Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Topi
2016-12-01 21:07:01
Itt tartunk


Nem vették fel a csíksomlyói búcsút az UNESCO világörökségi listájára

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) Etiópiában ülésező közgyűlése nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az MTI-vel.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az UNESCO azért nem fogadta el a búcsú védettségére vonatkozó kezdeményezést, mert a romániai magyar közösség részéről, a kezdeményezők részéről senki sem lehetett jelen a jelölés fenntartásakor.

"A román kulturális minisztérium képviselői pedig nemcsak, hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást, semmibe véve közel száz szakember munkáját és az erdélyi magyarság óhaját, hogy a csíksomlyói búcsú a világörökség részévé váljon. Érthetetlen számunkra a román fél diszkrimináló álláspontja" - írta Kelemen Hunor.

A csíksomlyói búcsút román kulturális miniszterként Kelemen Hunor terjesztette fel először 2012 márciusában, majd 2014-ben is.
Bezzeg a jógát felvették

Az UNESCO csütörtökön felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára a német, az olasz, a kazah, a pakisztáni és a portugál solymászat hagyományát, az indiai jógát, az iraki Khidr Elias ünnepi lakomát, a szaúd-arábiai almezmar és a kazah kuresi gyakorlatát.

A testület csütörtök reggeli döntése értelmében a reprezentatív listán eddig 13 országgal (Belgium, Csehország, Dél-Korea, Egyesült Arab Emírségek, Franciaország, Katar, Mongólia, Marokkó, Spanyolország, Szaúd-Arábia, Szíria, Magyarország és Ausztria) szereplő solymászat, mint élő emberi örökség tételei közé most közösen csatlakozott a német, az olasz, a kazah, a pakisztáni és a portugál solymászat hagyománya.

Az ősi indiai jóga hátterében álló filozófia jelentős hatással van az indiai társadalomra, az egészségtől és orvoslástól kezdve az oktatásig és a művészetekig.

Az Irakban élő közösségek minden év februárjában leróják tiszteletüket al-Khidr mitológiai alak előtt, akiről úgy tartják, hogy teljesíti a hívek kívánságait, különösen, ha azok tényleg rászorulnak. A hagyományos öltözéket viselő családok egy szent hegyen gyűlnek össze, különleges fogásokat esznek, eljárnak egy népszerű táncot (dabkka), vagy ajándékokat visznek a Tigris folyóhoz, ahol fogadalmakat tesznek kívánságaik teljesülését remélve, és gyertyákat úsztatnak le a vízen.

A kuresi egy hagyományos kazahsztáni birkózási forma, amelyet a helyi közösségek tagjai űznek, és a cél, hogy a birkózók egyike hozzáérintse a talajhoz az ellenfele vállát.

A testület szerdán a kubai rumbát, a dominikai merenguét, a számos közép- és dél-ázsiai ország által március 21-én tartott hagyományos újévi ünnepet, a novruzt, a kínai szoláris naptárat, a bangladesi Mangal Sobhajatra fesztivált, a belga sörkultúrát, az etiópiai oromo törzs demokratikus társadalmi-politikai rendszerét, a valenciai Las Fallas fesztivált vette fel a szellemi kulturális örökség listájára.
Csaba
2016-12-01 15:45:45
Roman migracio Erdelybe a XIII.-ik szazadtol a tobbsegbe kerulesig http://www.youtube.com/watch?v=kiqU2bpLzfU
Topi
2016-12-01 10:23:20
"Áldom a Teremtőt..." - Portréfilm László Gyuláról 2. rész - Elérhető december 4-ig
http://www.mediaklikk.hu/2016/11/17/aldom-a-teremtot-portrefilm-laszlo-gyularol-2-resz/

A film célja, hogy a magyar őstörténet-kutatásnak, a kiemelkedő tudású László Gyulának állítson emléket, úgy, hogy személyén, szellemiségén, kutatásaiban elért eredményein keresztül, igazabban, hitelesebben ismerhessük meg igaz múltunkat, amely megtartott bennünket a jelenkorig, és a jövő e nélkül a tudás nélkül nem létezhet. “Áldom a Teremtőt: a családomért, mestereimért, barátaimért, tanítványaimért, hogy magyarként éltem át az európaiságot és hogy édes anyanyelvünk élt bennem” L. Gy.
mmmmaria109@gmail.com
2016-11-30 19:20:14
Hisztérikus Rettegés a Magyaroktól-Bogár László
https://youtu.be/8HeCor1q-Qg
Terez
2016-11-30 18:29:11
Szavay Istvan sajtotajekoztatoja a budapesti roman kovetseg elott http://www.youtube.com/watch?v=j1Xk_iX5_CY
Topi
2016-11-30 16:51:07
Gulyás János: Civil jelentés -dokumentumfilm



A 2006 szeptemberi és az 1956-os Forradalom 50. évfordulóján, Október 23-án elkövetett
emberi jogi jogsértésekről https://www.youtube.com/watch?v=O9UfdtiSRgk

A Civil Jogász Bizottság tagjai 2007 februári sajtótájékoztatójukon a 2006 szeptemberi és az 1956-os forradalom 50. évfordulóján, október 23-án történt emberi jogi jogsértéseket tárták a nyilvánosság elé. Szóltak többek között az őszödi beszédről, a gyülekezési jog betiltásáról, az MTV ostromáról és a rendőri túlkapásokról, a törvénytelenségekről, a gumilövedékek használata miatt okozott súlyos testi sérülésekről. Megszólalnak az események áldozatai is, akik közül soknak még mindig bírósági szakaszban van az ügye.
A filmben jelentős szerepet kapnak archív híradó részletek, melyekkel így szinte egy bizonyos kronológiáját is adja a 2006-os őszi eseményeknek, értelmezést azoknak, akik nem tudták mindezeket figyelemmel kísérni, és mindenképpen az utókornak, a később felnövő generációknak.

(A filmet egyetlen egyszer vetítette televízió, ismétlések nélkül. Magyar filmszemléken nem mutatták be, 2011-ben Los Angelesben fődíjat nyert)

A vetítés után tea mellett beszélgetés a film rendezőjével, Gulyás Jánossal
Topi
2016-11-30 16:25:09
„Székely Nyelvlecke Magyaroknak 1-10” https://youtu.be/AKV0PS1SGlk
Topi
2016-11-30 06:53:36
A "Stokholm szindróma"

Áldás a Jóakaratú Magyar Emberekre!

HALÁL AZ ÁVÓRA!

A „Stockholm-szindróma” Magyarországon, avagy a Kádár-korszak diszkrét „túlhordása

”Nemrégiben temetésen voltam, ahol egy munkásembert búcsúztattak. A halott egy volt öntőmester, azaz kohász volt, aki ’56-ban tagja volt a munkástanácsnak. Más „bűne „ nem lévén, a rendőrségi kihallgatások után nem emeltek vádat ellene. 1957 május elsején szülőfalujában feleségével és kilenc hónapos kislányával részt vettek a majálison, ahol egy karhatalmista leütötte, majd kis híján halálra rugdosta. Életben maradását felesége sikoltozó közbelépésének köszönhette. Budapestre menekültek, ahol a férfi nővérééknél laktak összesen hatan kb 30 nm-en, majdnem egy esztendeig. A férfi az apósom volt, a kilenc hónapos kislány: a feleségem. A lelkész elmondta búcsúztatójában ezt a történetet. Nem sokkal a temetés után az egyik szomszédasszony (40 körüli) átlátogatott, és jó falusi szokás szerint elmondta, hogy szép volt a temetés, csak…Csak sok volt benne a politika! Az özvegy sírógörcsöt kapott.

Akkor kezdtem megérteni, hogy Kádár népe halhatatlan.

Mi a Stockholm-szindróma? 1973-ban egy bankrablás során túszokat ejtettek Svédországban. Az ügy későbbi vizsgálatakor meglepő tapasztalatok láttak napvilágot: a túszok készségesen segédkeztek a túszejtőknek, sőt egy idő után szimpátiát éreztek irántuk.

Hatvan évvel a forradalom után érteni vélem a magyarországi „Stockholm-szindrómát” is.A sortüzek, az agyonverések, az ártatlanok kivégzése, a hatalom véres kezű szolgáinak több generációs jutalmazása (az osztályidegenek kitiltása az egyetemekről, főiskolákról, a karhatalmisták gyerekeinek felvételi nélküli bejuttatása a felsőoktatásba, az írástudók árulása, ártatlanok kivégzése, agyonverése mind , mind ezt szolgálta.

Kossuth tér: fegyvertelen tömeg, Apró Antal vezényletével a Partizánszövetséget vetik be. Az eredmény közel másfél ezer halott.(A legfiatalabb 3 hónapos!) A fegyvertelenekre tüzelők névsora: Kádár ENDRE partizánnak köszönhetően olvasható Kéri Edit könyvében az áldozatok névsorával együtt.(A „lövészek” közül pl:.Soltész István a fővárosi tanács elnöke, Bors Jenő a magyar hanglemezgyártó váll. igazgatója lett.)Az ÁVH is tovább él(t). Kádár felesége (Tamáska Mária ávós alhadnagy volt, Farkas Vladimir beosztottjaként a levélfelbontó részlegnél. Kádár esküvői tanúja Péter Gábor volt) Az állambiztonsági történeti levéltárban olvasható, hogy egykori ávósok milyen természetes egyszerűséggel lettek pl. kulturális elhárítók különböző rendőrkapitányságokon 1957-től.

Mi váltotta ki a lincseléseket ’56-ban? Kossuth tér október 25 stb. „A Rákosi korszak „ sok tekintetben a nácizmusnál is szörnyűbb rémuralom volt…” (Farkas Vladimir: Nincs bocsánat c. könyve 233.oldal.)

Farkas Vladimirt börtönében felkeresi Szénási Géza legfőbb ügyész és arra kéri nyomatékosan, hogy Kádárról ne essék szó a per során.Berecz János „Ellenforradalom tollal és fegyverrel” c. könyvében odavetett hányavetiséggel ír a sortüzekről:”Levertük az ellenforradalmárokat Tiszakécskén.” Soha nem említi a halottak számát, csak azt, hogy győztek.(Tiszakécskén repülőgépről géppuskázták a fegyvertelen felvonulókat.)

Illyés Gyula híres "Egy mondata" kívánkozik ide: „Sorsod is neki szolgál, ő mondja meg ki voltál…”
mmmmaria109@gmail.com
2016-11-30 02:16:34
A Magyar Jézus- Eltitkolt tanítások
https://youtu.be/XUdXf7l8AY4
Lehel
2016-11-29 21:11:14
Topi, a szokás nagy Úr !
Nem véletlen, hogy a szokások végzetes megváltoztatására és ezen állapot magasztalására , elfogadtatására annyit áldoznak, holott ez a végveszélybe zuhanó utunk.
Ha Trump veszélyes lenne a számukra, már nem élne.
Ne rájuk,hanem egymásra és magunkra figyeljünk, hogy KÉPESEK LEGYÜNK NÉLKÜLÜK IS MEGÉLNI NAPJAINKAT !
Lehel
2016-11-29 21:05:15
Bocsánat ' Nem figyeltem a linkre.
Szóval innen lehet a jogi állűásfoglalást és az ügyvédek, közjegyzőknek írt levelet letölteni:

http://www.alkotmanyosmagyarorszag.hu/dokumentumok
Topi
2016-11-29 18:52:43
http://www.demokrata.hu/hir/belfold/talan-elmult-az-eletveszely
Engem csak egy dolog nyugtalanit. Az, hogy Henry Kissinger szinte napi rendszerességgel látogatja Trampot. De, hogy miért, arról egy árva szó se esik. Lehet, hogy ez okozza a külügyminiszter kinevezése körüli gondot.
Lehel
2016-11-29 17:36:19
Így is fel lehet fogni, kérdés tudunk e erőt állítani, amivel megtámasztjuk ezt az álláspontot, vagy még az is széthull, amink van ?

" Tekintettel arra, hogy az Alaptörvény érvénytelen, így az 1989. évi ideiglenes alkotmány, azaz a
Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény továbbra is érvényes és hatályos, és
a Magyar Köztársaság nevű magyar állam nem szűnt meg, csupán nincs működő
intézményrendszere, mert a fölött a SZERVEZETT MAGÁNHATALOM működtetői diszponálnak. A
nemlétező új állam állampolgárai nem hontalanok, hanem a Magyar Köztársaság állampolgárai. A
Magyar Köztársaság jogrendje, annak 2011. december 31-i állapotában az érvényes jogrend.
Azoknak a nemzetközi szervezeteknek pedig, amelyekhez a Magyar Köztársaság nevű állam 2012.
január 1. előtt csatlakozott, továbbra is a Magyar Köztársaság nevű állam a tagja, és nem a
Magyarország nevű ál-állam."


file:///C:/Documents%20and%20Settings/User/Dokumentumok/Downloads/25_beadvany_az_alaptorveny_ervenytelensege_es_annak_kovetkezmenyei_targyaban_-_10161023.pdf
Imre
2016-11-29 13:03:28
Túl van hangsúlyozva a kazár téma.(persze fontos tudni a hátterét)Egy alapjaiban sátánista vallás esetén nincs érdemi különbség a szefárd és askenázi oldalra soroltak között.Hol voltak a kazárok mikor Jézus a zsidókról beszélt?
Topi
2016-11-29 08:40:16
Villás reggeli Bélával
.... mindenkinek ízlés szerint, nehogy megfeküdje a gyomrot...
https://www.youtube.com/watch?v=ZYiIaMvEaT0
totya54
2016-11-28 13:30:23
Bene Gábor, Herceg Ferenc: Hogyan építsük újjá a nemzetet?

https://www.youtube.com/watch?v=rbz0Ldxc1bs
Topi
2016-11-28 06:49:35
Nem kacagtató

Egy szír menekült négy feleséget és 22 gyereket tartat el a német adófizetőkkel

Jó pár illúzióval szegényebbek lettünk már a menekültválság nyomán. Az már ugye kiderült, hogy igenis vannak terroristák a menekültek között. Az is, hogy aligha fogják gyors munkába állásukkal felpörgetni a német és így az európai gazdaságot, merthogy a többségük jelenleg mindenféle európai munkára alkalmatlan. Jó látni tehát, hogy legalább egy területen mintha igazolódna az optimizmus: ez pedig a demográfia, vagyis, hogy a jövevények végre átrajzolják a terméketlen európaiakról élő képet. http://tinyurl.hu/ed7a/

Ennek az új, gyermekkacagástól hangos Európának az előhírnöke Ghazia A., egy 49 éves szír menekült, aki tavaly érkezett a Frankfurt és Köln között félúton fekvő Montabaur városába. Ghaziának négy felesége van és 23 gyermeke, de sajnos közülük egy lány Szaúd-Arábiában él a férjénél, így ő elveszni látszik a német utánpótlásnak, de azért a vele élő 22 utód sem apró eltérés a német átlagtól.

A „vele élő” persze nem teljesen pontos megfogalmazás, a német hatóságok történelmileg is ismert rugalmatlansága miatt ugyanis csak az egyik feleséget ismerték el tényleges házastársnak, a többiek barátnő címen futnak. Mindez azt jelenti, hogy a német hatóságok külön otthonokban is helyezték el a négy családot, fittyet hányva a Korán előírásaira, és alaposan megnehezítve ezzel Ghazia életét és beilleszkedését a dolgos német társadalomba. A Korán szerint ugyanis a férfinak mindegyik feleségéről ugyanúgy kell gondoskodnia, ami jelen esetben azt jelenti, hogy Ghazia szinte állandóan úton van, hogy mindegyik nejével, és persze az anyjukkal élő gyerekeivel ugyanannyi időt töltsön. Nem csoda, mint panaszolja, hogy ilyen helyzetben egyszerűen nincs ideje arra, hogy munkát vállaljon, hiába szeretne dolgozni.

Még szerencse, hogy a bürokraták szívtelenségét ellensúlyozza a német adófizetők önzetlensége. Ghazia és az egész – ha jól számolom – 27 tagú család ugyanis jól megél a különböző szociális juttatásokból, amelyek egyébként hozzávetőleges számítások szerint egy évben 360 ezer eurót, azaz több mint 110 millió forintot tesznek ki.
Topi
2016-11-27 19:36:30
Topi
2016-11-27 19:32:03
Topi
2016-11-27 19:19:19
További kérdések?

Enrica Ventura riportját, amely a Libero Quotidiano olasz napilap 2016. 10. 16-án számában jelent meg, a Blogstar olaszországi tudósítója fordította le.

Fatimával egy pizzeriában találkozom a Piazza Navona közelében, ott ebédelünk. Ő egy barátom nagynénje.
42 éves, férjezett, 4 gyermek anyja, és egy azon sok ezer bevándorló közül, akiket az elmúlt évben Németország befogadott. Ő már megkapta a menekült státuszt. Most elmeséli, hogyan érzi ott magát.

- Szíria melyik részéról menekültél?

-Nem vagyok szíriai menekült. Szíriai vagyok, de Irakban, Erbil városában éltem. A férjem iraki. A zónában, ahol a város van, nincs háború. Az ország többi részéhez képest nyugodt hely, mert Kurdisztánban található. A problámát inkább az jelenti, hogy kevés a munka, ezért döntöttünk úgy, hogy Európába jövünk.

- Többesszámban beszélsz. Kivel jöttél el Irakból?

- A férjemmel és a négy gyermekemmel. Körülbelül 3 hónapig Isztambulban laktunk, ahol egy lakást béreltünk. Összesen 10.000 dollárt költöttünk.

- Törökországból Görögországba mentél?

- Nem. A bolgár nagykövetségen adtam be a menedékkérelmemet. Elkérték az adataimat és ujjlenyomatot is vettek tőlem.

- Akkor miért nem ott kaptad meg a stástuszt?

- Mert amikor 2015 augusztusának végén Angela Merkel azt mondta, hogy Németországban minden szíriai menekültet befogadnak, azokat is, akik már egy másik európai uniós országban regisztráltak, úgy döntöttem, megyek.

- Hogyan utaztál?

- Szerencsés voltam. Bulgárián át jöttem, mert arra kevesebb menekült ment, mint Görögország felé. Így Románián, Magyarországon, Szlovákián és Ausztrián keresztül jutottam el Münchenbe. Magyarországon nagyon sokszor igazoltattak, de végül sikerült átjönnöm rajta.

- Sokba került?

- Eléggé. 2000 euró volt.

- Ezt a sok pénzt hogyan szedted össze?

- Sok mindenünk van Erbilben. Mi nem vagyunk szegények, mint akik a török, libanoni, jordán menekülttáborokban vannak.

- A gyerekeid?

- Ők és a férjem újból Erbilben vannak, ahol beadták a családegyesítési kérelmet. Csak én jöttem, mert én szíriai vagyok. Amikor Németországba jutottam, és is azonnal elindítottam a családegyesítési eljárást, hogy ők is jöhessenek. Azért tettünk így, mert úgy gondoljuk, hogy az asszonyok kérelme elsőbbséget élvez.

- Amikor Németországba értél mi történt?

- 3 hónapot töltöttem egy befogadóközpontban, azután kaptam egy lakást Hamburgban, amit egy másik szíriai asszonnyal osztok meg. De amint megérkezik a férjem a gyerekekkel, kérek egy nagyobb házat kerttel és átköltözünk Berlinbe, mert a sógórom, aki az egész családjával jött, ott van.

- Hogy tartod el magad?

- Kb. 500 euró segélyt kapok havonta. A lakásbérlet, a rezsi, az egészségügyi ellátás és a tömegközlekedés fizetve van, azaz nekem nem kerül semmibe. Így mindig tudok pénzt félretenni és küldeni Irakba.

- Nem drága az élet Németországban?

- Nem tudom. Nem járok német üzletekbe, inkább a törököket választom. Török a szupermarket, a halal (muzulmán vallás szerint vágó) hentes, az outlet, ahol a ruháimat veszem, sőt még a kozmetikusom is. Nekem nem hiányzik itt semmi.

- De ha csak törökökhöz jársz, akkor nem lett volna egyszerűbb, ha Isztambulban maradsz?

- Isztambul nekem nagyon tetszik, Németország nem annyira. Csakhogy a német állam jól fizet a menekülteknek, míg Törökország kevésbé.

- És a nylev?

- Egy munkaügyi központ által szervezett iskolába járok, mert kötelező. Ha nem jelensz meg, nem kapsz segélyt. Így nem hiányozhatok, különben keresni kezdenek. Most is csak azért vagyok Rómában, mert Hamburgban szünet van.

- Elmagyaráznád, hogyan utazgathat Európában egy menekült?

- Minden papírom megvan. Azonnal megkaptam az állandó lakcímemet igazoló kártyát és a személyi igazolványomat. Nézd, pont olyan mint a tiétek. Rózsaszínű és le van fóliázva. Rajta vannak az adataim, és hogy menekült vagyok. Ezzel kaptam egy útlevelet.

- És ezzel utazol mindenhová?

- Persze. Ezzel egész Európában, az egész schengeni övezetben szabadon mozoghatok. Sehol sem ellenőriznek. Amióta van ez az útlevelem elmehetek Londonba, Párizsba, vagy ahová tetszik. Elég ha nem bukom le.

- Azaz?

- Nem hagyhatjuk el Németországot több, mint 21 napra. De én egy kicsit vissza akarok menni Erbilbe is. Ha észreveszik, hogy hosszabb időt voltam távol, abból probléma lehet.

- Mit szeretnél dolgozni Németországban?

- Semmit. Amint meglesz a családegyesítés, otthon maradok. Dolgozni a férjem fog, de csak feketén, mert ő is segélyt fog kapni, és én is tovább kapom.

- Nem félsz, hogy gyerekeidnek nem sikerül integrálódni?

- Mivel ingyenes, ezért iskolába járni fognak. Egyébként velünk lesznek, szíriaiak között. Ők nem fognak változni, Németország viszont annál inkább.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Hiszem, ha Allah ennyi hívét ide és Németországba küldi, az azért van, hogy muzulmánná tegyük ezeket az országgokat. Inshallah!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779
© Kubínyi Tamás 2011-2015. Minden jog fenntartva.