Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Topi
2014-06-20 19:46:04
Józsi
2014-06-20 18:32:05
Ó te szegény magyar népem! De igazán lelki szegény lettél! Mennyire ismét elődbe kell állania Babba Máriának, hogy az Ő istenanyai hatalmával visszafordítson őseid helyes útjára, az eszményi csillagközi Hadak útjára! Apáitok ezen az úton jöttek ide hont alapítani. Elődeitek ezen az úton vezették a biztos célba mindig ezeréves itteni jelenléteteket. Ti is csak ezen az úton indúlhattok el az újabb ezer esztendő egyelőre kilátástalannak tűnő ködfátyolos jövőjébe. De csak úgy indúlhattok el, ha jól megfogjátok Boldogasszonyotok kezét, hogy aggódó anyai szeretetének biztonságával, és földi képviselőinek, a magyar anyák ringó ölének termékeny kivirágzásával biztosítsátok a jövőt. Azt, hogy bőven legyenek ismét gerinces becsületes dolgos és IGAZ és nem GAZ magyarok!
Daczó Árpád Ferences szerzetes " Csíksomlyó titka" c. könyvéből

Váci Mihály- Még nem elég c. verséből részlet

Nem elég megborzongni,
de lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni;
fagyot is bírjon el,
ki acél akar lenni
suhogni élivel!
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el;
jövőnket tudni kell!
Barteli2
2014-06-20 14:59:03
Barteli2
2014-06-20 14:34:17
Növekszik az állami megfigyelés:
Budapesten folyamatosan nő a megfigyelő rendszerek , (arc-)felismerős kamerák száma. (a Margitsziget idén telepítendő hetvenegynéhány kamerája csupán egy kis tétel). Ám nem bűnmegelőzés a cél!

A fradiszurkolók rabosítása:
http://alfahir.hu/kubatov_haborut_inditott_a_fradi_szurkolok_ellen

Miután minden "szurkoló" leadja a személyes adatait a (fényképes?) igazolványhoz, leadja a tenyérlenyomatát az azonosításhoz.

Rabosítás a futballstadionban?
Ugye-ugye?! és most lehet hivatkozni a pláza és stadion láger előadásra.

Hamarosan azt is tudni fogják, hogy melyik metró vagy melyik buszjáraton tartózkodól utazol! (mikor kell az otthonodat meglátogatni)
RFID chippet kapsz a bkv bérletedhez, ott lapul a diákodban, biometrikus azonosítás az útleveledben, holnap a személyidbe és holnapután a bőröd alá!

Melyik párt javasolta a kutyák chippelését? Aki tudja a választ az írja meg!!!!
(ne azt amelyik lenyúlta ötletet, benyújtotta és véghezvitte, hanem azt amelyik először javasolta)
HunorMagor
2014-06-20 12:49:08
Szia Benedek testvér !

Nekem ezek a dolgok újak érdekesek, de neked mint öreg tapasztalt rókának már nem mond semmit . Gondolom, hogy neked sem ment egyhamar a felismerés, de ha neked sikerült akkor nekem is fog .

Áldás rád !

De azért az vigasz legyen a számodra, hogy a link már nem elérhető .
HunorMagor
2014-06-20 08:10:13
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok http://aranylaci.freeweb.hu/sabrag/01%20-%20mithrasz-jezus-judaizmus.htm
Mithrász - Jézus - Judaizmus
Martin Killeen
2014-06-20 07:31:04
Annyiszor nyugozott le engem Kubinyi Tamas, ahanyszor hallgattam a musorat, hogy talan a bogaraktol kezdve a legelvonttabb dolgokrol is ugy beszetl, mint egy szakerto (ennek ellenere mindig neheztelek ra kicsit, amikor azt az embert szidja, aki az eletet is odaadna Magyarorszagert, azert mert, ha jol emlekszem, akkor egyszer, vagy ketszer megemlitette a habsburgokat - direkt kisbetu-vel. Akkor most vegre raterek a csutortoki adasra es az osszesre, miota imadkoz/ik/unk, hogy azt is magyarul mondja, hogy amen!
Udv. Barbara
HunorMagor
2014-06-19 23:46:06
Meghal a zsidó rabbi ! Nemsokára Szent péter fogadja, amikor meglátja szent Pétert leborul előtte, és imigyen szól . Oh Jehova, mindent megtettem amit mondtál, és most várom azt, hogy megjutalmazzál. Szent Péter elgondolkodik, majd megkérdezi, mit mondtam én teneked ? Hát azt uram, hogy azokat a gaz gojokat, becsapjam, meglopjam, és ahol csak lehet minden eszközzel írtsam őket, gúnyt űzve belőlük. És megtetted mindazt amit itt felsoroltál, kérdezte szent Péter, óh de még mennyire jó Uram ?
Van a számodra több rosz hírem is rabbi, és ez a következő ! Én Jézus Tanítványa voltam, és az ő apostola vagyok, de Jehovát nem ismerem mint Istent, de úgy ismerem, hogy ő a legnagyobb szemfényvesztő, és hazudozó.
A másik meg az, hogy egyetlen tolvaj, hazug és rabló gyilkos nem örökölheti a Jó Istennek országát. A te jutalmad rabbi, e mögött az ajtó mögött van ! Az ajtóra nagy betűvel a Pokol szó van, igen jól olvashatóan rögzítve.
Ez lehetetlen hebeg a vén rabbi, mert nekünk zsidóknak nem a poklot, hanem mennyet ígérte Jehova,ha az ő szava szerint cselekszünk. Ő egy hazug csaló, már mondtam néked ! Majd Szent Péter megmutatta mindazokat az embereket akiket a rabbi meglopott, és gonoszul elbánt velük és akiket megölt. Látod őket, rabbi ? Ők mind a Jó Istennek a gyermekei, ők most vígasztaltatnak, és most te fogsz gyötrettetni ! Majd szólt két hatalmas angyalnak, és megparancsolta vessétek őt az örök tűzre, mely az ördögnek és az angyalainak készíttetett. Fiam, Jézus szavait ismerted, nagyon jól tudtad azt mi az amit ő mondott, és tett miért nem tagadtad meg jehovát, és miért nem hódoltál a megváltónak ?
barodza
2014-06-19 15:56:13
A kantár végeit két elvetemült ráncigálja jobbra - balra gazdája parancsára, és a földön testvér-testvér ellen.
Barteli2
2014-06-19 14:56:56
Az Új Világrend üzenete: az üzlet az üzlet.

Aki megnézte Olivér által belinkelt Szovjet sztorit, annak nincs kétsége, hogy az ukránok gyűlölik az oroszokat, ám hogy az amcsikat szeretnék az is propaganda..
Az ukránok éheztek, ám nem csak 1932/32 telén..
A 1945 -után malenkij robotra deportáltak is beszámoltak róla, hogy az ukrán fekete föld parasztjainak sem sok jutott...
Szovjetek tevékenysége..
Később Csernobil.. az eladósodás a sugárzásmentes életbenmaradásért.
2013 nyarától nyugati zsoldosok ismételten szétverik az ukrán műállamot..
(Minél szegényebb egy ország annál jobban szétverhető, kifosztható: lásd afrikai események)
2014 a földterületek nagy része műveletlen, a gabonaárak duplájára mennek, a gázt a németek vezényletével hitelezik (s a magyarok is visszafelé folyatják a gázt!), tovább nő az elszegényedés..

Az ukránok nem kérnének egyik félből sem.., ám a fegyverek az idegenek kezében van.


Az üzlet az üzlet: a tegnapi adásban L.László csodálatosan levezette a gazdasági mozgatórugókat, azt, hogy az orosz tulajok érdekit mi mozgatja..
A Putyin színfala mögött: a gázkérdés "megoldása", a leggazdagabb oroszok listája.


Magyarország keleti nyitása? A Finnugorj Orbán diktatúra jelszava mit takar?
A diktatúra elkötelezi magát keletnek-nyugatnak.. ( s mindkét féltől elfogadja a "hálapénzt" )

Az oroszok magyar elnyomása 1849-től folyamatos.. !!! Még az atomhulladékot is idehozzák, mert Szibériának nem kell.

Kit szolgálnak az orosz "demokratikus" vezetők? Ugyanazokat akiket Obama?

A helyi politikusuk a közpénz kincstár nyitásával, kiürítésével rabláncra fűzik a lakosságot és tálcán kínálják a keleti-nyugati világ multicionistáinak...
Majd kreált válsággal a tulajdonos bedönti az egyik cégét, ám a másik "cégét" még nagyobb haszonnal továbbműködteti.

Aaz ország vezetőit, a világ vezetőit , a vallási fő vezetőket kijelelő csoportok tudják: az üzlet az üzlet és minden ez alá van rendelve.
Bankárcsaládok sakklépései, a feltörekvők kiiktatása ..

és egy világ szemet huny a saját kiirtása felett!

Mindenki bűnös, aki feladja az országunk függetlenségét, és kiszolgálja azt a pénzhatalomnak. Legyen az Finnugorj vagy az oroszok barátságát kereső Labanc!
Oroszok, törökök, németek barátságát kereső (2013-as kiadású) Labanc!
HunorMagor
2014-06-19 14:30:15
szilveszter
2014-06-19 13:45:36
Elfelejtették az elvtársak mennyi termőföldet vontak ki a termelésből és csodálkoznak hogy a rendszerváltás óta is további százezer hektárokat vontak ki a mezőgazdasági termelésből a jószágok legelőiből az eszement erdősítésükkel az ország eltartóképességének rovására.Egyre fogy a megtermelt kenyérnekvaló az abraknak való,parasztság kihalva a mindent megtermő lapos földeket kolhoz típusú jószágtartással teszik terméketlen területté abszurdum módjára.Utolsókat rúgja az ország sajnos és a magyar földet a régi nagybirtok majd a bolsevik kolhozok cionistái tették büdössé és kihalttá a magyar emberek számára.Az abortusszal meg fűszerezve elfogyott a vidék parasztsága az ország lakossága.Kiválasztottakról prédikáltatnak és nem jövünk rá hogy orrkarikán vezetgetnek bennünket.Mostanában így támad a cionizmus régebben ugyanígy tette ezért tudta fenntartani hatalmát.Annyi okos ember van és mégis bután kell egyszer meghalnunk.
barodza
2014-06-19 11:54:32
barodza
2014-06-19 09:50:00
HunorMagor
2014-06-19 08:31:59
Áldott napot kívánok minden igaz jó Magyar testvéremnek, a kertetekre bőséges és áldásos esőt, e temények sok legyen és egészséges, a pénztálcátokra az égi áldás szakadjon, az éltetekbe a felhőtlen öröm és élet nyüzsögjön. Minden égi és földi jóval töltekezzetek be, és minden ellenségtől szabadítson meg titeket a Jó Isten de örökre.
Csak a jó emberek tudjanak hozzátok közelíteni, a gonosz meg akárhogy is akar közelíteni, minden erőlködése ellenére, egyre csak távolabb kerüljön tőletek.
A kártevőket pedig az áldott napfény pusztítsa el örökre.
Minden jó dolgot a Jó Isten teremtett, ami pedig káros azt pedig az ördög idézte elő, tehát ha valami nagyon rosz történik veled azt nem a Jó Istennek kell betudnod.
A Jó Isten gonoszt soha nem teremtett, mert így mondja a szent írás. És amit az Isten teremtett, imé minden igen Jó !
barodza
2014-06-19 07:35:51
http://www.youtube.com/watch?v=mIdUAs_ets4

Simándy József - Rákóczi megtérése
barodza
2014-06-19 07:30:39
http://www.youtube.com/watch?v=BaQWKNOaPXQ&list=RDBaQWKNOaPXQ#t=39

Kálmán Imre - Az ördöglovas - Ma önről álmodtam - Simándy József
Martin Killeen
2014-06-19 01:27:47
Nekem nagy csalodas volt a mai musor, mert vitez Nagybanyai Horthy Miklos kormanyzo urrol csak a legvegen volt szo! Szebb jovot! Barbara
HunorMagor
2014-06-18 22:10:42
Levél a Magyarokhoz - Shokotu Faisi japán történész

EREDETÜNK: Kik állnak ennek elhomályosítás mögött?

1. Amerikai egyetemi tanár vagyok (most nyugdijas). Egyik osztályomban volt egy japán lány. Mikor megjegyeztem, hogy rokonok vagyunk, minden habozás nélkül vágta rá, "Igen, tudom". Megkérdeztem, honnan tudta?
Középiskolában tanulták!
Melyik magyar középiskolában tanitják, hogy rokonok a japánok?

2. Az ENSZ-ben a japánok, kinaiak és délkoreaiak ugy kezelik a magyarokat, mint testvér nép!

Így tehát, ha volt egy Shokotu nevü japán történész, ha nem, a japánok, koreaiak és kinaiak elismerik a rokonságot Dr. Balogh Sándor, Prof, emeritus Shokotu Faisi japán történész: A világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar 2009.01.12. 11:46

Subject: Részlet, Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz.

"...Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ lenemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap"
birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem "karma" messzire sodort el.

Faji kiválóságukat elismerve érkeztünk meg annak idején Budapestre magyarul tanulni a bölcs Imaoka Gyuicsiro vezetése alatt. Harminc év elteltével meg kell állapítanom a következőket:

1) Igaz magyar történetírás nem létezett.

2) A valóságos faji mítoszok alapján dolgozó történész ebben a gárdában nem létezik, mert hogy is értékelnék azok a mítoszok erejét, igazságát, akik saját Nemzeti Krónikájuk hitelét is lerontották?

látszik az igyekezet is meg a hamisság is.

Valóban, a magyar fajta igen elkeveredett már. A "magyar" történelemírás tudósai is ilyen kevert vérűek. Van német-magyar, szláv-magyar, román-magyar, izraelita-magyar keveredésű történelemtudós is.
Érdekes kívülről megállapítani azt, hogy ezek egyike sem az igaz magyar történelmet kutatja, hanem a németek, szlávok, románok, izraeliták javára akarják a magyar történelmet elferdíteni. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést szeretnék intézni ezekhez a kartársakhoz, és rajtuk keresztül minden magyarhoz. Nevezetesen: Miért van az, hogy a világ egyetlen nemzete a magyar, amelynek a származását, történelmét elhomályosítani igyekszenek?

Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?

Addig is, amíg Önök erre válaszolni fognak, mi japánok és az összes turáni törzsekhez tartozók a legősibb nyelv elemeit megtartó nyelven - magyarul !
- írjuk ÉBRESZTŐNKET csaknem 800 millió testvérünkhöz, és ezzel a magyar népnek, fajnak és nemzetségnek akarunk a legősibb származásért és sok ezer éves hagyományért tiszteletet adni - még akkor is, ha Önök ezt a tényt megmásítani akarják..."

Ha elolvastad add, küld tovább, hogy valamennyien tudjunk erről.
HunorMagor
2014-06-18 22:10:41
Levél a Magyarokhoz - Shokotu Faisi japán történész

EREDETÜNK: Kik állnak ennek elhomályosítás mögött?

1. Amerikai egyetemi tanár vagyok (most nyugdijas). Egyik osztályomban volt egy japán lány. Mikor megjegyeztem, hogy rokonok vagyunk, minden habozás nélkül vágta rá, "Igen, tudom". Megkérdeztem, honnan tudta?
Középiskolában tanulták!
Melyik magyar középiskolában tanitják, hogy rokonok a japánok?

2. Az ENSZ-ben a japánok, kinaiak és délkoreaiak ugy kezelik a magyarokat, mint testvér nép!

Így tehát, ha volt egy Shokotu nevü japán történész, ha nem, a japánok, koreaiak és kinaiak elismerik a rokonságot Dr. Balogh Sándor, Prof, emeritus Shokotu Faisi japán történész: A világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar 2009.01.12. 11:46

Subject: Részlet, Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz.

"...Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ lenemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap"
birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem "karma" messzire sodort el.

Faji kiválóságukat elismerve érkeztünk meg annak idején Budapestre magyarul tanulni a bölcs Imaoka Gyuicsiro vezetése alatt. Harminc év elteltével meg kell állapítanom a következőket:

1) Igaz magyar történetírás nem létezett.

2) A valóságos faji mítoszok alapján dolgozó történész ebben a gárdában nem létezik, mert hogy is értékelnék azok a mítoszok erejét, igazságát, akik saját Nemzeti Krónikájuk hitelét is lerontották?

látszik az igyekezet is meg a hamisság is.

Valóban, a magyar fajta igen elkeveredett már. A "magyar" történelemírás tudósai is ilyen kevert vérűek. Van német-magyar, szláv-magyar, román-magyar, izraelita-magyar keveredésű történelemtudós is.
Érdekes kívülről megállapítani azt, hogy ezek egyike sem az igaz magyar történelmet kutatja, hanem a németek, szlávok, románok, izraeliták javára akarják a magyar történelmet elferdíteni. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést szeretnék intézni ezekhez a kartársakhoz, és rajtuk keresztül minden magyarhoz. Nevezetesen: Miért van az, hogy a világ egyetlen nemzete a magyar, amelynek a származását, történelmét elhomályosítani igyekszenek?

Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?

Addig is, amíg Önök erre válaszolni fognak, mi japánok és az összes turáni törzsekhez tartozók a legősibb nyelv elemeit megtartó nyelven - magyarul !
- írjuk ÉBRESZTŐNKET csaknem 800 millió testvérünkhöz, és ezzel a magyar népnek, fajnak és nemzetségnek akarunk a legősibb származásért és sok ezer éves hagyományért tiszteletet adni - még akkor is, ha Önök ezt a tényt megmásítani akarják..."

Ha elolvastad add, küld tovább, hogy valamennyien tudjunk erről.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887 888 889 890 891 892 893 894 895 896 897 898 899 900 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 932 933 934 935 936 937 938 939 940 941 942 943 944 945 946 947 948 949 950 951 952 953 954 955 956 957 958 959 960 961 962 963 964 965 966 967 968 969 970 971 972 973 974 975 976 977 978 979 980 981 982 983 984 985 986 987 988 989 990 991 992 993 994 995 996 997 998 999 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018
© Kubínyi Tamás 2011-2020. Minden jog fenntartva.