Topi
2014-10-10 07:32:35
A kedves Barbarának is!
Nyílt levél
Vona Gábor, a Jobbik elnöke részére
Tisztelt Elnök Úr!
Hozzám intézett levelére – melyet ugyan nem jelzett nyílt levélként, de amelyet az Önök körei kiszivárogtattak – nyílt levéllel válaszolok.
Mindenekelőtt méltányolom levelének tisztelettudó hangnemét, és azt, hogy elismerően szól a Magyarok Világszövetsége 76 éves történetének legjelentősebb nemzetpolitikai cselekedetéről, a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásához elvezető 2004. december 5-i népszavazásról.
Sajnálattal kell megállapítanom viszont, hogy hozzám intézett levele teljességgel válasz nélkül hagyja és egyoldalúan, vita nélkül le is zárná azokat a súlyos, egyre égetőbb kérdéseket, amelyekre hosszú hónapok óta hiába próbáltuk az Ön és vezetőtársai figyelmét felhívni. Ön elegánsan elsiklik a lényeg fölött.
Ha Elnök úr vette volna a fáradságot arra, hogy az MVSZ Elnökségének Murányi Levente Jobbik-alelnök révén hivatalosan eljuttatott intelmével foglalkozzék, akkor lehet, hogy nem jutunk ide. Ha illendőnek tartotta volna, hogy a Magyarok Világszövetsége négy magas rangú vezetőjének Önhöz intézett levelét elolvassa, rá kellett volna jönnie, hogy az egy sikoly, amely arra figyelmeztetett, hogy betelt a pohár! Ha megtalálta volna a módját, hogy a Magyarok Világszövetségének elnökét – saját személyi titkárának ígérete és több képviselőtársának közbenjárása után – visszahívja, lehet, hogy az MVSZ Elnökségének 23 igennel, és mindössze két tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadott határozata, amely választás elé állítja együttes MVSZ- és Jobbik-tagsággal bíró tagjait – nos, lehet, hogy ez nem született volna meg.
De az Ön vezetésével a Jobbik más utat választott.
Önök Sípos Lászlót választották!? Önök tudatosan vállalják, sőt még magyar emberek európai parlamenti képviseletére is alkalmasnak tartják azt a ! Sípos L ászlót, aki a Jobbikban Szegedi Csanád „örökségét ápolja", és aki nemzeti kulturális örökségünk talán legbecsesebb része, a székely-magyar rovásírás elleni legnagyobb – szerencsére meghiúsított – merénylet levezénylője volt!? Az Ön viszonyulása szerint, ha Sípos László nem jobbikos mezben, hanem szabadidejében égeti köztereken a magyar zászlót, az rendben van?!
Véleményünk szerint ez nincs rendben. Még egy nyíltan magyarellenes erő sem engedhetné meg ezt következmények nélkül magának.
Ön megtűrte, hogy a Jobbik nemhivatalos lapjában, a Barikádban „románozzák" és „szlovákozzák" a Magyarok Világszövetségének elnökét és elnökhelyettesét. Ön és a Jobbik ekkor is választott: inkább letagadta a Jobbiknak erre a lapra bíró befolyását, és tiltakozásunk ellenére következmények nélkül hagyta a gyalázatot.
Az Ön vezetésével a Jobbik Kvacskay Károlyt választotta!? Tette ezt annak tudatában, hogy ezzel a választással egyidejűleg eltaszítja magától, maga ellen fordítja a Magyarok Világszövetségét. Emlékeztetem, hogy Ön, ezzel szemben elutasította Rácz Sándort!? Levelem mellékleteként nyilvánosságra hozom négy évvel ezelőtt Önhöz írt levelemet, amelyet teljesen figyelmen kívül hagyott, és amelyre csak két és fél év múltán, többszöri tiltakozásom eredmény- eként, egy, a mostanihoz hasonlóan lényeg-megkerülő levélkével válaszolt.
Ön és a Jobbik azt K.K-t választotta, akinek a neve alatt négy éve olvasható pártjuk legnagyobb támogatójának, a kuruc.info-nak honlapján a Magyarok Világszövetsége elnökét elképesztő rágalmakkal illető iromány. K. K. röhögve tagadta le nevét a ma is olvasható iromány alól, mert a bíróságnak ismert okok miatt nem sikerült bizonyítania, hogy akuruc.info-n megjelent rágalmakat ő írta. De attól, hogy ez a bizonyítás nem sikerült, attól még az a személy, aki négy éven keresztül szó nélkül tűri, hogy az ő nevében gyalázzanak egy másik magyar embert – az a személy közképviseletre alkalmatlan! Fájdalommal állapítjuk meg ismételten, hogy Önöknek kell ez a személy, miközben nem kell Rácz Sándor!?
Tisztelt Elnök Úr!
Kérem, ne panaszkodjék az időzítésre, és ne vádoljon minket támadással. E konfliktust Önök robbantották ki, sokszori figyelmeztetés ellenére. Tudatosan tették, és az időpontot is Önök időzítették a választási kampány idejére.
Persze lehet, hogy Önök mindezen képtelenségekre majd megfelelő indoklást adnak a pártérdek mindenek-fölöttiségének jegyében.
De ez az a világ, ahová a Magyarok Világszövetsége nem óhajtja Önöket követni. Mi sohasem léphetünk be abba a világba, ahol a pártérdek fölülírja a tisztességet, az igazságot és a méltányosságot!
Ezért állította az MVSZ Elnöksége választás elé azon tagjait, akik intézményesen kötődnek a torzuló értékrendű Jobbikhoz, hogy ezek a torzulások ne szüremkedhessenek be a Szövetség életébe. Hiszen ahogyan sokan mondták: ez már nem az a Jobbik, amelybe beléptek.Vagy lehet, hogy mégis ugyanaz lenne? Ez is lehetséges, de ez egyben azt is jelenti, hogy a Magyarok Világszövetsége és vele együtt közel egymillió magyar szavazópolgár is tévedett a Jobbik megítélésében.
Maradva a magyar nemzet önös érdekektől mentes szolgálatában, köszöntöm Önt.
Budapest, 2014. október 8-án
Patrubány Miklós István Ádám,
a Magyarok Világszövetségének elnöke
Martin Killeen
2014-10-10 06:43:19
Kedves Imi!
Neveket akarok hallani, 1-et en is mondok: a felzsido hazafi: Jakab Peter. Javaslom, hogy nezzen utana a kuruc.info-n, ott mindent leirtak rola. es az elkepzeleseirol, videon is szerepel. A tobbi, Miskolcon kivuli zsido es cigany a Jobbik altal szponzoralt polgarmester jeloltek nevet is kernem pl. a Dunántúlrol. Kerem, ne felejtse ki a volt MSZP-sek nevet sem, akiket a Jobbik akar (ha mar az MSZP nem is bizik meg ezekben a jeloltekben), csak a Jobbik!!! Kivancsian varom a valaszat. Szebb jovot! Barbara
Martin Killeen
2014-10-10 06:20:37
Kedves Topi!
Elolvastam a cikket. A kerdesem az, hogy kazarositva lett-e a rovasiras, vagy nem Sipos altal? Milyen valtozasok tortentek? Udv. Barbara
Topi
2014-10-09 23:48:10
Nektek, kiknek mindig mindenben igazatok van,
Nektek, kik mégis azonnal elbújtok a bajban,
Nektek, kik mindig tudjátok nekünk mi a jó,
Pedig egyikőtök sem közülünk való.
Nektek, kik közösséget velünk sohasem vállaltatok,
Nektek, kik áldozatot mindig csak tőlünk vártatok.
Nektek, kik mindent, mi idegen, torz, talmi, csodáltok
De mindazt, mi itt termett, belőlünk fakad, lenéző mosollyal fitymáltok.
Nektek, kiknek csak egy fájdalom létezik, a tiétek,
Nektek, kik a miénket soha meg sem értettétek,
Nektek, kik mindig féltenek valamit, s félnek valamitől,
Kik egymásra kacsintva rettegtek kitalált rémektől.
Nektek, kiknek hangja nagy és zajos,
Ha távolban dörögnek csak a fegyverek,
De gyáván halkulni kezd,
Amint jönnek azok egyre közelebb.
Nektek, kik ezt az üres szót „haladás”, kitalálták,
S kiknek egyedüli joga megadni annak tartalmát,
Nektek, kik az iskolákban a fiatal agyakat mossák,
Hogy később majd ők is csak cselédeitek legyenek, szolgák,
Nektek, kik a világon mindenütt otthon vagytok,
Nektek, kik nyelvünket is csak bitoroljátok,
Nektek, kik becsomagolt bőrönddel mindig útra készen álltok,
Nektek, kiknek sehol sincs igazi hazátok,
Nektek, kiknek mindenhez jogotok van,
Hatalomhoz, önvédelemhez, véleményhez,
Mert hiszitek, kiválasztottak vagytok,
S titeket a legnagyobb Isten, a Pénz védelmez,
Nektek, kiknek szíve bosszúszomjas, s senkinek nem kegyelmez,
Nektek üzenem, nem lesz ez mindig így,
Mert a fű bár meghajlik, ha fúj a szél, de
Mert ő van itt itthon, gyökerei mélyek, s túlél titeket,
Mint annyi más lábát e földön megvetni akaró
Egykor erre járt vándor sereget.
Hadházi Dániel
Szingapúr, 2014. augusztus 17.
Ferenc
2014-10-09 20:35:59
Szilvia és László mai hozzászólása végleg megkongatta a vészharangot! Igy, tovább ez nem mehet! Tehát, most már cselekedni kell és lépni kell a nemzetközi szervezeteknél a magyar kormány jelenlegi politikája ellen.
Javaslom, hogy a tiltakozó levél tartalmát az ÁKTV tegye fel az internet oldalára, ahol az ÁKTV és egyéb inernet nézök közölhetik a véleményüket, hogy egyetértenek a levél tartalmával.
Igy bizonyithatóan kimutatható, hányan támogatják a tiltakozást.
Topi
2014-10-09 20:26:38
Topi
2014-10-09 20:19:02
Topi
2014-10-09 18:07:53
HunorMagor
2014-10-09 14:44:40
TOVÁBBÍTSD!
MI AZ HOGY HÍRZÁRLAT ?
ÚJRA MŰKÖDIK A BÜNPÁRTOLÁS ?
KÖTELET ANNAK, AKI FEDEZI A MAGYAROK LEGYILKOLÁSÁT!
Csak a nagy nyilvánosság segíthet RAJTUNK a hangos tiltakozás !!!!!!!! csak a nagy nyilvánosság segíthet RAJTUNK a hangos tiltakozás !!!!!!!! Máshol ezrek vonulnak utcára egy ilyen eset kapcsán! Ha semmit nem teszünk csak fokozódik a brutalitás! Ismét cigány-terror Pécsett! Este a cigányok összeverték a 18 éves szentesi Katona Tamást Pécsett, majd felgyújtották! Vérre lett volna szüksége, de a frissen szervezett véradás már nem járt eredménnyel, reggelre belehalt sérüléseibe. A rendőrségtől kiszivárgott információ szerint belügyminiszteri utasításra teljes hírzárlat van az ügyben. A srác idén érettségizett, felvételt nyert az ELTE-re. Családi kiránduláson voltak a városban. Egyetlen média nem közölte le eddig! Terjesszétek, ne maradhasson titokban! Csak a nagy nyilvánosság , a médiában való megjelenés segíthet RAJTUNK a hangos tiltakozás !!!!!!!!
Megjegyzés:A "2/3"-OS KÓMÁNY POLGÁRHÁBORÚT PROVOKÁL! Örízzük meg a méltóságunkat, merta csendes-néma tiltakozás/tüntetés többet ér a hangos ordibálásnál és a kikiabáltátok Magatokat, menjetek haza jellegű csődülésnél.
Topi
2014-10-09 11:02:26
barodza
2014-10-09 10:44:22
Kedves:Martin Killeen!
Akarni, megtenni az kettő,
a válaszom,csak annyi, hogy kettő
nem lehet, gyöngyösig lehet tolni
a talicskát: tisztújítás!tiszújítás!tisztújítás!
Engem megölni megtudnak, de megtörni soha!
Mindenki saját teteiért, saját maga felel.
Mécs Imre félékkel nem foglalkozok.
Földedbe vernek, mint jelzőkarót, életed
végéig fizetheted ezt az adót !
Ne legyünk kiábrándulva több mint egymillión,
ez, csak Ő rajtuk múlik.
Olivér
Imi
2014-10-09 10:22:56
Aki zsidó polgármestert szeretne nem csak Miskolcon, aki cigány polgármestert akar a Dunántúlon, aki volt MSZP-seket akar látni az szavazzon a Jobbikra, ahogy Barbara írja.
Martin Killeen
2014-10-09 08:35:57
Evi!
Meghallgattal te, legalabb par Vona Gabor beszedet a parlamentben? Arrol tudsz, hogy a zsidesz (maskep nem tudom hivni oket, bar, ez az egyik dolog, a masik viszont az, hogy zorban diktator ereiben cigany ver is folydogal, amirol nem tehet, de az a sok szemet hazugsag a munkahely-teremtesrol, a beigert elszamoltatas, es a szent magyar fold kiarusitasarol, stb., stb te joi szivvel szavaznal rajuk, mert valami ilyesmit emlitettel.
Oliver!
Maria neni mindig egyuttszavazott zsideszekkel, meg akkor is, amikor a Jobbik jo regen be akarta hivatni biszkut az Orszaghazba egy kis "elbeszelgetesre"
Szebb jovot! Barbara
barodza
2014-10-09 08:34:48
Kedves:Martin Killeen!
Majd ha a labancsággal véglegesen végeznek,
Budaházy Gyuri szabadon beszélhet a Szent
Korona Rádióban, mindenkor, mindenről.
Mindegyik hatalom hajhász, ki jobban, ki kevésbé.
mani, mani, mani. A Nagy Gonoszfőnök Mindent
Figyel és a Kezében Tart, Nehéz Kicsúszni a Kezei
Közül!
Olivér
Martin Killeen
2014-10-09 02:27:18
OKT. 12.
Mindenkinek (aki nem megy el szavazni, vagy netan a zsideszre, vagy a cionbolcsekre adja a voksat) tiszta szivembol azt kivanom, hogy eljen elete vegeig, a hozzatartozoival egyutt kommunista es zsido iranyitasu Abszurdisztanban, mert miert is adnanak eselyt a Jobbiknak?????????
Topi
2014-10-08 23:04:27
A hun Attiláról egy hindu kutató tudós
Nem hiszem, hogy a magyar /???/ tudományos /???/ akadémián valaki ezt elolvassa.
Le kell cserélni a mostani
magyar tudományos akadémia mögött
bujkáló idegen lelküeket !
Ismerősen cseng a hindu nacionalista párt vezetőjének neve
Atilla nagy-királyunkat, "az Isten Ostorát" kívánom bemutatni és jellemezni)
"Áldottak legyetek magyarok, Atilla népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek arról, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak, s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottai. Így a magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és nagylelkű is volt, amit Róma alól történt visszavonulásával a legcsodálatosabb módon bizonyított be.
Tudják-e önök, hogy a világtörténelem legnagyobb alakjait, összehasonlíthatatlanul legnagyobb hadvezéreit, legnagyobb államépítőit és államszervező zsenijeit önök, magyarok adták? Tudják-e önök, hogy Atilla hadvezéri nagyságához képest a történelem többi nagy katonai héroszai: egy Cyros, egy Nagy Sándor, egy Hannibál, egy Julius Caesar, egy Napóleon elenyészően kicsi figurák? Ki volt a világtörténelem folyamán, Atillán kívül, aki a kínai nagy faltól egészen az Atlanti-óceánig terjedő két világrészt átfogó, roppant területet tudott uralma alá hajtani? De volt-e Atillán kívül a világtörténelemnek még egyetlen zsenije, aki hadvezéri tehetségével megszerzett és megalapított két kontinensnyi birodalmat nemcsak meghódítani, hanem megszervezni, élő organizmusban összefogni, törvényekkel szabályozni, renddel fenntartani tudta volna? És ezt a szinte emberfeletti, emberen túli nagyságot, ezt a minden idők legnagyobb tehetségű katonáját és államférfiját önök, magyarok adták a világnak! És én, az egyszerű öreg hindu ember büszke vagyok arra, hogy ezt most önöknek elmondhattam és meghajthattam személyesen is az önök nagyszerű fajtája előtt az elismerés zászlaját. Mert ez a faj, amely egy Atillát tudott produkálni, magából kitermelni, olyan érték és olyan erő, amelyet ideig-óráig érhetnek ugyan leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből táplálkozva megújulhat százszor és ezerszer, s amelyet végleg elpusztítani nem lehet soha! A magyarok mindig az első faja voltak a világnak s azok is maradnak mindvégig, a történelmi idők jó és balsorsán keresztül.
barodza
2014-10-08 22:00:07
magyartm
2014-10-08 21:56:13
Tóth Imrének!
Az ÁKA szegedi Tagozata minden résztvevőjének nevében köszönjük a biztatást.
Mária
Topi
2014-10-08 21:49:01
Topi
2014-10-08 20:42:43
Az ukrán háború ellen
Aláírásgyűjtés okt. 23.-án Budapesten
Tisztelt Aláíró,
Ön már az aláírásával hozzájárult a kárpátaljai véreink megmentéséhez, de amint látja, az interneten eddig csak 4200 aláírás van. Az utcán gyűjtött aláírások száma sem éri el a 6 ezret. Ez még nagyon kevés, hogy a célnak megfelelően, a magyar kormányt a szép szavak után a népakaratra hivatkozva hatékony gyakorlati tettekre ösztökéljük. Ezért okt. 23.-ra még egy nagy utcai aláírásgyűjtést szervezünk. Budapesten ezen a napon több 100 ezer potenciális aláíró lesz. A célunk, hogy minden nagy forgalmú helyen, a rendezvényeken 2-3 fős csoportok gyűjtsenek. A személyenkénti 200 aláírás begyűjtése reálisnak látszik. Tehát 100 fő: 20 ezer, 200 fő 40 ezer ... aláírás. Reméljük, hogy ezen a napon hatékony mennyiségű aláírás gyűlik össze.
Sajnos ez az akció messze meghaladja a Magyarok Világszövetségének a lehetőségeit, ezért fordulok azzal a tiszteletteljes kérdéssel a budapesti, vagy környéki aláírókhoz, hogy nem tudnának-e ebben az akcióban személyesen is részt venni.
Ha igen, további információért kérem jelentkezzenek nálam:
Karsay Péter
peter.karsay@eppm.at