Kocsis Lászlóné
2018-01-29 12:23:03
Most olvasom , hogy meghalt dr. Tóth Zoltán József!!!! Azt hittem ez is egy félrevezető információ. De NEM! Visszakerestem egy korábbi levelét, ami már előrevetíthette volna a bajt. Nem is régi az írása.
Idemásolom:
Két Hollós Könyvesbolt
január 9., 18:33 ·
ÚJABB ADALÉK A SZENT KORONA-TAN MAI "ÉRTŐIHEZ"... (osztani ér! sőt, kötelező!)
dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF levelét megírta.
Kedves Barátaim!
Még egy szót, hogy ne legyen félre értés velem kapcsolatban. Nem csupán arról van szó, hogy elrabolták, amit mások és én, együtt és külön tettünk a Szent Korona és tan, az eszme, az Ügy a Hit a nemzet dolgában, amiért én is érezhetem magam megbántottnak, hanem ettől sokkal többről. Innentől mi most már a "lelkes de tudományosan komolyan nem vehető "ámátőrökké" lettünk. A hivatalos: akadémiai-egyetemi-kormányzati- és mivel ez a Pázmányon történt, amely az esztergomi érsek felügyelete alá tartozik, a hivatalos katolikus álláspont szerint egy mostantól kizárólagos szabadköműves szabad interpretáció témája lett az Ügy, amit mi kiástunk és kidolgoztunk a felejtésre ítélt eszmét.. (Anno az érsek évekig a gyógytantóm volt. Úgy ismerem mint a tenyeremet -őt is) Nem tudták eltaposni, most elrabolták.
Azért szabadkőműves, mert azok csinálják, akik engem be akartak léptetni és mivel nem tettem, ezért ezeket a történéseket tulajdonképpen be is ígérték.
Minket, engem, amit az elmúlt 25 évben tettünk akár ellentétes értelemben felhasználnak, de mint amatőröket, mint elfogadott értelmezési támpont megszüntettek. Ugyanaz történt mint a Hungaria Archiregnum kötet esetében.
Lehet, hogy ezért is sír a Szűz Anya a Kárpát-medencében az elmúlt 1-2 évben olyan sok helyen. Meggyalázzák a Szent Korona eszméjét, disznók elé dobják a Szűz Anya koronáját. Nem tartom magamat és barátaimat együtt és külön a gondolat egyetlen hiteles magyarázójának, de akik kezébe került, azokat és életüket ismerem. Továbbá soha nem foglalkoztak eddig ezzel az Üggyel. Most ez lett a feladat. A páholy megbízta őket és ki is staférozza őket.
Az én álláspontom az, hogy az Ügyet és magamat, családomat védve, hátralépek. Elzárom azokat a szellemi csatornákat tőlük, amit olyan jól felhasználtak belőlem is az elmúlt évtizedekben. Nem csak rólam van szó, hanem arról 8 emberről akik a 20 éves szemináriumon oktatattak és akik ebből filmet készítettek.
Legalább azt korlátozom, hogy visszaéljenek az én és az általam is használt, propagált szerető harcostársaim gondolataival. Szárítsuk ki a mocsarat! És erről minél többen tudjanak! Nyilván én most csak a saját magam nevében írok és beszélek.
Nem érezem magamat legyőzöttnek. Én mindig úgy jártam, hogyha megaláztak és meggyötörtek, a pillanatnyi megroggyanás után felálltam és keménynek, erősnek érzem magam. Nem én harcolok..
Tulajdonképpen az zajlik le, mint 7-én a Mindenki Akadémiáján az MTA Lendület Szent Korona kutatócsoport vezetője ki jelentette, hogy aki akár csak megkérdőjelezi azt az állítást, hogy a Korona nem lehetett Szent István korabeli, az nem tudományos, sőt aki kérdez az nemcsak röhejes, hanem tudománytalan és veszélyes... Most ez zajlik a Szent Korona-tannal és eszmével.
Szeretettel: Zoltán
Topi
2018-01-28 21:25:12
mindszentiocsi
2018-01-28 11:19:33
Komment "A tíz legfontosabb magyar himnusz" - hoz. .A műsorvezető nem ismerte föl egy hozzá igen nagyon közel álló rokoni nép-
nek a dalát, nevezetesen az első helyezett nótában, valamint annak szövegét is tévesen idézgeti ( hogy "eladom a lelkemet egy forintért" - egyébként ez Freud-i elszólás volt - hanem helyesen : "eladom a szívedet egy forintért" nagyon nem mindegy! Érdekes. Nyilvánvalóan nem akarja behízelegni magát a cigány gettóba (magyarul: putriba) a "szegénységbe", még véletlenül se a budapesti belvárosi jólétből - mint ahogyan ő viszont azt egy másik alkalommal a Fam-nevű illetőre ráfogta - azzal cikizve barátját, mondván, hogy az máris be akarja hízelegni magát a magyari nemzetiségű jurtába. Az első helyezett sláger egy "tőről-metszett" cigánynóta ( de az is lehet hogy a szövegét egy kazár írta) ami egyébként arról szól, hogy a főhős roma férfi nem azért szereti a menyasszonyát, hogy azt el is vegye feleségül , bár látszatra csábítgatja a szívét, de inkább csak sunyin felhívja magára a figyelmet (én-itt- vagyok én) és feltűnősködve iszik a kocsma közepén csupán azért, hogy ott a későbbiekben 1,- egész azaz - betűvel kiírva - "egyes" forintért majd árúba szándékozik bocsátani szexuális szolgáltatás céljából a menyasszonyát, előre megfontolt szándékkal, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, (később kis-feleségnek becézi) ami a cselekmény szempontjából semmit nem változtat a dolog lényegén. Az eredeti szöveg helyesen: (A feleség mondja:) "Ne kerálj! Ne kerálj, gyere haza oszt úgy igyál!" (azt hiszem ez elég egyértelmű kérés a házaspár női tagja részéről, de mivel a férj nem akarja megnyitni a legújabb gender-kurzust, ezért hát ledorongolóan a következőket válaszolja a hölgynek: ) "Jól van ez így drága csepp feleségem, mert én vagyok én a kocsma közepén oszt" (pimaszul, még növeli is a nemek közti feszültséget) "eladom a szívedet egy forintért". A második strófában a főhősünk jótékonysági rohamot kap a sok elfogyasztott ital hatására és még kilátásba is helyezi a feleségének a "kafetéria" juttatást, amennyiben az jól végzi a megélhetési munkáját. A férj énekli: " Én vagyok én a presszó közepén, hát fizetek a rányinak(feleségnek) egy feketét" tehát egy kávét. Ezt az életfilozófiát sajnos nem tanították úgy látszik a a bölcsész karon! Szégyen gyalázat, de hát akkor ott azok a professzor urak nem ismerik az életet, akkor ők most csúnya rasszista emberek, főállásban? A Bródy szám szövege pedig egy Pink Floyd nóta (megpróbálom szépen mondani) "adaptációja", vagy "annektálása" a zenéje viszont vegytisztán a "Lovamat megkötöm..." kezdetű magyar népdal eltulajdonítása. Vannak emberek akik azt hiszik magukról - pláne egy kis siker után - hogy ők bizony mindenhez értenek, pedig csak elszálltak önmaguktól. Öreg hiba. Régi ügy. Na most ezt az egészet így egy az egyben rátolni az összmagyarság milyenségére és lelkiállapotára majd ebből ledorongoló filozófiát gyártani, ez enyhén szólva is csúsztatás. .Tessék itt az ELSŐ-helyezett EREDETIJE és szerintem így ismerik a fiatalabbak is, de ha nem az se nagy baj:
https://www.youtube.com/watch?v=xbQt2G-t-W4
a förmedvény műsor linkje:
https://www.youtube.com/watch?v=Pcfqz1XAIRM
Topi
2018-01-27 23:55:02
Terroristáknak kikiáltva
http://www.budahazy.org/2018/01/terroristaknak-kikialtva.html
Egy film, amelyben megszólalnak a Hunnia-ügy eddig a sajtónak nem nyilatkozó vádlottjai.
Egy film, amelyből kiderül, hogy nem bűnözők vagy erőszakos alakok, hanem értékes emberek.
Sokan hallottak a Budaházy-ügyről, ne adj Isten a Magyarok Nyilai-ügyről.
Budaházy György nevét talán még ismerik is, de tudjuk, hogy kik vannak még vád alá helyezve, nem jogerősen 125 év fegyházra elítélve összesen?
"Nem lecsúszott semmirekellők, hanem értékes, képzett, hasznos emberek, akiket az adófizetők pénzén tartanak kényszerintézkedés alatt, holott szolgálhatnák a társadalmat."
A film elkészítéséért köszönettel tartozunk Dóra Andornak és Szakál Boglárkának.
TÁMOGASSA ÖN IS A HAZAFIAK AMNESZTIÁJÁT!
http://peticio.budahazy.org
Andrea
2018-01-27 20:51:07
Andrea
2018-01-27 20:39:03
Andrea
2018-01-27 20:18:07
Andrea
2018-01-27 19:35:20
Második válaszom a hatályos Mötv alapján
dr.Turza Csaba Független jelöltKelet-Nógrád részére
és minden kedves érdeklődőnek: aki a választásokkal kapcsolatban kérdezett: arról, hogy lesz e választás a kistelepüléseken és hogyan lehet "tiszta" a szavazatok számának jelentése.
Vigyázat : Elveszik a falvak önállóságát 2000 fő alatt !? Kérdésre a válasz:
Válaszom igazgatási szakemberként: Biztos hogy ez a szándék!
Összekapcsoltam a válasz részletezését azzal a felmerült kérdéssel, hogy lesz e választás a kicsi településeken. -Továbbá, hogyan figyeljünk oda a szavazatok tényleges számának feltüntetésére:
Igen, a hatályos tv. szerint lesz minden településen szavazás, de figyelni kell a változtatásokat. Idemetszem a fontos és a legalapvetőbb jogszabályokat, különös tekintettel a jkv. megsemmisítésére alább, a II.Részben.
I.RÉSZ: 2011.06.11.-én Közigazgatási szakjogász, jegyzők, polgármesterek támogatásával, MAOSZ KÖOSZ TÖOSZ anyagaira támaszkodva címzetes főjegyzőként megírtam a Tállai féle koncepció ellenvéleményét, melyből a végső összefoglalót idemetszem:
„Véleményünk szerint az új önkormányzati törvény alapfilozófiája centralizációt, koncentrációt, túlzott állami szerepvállalást hordoz magán.
A törvény előkészítése során messzemenően figyelembe kell venni az Önkormányzatok Európa Chartájában rögzítetteket, s az önkormányzati működés két évtizedes hasznosítható tapasztalatait, valamint a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepciót.
Az új Ötv. kapcsán fontosnak tartjuk, hogy annak hatálybalépésére – együtt a vonatkozó ágazati törvényekkel – a következő helyi önkormányzati választásokkal kerüljön sor.
Kifejezzük abbéli szándékunkat, hogy készséggel részt veszünk a törvény előkészítés további folyamatában, bízva abban, hogy az új önkormányzati törvény nem gyöngíti, hanem erősíti az önkormányzati érdekképviseletet, a helyi önkormányzás eddig kivívott értékeit.”
Ez lefordítva annyit jelent, hogy az akkor beállított 9 település az egy hivatal koncepció helyett igenis minden településre javasoltuk a hivatalt. Látható, hogy a kérésekből semmi nem teljesült, csupán a 9 ből 7 lett. Azt biztosra veszem, hogy az átlag állampolgár azt sem tudja, hogy volt a szakma részéről ellenállás.
Ma már a végeredmény a fontos. Az a bizonyos tetű lassú integrált ASP rendszer már mindenhol ott lenne, ha lenne mindenhol internet. Szenved is vele mindenki. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a rendszer azt eredményezi, hogy mindig és mindenkor minden magyar állampolgár kontroll alatt van.
A másik lényeg a tanulság: fenti, igazán csekély kérésből egy sem valósult meg, emiatt nem ringatok senkit abban az álomban, hogy ezután jobb lesz. Vagyis, ha az ASP elektronikus belső munkahálózat a
https://hirlevel.egov.hu/tag/onkormanyzati-asp/
szerint is működik, akkor gőzerővel folynak azon munkálatok, melyek a kistelepülések teljes kivéreztetésére irányulnak.
Jó hír azonban az, hogy a ma/2018.01.27 hatályos jogszabály szerint a Helyi Választási Bizottságok/SSzSZB-nek településenként működniük kell, az alábbi paragrafusok szerint: 14.§ (3) 17.§ (a) 77.§
Idemetszem azokat a jogszabályhelyeket, ahol a szavazatszámlálás és információ leadása körül jobban oda kell figyelni a HVB elnökének:
II.RÉSZ:
A választási eljárásról1 szóló 2013. évi XXXVI. törvény
10. A választási bizottság:
14. § (1) A választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.
(2) Választási bizottságok:
a) Nemzeti Választási Bizottság, NVB
b) területi választási bizottság,: TVI
c) országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság, OEV
d) helyi választási bizottság, HVB
e) szavazatszámláló bizottság. SZSZB
(3) Az egy szavazókörrel rendelkező településen a szavazatszámláló bizottság feladat- és hatáskörét a helyi választási bizottság gyakorolja.
(4) A Nemzeti Választási Bizottság legalább hét, a szavazatszámláló bizottság, valamint az egy szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási bizottság legalább öt, a területi választási bizottság, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság és a több szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási bizottság legalább három tagból áll.
17. a) a szavazatszámláló bizottságnak és a helyi választási bizottságnak csak a településen,.. lakcímmel rendelkező, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár lehet tagja.
39. § (1) A választási bizottság az alakuló ülésén a választott tagok közül megválasztja elnökét és annak helyettesét. Az elnök és az elnökhelyettes személyére a bizottság tagjai tehetnek javaslatot.
(2) A választási bizottságot az elnök képviseli. Ha a választási bizottságnak nincs elnöke vagy az elnök a tevékenységében akadályozott, az elnök hatáskörét a helyettese gyakorolja.
22. A választási bizottság döntése
44. § (1) A választási bizottság az ügy érdemében határozatot, az eljárás során felmerült minden egyéb kérdésben jegyzőkönyvbe foglalt döntést hoz.
27. A választási iroda:
52. § (1) Választási irodák:
a) Nemzeti Választási Iroda, NVI
b) területi választási iroda,: TVI
c) országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda, OEVI
d) helyi választási iroda, HVI, vezetője a jegyző
e) külképviseleti választási iroda.
(2) A szavazatszámláló bizottság mellett a helyi választási iroda egy tagja jegyzőkönyvvezetőként működik. A 78. § szerint kijelölt szavazókör szavazatszámláló bizottsága mellett közreműködő jegyzőkönyvvezetők számát a helyi választási iroda vezetője állapítja meg.
33. A választási irodák feladatai:
75. §23 (1) A választási irodák
a) ellátják a választás előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos szervezési feladatokat,
b) gondoskodnak a választópolgárok, jelöltek és jelölő szervezetek tájékoztatásáról, választási információs szolgálatot működtetnek,
c) ellátják a választási bizottságok titkársági feladatait, döntésre előkészítik a választási bizottságok hatáskörébe tartozó ügyeket,
d) biztosítják a választási bizottságok működésének és a szavazás lebonyolításának tárgyi és technikai feltételeit,
e) megszervezik a választási szervek tagjainak oktatását,
f) gondoskodnak a választási iratok kezeléséről, biztonságos őrzéséről, illetőleg megsemmisítéséről,
g) ellátják az igazgatási és informatikai próbákkal kapcsolatos feladatokat,
h) az adatvédelem és az informatikai biztonság követelményeinek biztosításával, feladatkörükben eljárva működtetik a választás előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges választási információs rendszereket,
i) a technikai háttér biztosításával segítséget nyújtanak a szavazatok összesítéséhez, a választás eredményének megállapításához,
j) ellátják a jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat.
(2) A fővárosi és megyei kormányhivatal a miniszter rendeletében meghatározottak szerint közreműködik a választásokkal összefüggő informatikai feladatok ellátásában.
77. § (1) A szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását, valamint a szavazóhelyiségek címét a helyi választási iroda vezetője határozattal állapítja meg úgy, hogy egy szavazókörre mintegy hatszáz, legfeljebb ezerötszáz, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár jusson, de minden településen legyen legalább egy szavazókör.
(2) A szavazókör területe nem lépheti át sem a település, sem az országgyűlési, sem a helyi önkormányzati választások választókerületi határait.
78. § A két vagy több szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási iroda vezetője kijelöli azt a szavazókört, ahol a települési szintű lakóhellyel rendelkező választópolgárok szavazhatnak.
-Megfigyelés.-87. § A szavazatszámlálás során a szavazatszámláló bizottság, a jegyzőkönyvvezető, a médiatartalom-szolgáltató képviselője, valamint a nemzetközi megfigyelő tartózkodhat a szavazóhelyiségben.
202. § (1) A szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni.
(2) A jegyzőkönyvet két példányban kell kiállítani, melyeket a választási bizottság jelen levő tagjai aláírnak.
-Napközbeni jelentések:- (3) A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazóköri jegyzőkönyv adattartalmát - a jegyzőkönyv kitöltését követően haladéktalanul - a helyi választási irodába továbbítja, amely azt a szavazatösszesítő informatikai rendszerben rögzíti.
-Esti eredmény:- (4) A jegyzőkönyv egy-egy másolati példányát az illetékes választási bizottság elnöke - kérésükre, a szavazóhelyiségben haladéktalanul és ingyenesen - átadja a választási bizottság megbízott tagjainak. Sokszorosítás után a választási bizottság elnöke a másolatot bélyegzőlenyomattal és aláírásával hitelesíti.
-Esti eredmény:- 203. § (1) A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - a szavazatszámlálás befejezését és a jegyzőkönyvek kitöltését követően haladéktalanul - a helyi választási irodához szállítja, amely a szavazóköri jegyzőkönyv adattartalmát a szavazatösszesítő informatikai rendszerben rögzíti. Komment: Itt emelem ki a SZSZB/HVB elnökének fontosságát!
(2) A választási irodák a választás nem hiteles eredményét tartalmazó tájékoztató adatokat a szavazás lezárását követően nyilvánosságra hozzák.
204. § A jegyzőkönyv egy példánya az illetékes választási irodában a szavazást követő három napon belül megtekinthető.
205. § (1) A szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig meg kell őrizni úgy, hogy illetéktelen személyek részére ne váljanak hozzáférhetővé. A választás eredményével összefüggő büntetőeljárás esetén az érintett szavazólapokat az ügy jogerős lezárásáig kell megőrizni.
(2) A szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon a választási iratokat - a jegyzőkönyvek kivételével - meg kell semmisíteni. A jegyzőkönyvek első példányát kilencven nap elteltével a Magyar Nemzeti Levéltárnak át kell adni.
Jó csemegézést kívánok! dr. Schindler Andrea ny.c. főjegyző
Andrea
2018-01-27 19:33:28
Első válaszom a hatályos Mötv alapján
dr.Turza Csaba Független jelöltKelet-Nógrád részére
és minden kedves érdeklődőnek: aki a választásokkal kapcsolatban kérdezett: arról, hogy lesz e választás a kistelepüléseken és hogyan lehet "tiszta" a szavazatok számának jelentése.
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló
2011. évi CLXXXIX. törvény Mötv.
85. § (1) Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt. A kétezer fő lakosságszámot meghaladó település is tartozhat közös önkormányzati hivatalhoz.
(2) A közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések összlakosságszáma legalább kétezer fő, vagy a közös hivatalhoz tartozó települések száma legalább hét.
(2a)74 Ha a kialakítandó közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések közül valamelyik város, a (2) bekezdésben meghatározott összlakosságszámra vonatkozó követelményt nem kell alkalmazni.
(3)75 Közös önkormányzati hivatal létrehozásáról vagy megszüntetéséről az érintett települési önkormányzatok képviselő-testületei az általános önkormányzati választások napját követő hatvan napon belül állapodnak meg. A megállapodás az általános önkormányzati választásokat követő év január 1-jén lép hatályba.
(3a)76 Amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem kerül sor a közös önkormányzati hivatal létrehozására vagy ahhoz valamely település nem csatlakozik, akkor a kormányhivatal vezetője a határidő lejártát követő hónap első napjával döntésével kijelöli a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó településeket és egyúttal pótolja a közös önkormányzati hivatalról szóló megállapodást.
Kommentem :
Ezt összevetve a választási törvény: „77. § (1) jogszabályhelyével: „A szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását, valamint a szavazóhelyiségek címét a helyi választási iroda vezetője határozattal állapítja meg úgy, hogy egy szavazókörre mintegy hatszáz, legfeljebb ezerötszáz, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár jusson, de minden településen legyen legalább egy szavazókör.
(2) A szavazókör területe nem lépheti át sem a település, sem az országgyűlési, sem a helyi önkormányzati választások választókerületi határait.”
Ez azt jelenti, hogy a Helyi választási Bizottság/HVB ill. a Szavazat Számláló Bizottság/SSZB minden településen kell hogy működjön a mai napon hatályos jogszabály alapján. Azonban a választások technikai feltételeinek őre, a helyi Választási Iroda/HVI/jegyző/megbízottja csak ott lesz, ahol ÖK hivatal is van. Onan jár ki az adott településre, amennyiben az kicsi település.
A HVB és az SZSZB úgy tud felügyelni a valós szavazati számra, ha megbízható elnököt és alelnököt választ, akik még a HVI munkáját is figyelik, és záráskor elkérik a jegyzőkönyv másolatát!
dr. Schindler Andrea ny.c. főjegyző
Topi
2018-01-26 22:25:12
Topi
2018-01-26 22:09:06
Demokrácia
A demokráciához két dolog kell:
ERŐS kormány és ERŐS ellenzék.
Ha gyenge a kormány, akkor "Weimar", ha gyenge az ellenzék, akkor 2018 Magyarországa.
Ennyi.
Lehet itt jajveszékelni, siránkozni, siratni a demokráciát, diktatúráról fecsegni-locsogni keseregni.
Azt kellene megnézni herflikéim, hogy a legnagyobb baloldali párt, a Maszop miért ment le az 1994-es 54%-ról a mostani 8%-ra! Foglalkozik ezzel valaki?
Pedig van magyarázat: a két eszement dilettáns megszorító csomag.
Hogy van az, hogy a "baloldal" örökké Bokros Lajos, Gyurcsány Ferenc, Kóka János, Bajnai Gordon szintű címeres hatökröket, közgazdasági dilettánsokat (és erkölcstelen gazembereket!!!) tud csak előhúzni a cilinderből?
És ha van egy normális, eredményes, valóban baloldali politikusuk, gazdaságpolitikusuk, Medgyessy Péter, akkor ezek a barmok maguk váltják le?
És most megint kihúztak a cilinderből két címeres hatökröt, két dilettáns idiótát: Mellár Tamást és a GKI vezért, Vértes Andrást.
Mellár szerint nem SZABAD most bért emelni.
Csak dinamikus bér-és nyugdíjfelzárkózással lehet a magyar gazdaságot a dinamikus egyensúlyi növekedési pályára állítani!!!
Érthető??? Harminc éve papolom ezt!
1988 márciusában írtam erről tanulmányt a Közgazdasági Szemlében. Nem elírás az évszám.
Soha többet nem tudtam erről a témáról ebben a szakmai folyóiratban publikálni.
A tyúkeszű, dilettáns, felkészületlen buta, de végtelenül beképzelt lektorocskák miatt.
Azt a cikket se volt könnyű lehozni 30 évvel ezelőtt, az volt a szerencsém, hogy Petschnig Mária Zita, kiváló tanárom éppen ott sertepertélt állásban.
Tombol ebben az országban a taláros dilettantizmus. Akadémiai nagydoktorok, akadémikusok mondanak hirdetnek falrengető marhaságokat. És tanítják mindenfelé a közgazdasági karokon. Képezik as jövő Bokros Lajosait, a jövő szamarait.
Akik, mint dilettáns gazdaságpolitikusok teszik tönkre periodikusan az országot eszement ostoba megszorító csomagokkal.
Orbán nem csinál megszorító csomagot, pláne nem választások előtt, mindig csurgat egy kis mézet a madzagra, és bebetonozta magát.
Ja, és még itt van a kerítés.
Azok az idióták, aki ezt le akarják bontani, ellene dumálnak Orbán 4/5-ét készítik elő.
De majd figyeljétek meg, ők fognak legjobban sápítozni.
Ez a hülyék országa. Orbánt érdemlik.
Gazdag László
Kocsis Lászlóné
2018-01-26 21:27:53
Nem tudom, hogy mennyire valós ez a hír, de ha igaz, az nagy baj és igazán felháborító:
"Dr Turza Csaba - Független jelölt -Nógrád megye 1 sz oevk
január 24., 12:29 ·
Tisztelt Olvasók!
Vigyázat : Elveszik a falvak önállóságát 2000 fő alatt !?
Talán kevésbé ismert az a kormányzati terv, amely szerint – ha 2018-ban a Fidesz-KDNP marad a hatalomban – ezekben a falvakban 2019-ben- a 2000 fő alatti településeken- egyszerűen nem lesz önkormányzati választás, eltűnik a hagyományos értelemben vett képviselőtestület és a polgármester. Azt nem tudjuk pontosan, mi lesz helyettük, s miként integrálják ezeket a helyiségeket esetleg egy nagyobb, városi önkormányzathoz, de a mostani tapasztalatokból arra lehet következtetni, hogy ez a folyamat már megindult.
Nyilvánosan nem beszélnek róla, ám azt hallottuk, hogy egy egyetemi kört kértek fel az elképzelés kidolgozására.
Jómagam is megkérdeztem kormánypárti tisztviselőket, s többen úgy reagáltak, hogy nem támogatják a tervezetet. Amiből az egyenesen következik,hogy minimum , a tervezet létezik, bár a parlamenti választások előtt természetesen nem kampányolnak vele. A fenti terv ellen tiltakozom és attól elhatárolódom!
Javaslom, hogy a kormányzat nyilvánítsa ki ,hogy a 2000 fő alatti településeken a fentebbi intézkedés nem tükrözi a kormányzat szándékait , konkrét bizalomépítő intézkedésekre van szükség!
A tervvel az a fő gond, hogy a kistelepüléseknek szüksége van vezetőre, mert vannak olyan feladatok, amiket csak helyben lehet a leghatékonyabban és a legköltségkímélőbben megoldani. Ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a kormányzat, mert zavarja őket, hogy létezik egy másik, autonóm erőtér, amibe kevésbé tudnak beleszólni.
dr.Turza Csaba
Független jelölt
Kelet-Nógrád
Kérem ossza meg a bejegyzésemet!
Védjük meg a falvak ÖNÁLLÓSÁGÁT!
Köszönöm."
Esetleg valaki értesült ennek a hírnek a valódiságáról?
Topi
2018-01-26 09:33:53
Topi
2018-01-25 22:59:32
Topi
2018-01-25 14:45:29
magyartm
2018-01-24 21:38:02
Topi
2018-01-24 16:12:54
Topi
2018-01-24 09:43:12
mindszentiocsi
2018-01-23 23:23:17
Fosztásidő volt és van... Hangfoszlányokra emlékszem csak, arra ahogyan nagyanyám és nagyapám beszélgetnek a lenti földes, kis-konyhában. Ott ahol a negyvenes villanyégő szemrongálóan sárga fénye ömlik szét, és az ezüstszürkére hengerelt halványzöld alapú falakon bevilágítja a plafontól lentebb eső részt. A magasabb, és a mennyezethez közelebb lévő területek, azok már- ahogyan mindig is szokott lenni - az olcsó, lemezből nyomott lámpa-búra árnyékába közönyösen bújnak vissza. Odakint távolról - gondolom a Dózsa telep Viharsarok utcai legtúlsó végéből - egyfolytában, már vagy öt perce monoton kutyaugatás hallatszik be a faluba. Visszatérve. Nagyanyám azt mondja nagyapámnak: Jóska, ha más nem is, de Misa és Pali biztos, hogy segíteni fognak, ha Jani öcsém beszélni fog velük és megkéri őket, hogy jöjjenek. Nagyapánk kisgazda párti kovácsmester, és a háború előtt - tanult ember lévén - a mindszenti kisiparosok szövetségénél vezetőféle is volt - tehát reakciósnak számított. Kiss nagyanyámék az öccsével együtt - Bácsissal, valamint feleségével Ángyikával és gyermekeikkel, Mancikával és Jancsikával nagygazdáknak, tehát félig meddig, vagy egészen is, osztályidegeneknek voltak mondhatóak. Az volt a beszélgetésük témája lényegében - mivel a ludasi részen volt valamennyi kukoricaföldjük, amit egész évben kerékpáron kijárva kapálgattak, a lóval elvégzendő munkákat viszont bácsisék végezték el - hogy elérkezett végre-végre a kukoricatörés ideje. Mindent előre kigondoltak és megszerveztek nagyanyámék, de a fontos beszélgetés, a körül a téma körül forgott, hogy mikor késődélután ha majd végeznek a töréssel, akkor jó lenne ha mennél több lovaskocsi állna rendelkezésre. Mindez azért, hogy mihamarabb hazakerüljön a letört kukorica. A bácsisoméké az egy, Bacsa Misáéké az kettő és a harmadikkal jön majd Bacsa Pali, de lehet hogy voltak még vagy ketten, de lehet, hogy hárman is talán. Egy a lényeg, ha kellett, a tanyasi világ összefogott! A kukoricával "púpozvásra" megrakott kocsikon, mi a kisgyerekek vigyáztuk, hogy egyetlen cső se gurulhasson le a földútra. Így zötykölődve, ringatózva, bámulva a ragyogóan tiszta, csillagos eget - lassan, de hazaérkeztünk a pálinka-főzdével szemben lévő házunkhoz. Lehet hogy közben még aludtunk is egy keveset. Nyílt a nagykapu, és a lovakkal "becurikkhátoltatták" a szekereket, majd kocsirudastul "kifogtak", és egyenként zsákokat kötve a lovak szája elé, egy akácfa alá vezették őket, s ezután a "gyöplűt" csak úgy lazán a fa köré tekerték. Jó van a'... had egyenek nyugodtan a jószágok. Egy szóval így abrakoltattak. Mindeközben odabent az udvaron lepakolták a terményt, valamiféle-képen "vasvéllával" lehúzták és letúrták azt. A fönnmaradt keveset pedig - megemelve a szekér sarkát - utánaborították. Ezt követően kézzel visszatolták a kocsit az utcára. Arra a betonkeménységű és a holdvilágnál szürkén csillogó, és a vasabroncsos kocsikerekek által fényesre kitaposott, de erősen tehénlepény és fűszagú, mégis valahogy mennybéli nyugalmat árasztó, nagyon öreg és sokat-megért földútra. Ezután kezükben a lovak között talajt súroló kocsirúd végével, újra beillesztették a helyére és egy "kocsikenyőccsel" bőven megkent csappantyú által rögzítették is azt. Az istráng-köteleknek a végeit is visszaakasztgatták a kocsihoz és e-képpen, befogva a lovakat "Gyííí te Fakó, gyííí te Sárga, máris indulhattak újra, még egy következő fordulóra. Ekkorra már teljesen besötétedett. Mégis, mégis a késői órába csúszott sűrű-csillagos és teliholdas égbolt alatt, szinte az utca végéig el lehetett látni a langyos nyáréjszakában. Ezért hát a segítők úgy döntöttek, hogy tesznek még egy kört. Így akkor holnap már nem is kell majd jönniük és egyúttal a kukorica is mind a kapun belül lesz, már a mai éjszaka folyamán. Az udvaron akkorra már előkerültek a kis sámlik - acélbetétekkel a végükön - amik a későbbi morzsolásnál mindig jól jöttek. Addigra már megérkeztek a rokonok ismerősök szomszédok is. A csillagfényes tiszta éjszakában megkezdődött a fosztás. Jöttek a beszélgetések először a napi gondokról, és lassan, fokozatosan, de előkerültek a régi emberekről a még régebbi történetek is. Mi gyerekek először még csak-csak próbáltunk segíteni a fosztásban "hátramozdítani" és ügyetlenül bár, de gyakoroltuk annak a kis hegyes, bőrrel ellátott fadarabnak a használatát, amit ha jól emlékszem "fosztótűnek" hívtak. Na, de csakhamar ráuntunk és már mentünk is a "csuhéj" tetejébe, a kukorica szőrösebbik végéből bajuszt csinálni magunknak. (Illatát még ma is az orromban érzem, ha feleségem nekiáll nyáron kukoricát főzni. Amikor pedig "kezdett már lassan elszaladni velünk a ló" akkor nekiszaladásból előre-szaltókat ugráltunk az egyre szaporodó és növekvő "csuhéj" hegyekbe. No ekkor már ránk szóltak, hogy "irány arra-ja, befele-ja, gyerünk, gyerünk, mönnyetök aludni oszt, mára mosmán osztán elég lögyön". Aznap éjjel úgy aludtunk mint a bunda. Álmaimban akkor én voltam a szegény ember legkisebb gyereke, aki a mese legvégén megszabadítja az egész magyar népet, és jutalmul végre-végre elnyeri a francia királykisasszony kezét , aki valami rejtélyes okok miatt az én álmaimban mindig Brigitte Bardot-ra hasonlított. Hát, hogy miért volt ez így én azt már meg nem mondhatom, de a lényeg az, hogy így volt. Mára már csak egy apró dolog maradt hátra, hogy a magyar hazát kellene megmentenie valakinek, na de hát ki lesz az a valaki? Én már azzal is megelégednék, ha nem árusítanák ki, vagy "tulajdonítanák el" az új, és egyre jobban szaporodó, egyre sötétebb lelkű kiskirály-fikáink, hogy "essen beléjük a kukac". Na jó... A tanyasi világot kivégezték, most a faluk és kisvárosok "le-Mészárolása" következik a főjanicsárok akcióprogramjában. Addig van remény, amíg odafigyelünk egymásra. Még egyszer had említsem meg a fotón szereplő, de a nem szereplő embereket is, akikben még volt annyi emberség, becsület és összetartó erő a legsötétebb és legnehezebb időkben is, hogy együttérzésüket tettekben is kimutassák sorstársaik és honfitársaik iránt. Ugyanis! Ha ez az összetartás elveszik, akkor bizony biztosan igazzá válik majd a rosszlelkű jóslat, hogy teljesen végünk lesz. Akkor nekünk végképp befellegzett, akkor nekünk annyi! Hát ne legyen így! Fosztásidő van, minél többen vagyunk, annál hamarább végzünk!
mindszentiocsi
2018-01-23 23:18:16
"Emlékezés 56'ra és a módszeres..." és a többi és a többi - de ez kérem nem az, aminek látszik! Ez kérném szépen, csak ok az ivásra, a fröcs-kölődésre, és ez még csak a kezdet, no de lesz ez még lejjebb is. Már ők sem különböznek nagyon azoktól - és az, az agresszív mód sem különbözik, ahogyan ezt teszik - mint akiket gyaláznak ( azok se különbek egyébként tőlük egy arasznyit sem, sőt... ) és pontosan ugyanúgy - nagyon gyomorforgatóan - könyörögnek a pénzükért és a részükért. Próbálnak lazán viselkedni, de csak alpári pojáca gőg kerekedik ki belőle és ezt tenni nekik nem nehéz, hiszen tulajdonképen már ők is azok, de ez a megjátszott figura, még ahhoz képest is nagyon szánni-valóan izzadságszagúra kerekedik ki. Közben felmerül bennem, hogy mi köze van ennek az egész mosdatlan szájú gittrágásnak 1956-hoz, miközben a közönség fel-fel röhög, szóval rendes kerékvágásban halad a napi "lehülyítés" . Valahogyan érthető ez, hiszen a vízfej nagyváros mindig is előállítja az ilyetén típusú, egykoron jobb sorsra érdemes szellemi végtermékeit. És valóban egyszer-egyszer, még meg-megcsillan az Isten adta tehetség gyémántkristálya, de egyre ritkábban. Nem a trágár beszédük zavar, hanem az alacsony szellemi nívó, de még az se nagyon, hanem mindinkább feltűnik nekem az igaz szónak a hiánya, vagy annak az elhallgatása. Felettébb gyanús viszont az, ahogyan még csak meg sem említik a gender-kurzus kapcsán az egykori "eszdéeszes" apostolasszonyt a ivar és nem-nélküliség nagy szenior harcosát, a mára már, persze "liberális kígyóbőréből" - nyúlós, nyirkos új nép-nemzeti, jobbikos, vadonatújra átvedlett, majd abból is ki tudja majd milyen mezbe átbújó, nagy dívaasszonyukat, a selypegő, gügyögő,majd lobogó kibontott hajjal az életveszélyes EU barikádokon zászlót bontó, de most hirtelen a Jobbikból visszavonulót trombitáló, volt Baló-dali hisztikét a réges-régi "szadeszes" kisebbségvédelmi, homoszexuális-védelmi és másságvédelmi, meg minden-védelmi miniszterjelölt asszonyát. Itt lehet nyakon csípni őkelméiket és ez az a pont ahol szinte észrevétlenül és csak egy ezredmásodpercnyi pillanatra, de elővillan az új mostani arcuk, és megérint bennünket azzal a jellegzetes kénköves szagával, és kilóg az, az ormótlanul idétlen, szőrös, ezüst-metál lóláb! Hoppá, hiszen ez itt most egy ordenáré szarvas hiba! Még egy kezdő végtelenül buta riporternél is, nem hogy kettőnél, akik állítólag már a megvilágosodás legmagasabb szféráinak kapuit döngetik, közben meg a reális valóság majdhogynem kiveri a szemüket( no nem azt a bizonyos harmadik mindent-látót, hanem csak azt a mezei kettőt) Hoppá! Itt valakik nagyon el vannak kötelezve, valakiknek! Az itt elfekvő és felugráló majd hirtelen rikácsolva egy elszorított és széthúzott végű léggömb hangján megszólaló mondhatni csérogó két ember, pedig állítólag nagyon magas egyetemi szinten képzett entellektüel, sőt még tanították, és tanítják is az ifjúságot. Valahol, valamikor, valamire. Ma már, úgy néz ki, hogy erre a szintre. Szédületes mekkora forradalom ez kérem szépen. Mi aztán jól megadjuk a sunyi gonoszoknak. Mi kezét-csókolom olyan bátrak vagyunk hogy elkezdtünk káromkodni, mint egy jutasi őrmester, de mi még ettől is tovább mentünk káromkodunk, lépten-nyomon, mint egy részeg kocsis a bakon, de mi még őrajta is túlteszünk, és oly trágárul ás alpárian beszélünk, mint a mozi filmekből "magyarra szinkronizált fekák" és ilyetén módon megerőszakoljuk az édesanyánktól örökül reánk hagyott nyelvet, az édes anyanyelvünket! Mert mi ebben is képezzük magunkat, elvégre is mi vagyunk az alternatív értelmiségiek. Hát nem? Na mit szóltok hozzá eléggé alternatívak vagyunk már? Hát jó. Szerintem ezek a királyok mára már celofánok, Bukott Angyalok ők, s így a legveszélyesebbek, igaz-igaz, hogy "gonoszékra" nézve is azok, de viszont a zuhanás közben mindent levernek, és mindenkit magukkal rántanak. Tipikus fővárosi vízfej karrier. A pesti ifjú és derék lakosok ülnek a rakodópart alsó kövén( a monitor előtt) és egyszer csak valaki közülük elámulva felkiált, wááohh majd kisvártatva felugrik és kinyújtott karral a sodrás eliramlóbb része felé mutat. Emberek valami csodálatosan szivárványosat visz a víz! Egyvalaki a tömegből lemondóan legyintve, halkan csak ennyit morog, azt is a bajusza alatt ugyan már: Hamvadj Béla! Csupán egy kis színes olaj-iszap kavarodott fel megint egészen a legeslegaljáról, biztosan valami réges-régi szivárványos fosszilis üzemanyag származék lehet az. Ó igen, valóban látom, hiszen ezek már megint ugyanazok, akiket hirtelen felkapott a "méjnsztrímmédia" éppen aktuális árama. A dögevő szabad madarak közben egyre csak vijjognak, új áldozatra várva ( az is lehet, hogy pont őreájuk) és a budapesti - de a vidéki ifjúságunk is - csak ülnek tovább a kietlen folyóparton és hallgatnak. Halálos csönd van, nem történik semmi. A régi ateista filoszoknak a meg-keresztényült ifjú titánja és plusz még valami "panel-buddhizmusnak" az utórezgéses megfáradt hullámai nyaldossák a rozsdás betonpanel-aczélos, kőrakpartot. Közben elúszott az életük, elúszott a tulipánjuk, a vörös szegfűjük és nézik, hogyan úszik el a rohadt narancshéj és odavész az egész magyarságunk és a drága egyetlen szép kis hazánk is, de ők csak némán várnak. Várnak valamire-valakire. Még ma is egyre hallom itt cseng a fülemben, ahogy hülyítik a népet, s hogy vihorászik a közönség, miként locsog-fecseg a felszín. Megint győzött végül a rossz, és elbukott lám a Pam és a Robér. No, és hogyan is hallgat még mindig odalenn, az örök belvárosi divatáramlatot hátán cipelő, és az - ezt egyre nehezebben elviselő - mély. - Snitt! Ennyi - gyerekek. Elballagnak a pénztárhoz és felveszik az illetményüket. A harminc ezüst pénzt. Megint jön a "mindig ugyanaz" ami a kacsingatós, egyliteres zöld üvegből, Kadarka Jani és Profi Géza alatt is ömlött felénk, belénk. Megint lehet újra berúgni, mert két angyal ismét elbukott, pedig hát... maradhattak volna még. Kár volt értük... kár volt értük? Nem tudhatom. Ezt talán csak a Magyarok Istene tudhatja... Most utoljára - ki más is, mint a Magyar Lovasíjász - dobott nekik még egy utolsó mentőövet. Kíváncsi vagyok, hogy élnek majd a lehetőséggel. Én is dobok még egyet.