsentil arcú zsidó ügynökké válik. De soha nem juthat messzire a júdaizmus mély hierarchiájában.
A legmagasabb szintekre csak a legtisztábbb zsidó vérvonalak juthatnak el. Ez biztosítja a tiszta vérű zsidók vezetését.
A zsidóság a saját feljegyzéseik és írásaik alapján, mint például a Zohár, kijelentik, hogy nem a dzsentil vérvonalakból származnak, emiatt úgy hiszik, hogy felsőbbrendűek, és az egész világ, minden ami a bolygón található az övéké. A dzsentileket állatoknak tartják, akik azért lettek teremtve, hogy a zsidók szolgái és tulajdonai legyenek. Mivel nem az ő vérvonalukból származunk, nem számítunk embernek és nem vonatkoznak ránk a Tóra törvényei. Ez azt jelenti, hogy bármit megtehetnek velünk következmények nélkül. A júdaizmus az egész világot dehumanizálja.
A zsidóság fölött negatív entitások kollektívaja található, akiktől a fekete mágiában jártas legfelső rabbinikus réteg irányítást kap, együtt dolgoznak velük. A spirituális örököseik a zsidók, kik a vérükben hordozzák az örökséget, mivel genetikailag ők hozták létre a zsidóságot, magukból.
Ez azt jelenti, hogy egy mély lelki szinten ilyen embertelen entitásokkal vannak kapcsolatban a zsidók. Ablakként szolgálnak a bolygón ezeknek a lényeknek.
Még az átlag zsidó is ápol egy mély tudatalatti kapcsolatot velük, a lélek szintjén. Mind összeköttetésbe vannak a hatalmas zsidó tömegelmével, avagy a kollektív tudatosságukkal és tudatalattiukkal, melynek a fölöttük levő entitások is részesei. Egy azonos faji szellemen osztoznak.
A vallásos irataik a szellemiségük kódolt változata, a vallásuk az, amit a lelkükben hordoznak.
Vágyakoznak arra, hogy a dzsentileknek ártsanak, szolgasorba taszítsák, megyilkolják és elpusztítsák őket bármi áron. A hitük a biológiájuk.
Egyesek gyakran példálóznak a pártviszályokkal, ellentétekkel és belharcokkal, hogy elhitessék, a zsidóság nem egy emberek elleni egységes csoport. De ezzel nem bizonyítanak semmit, sok esetben az állításaik ellenkezőjét támasztják alá. Még ha a zsidó mozgalmak konfliktusba is kerülnek más zsidókkal, zsidó akarat érvényesül, amely csak árt a dzsentileknek. Ez a "nem minden alma romlott" elképzelés téves felfogáshoz vezet, ami által a zsidók közbeléphetnek és átvehetik az irányítást az ellenük irányuló oppozíciók felett, így átformálják valamivé, ami az ő érdeküket szolgálja.
Ez azt jelenti, hogy soha nem bízhatsz bennük. Sokan tudatalatt cselekszenek úgy ahogy, mert az indíték a lelkükből származik. A lelkükben vannak a vallásos parancsolataik.
Nem a keresztény, iszlám, kommunizmus, liberalizmus, cionizmus stb. -ellensség számít.
Valójában egy dolog számít, egy bensőséges és őszinte tudatosság. A JÚDAIZMUSSAL való szembenállás. Az összes felsorolt program a zsidó faj szellemiségéből származik. A társadalmiank sok tagja erős ellentétben áll a zsidósággal anélkül, hogy ez tudatosulna bennük.
A nagyobb mennyiségű dzsentil vért hordozó zsidókon erőteljes skizofrén viselkedést vehetünk észre. Ez egy belső konfliktus a lélek szintjén, mely manifesztálódik a tudatos elmében. Otto Weiniger kitűnik. Félig zsidó volt, de gyűlölte a zsidó felét, mint egy ronda és kártékony foltot a lelkében. Érezte ezt, egész életében ettől szenvedett, amíg meg nem ölte magát, hogy elmeneküljön előle. Egy mintapélda a dzsentil és a zsidó lélek különböző és összeegyeztethetetlen természetre, egy emberen belül. És rámutat a tényre, hogy akiben zsidó vér van, képtelen megváltozni, még ha tudatosan is törekszik erre. A lelkében van a zsidósága.
A júdaizmus célja, hogy egy olyan állapotba juttassa az egész bolygót, melyben a zsidókat létrehozó entitások vég nélkül élősködhetnek az emberen és szolgaként hasznalhatják őket. A zsidóság csak a mozgalmuk földi szekciója. Egyszerűen kifejezve a zsidóság pszihopaták faja. És nem részese hanem az ellensége a Dzsentil Emberiségnek.
http://josministr...pic81.html
.........................................................................................................
Miért is gyűlölnek minket a zsidók".Joseph Báli József: A gúzsba kötött világ
"; A héber nyelv mai formáját ugyanis csak a jelen időszámítás 19. századában alakították ki. SAz előző idők héber nyelvét "; Biblia utáni hébernek" mondák, mitől különbözik az azt megelőző Bibliai vagy ótestamentumi héber, az Ó-héber.
Nagyon vitás azonban, szabad-e az Ótestamentum nyelvét hébernek nevezni. Ez a nyelv ugyanis a Kánaánban használt nyelv volt, melyről előző előadásunkból már tudjuk, hogy az ősmagyar egyik ága volt. Ettől a kánaáni ősmagyar nyelvtől a tulajdonképpen i ó-héber csak hosszú idő múltán vált el, és lett előbb külön dialektus, majd önálló nyelv.(40m 177, 47 m 40.-Contenau G: La civilisation des Hittites et des Hurrites du Mitani . Paris 1948.- Daviessa. Powell: Ten Commandments. New York 1956.
A tények ezen állítása miatt az óhéber elnevezést a kritikusok ejtették és helyette szívesebben használják a pontosabb "kánaáni" elnevezést.
". Az említett botlások csak a magyar nyelvvel kapcsolatban fordulhatnak elő, ezért tovább erősödik gyanúnk, hogy az Ószövetség eredeti nyelve, vagy legalábbis azok a szövegek, amelyekkel dolgoztak nagyobb részben magyar nyelvűek lehettek.
Régibb és újabb tudósaink közül többen úgy vélik, hogy még a mai héber is feltűnő sok elemet őrzött meg a magyar nyelvből, a babiloni, egyiptomi, és kánaáni magyarból, amelyekből egykoron a mag útján elindult. Összeállították a két nyelvben található párhuzamokat és megpróbáltak azokra magyarázatokat adni. Az elsők egyike, aki magyar-héber párhuzamokkal foglalkozott, Nagy János volt. Munkája latin nyelven jelent meg Pesten 1823-ban "Grammatica linguae Hungaricae cum parallalismo inter Aramaeam, hebraem et Hungariam orientales linguas ducto” cimen. A tudós Horváth István már azt is megállapított ( 1825), hogy a héber párhuzamok magyarból való átvételek. A kérdést újratanulmányozta Venetianer Lajos pesti rabbi" A héber-magyar összehasonlító nyelvészet" című kis munkájában ( IMIT 1898-as évkönyve, 32 1.) Markos Gyula írásának ( 1918) címe pedig előre mondja vizsgálati eredményét: " Az Úr szava magyar volt. Négyezer éves írott, hatezer éves magyar szókincsek alapján szótári pontossággal bizonyítja Markos Gyula. "
miskolcilaci
2014-03-15 08:00:40
Tisztelt Váradi! Mivel világunkban szép számmal találhatóak őrültek, inkább azt javaslom hogy nem érdemes energiát pocsékolni sem a Tempo, vagy bármely más hasonló „pártra”. Szívélyes üdvözlettel: miskolcilaci
miskolcilaci
2014-03-15 07:52:11
antaljovon@gmail.com
2014-03-15 06:49:36
Kedves Fórumozók! Figyelmetekbe ajánlom /egy kis anziksz a Jobbikról/ a következőt:http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=1362&c_start=60
Martin Killeen
2014-03-15 05:17:32
magyarxaljahajnal es hajnalkoveto Benedek!
Ismerem ezeket, akikre azt is mondhatnam, ha kerdeznek akkor is hazudnak (l. Jobbik majus elsejei unnepsege)l. Meg el sem kezdodott az unnepseg, vajon honnan tudjak, mit fog mondani Vona Gabor? Hogy lehetne a Jobbik elnoke altalatok lebuktatva (ahhoz kulonben is nagyon nagyra... kene nonotok, meg sokat tanulnotok! Hogy tudna es miert akarna elterelni a figyelmet haynau halalarol (azert, mert ez a melyseges-mely gyuloletbol eredo fobiatok az osszefogas helyett)? Es ha netan el akarna terelni a figyelmet, miert lenne ez baj?????????????????????????Ti emlegetitek haynaut, a gyilkost az egyik legnagyobb nemzeti unnepunkon! Es Gyuriba is bele tudtok
kotni, aki tobb idot toltott a bortonben zsideszek alatt, mint qrcsotanyek idejeben? A helyesirast is kifogasoljatok. Nekem ez a vesszoparipam, de ti meg az ujsagotokban is annyi hibat csinaltok, hogy az mar tenyleg elkepeszto, de ez lenne a legkisebb hiba!
(Benedek valaszat nem fogom elolvasni es valaszolni sem) Szebb jovot es sokkal nagyobb osszefogast a nemzeti oldalon az igaz magyar emberek kozott! Udv. Barbara
'A Magyar Hajnal által lebuktatott, Habsburg-imádó provokátor egy másik, valójában sokkal jelentősebb évfordulóról kívánja elterelni a figyelmet. 1853-ban ugyanis ezen a napon rántotta magával az ördög a zsidó magyargyilkost, Haynaut. A vonaista-baranyista szekta tagjai, akik az aradi vértanúk kivégzését koccintva ünneplik, Haynau halálára nemzeti gyásznapként tekintenek. De azért van pofájuk Petőfi idézettel plakáton kampányolni. A labancképző egyetlen szeánszán a többszörösét költik el, mint amennyi készpénzt a Magyar Hajnal az egész választási kampányába bele tudott tenni. Ahogy a honlap szerkesztése is teljesen ingyenes. A minőségre vonatkozó megjegyzések a magyarellenes provokátorok szájából nem túl hitelesek, hiszen tízmilliókat vágnak zsebre évente közpénzből, mégsem képesek önmagában is alacsony színvonalú közleményükben egy mondatot helyesen leírni. A káros nézeteiket álnevek mögé bújva terjesztő vármegyések egyetlen kifogása az lehetne, hogy tudnak ők “beszélni magyar” csak Haynau halála évfordulóján annyira könnybe lábadt a szemük, egyszerűen nem vették észre, milyen helyesírási hibákkal hányták ki a közleményecskéjüket.
T. Burckhardt (magyarhajnal)
http://deres.tv/20140314/huszonot-eve-hunyt-el-az-utolso-magyar-kiralyne
GYURI MIKOR SZÓLAL MEG?
Budaházy György köztudottan évek óta a SZKR adásainak szereplője, sokszor van határozott véleménye, de amikor hónapok óta folyik a „Habsburg-kampány” Toroczkai barátja és a Jobbik részéről, akkor Gyuri hallgat....Pedig neki igazán tudnia kéne, hogy mikor kell hallgani és mikor kell megszólalni. Várjuk Gyuri határozott véleményét ebben a szennyes ügyben. Azok után, hogy előzőleg Torockai „barátjával” elgennyezték ezt a Habsburg-témát.
Ami IV. Károly degenerált, tehetetlen, pipogya és beteg királyt illeti, valójában a családfájának a jelképe. Ahogy éppen egy ilyen gyenge figura végezte utoljára a trónon. És ezt a szánalmas figurát akarják a Habsburg-imádó körök Rómában szentté avatni...Ugyan mitől volt szent? Hogy aláírta a lemondó nyilatkozatát 1918-ban? Azért érdemes lenne Toroczkaitól megtudni, hogyan tudja összeegyeztetni a Habsburg és a magyar érdekeket, 2014-ben? Ő is egyfenékkel két lovat akar megülni? Igen jellemző, hogy ebben a piszkos ügyben a Jobbik mélységesen hallgat.
miskolcilaci
2014-03-14 21:31:55