Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

mindszentiocsi
2015-09-29 08:59:42
A lényegről miért nem esik szó?Mi az igazi cél? Nos??? Ugyanaz ami eddig volt ,amióta világ a világ: a HÁBORÚ!!! Ez a mostani vezetés--ne legyünk naívak ,HÁTTÉRHATALOM-BARÁT(sorosgyörgyösztöndíj-barát),meg.(középeurópai-sors-egyetem-barát)meg(szabadkőműves-barát)meg(LIKUDTESTVÉRPÁRT-barát)meg(SZDSZKISJÁNOS-barát)meg az ángyikám térdekalácsa-barát,csak NEM! MAGYAR-barát. Nem kell ezt szépíteni.kérem szépen. Árpádnak Békéscsabáról teljesen igaza van:hiszem amit mond Orbán,de csak majd ha látom,hogy azt is teszi,de nem teszi!A köztisztviselő,közalkalmazott,közszolgálatban dolgozó,(általában hivatalnok-értelmiségi) rétegünk, pedig bűnös módon hallgat. Miért? Végül a ti gyerekeiteket is elviszi a NATO a húsdarálóba,ne legyenek illúzióitok! Azt hiszitek ,majd valahogy megússzátok? Hát nem fogjátok! Tessék felszólítani a szakszervezeteiteket a HÁBORÚ-ELLENES demonstráció megszervezésére! Már csak ti vagytok képesek szerveződni ebben a kicsiny kiürült hazában! Ha eddig a közösből éltetek akkor most már tessék legalább ennyit megdolgozni a közösségért,mert ez kötelességetek ,hiszen ezért vagytok fizetve! http://hidfo.ru/2015/09/pragaban-tuntetesek-kezdodnek-a-nato-tagsag-ellen/
Topi
2015-09-27 21:06:23
Topi
2015-09-27 15:08:53
Jó kérdések a távirányított migránsok kapcsán!

Megkérdezte tőlük valaki, hogy mit ígértek nekik? Miért számolták fel otthoni értékeiket, amit az embercsempészekre költenek? Elmondták-e, hogy az EU-ban mennyi az állásnélküli? Nincs új munkahely a helyi lakosok nagy részének sem.
Németországban panaszkodott egy opera énekesnő, hogy a folyosón kell aludnia. Mit gondolt, rögtön felvételt fog nyerni valamelyik európai Operaházba, iskolai papír nélkül?

Elmondták-e nekik, hogy akik az EU-ban élnek, azok hitelből vásárolnak lakást, nem az állam ajándékozza nekik. Vagy az ígérték nekik, hogy odamentek és rögtön kapnak lakást és munkát csak úgy?

Mit esznek? A vallásuk alapján húst nem. Ha éhesek, akkor miért dobálják el a kenyeret, szendvicseket? Ha turistaként utazik valaki, akkor is pénzbe kerül az étel és az ital. A migránsok meg ingyen várják az ellátást!!! Miért??? Ha az embercsempészeknek tudnak fizetni az utazásért, akkor az egyes országokban az ételért és italért miért nem tudnak fizetni?

A szállást is meg kell fizetni, ha valaki másik országba megy. Mit gondolnak, ki tudja finanszírozni a szerintük emberhez méltó szállást? Főleg ha százezrével érkeznek? És mindezt munka nélkül, csak úgy, mert ők jönnek, ki tudja tényleg azért-e, mert a hazájukban nem tudnak tovább élni.

Kérdés: miért semmisítik meg papírjaikat? Miért nem hozzák magukkal az iskolai végzettségüket igazoló okmányaikat? Ha valóban dolgozni akarnak az új "otthonukban", az eredeti tudásuk, szakmájuk szerint, akkor miért nincs náluk az okmány? Vagy csak eltartatni akarják magukat? Majd a célország taníttassa ki? Nem mesélték el nekik, a célországokban az állampolgárok fizetnek országukban az iskolai oktatásért? Nekik miért járna ingyen oktatás? Főleg, hogy sokan a célország nyelvét sem beszélik.

Ha egyenes úton járnak, akkor miért félnek az ujjlenyomat vételtől?

Kérdés, a fiatalemberek, miért nem otthon harcolnak a kormány megdöntéséért és a jobb élet lehetőségéért, miért vándorolnak inkább a világban? Kérdés, hogy később kit akarnak feleségként maguk mellett, mert, hogy a saját vallásuk szerinti fiatal nők alig tartanak velük.

Milyen vallás az, ahol a kiskorú gyerekeket, fiúkat, lányokat meg lehet erőszakolni, gond nélkül lehet szexuális kapcsolat férfi-férfi között, mert náluk ez természetes? És ők ítélik el a katolikus egyházat? Itt se tökéletes minden, de náluk sem.

Ki fizeti a hívások árát, a mobiltelefon számláját? Hol tudják feltölteni a telefonokat?

Ezek az emberek ennyire naivak, a mai világban? Vagy tényleg azt hiszik, ha magukkal együtt elpusztítják Európát, akkor a mennyben fognak jól élni?

http://www.thegoldencalfspeaks.com/judaism/human-rights-in-judaism/jewish-pedophilia-and-child-marriage/

http://davidduke.com/zionist-terror-gaza-free-palestine-free-world-new-dr-duke-video/
Anna
2015-09-27 13:29:01
Megsemmisítő FEMA táborok Magyarországon? - Dr. Drábik János, Jakab István
https://www.youtube.com/watch?v=n9tgPokF_yc
Topi
2015-09-26 22:10:54
Topi
2015-09-26 21:35:59
Szaúd-Arábia arra készül, hogy lefejez és keresztre feszít egy 21 éves béke aktivistát. http://tinyurl.hu/emsD/
Topi
2015-09-26 14:39:53
Topi
2015-09-26 11:39:15
Ott, ahol nyilvános kivégzések vannak az utcán, és hiányszakma a hóhér.!?

Az Amerikai Egyesült Államok egyet ért, és üdvözli a hírt, miszerint az ENSZ emberi jogi bizottságát mostantól Szaúd Arábia vezeti. Fussunk neki még egyszer: Szaúd Arábia az ENSZ emberi Jogi Bizottságát vezeti, és ezzel mindenki egyetért.

Értem én, hogy kell az olcsó olaj, de azért ez már mindennek a pofánköpése. A szaúdi kormány épp most ítélt halálra egy fiút, aki nem átallott részt venni egy béketüntetésen. Épp azon agyalgatnak, hogy keresztre feszítsék, vagy nyilvánosan lefejezzék egy karddal az utcán. Végül úgy tűnik arra jutottak, hogy a legjobb lesz ha mindkettőt megcsinálják. Először lefejezik, majd pedig keresztre feszítik, és közszemlére bocsájtják. http://qz.com/…/saudi-arabia-is-preparing-to-behead-and-cr…/

Ez a felettébb haladó gondolkodású büntetési mód egyébként nem egyedi eset, átlagban két naponta hajtanak végre hasonló kivégzést. Nemrégiben olyannyira megnövekedett a nyilvános kivégzések száma, hogy az országban hiányszakmává vált a hóhér. Fel is adtak egy hirdetést hóhéri állás betöltésére. Nem kérnek hozzá magas iskolai végzettséget, inkább fizikai rátermettséget, hiszen a jelenkezoknek le kell tudniuk csapni egy fejet karddal egy suhintásra. A fizetést pedig a közalkalmazotti bértábla alsó harmadában határozták meg.

http://www.theguardian.com/…/saudi-arabia-advertises-eight-…

tovább árnyalhatjuk a képet, ha megemlítjük, miszerint számos olyan cselekmény von maga után halálbüntetést itt, ami Európában, és amerikában még csak illegálisnak sem minősül. Például fekete mágiáért is lefejezés jár.

http://www.vocativ.com/…/…/saudi-arabia-execution-beheading/
De dobjunk fátylat ezekre a dolgokra, az olaj mindennél fontosabb, tegyük meg őket az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a vezetőjévé.

https://theintercept.com/…/u-s-state-department-welcomes-n…/
http://www.independent.co.uk/…/anger-after-saudi-arabia-cho…
(Forrás:Fb.)
Topi
2015-09-25 20:24:22
Egy fiatalasszony utazott Budapestről Bécsbe utazott a vonaton ismerve az arab nyelvet...
A migránsok taposnak az ételen és pénzt követelnek. https://www.youtube.com/watch?t=8&v=GeCX9ifQ7ZM

Egy fiatalasszony ki a napokban utazott Budapestről Bécsbe a vonaton, ugyan azon, melyet megrohamoztak a migránsok. Minden a szeme láttára történt, és nem ismerve az arab nyelvet lehet, hogy más benyomásai lettek volna, de az történt hogy a beszélgetőpartnerünk Aida Bolevár, mindent értett amit a háta mögött mondtak. Nos ezeket hallotta.

Nógrádi György: Hogy lehet ennyire impotens Európa? https://www.youtube.com/watch?v=GbRq8yYTp2o
Barteli2
2015-09-25 16:25:07
Aki politikai vagy történelmi kérdésben ajánl valamit, legyen szíves leellenőrizni azt...

Pl., elég beírni a google keresőbe: múltkor pozsonyi csata

Aki hallgatta az ÁKA előadásait, az rögtön kiszúrja, hogyan kell manipulálni és történelmet ferdíteni.
A "habsburg" történelemhamasítás ma is folyik, állami pénzeken gőzerővel!

Mindig legyen gyanús, ha politikai vagy történelmi kérdésben valakinek mindene megvan (pénz , paripa, fegyver és egy rakás "újságíró").
Ezután elegendő megnézni, hogy az MTA hozta létre a magyar adózók pénzéből, és a liberális index.hu blogján nyomulnak.


Viszont ha már itt tartunk, akkor meleg szívvel tudok ajánlani egy nagyszerű újságot: MAGYAR EMBER. Biztos vagyok benne, hogy szívesen lehozná a történetet!
mindszentiocsi
2015-09-24 12:33:28
Intelligencia? Ne felejtsük el hogy a szabadkőműves eskü felülírja a parlamenti esküt is! Így tehát ez, egyes első vonalbeli magyar tisztviselőinkre is vonatkozhat http://hidfo.ru/2015/09/a-szabadkomuvesseg-tamogatja-europa-elarasztasat-bevandorlokkal/
mindszentiocsi
2015-09-23 12:29:21
Orbán Viktor 2015.szept.21.-i szónoklatának a kulcsmondatai, amit gondosan elrejtettek a szöveg végében . Vérfagyasztóak : figyeljünk csak! " Először vegyük elejét a népvándorlásnak,MAJD mikor megvédtük a határainkat (és ha nem tudjuk megvédeni????) ,UTÁNA beszéljünk arról,hogy MIT KEZDJÜNK AZOKKAL, AKIK IDEJÖTTEK, VAGY IDE AKARNAK JUTNI??? Mindenesetre rá kell őket bírnunk a törvénytiszteletre."-eddig tart az idézet . Mi van??? Tehát már a betolakodók berendezkedésére készül a Kormány??? Mi az, hogy AKIK IDEJÖTTEK,VAGY( még ezután) IDE AKARNAK JUTNI ??? Meg mi az,hogy : MAJD HA? Vagy a következő mit jelent? "Ha például a görög barátaink nem képesek megvédeni sem Európa,sem a schengeni övezet határait, akkor nekünk kell HELYETTÜK!!! is megvédenünk"? - Ja nagy Dakota harcos akkor mutass példát! Légy te magad az a mártír aki--hogy kizárólag csak a Hazánkat védhessük (de csak is azt)-- KILÉP AZ UNIÓBÓL-és a NATO-ból, még ha ilyetén módon politikai öngyilkosságot követ is el magán! Ugye fél a bátor liberátor?Ez az ember NEKIK dolgozik,nem nekünk.
annauhrin
2015-09-22 22:08:26
Zsuzsi!
Szeretnélek kérni, ne itélkezzél Kerion felett. Kerion csodálatosan átlát a "fátyol" mögé, olyan képességgel megáldott, amivel sajnos csak kevesen rendelkeznek. Mindannyian különböző képességekkel jövünk a világra, vannak sokan akik többfélében is jeleskednek, de van olyan is amiben hiányt szenvedünk. Én pl. nem látom az aurát, nem tudom a mozaik képekbe rejtett térben elhelyezett tárgyakat felismerni, amit a lányom egyetlen pillantással meglát. De SOHA nem jutna eszembe, hogy azokat gúnyoljam, akik viszont képesek arra, amire én nem.
Zsuzsika! Te bizonyára más "frekvencián" működsz, mint Kerion és mint ahogy a rádióban is be kell állitanunk a megfelelő Hz-et ha hallani akarjuk kedvenc rádiómüsorunkat, más Hz-en más állomás szól, amit esetleg nem akarunk meghallgatni, ezért eltekerjük a gombot. Ami pedig Avatara köreiből jövőnek gondolod Keriont, ez óriási tévedés. Egyetlen előadását hallgattam meg a hölgynek, azonnal tudtam, hogy félrevezet. Ő csak a tájékozatlanabb ill. mélyreható tudást nélkülöző közönségét tudja "elvarázsolni". Hamar leválik róla a máz a tudók előtt. Ezzel nem azt kÍvánom bizonyitani, hogy tudónak képzelem magam, azonban a megérzésem kiválóan működik.
Keriont személyesen nem ismerem, nem azért szólaltam meg az érdekében. De vadászok a bejegyzéseire, mint ahogy más linken /mazsola meseszoba/ is van olyan beÍró, aki elmenti a hozzászólásait, mert tökéletesen rá van hangolódva, mint ahogy én is. Kerion a hozzá méltatlan támadásaidra soha egy rossz szót sem irt válaszként. Számomra ez a leghitelesebb bizonyiték arra, hogy "igaz jó magyar Ember". Szeretettel: annauhrin
Zsuzsi
2015-09-22 21:27:56
Látod Kerion, ez már sokkal őszintébb hang. Leszámítom a sértődöttséget amivel lezsidóztál, ugyanakkor örülök annak, hogy ilyen szépen kifejezed a magyar lelkiállapotot, ezt őrizd meg.
Zsuzsi
2015-09-22 11:59:11
Kerion

Az ezoterikus katyvaszod tetszés szerint fizikai, kémiai és metafizikai álbizonyítékokat használ, amit a hozzáértők kinevetnek, a hozzá nem értők viszont érvként fogadják el. Van egy néphülyítő kör, Avatar és társai, akik elég jól megélnek ebből, te is onnan jöttél. Alapvetően jól érzed a magyarság másságát, de mindezt nem ilyen áltudományos érvekkel kell bizonyítani, hanem a valódi tényekkel, amiből viszont egyet sem hoztál fel. Csűrés-csavarás, ez bizony szemita tulajdonság, szóval először magadon kell változtatnod, tanulnod történelmet, néprajzot, és távolodni ettől az álvilágtól, persze csak akkor, ha a magyarokkal kívánsz foglalkozni, és nem önmagadat fényezed, hanem hasznára akarsz lenni a nemzetnek.
mindszentiocsi
2015-09-22 07:22:36
Keroin! Értem én ezt a "bárhogy lesz úgy lesz jó ne csináljunk semmit" szöveget (bármilyen hihetetlen is ez Önnek),bizonyos mértékig egyet is értek vele.Kérdésem volna viszont amire választ várok. Ön a halálra készül -priváte-,egy jobb világban való feltámadás reményében, ahol majd a Teremtő megjutalmazza Önt azért,mert tulajdonképpen nem csinált semmit a földi életében csak nagyon okosan szemlélődött?Ha van családja erre nevelte őket is?Önök miből élnek(tudom ez egy földhözragadt kérdés)Mi a kedvenc étele?Mit esznek?Fényt?Ezt egy család már megpróbálta,nyugodjanak békében.Mi a véleménye a Pozsonyi -csatáról,és a megelőző csapásokról?Az akkori magyarok magyarok voltak-e? Filozofáltak-e?
Barteli2
2015-09-21 16:04:36
HVIM és Toroczkai egyik videója felkapott lett:
4 nap alatt közel másfél millióan látták:

Message to illegal immigrants from Hungary
https://youtu.be/fgJRjy2Xc0c
Zsuzsi
2015-09-21 12:17:23
Téves tudásra ez nem válasz.
Zsuzsi
2015-09-21 11:04:38
Legyen már vége a téves tudás terjesztésének! A megtévesztő információ bizonyító dokumentumként bemásolása rosszabb a csendes butaságnál, így csúszik félre az aki megtévesztőknek hisz. Sajnos mindez nem csak egy kifejezésre, hanem az érintettek sok gondolatára igaz. Bemásolom a helyesírásiból:

1. Ha egy földrajzi név egy földrajzi köznévből (hegy, völgy, tó, hágó, sziget stb., nyilván ide tartozik a medence is ) és egy eléje járuló közszóból vagy tulajdonnévből áll, a nagybetűvel kezdett előtaghoz kötőjellel kapcsoljuk a kis kezdőbetűs utótagot. Tehát: Szabadság-hegy, Csepel-sziget. 2. Az -i képzős melléknévi származékokban a kötőjelet meghagyjuk, s ha az alapforma előtagja tulajdonnév, ennek nagy kezdőbetűjét megtartjuk (Csepel-szigeti), ha pedig köznév, az alakulatot kis kezdőbetűvel írjuk (szabadság-hegyi). E szabálypont szerint tehát a Kárpát és a medence szavakból alkotott földrajzi név előtagját nagy kezdőbetűvel írjuk, s ehhez kötőjellel kapcsoljuk az utótagként szereplő kis kezdőbetűs medence szót: Kárpát-medence. Ennek -i képzős melléknévi származékában a kötőjelet megtartva, meghagyjuk az előtag nagy kezdőbetűjét, mert a Kárpát szó tulajdonnév, s ehhez kapcsoljuk a kis kezdőbetűs medencei utótagot. E földrajzi névből képzett melléknévi alakot csak akkor írhatnánk kis kezdőbetűvel, ha a Kárpát elemet közszónak tekintenénk. Mivel azonban ez minden kétséget kizáróan tulajdonnév – hiszen a szabályzat szerint annak kell tekintenünk minden olyan nevet vagy névrészt, amelyben a mai magyar nyelvérzék nem ismeri fel a közszói jelentést (akár magyar, akár idegen eredetű elemről van szó) –, nyilvánvaló, hogy az előforduló írásmód (kárpát-medencei) sajtóhibának tekinthető. Ezt a feltevést erősíti meg az a tény, hogy a tanácsadó szótárként 1999-ben kiadott Magyar helyesírási szótár már helyesen: Kárpát-medencei formában közli a melléknévi alakot.
mindszentiocsi
2015-09-21 09:39:52
https://www.youtube.com/watch?t=858&v=eVCAi_COkiU A"Háttérképben" Bayer ismét HŐST faragott a tutyi-mutyi országvezetőinkből,félelmetesen finomra hangolt, hogy ne mondjam" sátáni" technikával.valamint a jó pénzért asszisztáló két nagy arccal egyetemben,akik közben gyakran röhögcsélnek is.Addig mantrázták az Iszlám és a Nyugat aljasságát-- ami egyébként teljesen igaz--,hogy közben meg suttyomban bejött az USA (aki az egészet gerjeszti) a néger katonáival egyetemben úgy, hogy észre sem vettük(már aki).Elképesztő,ahogy a végére , valósággal" babérkoszorút fon" a vezetőink feje köré és valóságos nemzeti hősöknek képzelhetjük(Szíjártó,Rogán,Pintér,Áder,Szájer,Pokorni,Lázár stb) a szájhősöket.És! Láss csodát: a kommentekből, szinte mindegyikből a "hála éneke zeng" kormányunk felé.Zsolti csodát tett, megfordította a homokórát, csakhogy nem az idő kerekét. " De a homokóra csak pereg ,pereg". Persze, hogy undorító amit a "művelt" Nyugat velünk tesz,de hát az mindig is ilyeneket művelt azért hívják így. Emlékezzünk Daniel Cohn Bendit esetére,(na nem Tóth Marival)hanem Orbán Viktorral.Utána ódákat zengtek a mi karakán miniszterelnökünkről,még külföldön is.Ez ugyanaz a színjáték most is csak már sokkal durvább.De hát a kutya ugat a karaván halad,ahogy szól a mondás.és minden megy a régi kerékvágásban. Ne, hogy már ezt ne vegyük észre! Kérek mindenkit,figyelmesen olvassa el azt a linket amit a lap aljára tettem ,mert az a valóságot írja le konkrét dátumokkal eseményekkel.A tényeket ismernie kell minden igaz jó magyar királyi szkíta pártus vérű embernek vagy bárkinek, hogy felkészülhessen a jövőre. Remélem abból még nem lesz baj! Az én kommentem a beszélgetéshez a következő volt: Gratulálok! Sikerült az ország vezetését megsajnáltatni és minden elmulasztott tettének felelősségéből kimosni,valamint elegánsan átcsusszani azon a tényen, hogy miért nem készült fel a történésekre a regnáló apparátusunk ,talán nincs földerítésünk,és ha nem tudott róla,miért nem tudott róla?Nem az a dolga egy kormánynak ,hogy előre is tekintve figyelje a dolgok alakulását és a várható eseményekre előre felkészüljön?Nagyon nem akarok arra gondolni,hogy, de bizony tudta mi fog történni és hagyta a dolgokat idáig fajulni,,mivel, hogy,hogy nem: csak itt ragadt az a csekély tizenvalahányezer alvó- terrorista jelölt"illegalitásban", és így a migrációra útalva, hadgyakorlat címén be lehetett hívni a NATO-t,hogy JÚESSZÉJJ-ék" ideiglenesen" itt maradhassanak békefenntartó címen és hergeljék az oroszokat..Talán már időben meg lehetett volna fizetni a kisrendőri és hívatásos kiskatonai posztokat, tehát meghírdetni a felvételt ezekre a közalkalmazotti állásokra európai bérekért,így adva meglhetési pályakezdési lehetőséget a magyar fiatalok számára, a Haza védelmében nyújtott áldozatos munkájukért.(gondolom ez az eszükbe sem jutott).Műsorvezető urak Önök megdolgoztak a pénzükért.Gratulálok! Nagyon kérek mindenkit olvassa végig az alábbi linket!
http://hidfo.ru/2015/09/a-migracios-valsag-lenyege-kezdodik-a-harc-azok-ellen-akik-a-trojai-falobol-elomasznak/
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887 888 889 890 891 892 893 894 895 896 897 898 899 900 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 932 933 934 935 936 937 938 939 940 941 942 943 944 945 946 947 948 949 950 951 952 953 954 955 956 957 958 959 960 961 962 963 964 965 966 967 968 969 970 971 972 973 974 975 976 977 978 979 980 981 982 983 984 985 986 987 988 989 990 991 992 993 994 995 996 997 998 999 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018
© Kubínyi Tamás 2011-2020. Minden jog fenntartva.