Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Peter123
2014-02-15 18:37:59
Az én legnagyobb ellenségem a Sátán.Isten legnagyobb ellensége a Sátán.Ellenségem ellensége az én barátom. Mi következik ebből, az hogy az Úr az én leges legjobb barátom.
Peter123
2014-02-15 18:32:55
Topi
2014-02-15 18:30:46
Mohácsi László: Senkitől nem fogjuk eltűrni, hogy fenyegessen, kioktasson és lejárasson bennünket!

Alulírott, Mohácsi László lelkipásztor mélységes megdöbbenésemnek adok hangot, és egyben védelmet és kiállást kérek a Jobbik mellett a református egyháztól is Ágoston Tibor presbiter testvérem mellett.

Népünkön az eltelt évezred alatt átgázolt a tatár, török, Habsburg, Trianon, szovjet és most a cionisták, akiknek ördög az atyjuk, és módszeresen taszítják gyarmati sorba nemzetünket. Aki igaz hazafi és magyar ember, az felemeli ezen káini indulatok ellen szavát, mert krisztusi szeretet van szívében, és felelősséget érez a reábízottakért. Ágoston Tibor ilyen ember!

Más népek gonoszsága mérhetetlen lelki-testi fájdalmat okozott nekünk is. Nincs család, akinek ne lenne áldozata, és hallgatunk, nem követelőzünk, nem élősködünk. Némán gyászolunk, emlékezünk. Hozzánk ez a méltó.

A gyűlölet hulláma önt el bennünket, melyet folyamatosan gerjeszt az "újra összeállt baloldal" cionista holdudvara, népét kifosztó, rendőrterrorral földig verő, minden igaz értéket tagadó, hazaáruló kozmopolitái. Ők Magyarország ellenségei, és nekik nincs helyük a közéletben.

Senkitől nem fogjuk eltűrni, hogy fenyegessen, kioktasson és lejárasson bennünket! Földi hatalomtól nem félünk. Jegyezzék meg: csak erősödünk és növekedünk a teher alatt, mint a református egyház címerében a pálmafa.

Mohácsi László
presbiter

Debrecen, 2014. február 14.

További részletek: http://kuruc.info/r/56/123877/#ixzz2tJuKaqv9
Peter123
2014-02-15 18:30:34
Peter123
2014-02-15 18:28:07
A Szent Korona és Szűz Mária az én szívem legmélyén van és a hazaszeretet erősítik bennem. Nem úgy mint ezek az aljasok akiket felteszek.Ők bisztosak lehettek benne hogy nem akarnak országunkban fehér liliomot ültetni. CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK .
Topi
2014-02-15 10:52:39
Borsodi
2014-02-15 10:37:54
A magyarok már 1200 éve ugyanazon "gondolkodásúak" ellen harcolnak. Ez a "láthatatlan" harc ma kiújult, csak nem úgy ahogy szeretnénk, mert jelenleg vesztésre állunk!
A magyarság száma rohamosan csökken! Élettere (földterülete) pedig drasztikusan csökken, trianoni diktátum harmadára,majd a parlamentben ülő megszállók 2014-re újra harmadára fogják csökkenteni a felvásárlások által.

Tessék itt megnevezni, hogy kik a bűnösök! Kik voltak trianon mögött (kiknek az ügyködése vezetett hozzá) és kik pusztítanak jelenleg?

Mutasson fel valaki egy parlamenti pártot, amelyik nyíltan vagy nem nyíltan, de küzd a magyarságot irtók ellen! De minimum feltárja vagy felnyitja a nép szemét!
Topi
2014-02-15 10:32:05
Borsodi
2014-02-15 10:10:04
WM-ról, akit felkaroltak (kik is és miért is?):

http://pongratz.ewk.hu/szalay-robert-irasai
Peter123
2014-02-15 05:17:23
Tibor. Köszönöm amit írtál.
HunorMagor
2014-02-15 01:08:07
Minden igaz jó Magyar testvéremnek !

Imre ezt érdemes lenne közzé tenni! http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=6565&c_start=20
Topi
2014-02-14 22:24:40
Topi
2014-02-14 20:03:55
Witner Mária megjegyzésekhez , és Nagy Imre szerepéhez egy kis ismertető: http://www.peticiok.com/forum/79875/start/200 /204-es
kurucPista
2014-02-14 19:25:35
Kenyér > http://www.noltv.hu/video/5249.html < ( Vajda József )
Ferenc
2014-02-14 18:03:57
Gaudi Nagy Tamás példát mutatott , hogy mit kell csinálni! Elég volt az EU -ból ! De a zászló kidobásnak csak akkor lesz valóban országos vagy világméretü visszhangja - amire már meg fog bénulni a politikai hatalom - ha az EU zászlókat az országban mindenhol elkezdik kidobálni vagy elégetni. Mert egy fecske nem csinál nyarat és ha nem lesz folytatása, akkor egy -két nap után minden marad a régiben.
Topi
2014-02-14 17:42:55
Ezt üzeni a nagyváradi olvasónak az RTL Klub és a TV2 : A tartalom nem elérhető az Ön országából/tartozkodási helyéről.
https://valakiblogja.wordpress.com/2014/02/13/ezt-uzeni-a-nagyvaradi-olvasonak-az-rtl-klub-es-a-tv2-a-tartalom-nem-elerheto-az-on-orszagaboltartozkodasi-helyerol/
Borsodi
2014-02-14 16:20:29
ha már Pap Gábor szóba került:
http://youtu.be/_68TxZix8c8

Az előadás nem a politikáról szól, hanem elsősorban gyermeket nevelő szülőknek, felnőtteknek.
Ám a választásban bizonytalanoknak megadja a választ a kérdésre: hogyan lehet felismerni az ellenséget!
Részt szándékosan nem emelek ki, mert csak egyben érthető az előadás.
Peter123
2014-02-14 14:25:15
Kedves Marian ön mikor látja hogy gyermekei bajban vannak,nem tesz-e meg mindent hogy segítsen rajtuk.Az Úr-nak semmi sem lehetetlen.Különben meg nem mondtam ilyet hogy Jézus és Mária nekem linkeket ír.De mondok én önöknek valamit.Az ellenségem ellensége az én barátom.Mikor ilyen üzenetek jönnek hogy a Menyei Atya felfogja emelni az országunkat az ő dicsőségébe és fehér liliomot fog ültetni országunk közepébe ami a tisztaságit jelenti s.t.b ez annyira gyönyörű még olvasni is.Aki ilyeneket ír rólunk az a mi igaz testvérünk nem az ellenségünk.Ilyeneket jókat nagyon kevesen írnak országunkról.Aki ezt sötétségnek mondja az nem mond igazat.Az a sötétség részemről hogy még nem vagyok a számítógép teljes ismerője.Barbara és Borsodi nektek meg nagyon szépen köszönöm amit nekem írtatok.Péter.
szilveszter
2014-02-14 14:08:42
Szia Tamás! Üdvözlöm az ÁKTV minden résztvevőjét ! El kell hogy mondjam sem a Jobbik vezetésével sem Ángyán Józseffel kapcsolatot nem sikerült teremteni többszöri kísérettel sem.Hogyan segítsünk így ha ilyen nagy a lazaság a kapcsolatok terén,Sorsdöntő lenne a TESZ-szel vagy Jobbikkal való együttműködés, mert így nehéz lesz megvédeni az Anyaföldet Magyarország földjét mindenféle idegentől ,köztük az EU polgáraitól.Műsorodban Tamás próbáljatok ezen problémán segíteni, a jelzett bajokat orvosolni.Nem sokára tavaszodik és Mi mégis téli álmot alszunk.Ébredjünk föl mert különben örökre elalszunk.
Borsodi
2014-02-14 10:23:39
Gaudi-Nagy Tamás, hajrá! Nagyon szimpatikus és hősies tett volt az EU-s zászló kidobása!

Csak buta tömegmédiás emberek hiszik azt, hogy jó az EU, mert elhiszik, hogy onnan dől a pénz, mert óriás hirdetőtáblákon hirdetik az összes látvány-beruházásnál és városi szökőkút építésekor, s még csak álmukban sem jut eszükbe, hogy fordítva van!
Más egyebet meg nem hallok az EU mellett..


A megszálló- kifosztó hatalom zászlajának kidobása hazafias tett! Tisza Istvánné védelme is nagyon szép cselekedet!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783
© Kubínyi Tamás 2011-2015. Minden jog fenntartva.