Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Vili
2015-01-15 16:16:51
Egy megoldás-útvonalat, a-ból b-be, szeretném, ha felvázolnának mindazok, akik kizárólag Orbán Viktor leváltására szakosodtak!
Tehát, mindenféle bűnök a lajstromon -persze, ítéletmondás az könnyen megy azzal együtt, hogy a súlyos háttérinformációk hiánya az alaphelyzet -, melyből egyértelmű kérdés fakad, milyen konkrét lépéseket kell tenni, minek következtében, mi, magyarok, elindulunk a kilábalás csillagösvényén?
Vagy csak kiabálunk tücsköt-bogarat, meg utópisztikus lózungokat, mint nesze semmi, fogd meg jól, reális alternatíva nélkül?
Az az egy, amit biztosan akarhatunk, a lelki megerősödés, ami az Istenhittel kezdődik.
Aztán?
Éva, Szabó Ferenc (tudvalevő, hogy a titkosszolgák annyi ip címet generálnak, amennyit akarnak, meg a kollegák tömkelege, úgyhogy hagyjuk a személyi utánjárást, Ibolyka. A Pesty Laci majd megmondja a frankót , magyarán közröhej.) tehát, némi épkézláb javaslatszerűség azért dukálna !
Különben még bármire is gondolhatunk, úgy ám!
Éva
2015-01-15 13:48:21
Kedves Topi!
Bár látom, hogy a bemásolt cikk STOFFÁN szerzemény, nem tudom mi a célod ennek közlésével. A jóember mint írta a cikkben, az Orbán kormányra szavazott, így érthető az ő protezsálása.
A kormány ellen jelenleg tüntető csürhe valóban túlnyomórészt a liberális szavazókból került ki. Ez azonban nem mentesíti O.V.-t attól a hosszú listától, amit a magyarság ellen tett/tesz. Röviden csak annyit erről a megvédési felszólításról, hogy védje meg őt a mazsihiszta és a hitgyülisek szövetsége-Isten ajándékai- és a rejtett erőforrások, akikkel szemben még mindig nincs a magyar biztonságban.
Íme egy példa:
Az integráció csodái: alig 15 éves, és már gyilkol - teljesen szétverték egy mindenki által kedvelt magyar bácsi fejét
Forrás: https://kuruc.info/r/2/138174/
Remélhetően ez a válasz kielégítette Vili=kisemese osztódásait is, mint színtvallás.
Zsuzsi
2015-01-15 10:42:12
Barbara

Továbbra is ajánlom a CB jegyzőkönyveket. Összekevered a nemzet és a pártod ügyét, pedig csak addig nemzetiek, amíg kifizetődő, és rögtön nemzetellenesek lesznek, amint az hoz nekik. Lásd
Paks II,
finnugor szavazás,
Szegedi Chanád ellenfeleinek kizárása, üzlettársainak a vezetésben tartása
iszlám melletti kiállás
habsburg támogatás
stb. stb.

Csak a vak nem látja, mire megy ki a játék. Világosodj meg Barbara, a szebb jövő nem ez, hanem a nemzet talpra állása.
Szabó Ferenc
2015-01-15 10:36:13
Ha már Kis Emese tizedik változatban, most Vili néven megszólitott, felteszem a kérdést: miért lennék én szerinte gyáva, sunyi, gyalázkodó? Talán mert kétejeket fogalmaztam meg a hatalom túlkapásai miatt? Mert nem hiszek egy párttitkár fiában, aki a pártállamot tovább éltetve rejtegeti az ügynöklistákat, 80 évre titkosította az olajügyeket? Orbán Viktort valóban meg kell védeni a Cia - tól, de el is kell számoltatni. Ezt az oldalt pedig meg kell védeni a KE féle trolloktól, mert más oldalak szétverése után nem nyugszanak.
Peter123
2015-01-15 09:16:29
Vili
2015-01-15 08:54:11
A magam részéről tökéletesen egy húron pendülök a Topi cikkét illetően.
Egyben felszólítom mindazokat, akik korábban leszájalták durván itt, az oldalon, az O.V. melletti kiállásra buzdítókat!
Szabó Ferenc és társai , most itt az idő és valljanak színt!
Vagy pro, vagy kontra most is!
Ha lehet, gyáván ne sunyítsanak, vagy szokásuk szerint gyalázkodjanak, mellőzvén a lényeget, a témát!
Terez
2015-01-15 07:46:04
Topi
2015-01-15 07:33:53
Nagy a jogos felháborodás a jobb oldalon...STOFFÁN CIKK

Amíg még lehet! - Orbán Viktor védelmében


Igen, Orbán Viktort meg kell védeni. Ez kötelesség. Minden áron és minden eszközzel.
Tehát ha még nem látnánk világosan, Orbán Viktort meg kell védeni mindnyájunk érdekében, még akkor is, ha világosan látunk bizonyos hibákat. Orbán Viktort lassan „sajátjaitól” is meg kellene védeni. „Mert a helyzet az jó, de nem reménytelen.”


Engem sért, amikor az idegen pénzért mocskolódó primitív csürhe Orbán Viktort gyalázza. Sért, mert hazug és ocsmány mindaz, amit egy bűnöző szélhámos bukott politikai niemand hazaárulása által ordítoznak Európa széltében-hosszában. Vajon hol volt ez a primitív „országalja”, amikor 2006-ban, a mai tüntetéseknek és hazaárulásoknak a hangadója lövetett a nemzetre? Hol volt ez a piszkos csürhe, amikor ott kellett volna lenni a vártán, amikor a nemzet azt kívánta volna, hogy együtt harcoljuk ki az elcsatolt nemzetrészek magyarságának - most már visszaadott - állampolgárságát? Hol volt ez a senkiházi tömeg, amikor a nagy pénzes panama reményében bezárták az OPNI-t, bevezették a vizitdíjat, vagy eltörölték a családok támogatását, s Gyurcsán nejének kezdeményezésére már a csecsemőket is magára akarták hagyatni az édesanyákkal. Hol volt ez a söpredék, amely a rekedten ordítozó trágár „szónokot” primitív skandálásokkal megszakítva hallgatta a Kossuth téren?
Kétmillió embert gyaláznak Gyurcsány utasítására, amerikai pénzből azok, akiknek tetszik a trágár szónoklat, akik olykor röhögve, máskor aljas gyűlölettel reagálnak a primitív „szónoki” őrjöngésre. Magyarán, az ország alja ez, az a társadalmi réteg, amely minden időben mindenre kapható pénzért. Hiszen elvei nincsenek, elkötelezettsége nincs, csak szereti a balhét, és a tömeget, mert ott ő is valakinek érezheti magát…
A szar fennmarad a víz felszínén… s ebben az országban ebből van épp elég. Csak azt nem értem, miért van ez a nagy tolerancia a kormány részéről e csürhe irányában? Miért mindig a jobboldal mutatja meg saját vesztére az európai – mármint a klasszikus európai – viselkedést? Miért nem érti meg a kormány, hogy mindenkit a saját fegyverével lehet legyőzni. A házmesterrel sem lehet Mozartról beszélgetni. Szép magyar közmondásunk szerint pedig „amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten”… Tehát, a rendet meg kell követelni, meg kell tartatni és le kell tartóztatni az alkotmányellenesen idegen hatalmakat a haza ellen hívó alja gazembert, aki mindent tönkretesz maga körül, ha megrendelik tőle… de tán amúgy is. Magyarországon sajnos évszázadok óta van egy réteg, amelynek sajátja a hazaárulás, a nemzetgyalázás, a szellemi és lelki sötétség. Ez a réteg örömmel szolgáltatja ki a hazát és a nemzetet idegen hatalmaknak, s örömmel dörzsöli a markát, ha az előzőnél még jobban árthat a keresztény magyarságnak. Ez az aljas réteg azután a buta és züllött embereket fellázítja és elvégezteti velük a piszkos munkát… Ezt látjuk most. Elkezdődött a piszkos munka, elkezdődött egy nemtelen és jobb időkben az akasztófán végződő hazaárulás és nemzetvesztés, amelyet nem hagyhatunk, és nem hagyhatunk szó nélkül sem. Ma a miniszterelnököt gyalázza ez a söpredék, de holnap nekimegy majd azoknak, akik a miniszterelnökkel egy platformon állnak. Ma csak kukát döntöget, holnap talán nemzeti értékeinket rombolja le, mint eszmei felmenői a Bastille-t. Ma csak fenyegetőzik a halállal, de holnap lőni, gyilkolni fog, ha megbízói fegyvert adnak a kezébe. Ma csak bírálja az egyházakat, de holnap kuplerájt csinál a kolostorból (volt már példa erre), vértanút a papokból, és megerőszakolt anyát a „Liebeschwesterekből”. Nézzünk szét a világban. Ma a nemzetállamokat, a keresztény népeket sorra gyilkolja az USA. Teszi ezt vagy jóravaló, demokráciát hozó hadseregként, vagy Iszlám Államként, vagy egyszerűen diplomáciai ügyvivőként, esetleg terroristaként. Izrael és az USA minden embertelenségre és aljasságra képes, már-már őrülten hajtja bele a Földet egy új világégésbe. Amelybe maga is belepusztul.


Mi a mi teendőnk? Minden hiba vagy sérelem félre tétele mellett kötelességünk Orbán Viktor megvédeni a támadásokkal szemben. A jobboldal ismét hezitál, úriemberkedik, ahelyett, hogy jól pofán csapná a felhergelt tüntetők vezetőit, megszervezne egy újabb Békemenetet, s letartóztatná a hazaárulás vádjával Gyurcsány Ferencet és társait, akik között ismeretlen tettesekként bírók és ügyészek is vannak, mint.
Mert elég volt abból, hogy saját hazánkban nem tudunk békében és csendes szeretetben élni! Elég volt abból, hogy a magát demokratának nevező liberális, zsidó és kommunista csürhe, rettegésben akarja tartani azt a nemzetet, amely többség 2014-ban háromszor verte vissza a gyurcsányi diktatúrában kapott sérelmeit.


Most kellene újra Kossuth térinek lenni, most kellene mindenáldott nap ott állni a parlament terén, és biztosítani Orbán Viktort arról, hogy ha kormányából többeket nem is szeretünk, de e vészhelyzetben kiállunk a magyar és keresztény szellemben irányító kormányfő mellett. Nem tűrheti a jobboldal, hogy egy gyáva, nagyhangú tömeg fenyegetőzzön, vádaskodjon és azt az Orbán Viktort szidalmazza, aki kabinetjével gazdaságilag lábra állította a Gyurcsányéktól súlyos sebet kapott országot.
Elegem van abból, hogy e gyurcsányi - idegen pénzen hörgő - tömeg rendre a nyilas vagy épp kommunista söpredéket juttatja eszembe, s e két diktatúrának semmit nem jelentett a nép hatalma, azaz, a demokrácia. Mint ahogy az USA-nak sem jelent semmit… Elegem van abból, hogy ennek a trágyaszagú ócska csőcseléknek a szellemi elei nagyapáinkat és apáinkat ölték, deportálták a Hortobágyra vagy épp a Gulágra, hogy negyvenöt éven át mást sem tettek, csak ámokfutásukban romboltak minden nemzeti és erkölcsi értéket… és a lelkeket.


Igen, Orbán Viktort meg kell védeni. Ez kötelesség. Minden áron és minden eszközzel. A hazaárulókat le kell tartóztatni és a kormányból három-négy embert bizony útjára kell bocsátani. Mert ez a polgárháborút kirobbantani akaró magatartás bűn a nemzettel és az egyes emberekkel szemben. Fel kell tehát készülni a legrosszabbra, mert a csürhe vezetői tudják, mit csinálnak, a jobboldal pedig nem mer reagálni. Meg kell mutatni az erőt, meg kell védeni Orbán Viktort, hogy érezze: milliók állnak mögötte, és el kell zavarni az országból azt a politikai kisebbséget, amely anarchiát készül előidézni. A kormánybuktatás maradjon egy liberális-kommunista-zsidó-jobbikos álom. Mert álmodni azt nekik is szabad… Viszont a trágár és kegyeletsértő szónoklatokat a Kossuth téren - ahol Gyurcsányék szellemi elődei százakat lőttek agyon orvul -, és Orbán Viktor gyalázását kikérem magamnak mind sváb, mind magyar nemzetem nevében. Kikérem magamnak őseim és utódaim nevében, mert én őseim helyett és utódaim érdekében szavaztam áprilisban a Fideszre, azaz voltaképpen Orbán Viktorra. Tehát ha még nem látnánk világosan, Orbán Viktort meg kell védeni mindnyájunk érdekében, még akkor is, ha világosan látunk bizonyos hibákat. Orbán Viktort lassan „sajátjaitól” is meg kellene védeni. „Mert a helyzet az jó, de nem reménytelen.”
Martin Killeen
2015-01-15 07:16:42
Meg nem hallgattam meg egyik adast sem, de azert ajanlanam azoknak, akik nem banjak kockaztatni az eletuket, hogy legalabb 1x tudatosodjon bennuk, mit szeretnenek a JOBBIKOSOK? SZEBB JOVOT, A JOBBIKKAL! Udv. Barbara
Terrorizmus és bevándorlás - Fidesz-Jobbik vita a HírTV-ben és Az estében
Forrás: https://kuruc.info/r/34/138165/
Martin Killeen
2015-01-15 07:03:23
Zsuzsi!
Mi/en szemelyesen ismerkedtunk meg a zsidokkal, 2 nagybatyam Vitez Nagybanyai Horthy Miklos ornagykent es fohadnagykent szolgalt hadseregeben.Ezert lettek letartoztatva, ill. kitelepitve, meg azt a noveret is meghurcoltak, akinek ezredes ferje mar 1945-ben meghalt. Az ajanlott konyvet a kezembe nem vennem, maradjunk abban, hogy vagy a JOBBIK, vagy te es Kubinyi Tamas fogja elrendezni a magyarsag helyzetet akkor, ha nem megy el eleg igaz, jo hazajat szereto magyar ember szavazni, es a hazaarulok meg megulnek otthon.... (nagy orommel.... lattam, hogy kpista ujra felutotte a fejet, de odaig nem ereszkedek le. SZEBB JOVOT, A JOBBIKKAL! Udv. Barbara





barbara bARBARA
Topi
2015-01-15 06:39:02
Független Képviselő bátor ,, kitálalása " https://www.youtube.com/watch?v=Qa1wGlGbTVI
Zsuzsi
2015-01-14 23:59:23
Barbara

Olvasd el a Cion bölcseit és megtudod a pártok szerepét. Nem szabad összekvererni a fölénk rendelt pártokat és a magyarság sorsát. A becsületesek csak csaliként kellenek a becstelenség megvalósitásához. Ha a pártokon múlik, akkor nincs esélyünk, nem miattuk, hanem ellenük maradtunk meg. Gondolj az MDF-re, Kisgazdákra, KDNP-re és a többire. Ugyanaz a forgatókönyv, mind megváltóként jelent meg és a szemétdombra került. Gondolod, hogy van kivétel?
kurucPista
2015-01-14 21:12:51
Jut eszembe a charlie hebdo ügy kapcsán: 2013 decemberében volt, mikor is a bécsi labanc 'staatskünstler'-ek vihogtak a 'magyar' nagykövettel a Szent Koronán - egy utánzatot gúnyolva, dobálva. < https://www.youtube.com/watch?v=3zBZ3_-WH9c >
Nagy bajuk nem lett belőle - mert ezt ugye szabad. Vajon egy holo-menórás változatnak mi lenne a következménye?!
kurucPista
2015-01-14 20:53:38
Ezaz Barbi! NeHagyd magad!- De lehagytad a SzebbJövőt! Csak nem fáradsz...?
Martin Killeen
2015-01-14 20:40:59
Zsuzsi!
"A fanatizmusod dícséretes lehetne de már bosszantó, h nem veszel tudomást a valóságról. A Jobbik most még jobbnak látszik a Fidesznél, de ugyanazokkal a hibákkal. Köszönöm a jó magyaroknak, h felhívta erre a figyelmemet. Most nincs magyar párt, a rosszak közül pedig nem érdemes választani."
Altalanositani a legegyszerubb - egyetlenegy bizonyitek nelkul - a legkonnyebb es a legprimitivebb dolog. A kuruc.info videok meghallgatasat ujra nem emlitem meg, azt viszon ujra megkerdezem, hogy a JOBBIK helyett a zsideszt, a maszopot, sajat magadat vagy esetleg Kubinyi Tamast valasztanad meg? Szerintem josnokent folytathatnad..... Barbara
gatasat
dolog
Éva
2015-01-14 18:06:34
https://www.youtube.com/watch?v=bZLz6govX54

Itt a legújabb magyar- és kereszténygyalázó alkotás Székhelyi zsibrágó módra.
totya54
2015-01-14 17:27:21
Terez
2015-01-14 17:23:39
Zsuzsi , azok akik tajekozatlansagbol vagy szandekosan osszemossak a Jobbikot az albaloldali vagy aljobboldali partokkal sokat artanak a magyarsagnak!
Peter123
2015-01-14 17:09:19
Sziszi
2015-01-14 16:54:32
Se bal, se jobb, se közep! - helyette: a MAGYAR NEMZET!!!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887 888 889 890 891 892 893 894 895 896 897 898 899 900 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 932 933 934 935 936 937 938 939 940 941 942 943 944 945 946 947 948 949 950 951 952 953 954 955 956 957 958 959 960 961 962 963 964 965 966 967 968 969 970 971 972 973 974 975 976 977 978 979 980 981 982 983 984 985 986 987 988 989 990 991 992 993 994 995 996 997 998 999 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018
© Kubínyi Tamás 2011-2020. Minden jog fenntartva.