Lehel
2013-11-23 09:12:55
Kedves József !
Van egy komoly bibi, TALÁN !
Az alakuló Magyarság Árpádék által vérszerződéssel, mint esküvel tett tanusítvánnyal ( alkotmánnyal) alakult.
Ez pontosan a különböző törzsek testvéri közösségvállalást és nem az elkülönülést teszi alap elvnek.
Talán kibeszélendő, hogy az itt élő és esetlegesen ténylegesen asszimilálódni szándékozó, (de zsidó származású ) jó szándékú emberek is valóban rettegésben élhetnek.
Ennek oka viszont nem a magyarság és annak eszmeisége,
AMI OLYAN HAZUGSÁG, AMIT AKKÉNT KELL TUDADOSÍTANI .
Nem a magyar eszmeiség a veszély, (akikkel ténylegesen sorsközösséget akar vállalni egy asszimilációs szándékú akár ember- ezzel persze összeférhetetlen a zsidóságra erőltetett ELKÜLÖNÜLÉSI PARANCS, de az egyén dolga a választás és vállalás ) hanem a saját "hitsosrososaik" által uralt terrorszervezet hatalomszerű működése.
Ahogy Ők állítják be Jézust zsidóként, mit lát a szerencsétlen, azt, hogy ez a zsidó főtanáccsal szembe szegülő Jézus már 2 ezer évvel ezelőtt is megfeszíttetett.
Én keresztényként inkább Dr.Zakar Andrásnak hiszek, aki valahogy úgy értette meg velem a történteket, hogy az elkülönülők egzisztenciális létüket olyan felségjogra alapozták(Hamurabbi által), amit Jézus törölt el, Ő mondta ki annak az ott erőltetett szokásnak és jognak ISTENI érvénytelenségét - ami által meztelen lett a királyuk és porba hullhatott mindenük, ezért ölték meg és ezért üldözik még ma is a szellemét. Miért ne vallhatná a ma embere is ezt a szellemet
Nem összemérve, de vehetjük Radnóti esetét is a közelmúltból, amiből ugyanezt a tanulságot vonhatja le . Radnóti asszimilálódott , bár más okról ," bűnről "mint származásról én nem tudok,csak a hitelhagyásról- mégis megölték. ..a faji nem lehetett ok, mert a saját faji főtanácsuk tudtával és bele egyezésével történt..
Nem bántották pl. Raulwallemberget,hiába tartozott ő is oda
.esetlegesenhitlerékugyanis el akarták őket távolítani csupán, de valamiért az a már akkor is létező faji alapon szerveződő világhatalom, MOST HÍVHATJUK BANKÁROKNAK () - akik pénzeltékhitleréket, elérték még Amerika háborúkba lépését is - nem állt ki fajtársai mellé, sőt be sem engedték őket a "szabad világba".
Nem helyes persze éppen ezért sem általánosítva használni a szót, hanem szükséges lenne vagy külön választani a megnevezést ( zsidó származás - zsidóvilágtanács) vagy nekik ettől a terrorszervezetként is működő és az elkülönülést halállal büntető szervezetet . Nem szabadna összemosni, de tudatosítani kell azt, ami antagonisztikus továbbra is, mert másként nem lehet kibontakoztatni az igazságot sem.
Martin Killeen
2013-11-23 06:28:33
Kedves kurucpista!
Si tacuisses philosophus mansisses. Udv. Barbara
HunorMagor
2013-11-23 02:56:27
Áldás és Békesség nektek !
Kedves Tamás !
A csütörtöki adás rendkívűl áldásos volt a számomra, így többször is védíg hallgattam. A Jó Isten áldja meg a beírásokat is, nagyon fontos és dolgokat lehet olvasni. Kedves Benedek, csak így tovább !
Áldás rátok !
Ajózsef
2013-11-23 01:14:31
Benedek!
Én is azt gondolom, lessz még szőlő, lessz még lágy kenyér nekünk is, a Magyarok Istene nem hagyja el népét soha sem, csak némely ember hagyhatja el őt, de az ne legyen a mi gondunk.
Külömben a beteg néppel csak annyit foglalkozzunk, amíg a diagnózist felállítjuk, az élősködőt izoláljuk, és inkább a dicső Magyar múltal és jövővel foglalkozunk, mert van feladatunk bőven, jut mindenkinek.
Ajózsef
2013-11-23 00:54:40
A szent magyar földel más a helyzet, az szégyen, arról mi magunk mondtunk le (már aki, én nem), mert nem akarja tovább művelni az akit a jó Isten megajándékozott vele, inkább elmegy rabszolgának egy futószallag mellé. A falvakat, tanyákat mi magunk, adtuk át a sátánfattyaknak. Nem kell haragudni rájuk, a dolgukat végzik, mi nem.
Ajózsef
2013-11-23 00:46:47
Tudom nehéz az ébredés, nekem is nehéz volt eldobnom fiatalkori kedvenceimet, az írókat mint Krúdy, Márai akik eladták magukat miután zsidó nőt vettek feleségül, a színészeket, a zenészeket, ne soroljam...
Legkönnyebben eldobhatók a politikusok és média által felfuttatott közéleti szereplők és megmondóemberek (mint pl. drábik). ezek az emberek arra szolgálnak, hogy vezetgessenek minket, vagy levezessék a gőzt, sajnos ez történt a devizauzsorával is.
Ajózsef
2013-11-23 00:30:55
Kedves Lehel!
Osztom véleményed "ideiglenesen Magyarországon állomásozó zsidó csapatok"-ról kellene beszélni.
Ha már eddig is minden esetben igazi nevükön neveztük volna őket akkor talán a Magyar már felismerné a többek között Magyar állampolgársággal is rendelkező muzulmán rózsafloresz , és a tóásó terrorista társa, valamint pártvezető tettestársaik mint pl. balónémorvaihisztike igazi identitását, mert a naivabbak azt hiszik aki magyar nyelven beszél, magyar neve van az a Magyar ügyet szolgálja, nos jó esetben vezetőink között csak sok a kakukktojás, rosszabb esetben mind az.
kurucPista
2013-11-23 00:29:17
Kedves M.Killer ! HONNAN teccik venni ezt a 'teljesen artatlanul'-t...?!
Miért is ment oda a 'szerencsétlen' - fegyverek társaságában...??! Ugyan kérem...!
Martin Killeen
2013-11-22 23:03:29
Kedves Lehel!
Toaso evek ota raboskodik Boliviaban teljesen artatlanul. Miert aggalyos es miert iranyvaltas az, ha Morvai Krisztina es a Jobbik is segiteni probal a szerencsetlennek???? Udv. Barbara
Lehel
2013-11-22 20:55:19
Kedves Tamás !
Tudom, hogy a zsigerekben rettegést ültettek az elkülönüléssel kapcsolatban, azonban, ha ennek a leépítését nem vállaljuk fel, úgy soha nem lesz rend, sem kilábbalás.
Mint már írtam, csak telefonon tudnék részt venni a műsorban, ahogy a minap egy Hölggyel is tetszett beszélgetni ( persze az én hívásommal)
Lehel
2013-11-22 20:48:34
Kedves Benedek 4
Igen aggályosnak tartom Dr.Morvai Krisztina EP hez intézett felhívását, amibe a Tóásóék védelmére szólítja fel az EP-t.
Nem értem ezt az irányváltást sem Krisztina személye, sem a jobbik által delegált képviselő részéről
Lehel
2013-11-22 20:28:37
Kedves Borsodi !
Most ismét meghallgattam, mert lehetett esetleg, hogy félreértettem volna: Nézd meg Te is pontosan ez az idézet:
"1916-ban történt az, hogy a Magyarországról elszármazott és Európa különböző országaiban kulcspozíciókat gyakorló
bankár csoportok felvették a kapcsolatot amerikai testvéreikkel és Amerikát beleugrasztották a háborúba "
Valamelyik linken láttam, hogy a "Magyarország képviseletében", a minap, mint a hitgyülis főrabbi és a többi testvére kint jártak Amerikában és egyet értettek abban, hogy a zsidóság világ-vezető szerepe a legfontosabb.
Én ezt másként látom. Azt hiszem az általuk hajtott ún. globalizáció a Földre, az emberiségre és a nemzetállamokra nézve is a legártalmasabb szokások erőltetését jelenti.
Minden percben -szerintem - hangsúllyal kell kezelnünk, hogy ezek nem a magyarság képviselői !!!
Erre, a zsidóság oldaláról lépten - nyomon hangoztatott elkülönülésre és kirekesztésre nekünk is figyelni kell, mert hajlamosak érdekük szerint hol összemosni, hol elkülöníteni bennünket.
Nincs ellenemre az elkülönülésük, de ez egyben a tudatos elkülönítést is kell jelentse, akkor is, amikor a javak elosztására ,vagy közügyekben való döntésre kerül a sor.
Kubínyi Tamás
2013-11-22 15:09:15
Kedves Lehel!
Pontosan idézett: "Magyarországról elszármazott" bankárokat mondtam. Önmagával került nézeteltérésbe, nem velem, amikor ezeket az embereket magyarnak nevezte. A műsorban beszélhetünk a továbbiakról.
Borsodi
2013-11-22 14:42:58
Lehel, rosszul idéztél! S ráadásul az idézési hibád még jobban félreviszi ...
Szerintem minden értő ember jól értette és tudja miről van szó.
Biztos, hogy ilyen (számomra teljesen feleslegesnek tűnő) magyarázkodással kell elvenni az előadó idejét?
Egyébként a legutóbbi beírásodat leszámítva - értékesnek találom az írásaid.
Lehel
2013-11-22 10:10:19
Kedves Kubinyi Tamás Úr !
Ön a most nézhető ismétlésben, a 26. percben azt mondja, hogy " 1916-ban a Magyarországról elszármazott és Európa különböző országaiban kulcspozíciókat gyakorló bankárok felvették a kapcsolatot amerikai testvéreikkel és Amerikát bele ugrasztották a Vh-ba..."
Ez a kijelentés szerintem súlyosan sérti a Magyarság érdekét, a jó hírnévhez fűződő jogát, főleg,ha nem tisztázódik kiket sorolhat és milyen alapon a magyarok közé !
Akik ezt hallják és nem ismerik B.Fredmann 1961 es kongresszusi beszédét (ami tartalmazhat igazat is vagy hamisat ) feltéve hogy ez a "hitét elhagyó"zsidó ember igazat mond, akkor az Ön állítása szerint mi azonosak lennénk a kazárokkal- értelmezésem szerinti állítása, hogy azok vették át a hatalmat Amerika felett, ahogy azok árulták el a német érdeket is...
Mivel Freedmann azt is állította, hogy TRIANONBAN 117 zsidó ember döntött, ahogy ő maga is ott volt, akkor még zsidó emberként. Felvetődik tehát a kérdés, hogy volt e árulás bűne a magyaroknak - amiért akár jogosnak is érezhetné a magyarság a Trianon névvel jelzett tragédiát,
vagy igenis el kell különüljön azoktól, akikre most Ön műsorában utalt, mint magyarokra
( tudtommal Herz Tivadar beszélt ugyan magyarul, de ellopta a Szent Korona eszmeiségét is és abból megalkotta a legrasszistább cionizmuseszméjét )
Mivel az Ön publikációi pontosan mostani állítása ellenkezőjét sugallták számomra korábban, így kérem legyen szíves tisztázni, miként értse ezen állítást a hallgatóság
( mert a " Balfour féle árulás " miatt a németek sem a magyarok ellen voltak hergelhetők, hanem a zsidóság ellen ... vagy a németek össze mosnák ezt a két népet ???
Igaz, tudjuk, hogy svarcgyurimagyarkeresztényként serénykedetteichmann mellett is. Ahogy akkor rabolta vérszerintitestvérnépét, most rabol ki bennünket, magyarokat is.
Nekünk azonban a különbséget ismernünk kell !
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát !
barodza
2013-11-21 20:10:38
Üzenet: Tisztelt Prof Dr. Gereben Ágnes! Édesapám japán, német, orosz foglyokkal volt egy barakkban, én a foglyok gyerekeit szeretném megismerni ennyi év után is. A foglyok egymásnak kenyeres társai voltak az utolsópillanatig. Tisztelettel:Tarjáni István Olivér
Kedves Tarjányi úr,
köszönöm jelentkezését, amelyben segítséget kér a volt foglyok gyermekeivel való kapcsolatfelvételhez. Jómagam nem állok kapcsolatban velük, de a memo.ru portálon, vagyis a Memoriál honlapján angol vagy orosz nyelven kérhet segítséget ehhez. Remélem, sikerülni fog! Üdvözlettel, Gereben Ágnes
Topi
2013-11-21 17:35:37
barodza
2013-11-21 08:15:50
GULÁG ==VALÓSÁG ELFEDŐ SZÓ! ===KÉNYSZERMUNKA !!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!
(TÁBÓR)
A KÉNYSZERSZÜLEMÉNYE !!!!!!!!!!
KÉNYSZERSZÜLEMÉNYE EZ A VALÓSÁG IS AMIBEN ÉLÜNK MA .
Martin Killeen
2013-11-21 03:24:30
Kedves Kis Tibor Ur!
En csak a cimet tudom, amit biztonsag kedveert megadok Onnek:
Szazhalombatta
Erkel Ferenc krt. 21. I. 15.
Remelhetoleg Gabor fog jelentkezni a szamlaszammal, hiszen o jobban tudja, melyik a kedvezobb "megoldas" neki.
Nagyon koszonjuk tartalmas hozzaszolasait es igaz magyarsagat. Udv. Barbara
Kis Tibor
2013-11-20 20:29:39
Kérem, hogy aki tudja, vagy akár a Gábor, újra tegye fel a forumra a Baki Gábor bankszámlaszámot.
üdv Tibor