Topi
2014-05-10 21:56:34
Vélhetően központi utasításra megkezdődött a földvédő tüntetők
levadászása - nem hagyjuk magunkat !
Miután ma a közársasági elnök is megtette a leköpött hazaáruló érdekében
a szokásos elhatárolódást hajtóvadászat indult központi parancsszóra a
május 6-i földvédő tüntetés résztvevői ellen, ennek keretében ma több
embert a TEK és BRFK nyomozói lakásukon váratlanul felkerestek és
kihallgattak. Ez a módszer a Gyurcsány rezsimben Draskovitsék módszere
volt a hazafiakkal szemben (lásd 2010-ben elfogadott részjelentésem a
2002-2010 közötti időszak jogsértéseiről, 2.8 pont:
http://www.gaudi.jobbik.hu/sites/default/files/users/V%C3%A1laszt%C3%A1s/doc/r%C3%A9szjelent%C3%A9s_2002_2010_ELFOGADOTT.pdf)
Többek között olyan vidéki embert is kihallgattak ma órákkal a
köztársasági elnök példás büntetést követelő nyilatkozata után, aki csak
bejelölte a Facebookon, hogy részt kíván venni a tüntetésen, de végül
nem jutott el oda. Tőle azt is megérdeklődték -a - cigánybűnözés
eseteiben jellemezően unottan aktát tologató és passzív - nyomozók,
hogy "azt vizsgálják, történt e olyan esemény , olyan volt e az eset,
ami miatt a rendőrség köteles hivatalból feljelentést tenni." Sőt a
kihallgatás során - ahogy a vidéki hölgy írja -
"felirták azt is, hogy utoljára márc. 15-én voltam az MVSZ Akadémia elötti rendezvényén és aztán a Jobbikén."
Legfrissebb hírek szerint Sodi, aki kamerájával rögzített a hazaáruló leköpését már órák óta a Tolnai utca rendőrségi objektum vendégszeretetét élvezi tanúként, egyelőre.
Ráadásként ma délután lakásom előtt munkaidőben nyomozók jelentek meg és hívtak fel, hogy miért nem vagyok otthon, mert idézést hoztak egy garázdasági ügyben. Nem ismeretlen helyzet, mivel Gyurcsány tavaly őszi leköpése idén februárban a nyomozó ügyészség hallgatott ki. Ha már ott voltam terrorcselekmény miatt feljelentettem a szemkilövetőt, amit nemrég utasítottak el. Jeleztem nekik, hogy miután egy tettleges becsületsértési ügyben, amelyben a sértett nem tett feljelentést hivatalból foganatosítanak nyomozati cselekményeket, ezért hivatali visszaélést követnek el, amely miatt feljelentéssel élek.
Az idézésem holnap 10 órára szól szintén a Tolnai utcai BRFK épületbe, ahová Budaházy Gyurit és számos meghurcolt tüntetőt kísértem már el védőként.
Most tanúként kívánnak meghallgatni, egyelőre.
Nemzeti jogvédőként az alábbi hasznos tanácsokat adom a hasonló megkeresésekkel érintetteknek: miután nyilvánvaló, hogy a hatóság irreálisan sebes és koncepciós eljárása arra irányul, hogy egyfajta statáriális és elrettentő hatást keltsen és minél szélesebb körben kriminalizálja a május 6-i tüntetést, ezért azt javaslom, hogy mindenki éljen a Be. 82. § (1) b) pontjában írt jogával és tagadja meg a vallomástételt, miután a tanú tanúvallomást megtagadhatja, ha magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná. Másrészt tegyen feljelentést, mivel - ahogy fent írtam - a nyomozás hivatalbóli megindítása és folytatása egy feljelentést nélkülöző magánindítványos ügyben hivatali visszaélést valósíthat meg. Végül pedig ragaszkodjon mindenki hozzá, hogy a kihallgatási jegyzőkönyvből egy példány másolatot kapjon, amelyet a nyomozóhatóság oldalanként 100,- Ft fejében köteles kiadni. A jeg
yzőkönvy aláírása előtt mindenki olvassa át alaposan a jegyzőkönyvet és csak akkor írja alá, ha mindenben visszaadja az elhangzottakat.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat gondoskodni fog mindenki védelméről, aki az ügy kapcsán esetlegesen meggyanúsítanak. Várom az érintettek jelentkezését !
A néhány száz földvédő tüntetőtől reszketők szándéka nyilvánvaló: levadászni mindenkit, aki az ellenállás útjára akar lépni ennek a kizsigerelt, gyarmatosított és idegenszívűek, földrablók által megszállt országban. Üzenetünk azonban világos feléjük. Az ír ellenállók jelszava: Minél nagyobb az elnyomás, annál nagyobb az ellenállás. Tehát május 10-i tüntetésünket csak azért is megtartjuk:http://www.gaudi.jobbik.hu/f%C3%B6ld-_%C3%A9s_nemzetv%C3%A9d%C5%91_t%C3%BCntet%C3%A9s_kossuth_t%C3%A9ren_m%C3%A1jus_10-%C3%A9n_szombaton_6-kor_-_folytatjuk_nyom%C3%A1sgyakorl%C3%A1st.
Mutassuk meg nekik, hogy nem hagyjuk meg magunkat megfélemlíteni saját hazánkban, legyünk ott minél többen !
Budapest, 2014. május 9.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
www.gaudinagytamas.hu
Topi
2014-05-10 21:22:16
Topi
2014-05-10 16:01:15
barodza
2014-05-10 15:15:52
A dúlás mai napig nem ért véget
kurucPista
2014-05-10 14:13:44
Borsodi
2014-05-10 14:08:11
és a multik kettős mércével mérnek, nyugaton még ma is élelmiszer szerűt adnak, addig országunkban csak a keletieknek szánt olcsóbb összetevőket tartalmazza.
Leggyakoribb példa: a cukrot a kémiai eljárással, kukoricából készült fruktóz-sziruppal helyettesítik.
A többiről nem is beszélve..
Borsodi
2014-05-10 14:01:44
Miklósi Károly : Málenkij Robot c. könyvében olvastam, hogy az ukrán föld kiváló minőségű ( 1945-47 között ott kényszerítették rabszolgamunkára, miután a szovjetek mindenhol összefogdostak az utcán előre meghatározott számú munkaképes embert)
Rákeresve:
Ukrajna ¾-én kiváló minőségű feketeföld, csernozjom képződött, ami a mezőgazdaság alapja. Az ország területének 86%-a alkalmas mezőgazdasági művelésre, ami kiemelkedő arány Területének mindegy 1/6-át borítja erdő.
Nem véletlen tehát, hogy Ukrajna a világ 6-ik legnagyobb gabona exporttőre..
Az élelmiszerárak hamarosan megugranak...
Enni muszáj..
A magyar föld kié? Világpiaci áron vásárolhatjuk majd meg a körbekerített magyar földeken termelt élelmiszert! Az elosztóhálózatokon keresztül (multik) visszajuttatott iparilag dúsított élelmiszereknek nevezett termékeket..
Kubínyi Tamás
2014-05-10 09:13:50
Kedves Seraf!
Több változat érdekel, és az alapján döntünk, melyiket használjuk.
Martin Killeen
2014-05-10 08:41:46
Kedves Borsodi!
Nem tudom hanyszor ment ferjez Krisztina, szerintem csak egyszer. Az biztos, hogy a lanyai mar joval idosebbek 16 evesnel. En 2007 nov. 4-en talalkoztam vele, amikor Dr. Gaudi-Nagy Tamassal tartottak eloadast a Los Angeles-i Magyar hazban az otthoni allapotokrol. Ekkor emlitette (nekem), hogy 2 kislanya van, azt is, hogy hany evesek, de mar nem emlekszem pontosan, talan 10-12 korul lehettek akkor. Udv. Barbara
Admin03
2014-05-09 20:41:21
KurucPistának
Köszöni szépen. Azt üzeni, nem tör zenei babérokra.
A szerzői jogok miatti zaklatás elkerülése végett nem használhatunk idegen zenét, ezért Tamás improvizál kicsit a műsor elején.
kurucPista
2014-05-09 18:04:29
Admin-Re:
Köszönöm! Gratulálok! Így még jobban tetszett...! ... Meg se álljon Tamás egy CD-ig! Máris előjegyzője vagyok!
Admin03
2014-05-09 17:17:56
KurucPistának
Tegnap Kubínyi Tamás élőben játszotta a bevezetőt.
kurucPista
2014-05-09 14:13:24
T. Admin ! Szabad tudni MI volt a tegnapi CN induló ZENÉje ? Előre is köszönöm!
Borsodi
2014-05-09 10:19:07
HunorMagor, jó ez az írás amit bemásoltál..
Ma elvettem több "ingyenesnek" mondott agymosó metro újságot és kukába tettem, erre bíztatok másokat is, sőt az EP szórólapokat is vegyétek el, ha már a mi pénzünkből nyomták!
Ha mindenki ezt csinálja, akkor megszüntetik ezt a buta embernek szóló médiát, amit a multik hirdetésein keresztül az internácionista multi tart fenn..
Kukába a szeméttel!
Mivel elvettem így láttam, hogy nyitólapon a járványoktól rémisztgetnek.., mert növekszik a fertőző betegségek száma.. (gyógyszeripari lobbi fizetett cikkei)
Ja, hogy újabb "védő" kötelező oltást vezetnek be a magyar ember számára?! Erre van pénz?
Növekszik az oltások száma és közben nem csökken, hanem növekszik a járványok száma? és csökken a várható élettartam is..
egyre több az autista..
autista: nem tudják behatárolni, hogy mik is a tünetei, szakértők véleménye szerint mindenkinél más és más..
Szülők nem akarják kezeltetni, mert nem fogadják el, hogy a gyerekük az átlagtól eltérő...
A kezelés többnyire pszichológia, például gyerekből kinevelik, hogy állandóan csak a villanykapcsolóval foglalkozzon vagy egyéb hibás agytevékenység miatti ferdült gondolkozás hatásait lehet csökkenteni..
Valahogy így fogalmaznám meg az autistát: sérült agy és agyfunkciók.
Mitől sérül az agy? Ipari hulladéktól, nehézfémektől, nem természetes anyagoktól, beleértve az oltásokat is!
Magyarországon van olyan védőoltás, amelynek a káros hatásainak csökkentésére iparág épült: ez a homeopátia.
Borsodi
2014-05-09 09:57:23
Martin Killeen, hány férje volt Dr. Morvai Krisztinának? Több bulvár sajtó is lehoz interjúkat, amiben Krisztina említi, hogy született előző házasságából is gyereke, ám azt sehol nem találtam meg, hogy ki volt az első férje, illetve amit találtam is az nem megbízható internetes forrásnak tekintem. Mit lehet arról tudni, hogy milyen szellemben neveli a gyermekeit, egyedül neveli vagy a volt férjével? (tekintve, hogy EP képviselő és keveset tartózkodik otthon)
HunorMagor
2014-05-09 08:06:49
MÁR NAGYON RÉG ISMERT A TÖMEGGYILKOS BITANGOK GONOSZ SZÁNDÉKA; AMIT CSAK A KORLÁTOLT FELFOGÁSÚAK VESZIK MÉG NAPJAINKBAN IS SEMMIBE. A RÁNK LESELKEDŐ HALÁLOS VESZEDELEMÉRT KÉTSÉGTELENÜL AZOK FELELŐSEK, AKIK NEM HAJLANDÓK ELHINNI, ÉSZREVENNI, FELFOGNI AZT, HOGY ALJAS FONDORLATOKKAL A NAP MINDEN ÓRÁJÁBAN A FIZIKAI LÉTÜNKRE TÖRNEK.. CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG EZEK MIATT JUTHATTUNK IDÁIG, HOGY AKÁRMERRE NÉZÜNK, MÉRHETETLEN NYOMORT, SZENVEDÉST LÁTUNK. A SÁTÁN SZOLGÁIVAL, AZAZ A HAZA ÉS A NEMZET ELÁRULÓIVAL VAN TEHÁT BAJ! – HISZEN AZ ELLENSÉGNEK AZ A DOLGA, HOGY TÁMADJON. AKIKET MEGTÁMADNAK, AZOKNAK PEDIG AZ A DOLGUK, HOGY VÉDEKEZZENEK! ÁM A VÉDŐK KÖZT SAJNOS MINDIG ALJAS ÁRULÓK IS VANNAK! Vattay Szabolcs
Gyorgy Szabo.....
A FÉNYES GOMB.
Van Európa asszonyság kabátján egy fényes gomb.
Mi magyarok Magyarországnak, magyar Hazának hívjuk.
A szarkák számára viszont csak egy fényes gomb, amit szeretnének
ellopni. Ilyen a szarkák természete. Hazánk történetét nézve, bőven
jutott szarka, amely ránk fente a
csőrét. Némelyiket lenyilaztuk, egy néhányat elzavartunk, volt
amelyiket hazaküldtük.
Tisztességes küzdelem volt, szemtől szembe. De most valami
megváltozott.
A szarka átváltozott, dögkeselyűvé vált. Harciasságát sunyi,alattomos
mosolyra cserélte. Fegyverei a bankok, a médiák, a korrupt politikusok.
Harci eszközei a csábító hitelek, a hírek elferdítése, elhallgatása, a
magyarokat megnyomorító adók és törvények gyártása.
Jellemtelenségéből adódóan mindenütt ott rejtőzik ahol pénzt szimatol.
A sunyik most bajban vannak! Hiába a sok ellopott pénz, hiába a zsebben
lévő egy-két parlamenti párt. Nincs az a pénz, amin hazát lehetne venni.
Ahogy az olajkészlet fogy, úgy fogy az USA érdeklődése a Közel-kelet
iránt.
Amerika nélkül Izraelnek vége! Meleg lett a föld a talpuk alatt.
Nosza, megvan a cél-ország, de hol fognak lakni? A stratégia
készen,hisz jól bevált a palesztinokkal szemben is. ****
Simon Perez kijelentette : ****
- Megvásároljuk Magyarországot !****
- Építtessünk kerítéssel körbevett,jól védhető lakóparkokat a
magyarokkal,akiket a végén úgysem fizetünk ki. Vegyük el jelzáloggal
terhelt ingatlanjaikat, hisz úgysem tudnak fizetni, (v)álság van! Igen
ám, de azt azért nem várhatjuk el Izrael népétől hogy a gojokkal egy
iskolába,
közös kórházba járjanak !****
Ezért : le kell zülleszteni a magyar oktatást, be kell zárni az
iskolákat, (amiket majd átvesznek ingyen), / A Hit-Gyülekezete már
"fenntartja a tatabányai iskolát ! ! ! / rá kell tenniük a kezüket az
egészségügyre, a kórházakra is - és már minden kóser !
Nagy az öröm Izraelben. Csak egy a baj, az ország foglalt, tele van
magyarokkal. Jön az ötlet: - túl sokan vannak,elég lenne 3 millió
is.****
Rabszolgának. ****
Kipattan a szikra: biztassuk fel a cigányokat, majd azok elvégzik a
piszkos munkát, aztán persze őket telepítjük ki az üres Izraelbe, hadd
legyen
az araboknak is örömük benne. Tobzódnak az ötletekben: Mérgezzük meg
őket,ismeretlen származású élelmiszerekkel és még pénzt is keresünk.
Hirdessük, hogy mennyire trendi szinglinek és egyáltalán nem szégyen
buzinak lenni. Így nem szaporodik a magyar. ****
Kiírtja önmagát.
Ám számításaikba hiba csúszott! A terv kiszivárgott. ****
Közöttük is vannak - nem is kevesen - tisztességes emberek !****
Még egy-két év kellett volna-e gyalázatos tervhez. Ezt az időt kaptuk
meg a Jóistentől, ezt az utolsó lehetőséget kell kihasználniuk a
magyaroknak.
Mit tehetünk? Összefogunk! Számon kérünk!
Számon kérjük jelenlegi vezetőinket képviselőinkét. ****
Nem veszünk mérget a multiktól. ****
Nem olvasunk és nézünk hazug sajtót, nem hallgatjuk tovább a magyarok
gyalázását az "illetékes" pártoktól !****
Összefogunk! ****
Piacra járunk, magyar árut veszünk, beszélgetünk a
szomszédokkal,szerveződünk.
Informálódunk, tervezünk, cselekszünk!****
Nem vagy egyedül! Hallgass a szívedre, keresd a tenni vágyó
magunkfajtákat.
Haza csak egy van! Magyarország a Magyaroké!
Mennyei Atyánk, mindenható Istenünk, színed elé járulunk, Benned bízva
és Hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért.
Már nem szabadságharcot folytatunk, élet-halál küzdelem a tét.
Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük, hogy
számíthatunk a Te segítségedre.
Imádkozunk vezetőinkért is, hogy Istenhez hűen vezessék
országunkat,nemzetünket...[Vattay Szabolcs] ÉN AZÉRT IMÁDKOZOK, HOGY OLYAN VEZETŐINK LEGYENEK, (NE EZEK A BITANGOK!!!) AKIK HŰEN VEZETIK ORSZÁGUNKAT, NEMZETÜNKET! [Vattay Szabolcs]
Segítsd őket, segíts minket Szent lelked erejével, mert Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség.Mindörökké.
Ámen.
Kérlek, adjátok tovább, imaháló borítsa be a Kárpát-medencét !****
Mindszenty Bíboros Atya mondta:
" Ha lesz egy millió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet ";
Legyen!****
kurucPista
2014-05-09 01:17:47
Re: Borsodi-fogalomzavar: ... hát szegény csanának se sikerült elsőre ...
kurucPista
2014-05-09 01:15:29
Á - megjött Barbi - és vele a 'SzebbJövő'...!
Martin Killeen
2014-05-09 01:10:23
Kedves Borsodi!
Ezt a szot (fogalmat) Dr. Morvai Krisztina hasznalta eloszor (a volt ferje, a Balo a sz--m--kiszn-zsidrak, o romai katolikus, amit szemelyesen mondott nekem) evekkel ezelott, Igazi nemzeti gondolkozast, hazaszeretetet jelent. Szebb jovot! Udv. Barbara
Borsodi
2014-05-08 21:33:39
Van egy kis fogalomzavar a fejemben.. persze lehet, hogy nem csak az én fejemben, de már nagyon régóta foglalkoztat a kérdés.. évek óta ezen gondolkodom, de nem volt kivel beszélgetnem róla...
Megfejteni nem tudtam, de biztos vannak akik tudják, hisz valakiknek szól az üzenet és ők értik.. de én nem értem (akkor lehet nem is nekem szól az "üzenet" ?).
Szóval az a nagy-nagy kérdésem: KIK AZOK A MAGUNKFAJTÁK?
Kapcsolódó kérdésem, ha nem értem a szó jelentését, akkor én ugye nem tartozom abba a körbe?