Topi
2015-08-19 19:12:19
“Menekült vagyok én is, csak éppen a saját hazámban” – szoclib kártevők és a koldus este
Egy szoclib recept menekültügyben: A magyar hajléktalan most nem számít, ha bele is hal az éhezésbe, vagy ha tüdőgyulladást is kap az átázott ruhája miatt, mert ennek most nincs politikai "hozadéka" - most a "menekültek megsegítése" a sláger, ezzel lehet lejáratni a magyar kormány, Magyarország hitelességét - legalábbis szerintük!
Tegnap este, Keleti Pályaudvar. Tranzitnál a liberálisok épp ételt osztanak a bevándorlók számára. Egyszer csak felcsattanó hang követeli, hogy intézkedjenek a biztonságiak. Odanézek, hogy mi folyik itt?
Egy női hang kiabálja, hogy intézkedjenek az őrök, mert egy hajléktalan odament kéregetni, márpedig az adomány csak a menekülteknek jár.
Az addig csendes csöves ekkor már hangosabban, méltatlankodva mondja, hogy csak egy meleg ruhát szeretne, mert fázik az átázott ingében.
A nő erre elismétli: ott minden a “menekülteké”. A hajléktalan erre csak ennyit válaszolt, már ismét csendesen: “Menekült vagyok én is, csak éppen a saját hazámban”. Aztán elballagott, vizesen, vacogva…
A liberálisok adományai pedig szokás szerint a kukában végezték. Ennek ellenére a magyar hajléktalan nem kaphatott belőle, mert ő magyar, nem idegen, nem más.
És a liberálisok gyűlölnek mindent, ami magyar. Még azt a szerencsétlen, átázott koldust is…
This is Christian Hungary oldal
miskolcilaci
2015-08-19 17:48:48
Mindenki csomagol, a mozdonyvezető, az eladó és a varrónő is
Az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók, az informatikusok és a kamionsofőrök már régen leléptek. Újabban nincs már elég hentes, pincér vagy cukrász sem, de ezzel még nincs vége. A pénztárosok, a bolti eladók, a mozdonyvezetők, a varrónők és a fogászati asszisztensek is csomagolnak, mennek nyugatra a magasabb bérekért. A kontraszelekció tökéletes: itthon maradnak a képzetlenek, ők fogják a magyar vevőket, ügyfeleket kiszolgálni.
https://balrad.wordpress.com/2015/08/19/de-ki-vezet-majd-mozdonyt/
Rendőri védelmet kért a tiszabezdédi özvegyasszony, akinek drogos cigányok verték agyon a férjét, s azóta őt terrorizálják - elutasítva
https://kuruc.info/r/26/147187/
A cigányok ismét megöltek egy dolgos családapát" - minden előzmény nélkül támadtak
https://kuruc.info/r/35/143978/
https://www.youtube.com/watch?v=w621K0E4jy4
bémargó
2015-08-19 13:06:59
miskolcilaci
2015-08-19 11:33:39
Topi
2015-08-19 08:04:30
Topi
2015-08-18 17:55:32
Csaba
2015-08-18 17:33:07
Topi
2015-08-18 15:06:00
Topi
2015-08-18 11:58:34
A gyilkos jenkik még 12 atombombát akartak japánra dobni, teljesen kiirtották volna a hős japán nemzetet.
http://sputniknews.com/asia/20150816/1025806132.html Miránk is szórták magyarokra az összeláncolt nagy bombákat az ártatlan civilekre. Nekem is több rokonom és osztálytársam elpusztult, egyszerre 500 nehézbombázó repülőgép jött gyilkolni a lakosságot, mert katona nem volt a városban egy sem! Robbanó játékokat szórtak le éjjelente, mikor felvetted robbant, és meghaltál vagy nyomorék maradtál örökre. A legaljasabb módon gyilkolták a magyarokat is. Jelenleg is a nagy világ minden sarkában a zsidó teljes befolyása alatt van. Az amerikai népet is teljesen kiszorították a vezető pozíciókból!
Topi
2015-08-18 10:48:23
Kedves Horvathek!
Pár éve a New York-i magyar színház zsidó igazgatónője egy levelében közölte, hogy szerinte és a hivatalos álláspont szerint "Magyarország soha nem lehet független," mert ők nem engedik!
Szerencsére már vannak olyan helyek, ahonnan sikeresen kisöprik és kitakarítják a piszkot. Az egyik Afrikai ország kizavarta a gyilkos U S A-t egy fontos haditámaszpontról és Kinának adta át !
http://www.presstv.ir/Detail/2015/08/18/425206/Africa-Djibouti-US-military-base-Obock-China-military-Camp-Lemonnier-Guelleh
Végjáték
Olvasónktól
Az "amerikai" nagy bankok megkezdték betéteseik pénzének "lenyúlását", - egyenlőre a 10-100 millió dollárosokat "nem fizetik ki"...!
A "Kazár maffia" családjait Brazil és Ausztrál föld-alatti városokba menekítik. Immár hivatalos (osztrák hírszerzői adat) tény. hogy ŐK PÉNZELIK az Európára szabadított afrikai tömegeket is. Tegnap pedig a KÍNAI FŐVÁROS - Peking - kikötővárosának számító Tiencsinben taktikai ATOMOT vetettek be (Pentagon hírszerzési adat), mely ráadásul nem messze fekszik Észak Koreától!
Látható, hogy a pénz-lobby megfizetteti hatalmának elvesztését, - "ha már nem lehetünk a Világ Urai, akkor VESSZEN oda MINDEN, másé se legyen!"
Végjáték. Szóltak, szóltunk....
Azért a Kárpát Hazában JÓ HELYEN vagyunk...siessünk JóISTEN oltalma alá !!!
/hírháló/
Horvathek
2015-08-18 02:23:40
Az a baj, hogy masokkal vagyunk elfoglalva. Tartsuk rendbe a mi portankat, ahonnan kisopojuk a piszkot. .
Topi
2015-08-17 18:04:34
A szervezett utaztatásból egy kis ízelítő.
"Nem véletlen, hogy Nógrádi György köteg pénzeket látott az ún. migránsoknál, amikor személyesen győződött meg arról, hogy mi folyik a határ másik oldalán.
Most végre leírva is látom a szervezett utaztatást - pénzelést - irányítást. Szerintem amíg fegyverrel vissza nem lehet szorítani ezt az áradatot, és amíg ez sok mindenkinek hatalmas pénzforrást jelent, addig nem sok remény van arra, hogy javulni fog a helyzet. Valakiknek óriási érdeke lehet Európát tönkretenni, hogy ekkora pénzeket ilyen sok emberre elköltenek…
A Jóisten segítse meg Magyarországot!
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bácskai Béla Barátom, mesélte a diófa alatt, hogy náluk mostanában igen dús az élet.
Vagy inkább fürge. Mindennap jönnek a belgrádi emeletes buszok. Ezek nem állnak meg a falvakban, városokban, egyenest a határ közelébe robognak, és ott teszik ki utasaikat.
A közönséges buszokból leginkább Magyarkanizsán szállnak ki a menekültek, vagy inkább kalandosok, ki tudja, minek nevezzük őket. A leghelyesebb volna az igazi nevüket megtalálni, de ehhez minden kétséget kizáróan ismernünk kellene küldetésüket, úti céljukat, de leginkább utazásuk kiinduló pontját és célját. Ezekről senkinek nem árulnak el semmit. A Görögországban kapott papírjaikat a kanizsai parkban, de legkésőbb a határ előtt apróra szaggatják.
Hogy nem mind menekültek, az leginkább abból derül ki, hogy nem üldözi őket senki. Sőt! Ellátják őket ezzel-azzal. Erre utal, hogy leszállás után fölporszívózzák a padlóról a fehér port. A buszt tisztán adják át a szerb közlekedési vállalatnak. Az útközben összegyűlt ételmaradékot, zacskókat, cigarettás dobozokat, mi egyebet, összetakarítják és kidobják az úttestre.
Hogy a fehér por mi lehet, senki sem mondja. Annyit sikerült megtudnia B. B.-nek, hogy Törökországban öt kilót kapnak belőle. Ezt osztják el egymás közt – természetesen igazságosan.
A gyerekeket reggelig szabadon eresztik. A megfigyelők nem tudták
megállapítani, hogy tartoznak-e valakihez. Az éjszakát a magyarkanizsai főtér parkjában töltik, majd sietnek a postára. Miért nem hajtottak rögtön a határra? Az ugyanis húsz kilométerre sincs!
A posta miatt.
Reggel elvégzik szükségüket a fák között, majd bejelentkeznek a postahivatalban, ahol küldemény várja őket. Két-háromezer euró közti értékben dinár, vagy rögtön az euró, gurigában. Az ellátmány. Persze, semmi sem megy simán, az V. Hadoszlop Ellátmányi Főcsoportfőnökségén is akad olykor zökkenő:
megesik, hogy a zsozsóra várni kell, akár fél órát is. Lehet, hogy a
szervezés ugyan kiváló, de mégsem tökéletes?
B. B. beszélt a parkban egy elkeseredett kalandossal, akit már háromszor dobtak vissza Magyarországról. Negyedszer is nekivág, vagy akárhányszor, mert neki föltétlenül el kell jutnia Németországba!
Miért nem elég neked Ausztria? Az már majdnem Németország!
Nem, nekem csakis Németország lehet a célom, az imám megmondta, hogy csak akkor leszek férfi, ha meg tudok telepedni Németországban!
Ott vár rá küldetésének célja?
Délelőtt cigizés, lődörgés, pihenés, ez-az. Dél tájban ebéd valamelyik
vendéglőben, majd vacsora, és irány a határ! Olykor megjelenik egy fontos ember, aki angol nyelvű eligazítást tart a köréje gyűlteknek. Utána másik következik, aki egy másik kört tájékoztat a tudnivalókról. Ugyancsak angolul. A jelek szerint ezt a nyelvet gyakorolták be a legjobban a fölkészülés során.
A városka amúgy csöndes. A helyiek általában elkerülik a főteret, ahol
máskor családostul fagyiznak, vagy napszámosokat keresnek. De minek jönnének, ha alkalmi munkások most nincsenek? Sehol sincsenek az egész városban!
A „menekültek” ilyesmire nem vállalkoznak. Nem szorulnak rá.
A helyiek, akik meg szoktak, azok még nem jöttek vissza a Tisza-ártérből, ahol az előző hadoszlop nyomában gyűjtögetnek. Mit gyűjtögetnek? Azt, amit érdemes, pénzt! Nem is keveset! A tegnap hadra kelt csapat által eldobált holmikat, elsősorban a ruhákat. Közismert, hogy márkás és elegáns úti ruháikat a kalandosok a határ előtt lecserélik szívfacsaróan hitvány vackokra. Ezekben és mellettük bizony gyakran kerül zsákmány. A legtöbbször aprópénz: pár euró vagy dinár, bicska, drága telefon a széttépett úti okmányok között, de akadt, aki egész guriga eurót talált a fűben: ötven darab ötvenest!
Az ugye kétezer-ötszáz, egy helyi napszámos fél év alatt nem melózik össze ennyit. Kell, hogy a szegény embernek is legyen szerencséje! Olykor.
Így megy hetek óta, napról napra.
Topi
2015-08-17 17:56:47
EZEK MAJD MEGNYOMJÁK A CSENGŐT...
Ez most már nem játék.
Még nem ismert háttérből, ám irdatlan pénzeket megmozdítva néhány EU-s ország elfoglalása kezdődött meg az elmúlt hónapokban. Elsősorban a miénk. (A számok majd később).
Az eddigiek csak az előörsök. Mert- mint hírlik- afrikai és távol keleti országokból újabb százezres tömegek indultak dél- Európa felé. Kitömött pénztárcákkal. (Különben az első vonatokra sem tudnának felszállni).
És itt az első nagy kérdés!
Bevándorlók? Nem. Ez az első perctől kezdve egy súlyos e századi, pénzelt, politikai félrevezetés. Meghatározóan nagy részük nem is migráns. Mondhatnánk, hogy menedékkérők, de a menedéket kérők - kérni szoktak. Vagy előre, vagy a helyszínen. /ld. Az '56-os magyarok külföldi segítése, ám előzetes folyamodványok alapján./.
Ám itt ilyesmi sutba dobva.
E sorok írásának napján /2015. augusztus 15./ minden eddigi "rekordot" megdöntve 16oo-an sétáltak át, futottak be Szerbia felől hazánk területére, Csongrád megyében. Miközben rendőrök szemlélték a vonulást. Ez évben összesen 123 ezer 157 fő.
A törvény betűit nézve - valami politikai szájzár miatt - kerülgetünk egy kifejezést, de mégis itt van: mindenki (a végül menekült-státuszt kiérdemlő is) törvénytelen határsértő, még akkor is, ha az "európai liberális szabadság" következményeként a "légies határok" lett a divatos kifejezés.
Íme az eredmény. Erre senki, de senki nem gondolt, amikor éveken át passzírozták a szavakat az EU okosai...
A törvénytelen határátlépést mindenütt a világon büntetés követi. Volt, amikor golyó járt érte a nyugati magyar határon, (amikor még egy bizonyos határsávba sem lehetett belépni, csak külön engedéllyel), vagy a berlini falnál.
A néhány televíziónak mutatóba megjelenő határőrző lovakon fordítva ül tehát a magyar és a brüsszeli hatalom. Jó szolgálatként kezeli az első, súlyos törvénytelenséget: egy ország határának engedély nélküli átlépését!
És ettől a ponttól kezdődik minden politikai csiki-csuki, magyarázkodás, mellébeszélés, ez az "alapja" az ellátási „kötelezettségnek”. Az pedig az egyenes következménye, hogy hetek alatt megteltek a városok utcái, parkjai olyan emberek tíz és tízezreivel, akik azt sem tudják, hogy a térképen hol vannak.
Minden esetre jókat heverésznek, szép idő van.
De mi lesz, ha megjön az eső, a vihar s majd a hó meg a tél?...
Hová megy ez a töménytelen, telet sem ismerő ember? (S ide írom még egyszer a mai hírt: további, sok százezres tömegek vannak indulóban dél-Európa felé.)
És, mi lesz a már itt levőkkel? Nem nehéz elképzelni...
Ők a rosszabb idő beálltával el kezdenek csoportokban (majdnem azt írtam bandákban) lófrálni. Élelmet keresni, tetőt a fejük fölé. A menekült táborokban elhelyezettek egyszerűen ki fognak törni mondván: ők, a teljes ellátás mellett nem börtönre számítottak. Már hallatszott ilyen hang...
Az lesz a "szép, új világ..."
És gondold végig mindezt te nagyszájú libi. Te, aki 1989-90 óta még a Parlamentben is azt harsogtad, hogy "az idegen szép!" És most is pártfogolod ezt az ellenőrizhetetlen, kiszámíthatatlan, az európai kultúr-rendszerben elfogadhatatlan tömeget. (ld. a ballibis pártok szimpátia tüntetései.)
Ám egyszer csak a te házad vagy lakásod ajtaja előtt fognak megállni 10-en, 20-an, 30-an és megnyomják a csengőt. Ne, ne reménykedj. Nem azt kérik majd, hogy adj egy pohár vizet vagy a gyereknek kenyeret. Nem. Azt fogják kérdezni, hogy hányan élnek ebben a látható jólétben. És majd akármit is mondasz, ők azt válaszolják valamilyen hottentotta testbeszéddel, hogy bizony mi itt többen vagyunk, mint látnivaló. És libikém, bizony benyomulnak hozzád. Akár akarod, akár nem. S, ha netán nálad nem férnek el átmennek a szomszédba és ott is megnyomják a csengőt.
És nincs az a magyar rendőrség, amely kiteszi őket.
Magánlaksértés? /Büntető Törvénykönyv 221.§./ Ugyan már.
És akkor neked, libikém, az idegen még mindig szép lesz? De hol fogsz aludni a családoddal?
És a szomszédok, sokan. Százan és sok-sok ezren.
Mert csak a vak nem látja és az agyament ember nem érti, hogy ez a tömeg elsősorban ránk van eresztve.
Nem látjuk? Az Ausztria felé tülekedőket is mi huzigáljuk le a vonatokról, nehogy eljussanak takaros osztrák szomszédainkhoz és onnan tovább. Az ottaniakat meg hozzánk szeretnék küldözgetni, nagy erővel.
Vagy mi nem egyformán vagyunk tagjai ennek a bizonyos EU -s konglomerátumnak?
Mi vagyunk tehát Schengeni lerakodóhely?
Schengeni Végrehajtási Egyezmény (1995): "... megerősíti a külső országokkal szembeni ellenőrzést, amely... elsősorban biztonsági célokat szolgál."
Mint látható: a miénket biztosan nem.
Ugyan ez az Egyezmény mondja ki (teljes jogúan 2008-ban írtuk alá) :... "nem schengeni országokból csak határellenőrzés után lehet belépni."
Az épülő határzár 170 egynéhány kilométer hosszon csak erőteljes, fegyveres ellenőrzés mellett lehet eredményes, hiszen az érkezők mindenre el vannak szánva. A bontásra is...
Milyen tömeg áll tehát itt? Egy törvénysértő, lassan több száz ezres tömeg. Végig gondolni is elborzasztó.
És nincs tudomásunk arról, hogy egyetlen egy határsértőt is megbüntettek volna az elmúlt hónapokban.
E megnyomorított helyzetben lévő hazánknak óriási anyagi teherrel jár mindez. Az EU azonban baksissal nyomja ki a szemünket. Mintha nem látná, hogy mi történik. Az összeget le sem írjuk, csak azt, hogy egy nyár eleji statisztika szerint (Eurosat MTVA Sajtó-és Fotoarchívum) hány emigráns jut Európában, egy millió lakosra számítva:
Horvátországban, Szlovákiában 9-9,
Csehországban 34,
Egyesült Királyságban 114,
Franciaországban 224,
Görögországban 240,
Ausztriában 1141,
Hazánkban 3322
Ez a szám önmagában egy kiáltás a világba!
Eközben ezt a szót: kitoloncolás, nem is halljuk. Tehát azt, hogy - akár állami költségen - a "gazdasági menekülteket" repülőre ültessük és folyamatos légihídon oda szállítsuk vissza, ahonnan eljöttek! Vagy abba a célországba, ahová indultak.
Más megoldásokon csak a politika koptatja a száját és "emberi jogokról" beszél. Eközben a mienkről - egy szót sem.
Pedig a mi jogunk is legalább annyi, mint azoké, akik ránk törtek, akiket ránk eresztettek.
Az 1956-os magyar forradalom óta Magyarország legnagyobb próbáját igyekszik átélni, az ellene induló támadást kivédeni.
Magyarország nagy bajban van.
Magyarországot tehát meg kell menteni!
Az események áradását látva, ma már minden eszköz megengedett!
Murányi László
Topi
2015-08-17 15:26:36
miskolcilaci
2015-08-17 14:53:08
miskolcilaci
2015-08-17 14:08:09
Nem tudom, hogy aktuális e még, de szeretnék vásárolni a valóságból, utánvéttel fizetek. Szeretnék már a valóságban élni. Mert itt most rém-állom van!
miskolcilaci
2015-08-17 13:57:10
Topi
2015-08-17 13:25:15
Kedves Horváthék!
Az igaz, hogy a magyarság a Jó Isten népe, de Isten nem fog senki helyett sem cselekedni, mert mindenkinek szabad akaratot adott, és az akarata ellenében nem fog senkinek az életébe beavatkozni! Ezzel kapcsolatban bemásolom önöknek Einstein levelét a szeretett lányához. Ha Einstein szükségét érezte leírni, nekünk feltétlen szükséges legalább
elolvasni, illetve tudni róla!
"Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a
világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.
Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket,ameddig csak szükséges,
évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz,hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.
Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.
Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely
bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják.
A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert
megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet. Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.
A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot
meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező
legerősebb erő, mert nincsenek határai.
Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető
lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni.
Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.
Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.
Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.
Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent
legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.
Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted.
Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!
Édesapád,
Albert Einstein."
Az egyáltalán nem probléma, ha nincsen ideje hosszan írni, az igazi probléma majd akkor lesz, mikor az ottani fehér embereknek is, a magyarul beszélőknek is, az életben maradásért kell majd élethalál harcot vívniuk! Egyik sajnos már elhunyt Amerikában élő magyar barátom szerint " Amerikában kb. másfél millió magyarul beszélő jenki, és körülbelül csak őt ezer magyar ember él!
Én azt kívánom önöknek, hogy továbbra is bízzanak Istenben, de tartsák szárazon a puska port, mert sajnos hamarosan ott is szükség lehet rá!
Horvathek
2015-08-17 07:07:44
Kedves Topi. Ne fejetsuk el....a magyarsag, a magyok a Joisten nepe. Soha nem hagy el bennunet a Joisten.....Hello ! Nekem nincs idom ilyen hosszan irni, mint On...mert a valosagban elek...az eletben.;
Topi
2015-08-17 00:05:10
HA NEM TÉRÜNK ÉSZRE, MEGDÖGLÜNK!....
AVAGY, HA ÉLNI AKARUNK HÚZZUNK EL MI SZIBÉRIÁBA?????
A népvándorlás nem csak Európába vezet
Ladislav Kashuk cseh újságíró kisebb értekezést írt az Európai Unió jelenleg legégetőbb problémájáról, a tömeges bevándorlásról, és egyben megfogalmazta mindazt, amit a politikai korrektség buborékában élő eurokraták máig nem mernek. A Czech Free Press hasábjain megjelenő publicisztikában Kashuk kifejtette, hogy eljöhet annak az ideje, amikor a “normális európaiak” arra kényszerülnek, hogy Oroszországban keressenek menedéket mindazon problémák elől, amit az uniós hatóságok ma ideológiai okokból nem hajlandók kezelni.
Kashuk szerint a tömeges bevándorlás nem csak Európa irányba zajlik, hanem ennek következményeként az európai fehér ember évtizedeken belül menekülni fog Európából, és arra kényszerülhet, hogy Szibéria lakatlan vidékein leljen új otthonra. A cseh újságíró szerint az iraki és szíriai keresztények esete mutatja, hogy mi történik, amikor egy számukra idegen kulturális közeg radikalizálódik, ősi hagyatékukat megsemmisítik az iszlám fundamentalisták, tömeggyilkosságok zajlanak és vagy elmenekülnek, vagy fanatikusok kezei által halnak meg.
Kashuk szerint a jelenleg zajló népvándorlás a nyugati elit grandiózus terve volt a multikulturális társadalom megteremtésére, amiről mostanra bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban működésképtelen. Ennek ellenére a folyamat már zajlik, és nemsokára Európában is a gyakorlatban láthatjuk, mi történik, amikor idegen kultúrák radikalizálódó közösségei szembefordulnak a befogadó társadalommal. Kashuk szerint ez a folyamat még most is megakadályozható, de ehhez az Európai Unió egészében egy rendszerváltás kell végbemenjen, mert jelenleg Washington európai “szövetségesei” biztosítják az idegen kultúrájú tömegek beengedését Európába, hogy mesterségesen egy az Egyesült Államokhoz hasonló, etnikailag és kulturálisan “összetett” társadalmat hozhassanak létre Európában.
“Ez alkalommal a megszállók nem az európai hadseregeket támadják; kis csoportokban, a hátsó kapukon jutnak be, Európa árulóinak engedélyével, hogy belülről rothasszák szét a társadalmat”
Kashuk szerint az Európai Uniónak függetlenítenie kell magát Washingtontól, le kell zárnia a határokat, és
a bevándorlók tömegeit az Egyesült Államokba kell küldeni, mert Washington háborúi pusztították el ezeknek az embereknek az otthonait.
A publicisztika végkövetkeztetése, hogy még ezekben az években van lehetőség megakadályozni a teljes katasztrófát. Azonban, ha nem sikerül most azonnal kezelni a népvándorlás szerű állapotokat, az európai fehér ember évtizedeken belül a mostanihoz hasonló, népvándorlás jelleggel indulhat meg Szibéria felé, hogy a többségi társadalom érdekeit védelmező orosz törvények oltalma alatt kezdhessen új életet. Kashuk szerint egy ilyen helyzetben a fehér ember fennmaradásának záloga az orosz hadsereg lesz, és az Európából menekültként érkező, különböző nemzetiségű közösségek letelepedésével új városok százai épülhetnek a mai Szibéria területén.
Kezdjük megérteni… De az ok egyfajta morális, hitbeli, kulturális vákuum, bár inkább szétrohadás vákuuma, amibe természetesen, mint a heves viharban pusztítóan benyomul az „egészségesebb, életrevalóbb(?)” kultúrák forgószele
Meg ehhez hozzájárult a Nyeus emberek elkényelmesedése is.