Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

annauhrin
2016-10-14 18:32:22
Tisztelt Kubinyi Úr!
Tegnap előtt /szerdán/ érdekes megállapítások hangzottak el a műsorban."Nagyon sokan szinte "fertőzés" szerűen a neten is meg a közbeszédben is megnyilvánulnak, hogy annak idején a magyar hősök, magyar mártírok más világban éltek.. ma már egészen más módszerekkel kell küzdenünk a hazáért, pédául úgy. hogy nem küzdünk a hazáért, lehetőleg nem teszünk semmit, egy gazszálat sem teszünk keresztbe, az a helyes küzdési mód és bizony ezek a beteges gondolatok.... amely nép nem hajlandó fiai többségében életét áldozni a hazájáért, az tulajdonképen már elvesztette hazáját"...
Ezzel kapcsolatban szeretném kifejteni a véleményemet.
A mai Magyarországon élő nemzettársunk /kiv. a kormány és népes körei/ naponta KÜZD a hazájáért azzal, hogy megpróbál itt megélni, ez küzdelem a javából. Szégyen a kormányra és ez 1990 óta mindegyikre vonatkozik, hogy azok az emberek, akik a háború után újra építették az országot és akiknek köszönhetik, hogy most itt dőzsölhetnek, kérkedhetnek a javaikkal, azok az emberek naponta megharcolni kénytelenek a talpon maradásukért, hogy a kis nyugdíjukból valahogy kijöjjenek a következő nyugdíjig.
Valamit magamról a "semmittevéseimről"
Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt, hogy rengeteget kellett sorban állnom, amikor szívesebben olvastam vagy játszottam volna, mert a "csodás" szocializmusban szinte minden hiánycikk volt.
1956-ban Édesapám súlyosan megbetegedett, rokkant nyugdíjas lett, 90 után hadigondozotti ellátást kapott haláláig.Édesanyám 55 évesen meghalt, a napi 12 órás!!! munka /teljesítmény bérben dolgozó női szabó volt/ kikezdte az egészségét, hiszen gyakorlatilag Ő volt a családfenntartó.Az Ő áldozatos munkájának köszönhetem, hogy orvos lettem.
Halála utáni hónapokban sajnos egy rossz döntést hoztam, olyan férjet választottam elkeseredésemben, akihez nem lett volna szabad hozzá menni.
IIIIIgy két gyermekemet hamarosan egyedül kellett felnevelnem, az apától SOHA semmilyen anyagi segítségre nem számíthattunk és csak nyűg volt számára két gyermeke, ezért elváltam. Az apa még halála közeledtén is gondoskodott arról, hogy gyermekeit kisemmizze.

Az egészségügyben mindig alacsony volt a fizetés.Én a Volán Vállalatnál üzemorvosként megtehettem, hogy hetente 1 napra kimentem Párkányba élelmiszert és gyermekholmikat vásárolni. Í gy sovány fizetésemet megduplázhattam, bár ennek cipekedés és a vámosoknál sok izgalom volt az ára.
Ezt elnézték nekem, mert a fizetésemet ők is keveselték és orvosként nagyon megbecsültek, a dolgozók is szerettek. A Volánnál egyébként a takarítók is többet kerestek nálam.
Édesapámat özvegysége után 30 évig én láttam el, 90 évesen halt meg, soha nem hagytam magára, velünk élt.
A két gyermekem közül a lányom mestervizsga előtt álló gyógypedagógus, fiam munkahelyén igen megbecsült informatikus.14 évesen már budapesti ifjúsági bajnok volt programját egy informatikai kiállításon is bemutatták. Barátjai közül már sokan Angliába költöztek, őt is mindig hívják.
Iskoláik befejezésekor mindkét gyermekemet küldtem pár éves külföldi tanulmány útra, de egyikük sem ment, ragaszkodtak a hazájukhoz. Engem még 1980-ban az asszisztensnőm agitált, hogy disszidáljunk, a szakmámban sokkal többet kereshetnék külföldön, de én sem vágytam a több pénz után, inkább maradtam.
További semmittevéseim a hazámért:
7 éve nyugdijas nagymama lettem. már két gyönyörű unokával megáldva. Egyedüli nagyszülőként igen sok feladattal természetesen.
8 éve nincs TV előfizetésem, nem nézem a legtöbbször bárgyú műsorokat.
8 éve nem járok bevásárló központokba
soha nem volt bankkártyám és bankban pénzem se
Van viszont egy telkem/anyai ill. nagyszülői örökség/, ahol megtermelem a konyhára és befőzni valót. Igy az igaz, hogy "egy gazszálat sem rakok keresztbe" ugyanis inkább tövestől kitépem és a komposztra hordom.
Egész nyáron idén is befőztem, nehéz lenne olyan gyümölcsöt kérni, amiből lekvárom vagy kompótom ne lenne, Tele a kamrám mindenféle savanyúsággal és egyéb inyencséggel, pl sült paprika saláta, chili zselé stb.
Minden évben napokig birsalma sajtot készítek.
A telkemen a NÖDIK-től /génbank/ kapott tájfajta ősi magokat használok, a palántákat februártól magam nevelem.
Vásárolni, ha szükséges termelői piacra járok, ezzel is hozzájárulok a hazai termelők támogatásához.

Még valamit leírok, amik rávilágítanak, hogyan viszonyulok a hazámhoz.
Amikor az MDF paktumot kötött az SZDSZ-el fájdalmas csalódottságomban, elkeseredésemben hozzá láttam a csodaszarvas hímzéséhez, abban kerestem vigasztalást. Csak így tudtam ép ésszel túl élni ezt az árulást. A hímzés nagyon szép lett. Még abban az évben felvittem a várba a Mesterségek Ünnepére , ahol egy ebben hivatott hölgy azt tanácsolta, feltétlenül zsűriztessem meg az összes magammal vitt népi hímzésemet, mert szerinte kifogják állítani.
Erre nem került sor, mert nem jártam utána, időm sem volt rá.
Még a munkáról annyit, hogy számomra mindig a beteg érdeke volt az elsődleges. A mai elanyagiasodott egészségüggyel szemben nekem a régi pap gyógyítók voltak a példaképeim, SOHA nem használtam ki betegeiemt, nem éltem vissza a hivatásommal Erre büszke vagyok. Bár az is lehet, hogy a fent említettek alapján Kubinyi Úr szerint ez beteges gondolkodás a mai időkben.
Ha pedig Budaházyra gondolok, aki miután nyíltan felvállalta hazafiságát a ma szerintem is "beteg rendszer" ellen, Őt ítélték el 13 évre és a ma regnáló ügyészségnek még volt képe hozzá, hogy további szigorítást kérjen. Ez vár minden hazáját szerető magyarra, ha olyan "betegesen gondolkodik", mint pl. én is. Ezért tettem az a kijelentést a fórumon, hogy ma egész más módszerekre van szükség. Csak persze az rengeteg lemondással és munkával jár, erre pedig kevesen hajlandók.
Ez a beteg rendszer magától fog összeomlani, mint egy kártyavár, mert kozmikus törvények uralkodnak, ami nem a halál kultúráját, hanem az életet támogatja. Ebben nekünk nem kell részt venni, intézzék el maguk között azok, akik ezt előidézték.

Utoljára hagytam, hogy csak úgy tarthatjuk meg hazánkat, ha fiaink többségének életét áldozzák a hazáért. /ezt persze könnyedén tanácsolja, akinek csak lánya van/.
Erre írtam a fórumon, hogy a magyar már éppen elég mártírt adott a világnak. Most tudtam meg a számát és elborzadtam. Szakértők számitásai alapján a két ezer év alatt 330 millió!!! magyar ember vérzett el. Ők a névtelen hőseink. Izraeli szakértők pedig kiszámolták, hogy a II.világháborúban Magyarország hozta a legnagyobb véráldozatot./mindezt úgy, hogy nem mi voltunk a háború kirobbantói/.
Elolvastam Jézus Evangéliumát. Abban szó sincs arról hogy a hazánkért életünket kell áldozni, főleg ilyen tömegmértékben. Amit előírt számunkra az a következő:
"Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert KÖTELESSÉGETEK AZ IGAZSÁG TANÍTÁSA - az én földi munkám folytatása.
Hát ezt elég nehéz megvalósítani a temetőből!
Tisztelettel: Anna
Topi
2016-10-14 16:15:03
totya54
2016-10-13 17:11:20
Tompó László: Mindszenty élete -- előadás a Polgári Mulatóban

https://www.youtube.com/watch?v=Bu9D7nUYiaY
Terez
2016-10-13 16:19:09
Lekerult a Kozseghaza felirat Korondon. http://www.youtube.com/watch?v=EGnDkM45c14
Magyarellenesseg www.magyarellenesseg.com
Kocsis Lászlóné
2016-10-13 15:07:52
A brit légierő gépei megkapták a tűzparancsot az oroszok ellen. Ha ez a hír igaz, akkor már nagyon nagy baj van! http://frissvilag.com/a-brit-legiero-gepei-megkaptak-a-tuzparancsot-az-oroszok-ellen/
sándor87
2016-10-13 09:26:50
Ajánlom Csabának,hogy próbálja ki 5 nap 12 órát,úgy hogy nem lehet leülni csak a 30 perc szünetbe.. A multik tárt karokkal várják..Mondjuk dolgozzon így 2 évig,majd meg tudja mi a különbség a Kádár rendszer meg a Multi rendszer között..Az építőipar dettó,31-es hónapból 30 nap munka....
sándor87
2016-10-13 09:18:22
Tegnapi műsorban a második betelefonáló Csaba mondott két hülyeséget! " Nem akarnak a fiatalok dolgozni" Na kezdjük ott,hogy a multinál 12 órázni kell így sajnos nem marad idő élni,kettő havi 210 ledolgozott órára fizetnek 120.000 ft,persze a Kádár rendszerben a gyári munka olyan volt mint most a közmunka,ennek a korosztálynak könnyű pofázni a munkáról....
A másik hülyeség meg az,hogy a pénz miatt nem szaporodik a fehér ember!Akkor magyarázza már el Csaba,hogy pl Németországba,meg Angliába miért 0,9-es a nép szaporulat???Mikor ott igen magas életszínvonalon élnek az emberek!Lehet,hogy nem a pénzen múlik??Inkább a vad liberális felfogáson "carpediem"..Szerintem a felfogással van baj..Meg még azzal,hogy havonta 210 órát kell dolgozni,hát mikor csináljon gyereket?:)) A cigánynak van szabadideje van is gyerek:)
annauhrin
2016-10-11 23:01:13
A magyar lélekminőségű emberek már szinte mindent megtapasztaltak földi életük körforgásában. Nagyon sokan megjárták a földi poklot, de egy-egy pillanatra megtapasztalhatták a mennyei boldogságot is, ahová visszavágynak.
Úgy érzik egyedül vannak a világban, kívül állnak a mai társadalomtól, az emberek nem értik a gondolataikat, nem rezonálnak rá. Ez valóban szív-árván-lévőség és ez nagyon fájdalmas.
Kérdés, vajon van-e elegendő 99,99 tisztaságú aranyember, vagy csak ezután születnek?
Mariann
2016-10-11 21:30:19
Szóvirágok, féligazságok, gyülöletből szeretetet hirdető handabandák leplezik a valóságot. Hol vannak az ÁkTv nézői amikor az ellendrukkerek ünnepelnek?
annauhrin
2016-10-11 14:01:31
Köszönet a gyönyörű dalért, a zene alatt látható képek csodálatosak.
Az embert büszkeség tölti el, hogy egy ilyen csoda országba születhetett.
Igy sokkal könnyebb elviselnünk rabtartóink gúnyolódását, becsmérlését, mert mindezek tudatában lepereg rólunk.
barodza
2016-10-11 12:58:49
Magozott Cseresznye - A mi hazánk

https://www.youtube.com/watch?v=dMaxwRKgKZk
sándor87
2016-10-10 11:23:29
annauhrin
2016-10-10 11:17:34
A magyarság a boldog aranykorban mellérendelő létformában élt és ezt a gondolkodást a jelenlegi keményen alárendelő környezetben is igyekszik megőrizni.
Ez a szemlélet egyébként a magyar népmeséinkben, a magyar nyelvben és az ősi törvényeinkben is jelen van.
Ezért lenne nagyon fontos a történelmi alkotmány és a szakrális királyság visszaállítása. Ez a nemzet szempontjából életbe vágó teendő., mivel a magyarság békés, teremtő életvitele, csak ilyen környezetben képes teljesen kibontakozni.
A jelenlegi betegségi mutatóink, amikkel Európában élen járunk, is ennek a piramis szerű alá fölé rendelt életmódnak köszönhető, amelynek legaljára igyekeznek elnyomni a magyarokat.
sándor87
2016-10-10 11:17:33
Kubínyi Tamás a szombati előadásán felhozta Szálasi Ferenc kivégzését.Itt egy videó a kivégzés emlékére.Véleményem szerint 1945,május 8-án kezdődött a vészkorszak,és a világ teljes elpusztítása.Adolf Hitler többször kifejtette,ha nem a Nemzeti Szocializmus nyeri ezt a háborút akkor 100 éven belül el fog tűnni a fehér árja ember,mert a zsidóknak az ellenségük,.Erről is itt egy videó.
https://www.youtube.com/watch?v=WY1r7M3BLdc
https://www.youtube,com/watch?v=7LFF7-ABhW0
Topi
2016-10-09 21:59:25
Morvai helyretette a hazug Junckert népszavazás-ügyben https://kuruc.info/r/34/164587/
kereső
2016-10-09 13:28:34
kereső
2016-10-09 13:16:04
Mindig próbálok középen járni, de olykor nem megy, mint most is. Legszívesebben korbácsot ragadtam volna, hogy kiverjem rabtartóinkat (valószínű, hogy meg is fogom tenni, ha rákerülne a sor). Létezik a Hatoscsatorna tv, de én csak a Hihetetlen magazint szoktam nézni, azt is a youtube-on. Na, gondoltam megnézem. Kiderült, letiltották az adást (már volt több ilyen adásuk). Megint körbe karikába kellett keresgélnem, mire megtaláltam (ez a dailymotion.com, ide teszik a letiltott adásokat).
A műsor címe: Frigyláda I. - A III. világháború kirobbantója.
http://www.dailymotion.com/video/x4vj00y_frigylada-i-a-iii-vilaghaboru-kirobbantoja-2016-09-30_school
Aki kíváncsi nézze meg. De vérlázító, hogy bárki meg akarja mondani, hogy mit gondolja, szóljak, tegyek. Menjen oda, ahová gondolom. Pedig még csak nem is értek mindig vele egyet, de hadd gondoljak már azt, amit akarok.
Na ezért nem használhatjuk még a szabad energiát, mert még nem vagyunk szabadok.
Az ezotéria pedig nem egy spiri blabla, meg kellene ismerni. És képzeljétek én igenis szeretnék teleportálni, gondolatokat olvasni, stb., talán akkor már nem lehetne hazudni az embereknek. Egyébként régen ezt tudták, de elhülyült az emberiség, mostanság kezd visszatérni a régi tudás.
Imi
2016-10-09 10:54:10
ezoterikus spekulációkkal nem megyünk sokra.
Mariann
2016-10-09 00:21:56
Zsák a foltját.
annauhrin
2016-10-08 14:46:51
Kedves Kerion!
Tökéletes a meglátása, mint mindig! Sokszor megesik, hogy rosszul értelmezzük szavainkat, pedig az a legfontosabb!

A vezér - harcba hiv, akkor van szükség rá. Mára azonban elmúlt a fegyveres harcok ideje.
Ma királyra van szükség, igazságos, bölcs,népét szerető MAGYAR királyra, aki valóban képes testét-lelkét meggyógyítani szegény magyar népnek, akik kozmikus értelemben soha nem követtünk el súlyos bűnöket. Hiába próbálják belénk verni az ellenséges erők.
Abban a reményben, hogy a király, aki lehet, hogy már köztünk van, mielőbb felfedi magát, megakadályozva, hogy félretájékoztatott honfitársaink valami végzetes hibát kövessenek el újra.
Szeretettel:Anna
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783 784 785 786 787 788 789 790 791 792 793 794 795 796 797 798 799 800 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 826 827 828 829 830 831 832 833 834 835 836 837 838 839 840 841 842 843 844 845 846 847 848 849 850 851 852 853 854 855 856 857 858 859 860 861 862 863 864 865 866 867 868 869 870 871 872 873 874 875 876 877 878 879 880 881 882 883 884 885 886 887 888 889 890 891 892 893 894 895 896 897 898 899 900 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 932 933 934 935 936 937 938 939 940 941 942 943 944 945 946 947 948 949 950 951 952 953 954 955 956 957 958 959 960 961 962 963 964 965 966 967 968 969 970 971 972 973 974 975 976 977 978 979 980 981 982 983 984 985 986 987 988 989 990 991 992 993 994 995 996 997 998 999 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018
© Kubínyi Tamás 2011-2020. Minden jog fenntartva.