Topi
2016-06-08 09:05:37
Csatát nyertünk, de még nem múlt el a veszély
Csatát nyertünk a Bem téren
Elkaszálták a befektető engedélyét, aki ennek ellenére tovább bont
Örömmel és megelégedéssel vettük tudomásuk, hogy a Fővárosi Kormányhivatal leállította a budapesti Bem téren álló volt Radetzky-laktanya bontását, és visszavonta a műemlék épületre 2010 májusában kiadott bontási-építési engedélyt. A hatóság megállapította, hogy a műemlék csaknem teljes megsemmisülésével járó terveket az akkor hatályos szabályok megszegésével hagyta jóvá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, mivel a műemléki érdekeket nem vette figyelembe, miközben indokolási kötelezettségének sem tett eleget. A befektető engedélye ráadásul 2012 szeptemberében érvényét veszítette, így neki sem kezdhetett volna jogszerűen a XIX. századi épületegyüttes lerombolásának.
A kormányhivatal határozatában kiemeli: „Az eljárással érintett épület nemzetünk I. kategóriás műemléke, eszmei jelentősége és egyedisége révén országos szinten kiemelkedő műemléki jelentőséggel bír. Továbbá a Bem József téri, Duna-felőli homlokzata révén a világörökség részeként nemzetközi viszonylatban is jelentős értéket képvisel.” A kormányhivatal azt is megállapította, hogy a tervezett irodaház megvalósulása esetén az egyedileg védett örökségi elem részlegesen megsemmisülne, valamint a világörökségi panoráma jelentős mértékben sérülne. Egyesületünk a hatósági eljárás eredményét az örökségvédelem történelmi sikerének tartja.
Döbbenetes, hogy a szlovák hátterű befektető – fittyet hányva a hatóság döntésére – a mai napon tovább folytatta a bontási tevékenységet és a tetőt fedő cserepek eltávolítását, holott az épület helyreállítása kivételével semmilyen építési munka végzésére nem lenne jogosult. A Magyar Patrióták Közössége feljelentést tett a rendőrségen és a hatóságot is értesítette.
A befektető arcátlan magatartása miatt úgy döntöttünk, hogy a hatóság példaértékű eljárása ellenére megtartjuk június 9-én 18 órára meghirdetett tüntetésünket. A békés rendezvényen kiállunk a Radetzky-laktanya megóvása és a történelmi településképek védelme mellett, valamint tiltakozásunkat fejezzük ki az értékeinket és törvényeinket nem tisztelő befektetői önkény ellen.
Találkozzunk csütörtökön 18 órakor Budán, Bem József szobránál!
A tüntetés aktuálpolitika-mentes, ezért megkérjük a résztvevőket, hogy tartózkodjanak minden aktuálpolitikai megnyilvánulástól (pl. plakátok, politikai jelvények)!
Köszönjük figyelmét!
Magyar Patrióták Közössége
http://valasz.hu/itthon/bontjak-budapest-ikonikus-epuletet-siessen-ha-meg-latni-akarja-118830
http://valasz.hu/itthon/megis-megmenekul-budapest-ikonikus-epulete-igy-nez-ki-most-a-radetzky-laktanya-teteje-118926
alexander1940928
2016-06-08 01:41:56
Topi
2016-06-07 20:26:49
Topi
2016-06-07 18:31:12
Cey-Bert Róbert írja Szaniszló Ferencről
Ha ő tényleg Cey-Bert Róbert felhasználó a Facebookon:
https://www.facebook.com/ceybert.robert?fref=pb&hc_location=friends_tab&pnref=friends.all
...akkor ezt továbbította:
A neoliberális sajtó gúnyolódva, szinte ujjongva számol be arról, hogy felmondtak Szaniszló Ferencnek az Echo Tv-nél. Az igazság az, hogy Feri jelenleg is alkalmazásban áll a csatornánál, és folynak vele a tárgyalások a jövőről. Az ügy kapcsán érdekes a liberáltak hozzáállása, jönnek a Szaniszló-féle összeesküvés-elméletekkel, van egy kis gúnyolódás a hun rokonság kapcsán stb. De a hazaszeretetről, amit Feri képvisel, egy szó sem esik, mert nyilván a hazaszeretet az ő fogalomtárukban szitokszó (náci, fasiszta stb.) Addig is, amíg kiderül, mi lesz a műsorvezető és a Világ-panoráma sorsa, álljon itt egy részlet egy korábbi Világ-panorámából. E részletből az is kiderül, miért is lelki végvár a Világ-panoráma. Ezt a 4 percet valóban érdemes figyelmesen hallgatni.
A hazaszeretet eredeti magyar virtus, nem nácizmus! - Echo Tv
https://www.youtube.com/watch?v=Wkv4yOf-qbc
Részlet az Echo Tv Világ-panoráma című műsorából. Cey-Bert Róbert Gyula Kelet-kutató felhívta rá a figyelmet: azt mondják a balliberális történészek, hogy a hazaszeretetet a XIX. századi romantikus reformkorban került be a magyar közgondolkodásba, de ez nem igaz. Már a 907. évi pozsonyi csatában is a magyar hadak a szeretett Kárpát-medencei otthonukat védték, sőt a török uralom alatt azok a külföldi szerzők, akik Magyarországon jártak azt írták: a hazaszeretet egy eredeti magyar virtus. Sajnos napjainkban a hazaszeretet kiveszett a közgondolkodásból, ha valaki mégis ezt hangoztatja, akkor őt egyből nácinak, fasisztának, nyilasnak, antiszemitának, szélsőségesnek titulálják. A teljes adás a linken megtekinthető:
http://www.echotv.hu/video/110122/20160118_Vilagpanorama
Topi
2016-06-07 18:13:08
Terez
2016-06-07 16:26:11
Terez
2016-06-07 15:51:45
Topi
2016-06-07 12:10:13
6 éves a Trianon-dalunk
A nemzetközi jog szerint 100 év után elévül a felülvizsgálathoz, a területrevízióhoz fűződő jog. Tehát már alig 4 évünk maradt, s Trianon megkérdőjelezhetetlen, örökre kőbe vésett, vitathatatlan ténnyé szilárdul...
4 év nagyon rövid idő! Ezt a dalt Trianon 90. évfordulójára írtuk 6 évvel ezelőtt. Ada szerezte a zenéjét, én írtam a szövegét. Lehel fiunk kisbaba volt amikor rögzítettük, hallatszik is a felvételen, ahogy jókedvében bele-belemorgott, kurjantott - ma pedig már ovis nagyfiú, verseket szaval, dalokat énekel, több nyelven beszél. Hihetetlen, mi minden történt ezalatt a 6 esztendő leforgása alatt... Tragédiák sorozata, a világ arculaa oly sokat változott, mint ahogy mi is rengeteget változtunk belül...
S kevesebben lettünk, több városnyi lélekszámmal fogyatkozott azóta nemzetünk. Rengetegen haltak meg, s talán még többen vándoroltak el a szülőföldről. De vajon hány magyar emberhez jutott el ez a szívszaggató dal?
S ki tudja, mit hoz a következő 4 esztendő? Hány fővel fogyatkozik még addig nemzetünk? Vajon megoldódnak-e addigra a mostani égető problémáink, vagy tovább tornyosulnak fölénk? Lesz-e még, aki daloljon, s lesz-e még kedvünk zenét hallgatni, vagy teljesen belefásulunk a puszta létért folytatott küzdelembe? Figyeljünk egymásra, kapaszkodjunk össze, ez a legfontosabb, amit tehetünk!
Megköszönöm, ha rászánsz most 9 percet az életedből e dal meghallgatására:
https://www.youtube.com/watch?v=Un3_etldLBY
Topi
2016-06-07 11:47:05
Gárdonyi Géza: A BÁNHIDAI VECSERNYE
Napnyugtakor vége szakadt a nagy harcnak.
Úgy hevert a tót, mint a széjjelszórt asztag,
úgy hevert a mezőn halmokban, százával.
Köztük Szvatopluk is, véres koronával.
A magyar megtörli homlokát és kardját.
Táltosok a sziklán a szent-tüzet rakják.
A nap helyett mostan az világít széjjel:
sebesültet gyűjt az asszonynép ez éjjel.
S míg a csendes és bús munka tart a téren,
máglyánál a táltos-főpap áll fehérben.
És így imádkozik:
"Mennyben lakó Urunk!
Győzelmes zászlónkkal elibéd borulunk.
Te vezéreltél ki messze Napkeletről,
mint ahogy a darvak szállnak a hegyekből,
s hogy leereszkedtünk Atilla földjére,
te voltál mindig a hét vezér vezére.
Óh, kérünk, vess véget vándorlásainknak!
Hadd tűzzük le végképp sátor-rudainkatl
S ha törnek is reánk olykor erős vészek,
csak legyünk, mint fán a szél-ingatott fészek,
de ne hányódjunk el, ne szóródjunk sárba,
maradjon a miénk e föld rónasága!"
Vezérek, főurak mind ott körül állva
ügyelnek. A főpap felhág a nyírfára:
és beburkolódzva a lombok zöldjébe,
hallgató orcával mereng fel az égre.
Percekig tartó mély csendben áll a főpap.
Istennel beszél most, Istentől igét kap,
s bár húnyva a szeme, lát a jövendőbe,
mint ahogy a nap lát, felhőn át a földre.
------------------------------------------------------
De ím hárul a lomb: kifordúl belőle.
A tűznek világa befényli agg arcát.
Kiált: "E föld neve mától: Magyarország!"
Örvendő morajlás száll át a táboron,
s ezer tekintet áll az öreg főpapon.
Folytatja ez lassan, húnyt szemmel beszélve,
mintha a messzeség mély ködébe nézne:
"Látom az időnek végtelen ölében
népünket virúlni árnyékban és fényben...
Látok a bölcsőktől a halál partjáig...
Látom: a gyermekből férfi s agg mint válik,
s roskadó agg körül új nemzedék mint kél:
gyors nyomon követi egymást tavasz és tél...
Sátorból a nemzet költözik kőházba...
Nyugoti módival ruháját tarkázza...
Vezére fején ím arany fénye reszket...
Jobbjában tart kardot, baljában keresztet...
Itt elállt egy percre, elakadt a szóba,
mint az éji szekér, ha jut zakkanóba.
Seregnek hallatszik halk megmordulása.
Táltosok halványan bámulnak egymásra.
A főpap folytatja jövendő-nézését:
"Látom városoknak fölfehéredését:
folyók oldalán, mint egy-egy csoport gomba,
házak sokasodnak! népünk nyüzsgő hangya...
S mintha az országot nagy zöld szőnyegekkel
terítgené be a földmívelő ember:
érik a gabona; hegyek oldalába
szőlőt pirosít az őszi nap sugára.
Látom: királyoknak gyakor változását...
Nyugaton a magyar sírját hogyan ássák!
Látok egy nagy királyt: feje fényes, holdas...
Látok egy más királyt: mindig könyvet olvas...
Látok egy vak királyt: vezetője asszony...
S mindig vér... mindig vér... rút testvéri harcon...
Óh, de mi sötétlik reánk napkeletről?!
szörnyű sáskatábor száll-e a hegyekből?!
Nem sáska: tatárhad dúl e szép hazában...
------------------------------------------------------------
Földet szánt egy király, sarkig sötét gyászban".
Itt az öreg táltos ismét elhallgatott:
orcáján egy könycsepp legurult, csillogott.
Azután folytatta fátyolozott hangon:
"Újra élet zöldül a vérázott hanton...
Jönnek más királyok: barnák, idegenek...
Duna táján erős várak kereklenek...
Most Dél felől támad időnkint zivatar:
lófarkas zászlókkal, földön járó vihar...
Hosszú nagy időn át magyar áll a gáton...
Senki nem segíti ezen a világon!
De a magyar él! él! Mint az irtott erdő:
levágott fatörzsből új sarjadék felnő...
Századokon által mindig verekedve,
nem megy fehér hajjal férfi az egekbe".
Elhallgat a főpap s néz soká sötéten.
Vajjon mit néz, mit lát az idő mélyében?
Hol piros, hol sápadt vén komor orcája.
Végre szól keserűn, a fejét megrázva:
"Isten urunk ott fenn, a csillagos égben,
könyörülj e népen!
Viseljünk kardot, ha ez sorsunk e földön,
de a szolgaságtól ments meg mindörökkön!"
mindszentiocsi
2016-06-07 10:17:29
Spartakusz!
Teljesen egyetértek a "ÉS AKIKET ELÜLDÖZNEK" -kezdetű beírásoddal! Ahogy nő a kazár megszállás,annál jobban időszerűbbé válik a régi nóta.
https://www.youtube.com/watch?v=l0ZOWbBd3vo
Veress Miklós:Ez ám a Karrier
Még meg sem hozta a gólya
Máris volt protekciója
Hallgatták hogyan bömböl
Nagy fej lesz a gyerekből
Kondenzált anyatej
Diplomás dada kell
Ez ám a karrier
Sikerrel vette a gátat
Jelessel az iskolákat
Ő sem tehetett róla
Ilyennek hozta a gólya
Buktasson aki mer
Az apja csuda fej
Ez ám a karrier
Mert félt a vértől a szagtól
Nem lett ő orvos csak doktor
S hogy el ne kopjon a lába
Benyomták egy irodába
A nejnek teddy bear
A kutya terrier
Ez ám a karrier
Aztán az utolsó akta
Osztályon felüli kripta
Nem érdeklik a holtak
Ő polgár módra porlad
Kukacok aki mer
Tiétek ez a fej
És ez a karrier
Terez
2016-06-06 22:57:30
Topi
2016-06-06 21:43:59
mindszentiocsi
2016-06-06 17:22:28
Szabó Ferenc
2016-06-05 21:42:20
Teréz
Ez a baj, kedves Teréz, hogy rágalmaz, viszont az igazságot nem fogadja el. Az az igazság, hogy vérbíró leszármazottjára bizták a vármegyés szervezetet. Tudjuk kik, és tudjuk miért. Orosz Mihály sem tiszta ember, hanem habsburg ügynök. A kérdés: Teréz kicsoda?
Csaba
2016-06-05 21:20:53
Terez
2016-06-05 18:52:47
Szanalomra melto Szabo Ferenc , ha tudnad ertelmezni , a videok a HVIM megemlekezeserol szolnak es nem a te fusztraltsagodrol! Amig a te FIDESZ-es elvtarsaid a tegnap az osszetartozas napjat unnepeltek es nyomod az ures dumat , addig a HVIM nem csak megemlekezett a Trianoni Diktatura Gyasznapjarol de a teruleteinket megszalva tarto orszagok kovetsegei ele is vonultak tiltakozni.
Barteli2
2016-06-05 17:02:16
a kétségek eloszlatására: az MTI szerint "Nemzeti összetartozás napja - Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt"
Tehát nem félárbócra engedték és fekete lobogót sem lehetett látni. :-(
Barteli2
2016-06-05 16:57:33
Tánccal "emlékeztek" (ünnepeltek?) a budapesti a Szentháromság téren állami szervezéssel.
Topi
2016-06-05 15:06:07
Badiny Jós Ferenc születésének 107. évfordulójára…
Badiny Jós Ferenc, a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetem professzorának a 11. születésnapja utáni napon, 1920. június 4-én délután fél háromkor lépett érvénybe az I. világháborút immár végérvényesen lezáró, Magyarország feldarabolását elrendelő békediktátum. Gács, Feri bácsi szülőfaluja Szlovákiához került. A faluhoz közeli Losoncon, a felvidéki és az anyaországi magyarok a korábbi évekhez hasonlóan az idén is összegyűlnek és könnyes szemmel, befelé fordulva emlékeznek meg Magyarország szétdarabolásáról, továbbá Feri bácsinak a magyarság érdekében végzett elévülhetetlen munkásságáról…
A cikk további része a
www.martonveronika.blog.hu oldalon található
Topi
2016-06-05 14:54:08