Mariann
2014-04-09 08:38:02
Kedves székelyföld, sztem jobb lenne, ha nem itt és nem azzal szemtelenkednél, aki ezt a televiziót elinditotta. A jobbikos pénzekről máshol keress információt, több milliárdot kaptak az elmult évben, lásd párttámogatás és hasonló cimkék, és még azt a tévét is leállitották, amit nagy hévvel élő adással elinditottak. Az Áktv-hez hasonló élő adást sem mernek bevállalni, mert a disznóságaik védhetetlenek. Netán rákérdezne valaki Barcs Endrére, a jobbik pártalapitványára, az onnan Mszp-nek juttatott pénzekre, ez mind megtalálható a neten is. A képviselők külön külön kezdetkor 46-an segithettek volna bármely médiafelületet ami jobb helyzetű lett volna, együtt pedig csodákra képesek a smart tévék és az internet korában. Ha jót nem tudsz tenni, legalább ne bomlassz.
Martin Killeen
2014-04-09 06:31:18
Mas! Varga B. Tamas ugy latszik ott maradt nagyon melyen, ahova sajnos"le kellett mennie" a gardistak erdekeben, es meg nem emelkedett meg fel a JOBBIK szintjere! Szebb jovot! Barbara
Martin Killeen
2014-04-09 06:08:47
Kedves Szekelyfold-i!
Biztosan tudom, hogy Tamas nem fog valaszolni, hiszen millio mas, sokkal fontosabb dolga is van, de kuloben sem valaszolna, mert altalanositani sokkal-sokkal 1szerubb! Ezen kivul egeszen biztos, hogy a jobbikkosoknak, egyikojuknek sincs olyan hosszu gyakorlata szerepelni a kozmediaban, pl. musort vezetni (ha nem szamitjuk ide a parlamenti felszolalasaikat) mint Kubinyi Tamasnak. Szebb jovot! Csak a Jobbik! Udv. Barbara
szerkesztő
2014-04-08 21:25:49
totya54
2014-04-08 20:24:09
HunorMagor
2014-04-08 20:17:08
Drága Magyar testvérek !
Ebből az állapotból lesz, a dicső feltámadás s az ellenség beleremeg, és úgy tör rá a magyar szabadság, amit soha nem akarnak, mint az emberre a lidérces álom. De nekünk itt van a sarkunkban a várva várt szabadság, most nem látjuk a ránk erőltetett fátyoltól, de lehullván a fátyol és beleremeg a föld, örökké él Nagy Magyarország, s ellensége a pusztító utálatosság vigyora a porba hull, nem is sejti, hogy küldetése pillanatokon belül elillan mint a délibáb. Európa s a nagy világ döbbenten megáll, mert nem számítanak arra, hogy feltámad, és örökké él a Nagy Magyarország.
Az ebűl szerzett vagyonuk, ebűl is vész el és ezt a dolgot most, nem érik fel ésszel. Most győzelemről szól a fáma 1000-rrel, de ebben van a bukásuk, ébredjetek fel.
Az ki ma ujjong, hamar siralomra fogja, s ki ma sír feltámad a teljes vígalomra, jöttek a keselyűk, és karvajoknak népes hada, a kánya seregnek is a színe és a java, de azt a pillanatot örökre bánni fogják, mert csapdába ejtette őket, a Nagy Magyarország. Mennének ők vissza oda ahonnan jöttek, de bezárúlt a kapu számukra örökre, megmondtuk számukra nem egyszer és nem százszor ha valaki a Magyarsághoz nyúl, a szerencséje örökre elpártol, nem hallgattak ránk csak gúnyosan kacagtak, de rájuk borúl a sötét éjszaka.
Eljött a kaszás hideg vigyorral az arcán, s kaján mosojjal méregeti a keselyűk, karvajok, és kányák széles táborát, de mit sem vesznek észre ebből s az ítélet a számukra, nagyon hamar eljő.
A magyarnak a koporsót már sokszor legyártották, a sírját már évezredek óta ásták, de a lököttje nem méri fel ésszel, hogy aki másnak megássa a vermet abba maga esik bele, ez igazából nem közmondás, hanem a Jó Istentől való örök igazság.
Hely ha tudnák azt, hogy mi vár rövid időn belül rájuk, ebbe belegondolni sem merek, úgy futnának mint macska elől az egerek. Mindent itt hagynának amit összeharácsoltak, csak hogy a tyúkszaros életüket menteni tudják.
Nem segít rajtuk sem harckocsi, vagy páncélos kommandó sereg, a legszuperabb fegyver amit itt halmoztak fel, mert Drága Magyar Népem ezt Jól Jegyezd meg, hogy egyetlen ellened készült fegyver sem lesz Jó Szerencsér ami az elpusztításodra rendeltetett.
A rengeteg fegyver amit ellened felhoztak, azok mind a gaz elleneidre irányúlnak, itt kezdődött minden és itt is felyeződik be, és pontot teszün e gyalázatnak a végére, hely ha tudnák elleneink, és elpusztításunkra törő sisera sereg, hogy itt van minden gonoszságuknak a vége, jöjjenek csak a keselyűk a kányával, és a karvajjal egyetemben, itt lesz végük mindörökre rendesen, s ekkor a gyönyörű turúl madár szeli át a kárpát hazát széltében és hosszában, s a Magyarok örökre felvirágozának.
Temetője ez keselyűnek, kányának, és karvajnak e gyönyörűszép Kárpát haza.
Ne féljetek Igaz Jó Magyar emberek, mert számotokra az üdvösség elérkezett !
Topi
2014-04-08 19:50:45
Apista
2014-04-08 19:46:55
Éva, Borsodi!
Bogárt az ellenség fizeti, ne csodálkozzatok, hogy szinte minden vele készült műsorban Orbán hátsóját nyalja.
Borsodi
2014-04-08 16:18:28
Bogár László: ne felejtsük el megnézni, hogy mely egyetemen tanít.
S vizsgáljuk meg, hogy mely egyetemeken írják dicső Szlovákia középkori történelmét..
S ha véletlenül van közös metszet, akkor az pusztán a véletlen műve..
Szeretem Bogár előadásait, mert jól képzett.. ám mindig fenntartással kezelem, mert nem tudom mikor kinek akar megfelelni..
Nagyon csúnya volt Bayer Zs. legutóbbi megvédjük a magyar földet (színházi) előadása a zöld tévében a B B-k társaságában..
hamar kikapcsoltam...
Földtörvény? Már elkezdődött:
http://www.delmagyar.hu/gazdasag/kulon_musor_lesz_megszabadulni_a_hobbikerttol/2377071/
Borsodi
2014-04-08 16:03:21
Kedves Éva, remélem, hogy "kajánul" válaszoltál vissza a telefonálónak, hogy mutasson olyat a Fideszben, aki nem zsidó!
Van egy kérdés, amire nem tudom a választ és nehezen élem meg:
Mit tegyünk a rokonságunkkal, ha mind tájékozatlan és ostobaságokban hisznek, ..
Senki ne javasolja, hogy győzzem meg,... nem lehet, van aki inkább kerüli a témát, mert hát jobban tudja..
Ha könnyű volna, akkor most a hazánkban élőek nem az idegenek megélhetését szavazták volna meg..
Jób megoldásai a legszimpatikusabb.. Kedves Jób, várom még az írásait!
LacháziGábor
2014-04-08 15:51:37
Az oroszvilág annyira nem orosz, hogy gyakran nyugati nézőpontból írják az oroszországi híreket..
LacháziGábor
2014-04-08 15:50:19
miskolcilaci
2014-04-08 14:57:43
Éva
2014-04-08 14:56:11
Tegnap este megnéztem a világpanoráma műsort. Egy kicsit elcsodálkoztam Bogár László mondandóján a választással kapcsolatban:
Álmodtunk egy világot, itt állunk a kapu előtt - mondta. Miféle kapu előtt- a cion gyarmatosítás kapuja előtt? Erről álmodtunk netán?
Mert hogy stabilitás az van, meg rend is...miféle rend van, ahol egyre több a magyarok rovására elkövetett cigány bűncselekmény. Csak a statisztika mutatja a bűnesetek csökkenését, mert az 50ezer forint alatti lopások nem számítanak annak. Valóban csak csínytevés, ha 3 ezer forintért fejbe vágnak egy öreget?
"Csak a fidesz"-ről esett szó a műsorban a baloldal is kapott egy mondatot, a jobbikról említés sem történt. Úgy látszik már a panoráma is cenzúrázott.
Éva
2014-04-08 14:43:56
Kedves Kis Tibor! Megértem, hogy csalódott a választás eredményével, én is. Úgy érzékelem, hogy a Jobbikot hibáztatja a vártnál alacsonyabb eredmény miatt. A Jobbik, hibái ellenére-amit én is látok és helytelenítek-sok energiát, munkát fektetett a választási kampányba. Arra is gondolni kell, hogy a szavazók, illetve a nem szavazók is tehettek volna valamit a jobb eredmény éerdekében. Vajon a választás előtt itt a fórumon a Jobbik ellen megnyilvánuló gyűlölet és ellenségeskedés hány szavazót riasztott el, úgy hiszem ez is volt a céljuk. Engem személyesen egyik fideszes rokonom hívott fel szombat este, és kajánul kérdezte, hogy tudom-e, hogy ez meg az a jobbikban zsidó. Szóval, köszönhetjük ezeknek a honfitársainknak is a közreműködést.
Én azt vallom, hogy nem szabad elveszteni a hitet és a bizalmat, amíg azt megérdemli a nemzeti párt, inkább segíteni kellene tanáccsal őket, hogy hibáikat korrigálják, és jobb eredményt tudjanak elérni.
Nem ismerem a lehetőségeket, de nem hinném, hogy a Jobbik vehetne médiacsatornát, mert a média zsidó kezekben van. Még kiemelt díjért sem, hiszen ezek célja és eszköze a valós tájékoztatás félrevezetése.
Üdv. Éva
Borsodi
2014-04-08 14:37:24
LacháziGábor, az oroszvilag . HU oldalt Magyarországon jegyezték be. Kétlem, hogy Oroszországból szerkesztik..
(ne tévesszen meg meg a weboldal elnevezése) dübörög az állami média, ez jól látszik az eredményekben.., minden kétértelmű döntést , sőt még a rosszakat is pozitív színben feltüntetni!
Az Oroszország Hangja, ami állami "felügyelet" alatt tevékenykedik már a címében is kérdőjelet használ.. és egyedül azt emeli ki, hogy Orbán hajlandó volt tőlük is felvenni a visszafizethetetlent...
Orbán jó a pénzvilágnak, jó a retek klub népének, de nem jó az önállóságra törekvő gondolkodó magyarnak.
Túlélésünk záloga a magyarságtudat! Aminek két kézen megszámolható (ismert) igaz képviselője van országunkban.
Két tucatnál többet már kevesen tudnának felsorolni.
(én titkon továbbra is várom az összefogásukat! - nekik csak fél órát kellene beszélgetniük egymással, hogy megértsék, hogy azonos hullámhosszon vannak és nekik közösen kell fellépniük)
Ennek tudatában kell Mátyás 550-t értékelni! Korábbi beírásomban már felsoroltam, hogy ki volt az az 5-6 megemlékező, akinek eszébe jutott a legnagyobb királyunk megkoronázása!
LacháziGábor
2014-04-08 12:55:28
Tamás István: Koppány
Látod-e, Koppány, hogy könnyezik néped?
Már sebzetten tollát hullajtja a Turul.
Hallod-e, hogy reccsen a Nagy Tölgy?
S a fiatal Nyír, sírva anyjához simul!
Bús keresztény papok húzzák a harangot,
édes tömjénfüstje közt, szomorúak a dalok.
Látod-e Koppány a bérenc, csürhe népet,
aki alamizsnájáért, vezényszóra béget!
Hol vagy István király? Most kéne látnod,
hogy teszi pénzé Júdás a legszentebb álmod!
Jönnek, gyülekeznek, idegen rosszarcú emberek,
átgázolnak rajtam és rajtad, ha kell a nemzeten!
Lázadj hát Koppány! A szél a Sólyom neked dalol!
Vidd győzelemre néped, érted milliónyi szív dobol.
Halljátok most vén fák, hajlongó zsenge nyírek,
a Nemzetért a szabadságért zengjen újra az ének!
Hallod-e Koppány?
Könnyezve kiált megalázott néped, érted!?
S ahogy a hatalom kettéoszt, úgy jön el a végzet!
Tort ülnek fölötted, fölöttem, rút farizeusok,
meddig tűritek a gyászt, Nemzeti Magyarok!?
Hallgass meg Koppány, hallgass meg Nemzetem,
ne engedjétek a keresztet egyedül cipelnem!
Reményben élnek még a hazánkban Magyarok,
mennek, ha menni kell, ha szólnak a harangok.
LacháziGábor
2014-04-08 12:50:20
LacháziGábor
2014-04-08 12:49:05
18-20% közé tippeltem a Jobbikot, árnyalatnyit meghaladták a várakozásaimat, de valóban, ez nem siker, sokkal inkább kudarc, főleg azoknak akik csodát vártak ettől a választástól.
Topi
2014-04-08 11:59:53
Az egész antibutuzmust és a többi hazudozást csak előre tolt fegyverként használják a világ méretű gyarmotosításukhoz!