Martin Killeen
2013-06-19 22:13:48
Kedves Kis Tibor!
Senki nem valaszolt, en meg nem talalom Gorey Attila levelet a web-en, amit szeretnek elkuldeni Orczi Antal kepviselonknek. Udv. Barbara
Lehel
2013-06-19 21:10:19
Benedek által soroltak egy problémára vezetnek, ez pedig a Szent Korona eszme és Alkotmánya.
Szerintem nem túlzok, ha azt állítom, hogy legfeljebb pár ezer honfitársunk érti ezt olyan szinten, hogy velük lehetne változtatásba menni, de a baj, hogy az ellenállók száma akár milliós is lehet.
A jószándékuak tanítása pedig elsősorban a személyes környezetünkben példaadással lehet a legsikeresebb, mert mindenki ráérez arra, ha megértik és enyhítik a baját.
Lehel
2013-06-19 20:53:29
A bizalom és biztonság szűkülő határai okozzák a fő problémát kedves Tibor !
Mivel létezik olyan feltárt maffiahálózat, amihez kapcsolódó egyének életünkre törnek, vagy elűzni próbálnak bennünket, így a bennünk ébredő reakció
immunológiai válasz, ami nem kerülhető és nem kerülendő meg.
Sajnos a zsidóság köréből és a cigányság köréből is kaptunk, kapunk támadásokat, így az lenne a természet ellenes, ha nem lennének fenntartásaink.
Vannak
"hajózni kell!, tehát ezekkel együtt tovább kell élni az életünket, de tudnunk kell, mi miből adódik és akkor már kevesebb okunk lesz a félelemre, mint így, hogy sem a választási szabadságot, sem a bizalom feltételeit nem találjuk, hát nem csoda, ha idegesek leszünk.
Kis Tibor
2013-06-19 20:10:50
Lehel,
Én igazatadok neked. A saját dugámba döltem, nem jók a sommás ítéletek.
Valóban, a nemzeti oldalon álló személyeket ne támadjuk.
Molnár Attila és Varga István jószándékát nem vitatom.
Ugyanakkor Benedek által megfogalmazottakat fontosnak, és időszerűnek tartom, egyetértek vele.
Orbánt a származása szerint nem én nevesítettem, hanem angol-francia-örmény források, ahogy az itt a honlapon is dokumentált.
Azt is fontosnak tartom, hogy a származása legyen napirenden, minél többen tudják meg.
üdv Kis Tibor
Borsodi
2013-06-19 18:45:22
Kedves Attila! A hibaüzeneted csupán annyit jelent, hogy a Te általad használt levelezőben nem lehet egyszerre annyi címzettnek elküldeni egy levelet. Megoldás: ne az összes címet másold be, hanem szedd széjjel a címzettek listáját és több levélben küld el.
Martin Killeen
2013-06-19 18:19:00
Kedves Mindannyian!
Ma reggel kertem segitseget, ill a Gyorey Attila levelet elkuldeni, nem latok jol most, kernem szepen ujra. Barbara
Lehel
2013-06-19 18:05:37
Még annyit, hogy a semmisségnek érvényt kell szerezni, mert azzal, hogy kimondjuk, még nem változtatunk semmin.
Lehel
2013-06-19 18:02:42
Véleményt írtam kedves Benedek, amit persze Te kedved szerint minősítesz, ha azzal önbecsülésedben előrébb érzed Magad...én nem minősítettelek,mert nincs ilyenre szükségem.
Persze kifárasztás is folyik, nem mondtam, hogy nem, de eközben más is elkezdődött és igazából az ember csak arról dönthet, Ő mit tesz és arra reagálni fog a környezete úgy, ahogy.. Nem vagyok jobbikos,nem is tetszik amint a cigánykérdést kezelik, de vannak jó meglátásaik, amit nem szabad elfelejteni sem.
Ha tudsz eredményesebben fellépni, tedd Te is és majd azt is kitárgyaljuk.
Én anno a mostani ötlethez hasonlóan úgy a körbetartozásos, mint a devizahiteles problémában nem csak az O.Gy. képviselőt, hanem az OGy.Elnökét, a Közt Elnököt, a Rendőrséget, Ügyészséget, Ombutszmant,OV,-t és a jogi bizotsságuk vezetőjét és még sokakat megkerestem, aminek az lett a vége, hogy "egyéni ügynek nevezte " a problémát pl. az Közt Elnök, amivel nem szokott foglalkozni és a Miniszer is hazudott egy nagyot az itelpeláció során, aztán minden változatlan maradt.
Ebből láthatjuk hogy az egész jogrenddel problémánk van, de ez a végére a mi problémánk, mert akik nem próbálkoznak tenni, azoknak ( intellektusuknak) feltehetően megfelel ez a helyzet.
Lehel
2013-06-19 17:22:14
Kedves Benedek és kedves Kiss Tibor !
Mindenben vannak szintek és a szintekben különbségek, így eltérések közöttünk tudásban, véleményben.
Nem tudom kire célozva írtátok a talpnyalót, de mindegy is ez.
Varga Istvánról van olyan információm, amit én bizony nem tettem volna meg, ugyanakkor azt sem felejtem, hogy az első devizahiteles demostráción anno a József Nádor téren Kásler és Z Kárpát mellett Ő volt a harmadik, aki vette a bátorságot és elkezdte az ellenállást, miközben mások csak sunyítottak.
Céges ügyeire nem lehet büszke, de mégis több gazdaságot érintő előadásából bizony tanultam, így érdekel a véleménye.
Persze kritizálja a társadalmi folyamatokat, ugyanakkor él is a lehetőséggel úgy rossz, mint általam jónak tartott irányba is.
Ha esetleg úgy gondoljátok, hogy mindenkit ki kell rekeszteni a MAGYARSÁG SORAIBÓL aki nem pontosan úgy gondolkodik mint Te, mint Ti (azaz az egyén,mert felteszem nem gondolkodtok azonosan ) akkor bizony semmi nem fog változni.
Próbáljunk tehát mérlegelni és csak attól a bűntől elzárkózni, amit MEG IS TUDTOK NEVEZNI !
Én nem nevezném meg ebben a sorban azt a tevékenységet, amit pl. Varga istván a bankok mögötti devizamozgásokról feltárt.
Sokra értékelem az itteni munkátokat, azonabn szeretném, ha inkább szaporodna a résztvevők száma és KÖZBEN MINŐSÉGILEG JAVULNA , ami csak úgy következik be, ha egy minimális tiszteletet, toleranciát megkövetelünk MAGUNKTÓL IS.
gyorey.attila@hdsnet.hu
2013-06-19 16:04:50
'Tisztelt Fórumozók!
Sikerült e valakinek levelet küldeni a képviselőknek, nekem nagyon sok kisérlet után is "Kézbesíthetetlen" üzenetet küld a rendszeradminisztrátor. Rengeteg időt fordítottam már rá és nincs eredmény. Köszönöm mindenkinek a hozzá állását.
Barátsággal Győrey Attila
Balla Mihály': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Balog Zoltán': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Budai Gyula': 2013.06.19. 15:49
451 Graylisted, try again later
'Csampa Zsolt': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Csenger-Zalán Zsolt': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Ékes Ilona': 2013.06.19. 15:49
451 Graylisted, try again later
'Fónagy János': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Font Sándor': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Ékes József': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Harrach Péter': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Hoffmann Rózsa': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Illés Zoltán': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Iván László': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Jakab István': 2013.06.19. 15:49
451 Graylisted, try again later
'Koszorús László': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Kósa Lajos': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Kövér László': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Lázár János': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Lezsák Sándor': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Móring József Attila': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Navracsics Tibor': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Németh Zsolt': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Nyitrai Zsolt': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Révész Máriusz': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Semjén Zsolt': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Soltész Miklós': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Spielmann Szilvia': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Szászfalvi László': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Szijjártó Péter': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Varga Mihály': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Vitányi István': 2013.06.19. 15:49
451 Graylisted, try again later
'Hörcsik Richárd': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Mátrai Márta': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Pokorni Zoltán': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Répássy Róbert': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Szatmáry Kristóf': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Varga József': 2013.06.19. 15:49
452 too many recipients
'Zsigó Róbert': 2013.06.19. 15:49
Kis Tibor
2013-06-19 14:31:02
Lehel, minden hordalékkal nem kéne terhelni a magyarokat, hacsak nem a harci kedv fokozására.
Kis Tibor
2013-06-19 14:29:28
Benedek a nevenben is véleményezett.
Ez cigány-zsidó magyar ellenes fattyú annyit tehet , hogy elhúz a Hazánkból, mint tette a nemzeti ünnepen.
Az Ó sorsa is az elszámoltatás és felelősségrevonás lesz.
Lehel
2013-06-19 13:28:58
Nyílt levél:
"Dr. Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke részére
Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelettel kérjük, hogy a kormány holnapi (június 20.) ülésén kezdeményezze a T/7979 számú, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat (földforgalmi törvény) végszavazásának őszre halasztását.
A halasztás oka, hogy a parlament előtt fekvő tervezetet összhangba kell hozni az Alaptörvény P) cikkében foglaltakkal és be kell tartani a jogalkotásról szóló rendelkezéseket is:
„ A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, (…) a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenkinek kötelessége.“
Földjeink megóvása a globális pénzáradattól épp olyan széles összefogást kíván, mint amit megéltünk a vízáradattal szemben. Ez a civil-állami összefogás a földtörvény előkészítésében eddig nem sikerült. Az Agrárkamarával kötött megállapodás nem pótolja a nagy nyilvánosság előtti egyeztetést. Haladéktalanul társadalmi vitára kell bocsátani a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint június 9-én, vasárnap elkészült zárószavazás előtti módosítással megváltozott tervezetet és elegendő időt kell adni a megfelelő a társadalmi vitára a parlamenti szavazás előtt. Mi több, a föld forgalom és használat szabályozását a mezőgazdasági üzemtörvényt, integrációs törvényt, szövetkezeti törvényt és a Nemzeti Földalapról szóló törvényt együtt kell tárgyalni a jelenlegi tervezettel a valódi társadalmi egyetértés során. Ezért indokolt a földtörvény végszavazásának elhalasztása őszre.
Több mint kétszáz civil szervezet és ötven közéleti személyiség az Alaptörvényben rá háruló felelősséggel június elején felhívta a figyelmet a földforgalmi törvény akkor ismert hiányosságaira, miután a civilek május 28-án megküldték a földtörvény kijavítását dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úrnak és az országgyűlési képviselőknek. Válasz nem érkezett. A javaslatok június 10-i megtárgyalását a minisztérium visszamondta, a 14-i találkozót megszakította, mert a módosító indítványokat nem kívánta nyilvánossá tenni. Egy ilyen súlyú jogszabály megalkotásának a legteljesebb nyilvánosság előtt kellene történnie.
Mi, civilek ragaszkodunk a kormány érvényben lévő vidékfejlesztési programjához. Ezért megköveteljük az érvényes Vidékfejlesztési Stratégia és Birtokpolitika szellemében, hogy a földforgalmi és földhasználati törvényben
- egy család, egy birtok elven, családonként összeszámolva tartsuk be a földtulajdon és földhasználat felső határaként a ma is érvényes 500 hektárt úgy, hogy egy személy csak 300 hektárt birtokolhat, amint ez utóbbit a tervezet is tartalmazza,
- egy társaság egy székhely – nem birtokközpont – elven tartsuk be az 1200 hektáros felső összevont gazdálkodási határt, mégpedig az állattartás, vetőmagtermesztés kivétele nélkül úgy, hogy egy család csak egy társaságban lehessen érdekelt, az állattartás megnövelt igényét pedig többek szövetkezése kielégítheti,
- töröljük a haszonbérlő elővásárlási és előhaszonbérleti jogát, mert így megmerevedik a jelenlegi nagybirtokok rendszere, valamint e korláttal kizárhatjuk a haszonbérleti ugródeszkát a határon kívülről nem előnyünkre érkező földvásárlók és földhasználók esetében, illetve ezzel is segíthetjük a zsebszerződések felszámolását,
- a demográfiai földprogram kapjon hangsúlyos szerepet az elővásárlási sorrendben, az állam pedig emelje forgalomképtelen vagyoni körébe a termőföldet és használatba adását állítsa a demográfiai célok szolgálatába,
- a gazdasági társaság tagja vagy alkalmazottja és közeli hozzátartozójuk ne kapjon előnyös vásárlási, előhaszonbérleti jogot és szerzésük kerüljön a normálisan ellenőrzött eljárásba,
- helyi földbizottság tagja csak életvitelszerűen helyben lakó földtulajdonos legyen, jogköre terjedjen ki minden földügylet mellett az állami földek ügyeire és a haszonbérletre is, e bizottságok az említett tagok közgyűlése legyen, megfelelő társadalmi kontrollal,
- a helyi földbizottságot és a szakigazgatást kösse a birtokpolitikai irányelv, minden döntés és annak dokumentuma legyen hozzáférhető az Interneten, ne csak az eredmény kerüljön kifüggesztésre valamilyen helyi hivatalban,
- az állam eszközeivel akadályozza meg a föld spekulatív árfelhajtását, hogy a távoli országokból – e törvényben belföldinek minősülő - érkezők pénzügyi ereje ne akadályozza meg a hazai földforgalmat,
- az állam teremtse meg a helyi gazdák versenyképes vételi lehetőségének pénzügy hátterét, segítse megszervezni a hitelszövetkezeteket és azon belül jelzáloghitelezést,
- az állam ösztönözze a vertikális és horizontális szövetkezést, megteremtve a versenyképes üzemméretet, közös értékesítést, beszerzést, az integráció ne eredményezzen kiszolgáltatottságot,
Megkerülhetetlen a zsebszerződések radikális felszámolása és a jogkerülők kizárása, akárcsak azon államok polgárai, ahol magyar ember nem vehet földet. Kell annyi önbecsüléssel rendelkeznünk, hogy viszonossággal élünk. Meg kell fontolnunk, hogy mások példája szerint akár forgalomképtelenné is tegyük szülőföldünket, ha csak így védhetjük meg. Éppen most iktatjuk magyar törvénybe az ír emberek akaratát az uniót alapító és működtető szerződés egyes pontjai alól felmentésükre. Miért ne iktatnánk önvédelemből törvénybe, az írhez hasonló korrekt eljárás eredményeként az európaitól eltérő magyar akaratot?
E levelet történelmi felelősségünk tudatában írtuk és e tudattal kívánunk továbbra is részt venni a szülőföldünk jövőjét meghatározó jogalkotásban. Erre buzdítjuk az országgyűlési képviselőket az esküjükre gondolva. És erre kérjük a Tisztelt Miniszterelnök Urat!
Isten óvja Magyarországot!
Jó egészséget áldozatos munkájához!
Kiváló tisztelettel,
Budapest, 2013. június 18-án
Molnár Attila, Varga István
Szülőföld Mozgalom"
Kis Tibor
2013-06-19 10:39:48
Azért, kicsinyt csak megszólal bennem a káröröm, amikor magam elé képzelem a t. képviselő úr/hölgy ábrázatát, amikor nyitogatja az e-mail fiókját, és ezerszámra szembesül a magyar választók elútasításával.
Nemcsak mi, de sokan az országban, magánemberek, szervezetek, hozzák a tudomásukra, az a feladatuk, hogy a Magyar Nemzetet szolgálják. Ezért tartjuk Őket.
Ha még most sem hajlandóak felfogni a magyar valóságot, ha még most sem szólal meg a lelkiismeretúk, menjenek oda ahová valók: a pokolba velük!
És az írásbeli tiltakozáson túl, hamarosan a magyar emberekkel is testközelből megismerkedhetnek: t. képviselő ébresztő! ideje, hogy te is megismertd a Nemzet akaratát.
Borsodi
2013-06-19 09:58:54
Elküldtem a felhívást a parlamenti címekre!
HunorMagor
2013-06-18 21:23:17
Kis Tibor
2013-06-18 21:10:49
Lehet, hogy az Attila levélben nem minden aktuális, de benne van a "nem", és ez a lényeg.
Minél többen küldjétek.
Kis Tibor
2013-06-18 21:07:59
Most, hogy Borsodi jóvoltából kész címlista van, elküldtem újra a Győrey-levelet, de most már az összes listán szereplő címre:
1, Megnyitottam az e-mail fiókomat ( nekem gmail van),: levélírás
2, Megnyitootam a fórumot , Borsodi által feltett listánál
a teljes listát kijelöltem( kékezés), majd jobb egér: másolás
rámentem a e-mail fiókra: a levélíráshoz, ráálltam a fejlécen a címzettre, újra jobb egér, beillesztés. Igy az összes címet bemásoltam.
3, Megnyitottam a Győrey Attila levelet a Tamás honlapján, kékezés, másolás
4 újra e-mail fiók, ráállás a levél kezdetére, jobb egér, beillesztés,
5, a levelet aláírtam és elküldtem.
Segítségnek szántam a tech. leirást, remélem segít is .
Köszönet Borsodinak a listáért.
Ha a fentiek szerint jár el mindenki, 386X fórum-tagok(száma) e-mail-lel takarjuk be a T,Házat.
Borsodi
2013-06-18 20:21:41
valaki már kigyűjtötte az email címeket:
http://dodo1943.wordpress.com/harcom-az-emberi-jogokert-az-ember-meltosagaert/
csak be kell másolni a címzettek mezőbe az email címeket (gmail-ben működik)
bemásolom ide:
peter.agh@parlament.hu, jozsef.angyan@parlament.hu, laszlo.b.nagy@parlament.hu, mihaly.babak@parlament.hu, gabriella.babi@parlament.hu, janos.bacskai@parlament.hu, jozsef.balazs@parlament.hu, gyorgy.balla@parlament.hu, mihaly.balla@parlament.hu, zoltan.balog@parlament.hu, jozsef.balogh@parlament.hu, erik.banki@parlament.hu, banyai@parlament.hu, monika.bartos@parlament.hu, istvan.bebes@parlament.hu, zsolt.becso@parlament.hu, janos.bencsik@parlament.hu, laszlo.berenyi@parlament.hu, biro.mark@parlament.hu, imre.bodo@parlament.hu, zsolt.bohacs@parlament.hu, istvan.boka@parlament.hu, istvan.boldog@parlament.hu, borbely.lenard@parlament.hu, zsolt.borkai@parlament.hu, eva.brajer@parlament.hu, marton.braun@parlament.hu, gyula.budai@parlament.hu, zsolt.csampa@parlament.hu, zsolt.csenger-zalan@parlament.hu, peter.cseresnyes@parlament.hu, cserna.gabor@parlament.hu, andras.cser-palkovics@parlament.hu, peter.csizi@parlament.hu, csobor.katalin@parlament.hu, gyorgy.czervan@parlament.hu, szabolcs.czira@parlament.hu, sandor.czomba@parlament.hu, judit.bertalan@parlament.hu, daher.pierre@parlament.hu, jozsef.dancso@parlament.hu, bela.danko@parlament.hu, ervin.demeter@parlament.hu, zoltan.demeter@parlament.hu, csaba.diossi@parlament.hu, lajos.dorkota@parlament.hu, ilona.ekes@parlament.hu, jozsef.ekes@parlament.hu, norbert.erdos@parlament.hu, florian.farkas@parlament.hu, sandor.farkas@parlament.hu, zoltan.farkas@parlament.hu, sandor.fazekas@parlament.hu, andor.fejer@parlament.hu, janos.fonagy@parlament.hu, sandor.font@parlament.hu, gyula.foldesi@parlament.hu, istvan.fulop@parlament.hu, robert.gajda@parlament.hu, attila.gelencser@parlament.hu, attila.gruber@parlament.hu, denes.gulyas@parlament.hu, gergely.gulyas@parlament.hu, endre.gyimesi@parlament.hu, alpar.gyoparos@parlament.hu, balazs.gyorffy@parlament.hu, istvan.gyorgy@parlament.hu, csaba.gyutai@parlament.hu, sandor.hadhazy@parlament.hu, janos.halasz@parlament.hu, hano.miklos@parlament.hu, tamas.heintz@parlament.hu, csaba.hende@parlament.hu, istvan.herman@parlament.hu, ferenc.hirt@parlament.hu, antal.hollosi@parlament.hu, peter.hoppal@parlament.hu, istvan.horvath@parlament.hu, janos.horvath@parlament.hu, laszlo.horvath@parlament.hu, Dr.horvath.zsolt@parlament.hu, zsolt.horvath@parlament.hu, richard.horcsik@parlament.hu, zoltan.illes@parlament.hu, laszlo.ivan@parlament.hu, ferenc.ivanics@parlament.hu, istvan.jakab@parlament.hu, ildiko.bene@parlament.hu, krisztian.kapus@parlament.hu, akos.kara@parlament.hu, laszlo.karako@parlament.hu, janos.kerenyi@parlament.hu, Attila.Kiss@parlament.hu, kocsis.mate@parlament.hu, ferenc.koncz@parlament.hu, karoly.kontrat@parlament.hu, pal.kontur@parlament.hu, lajos.kosa@parlament.hu, laszlo.koszorus@parlament.hu, erno.kovacs@parlament.hu, ferenc.kovacs.dr@parlament.hu, ferenc.kovacs@parlament.hu, jozsef.kovacs@parlament.hu, peter.kovacs@parlament.hu, zoltan.koszegi@parlament.hu, janos.kovari@parlament.hu, kover.laszlo@parlament.hu, gabor.kubatov@parlament.hu, laszlo.kucsak@parlament.hu, jozsef.kulcsar@parlament.hu, lajos.kupcsok@parlament.hu, andras.kupper@parlament.hu, laszlo.simon@parlament.hu, magdolna.sira@parlament.hu, zsolt.lang@parlament.hu, tamas.laszlo@parlament.hu, jeno.lasztovicza@parlament.hu, janos.lazar@parlament.hu, sandor.lezsak@parlament.hu, lipok.sandor@parlament.hu, laszlo.lukacs@parlament.hu, jozsefne.magori@parlament.hu, anna.magyar@parlament.hu, Jeno.Manninger@parlament.hu, attila.marton@parlament.hu, gyorgy.matolcsy@parlament.hu, marta.matrai@parlament.hu, tamas.meggyes@parlament.hu, erzsebet.menczer@parlament.hu, roland.mengyi@parlament.hu, peter.mihalovics@parlament.hu, agnes.molnar@parlament.hu, attila.molnar@parlament.hu, csaba.nagy@parlament.hu, gabor.nagy@parlament.hu, istvan.nagydr@parlament.hu, istvan.nagy@parlament.hu, tibor.navracsics@parlament.hu, szilard.nemeth@parlament.hu, zoltan.nemeth@parlament.hu, zsolt.nemeth@parlament.hu, zoltan.nogradi@parlament.hu, zsolt.nyitrai@parlament.hu, ferenc.obreczan@parlament.hu, ferenc.odor@parlament.hu, viktor.orban@parlament.hu, laszlo.orvendi@parlament.hu, karoly.panczel@parlament.hu, ferenc.papcsak@parlament.hu, vilmos.patay@parlament.hu, imre.pesti@parlament.hu, imre.pichler@parlament.hu, laszlo.pinter@parlament.hu, janos.pocs@parlament.hu, tibor.pogacsas@parlament.hu, zoltan.pokorni@parlament.hu, jozsef.polics@parlament.hu, laszlo.posan@parlament.hu, arpad.potapi@parlament.hu, imre.puskas@parlament.hu, robert.racz@parlament.hu, robert.repassy@parlament.hu, mariusz.revesz@parlament.hu, riz.gabor@parlament.hu, levente.riz@parlament.hu, antal.rogan@parlament.hu, roman.istvan@parlament.hu, keresztes.monika@parlament.hu, sagi.istvan@parlament.hu, schmidt.csaba@parlament.hu, laszlo.sebestyen@parlament.hu, gabriella.selmeczi@parlament.hu, miklos.simon@parlament.hu, simonka.gyorgy@parlament.hu, szabo.csaba@parlament.hu, erika.szabo@parlament.hu, tamas.szabo@parlament.hu, zsolt.szabo@parlament.hu, imre.szakacs@parlament.hu, ferenc.szalay@parlament.hu, szalay.peter@parlament.hu, kristof.szatmary@parlament.hu, attila.szedlak@parlament.hu, jozsef.szeko@parlament.hu, szekyne@parlament.hu, peter.szijjarto@parlament.hu, tibor.szollath@parlament.hu, lajos.szucs@parlament.hu, talaber.marta@parlament.hu, andras.tallai@parlament.hu, barnabas.tamas@parlament.hu, gergely.tapolczai@parlament.hu, laszlo.taso@parlament.hu, zoltan.tessely@parlament.hu, istvan.tiba@parlament.hu, zsolt.tiffan@parlament.hu, attila.tilki@parlament.hu, ferenc.toth@parlament.hu, gabor.toth-fidesz@parlament.hu, bela.turi.kovacs@parlament.hu, attila.ughy@parlament.hu, zsolt.vnemeth@parlament.hu, gyula.vantara@parlament.hu, gabor.varga@parlament.hu, istvan.varga@parlament.hu, Jozsef.Varga@parlament.hu, mihaly.varga@parlament.hu, tamas.vargha@parlament.hu, imre.vas@parlament.hu, laszlo.vecsey@parlament.hu, laszlo.vigh@parlament.hu, laszlo.vincze@parlament.hu, gyozo.vinnai@parlament.hu, istvan.vitanyi@parlament.hu, pal.volner@parlament.hu, zsolt.wintermantel@parlament.hu, maria.wittner@parlament.hu, gabor.zombor@parlament.hu, marcell.zsiga@parlament.hu, obert.zsigo@parlament.hu, andras.aradszki@parlament.hu, gabor.bagdy@parlament.hu, tamas.basthy@parlament.hu, balazs.bus@parlament.hu, matyas.firtl@parlament.hu, laszlo.foldi@parlament.hu, laszlo.habis@parlament.hu, janos.hargitai@parlament.hu, peter.harrach@parlament.hu, pal.hoffman@parlament.hu, rozsa.hoffmann@parlament.hu, ferenc.kalmar@parlament.hu, otto.karvalics@parlament.hu, erzsebet.lanczendorfer@parlament.hu, janos.latorcai@parlament.hu, tamas.lukacs@parlament.hu, michl.jozsef@parlament.hu, jozsef.moring@parlament.hu, andor.nagy@parlament.hu, kalman.nagy.dr@parlament.hu, istvan.palffy@parlament.hu, tivadar.puskas@parlament.hu, bence.retvari@parlament.hu, gyorgy.rubovszky@parlament.hu, laszlo.salamon@parlament.hu, tamas.saringer@parlament.hu, zsolt.semjen@parlament.hu, miklos.sesztak@parlament.hu, istvan.simicsko@parlament.hu, miklos.soltesz@parlament.hu, endre.spaller@parlament.hu, bence.stagel@parlament.hu, laszlo.szaszfalvi@parlament.hu, richard.tarnai@parlament.hu, varga.laszlo@parlament.hu, imre.vejkey@parlament.hu, apati.istvan@parlament.hu, zoltan.balczo@parlament.hu, balla.gergo@parlament.hu, bana.tibor@parlament.hu, barath.zsolt@parlament.hu, bertha.szilvia@parlament.hu, barnabas.bodecs@parlament.hu, duro.dora@parlament.hu, egyed.zsolt@parlament.hu, endresik.zsolt@parlament.hu, farkas.gergely@parlament.hu, ferenczi.gabor@parlament.hu, gaudi-nagy.tamas@parlament.hu, gyenes.geza@parlament.hu, gyongyosi.marton@parlament.hu, gyure.csaba@parlament.hu, hegedus.lorantne@parlament.hu, tamas.hegedus@parlament.hu, jambor.nandor@parlament.hu, kepli.lajos@parlament.hu, kiss.sandor@parlament.hu, korondi.miklos@parlament.hu, kulcsar.gergely@parlament.hu, lenhardt.balazs@parlament.hu, magyar.zoltan@parlament.hu, mirkoczki.adam@parlament.hu, muranyi.levente@parlament.hu, nemeth.zs@parlament.hu, novak.elod@parlament.hu, nyikos.laszlo@parlament.hu, porzse.sandor@parlament.hu, rozgonyi.erno@parlament.hu, rubi.gergely@parlament.hu, schon.peter@parlament.hu, sneider.tamas@parlament.hu, staudt.gabor@parlament.hu, szabo.gabor@parlament.hu, szavay.istvan@parlament.hu, szilagyi.gyorgy@parlament.hu, vago.sebestyen@parlament.hu, varga.geza@parlament.hu, volner.janos@parlament.hu, vona.gabor@parlament.hu, zkarpat.daniel@parlament.hu, zagyva.gyula@parlament.hu, zako.laszlo@parlament.hu, jozsef.baracskai@parlament.hu, adam.ficsor@parlament.hu, ferenc.gyurcsany@parlament.hu, gabor.ivady@parlament.hu, Istvan.Kolber@parlament.hu, csaba.molnar.dr@parlament.hu, oszkar.molnar@parlament.hu, lajos.olah@parlament.hu, posze.lajos@parlament.hu, katalin.szili@parlament.hu, erika.szucs@parlament.hu, agnes.vadai@parlament.hu, laszlo.varju@parlament.hu, ivan.vitanyi@parlament.hu, david.dorosz@parlament.hu, katalin.ertsey@parlament.hu, benedek.javor@parlament.hu, gergely.karacsony@parlament.hu, virag.kaufer@parlament.hu, endre.kukorelly@parlament.hu, lajos.mile@parlament.hu, osztolykan.agnes@parlament.hu, gabor.scheiring@parlament.hu, andras.schiffer@parlament.hu, rebeka.szabo@parlament.hu, timea.szabo@parlament.hu, laszlo.szilagyi@parlament.hu, peter.szilagyi@parlament.hu, gabor.vago@parlament.hu, ferenc.baja@parlament.hu, gergely.barandy@parlament.hu, laszlo.boldvai@parlament.hu, laszlo.botka@parlament.hu, sandor.burany@parlament.hu, istvan.garai@parlament.hu, oltan.gogos@parlament.hu, istvan.gondor@parlament.hu, nandor.gur@parlament.hu, gabor.harangozo@parlament.hu, tamas.harangozo@parlament.hu, istvan.hiller@parlament.hu, tibor.andras.horvath@parlament.hu, gyorgy.ipkovich@parlament.hu, istvan.jozsa@parlament.hu, imre.ivancsik@parlament.hu, ferenc.juhasz@parlament.hu, sandor.kali@parlament.hu, peter.kiss@parlament.hu, laszlo.kovacs@parlament.hu, tibor.kovacs@parlament.hu, monika.lamperth@parlament.hu, ildiko.lendvai@parlament.hu, zoltan.lukacs@parlament.hu, laszlo.mandur@parlament.hu, attila.mesterhazy@parlament.hu, zsolt.molnar@parlament.hu, andras.nemeny@parlament.hu, istvan.nyako@parlament.hu, bela.pal@parlament.hu, tibor.pal@parlament.hu, laszlo.puch@parlament.hu, gabor.miskolci-simon@parlament.hu, gabor.simon@parlament.hu, tamas.sos@parlament.hu, pal.steiner@parlament.hu, imre.szabo@parlament.hu, vilmos.szabo@parlament.hu, tibor.szanyi@parlament.hu, imre.szekeres@parlament.hu, jozsef.tobias@parlament.hu, csaba.toth@parlament.hu, jozsef.toth@parlament.hu, istvan.tukacs@parlament.hu, istvan.ujhelyi@parlament.hu, laszlo.varga@parlament.hu, zoltan.varga@parlament.hu, janos.veres@parlament.hu
LacháziGábor
2013-06-18 20:21:09
Tanuljuk meg használni a google keresőt, beírtam a keresőbe hogy képviselők email címei, és első találatra kiadta az országgyűlés honlapját, ahol minden képviselő email címe megtalálható. Másodpercekig tartott csak kiderítenem ezt a nagy "titkot"