Anna
2015-09-17 16:37:03
Anna
2015-09-17 16:07:15
mindszentiocsi
2015-09-17 09:00:53
mindszentiocsi
2015-09-16 10:17:49
Kedves Szilvia! " Vona" nem fél attól,hogy elveszítheti az arcát, hiszen az amit most visel csupán álarc. Egy a sok közül. Mint például Ságvárinak akinek például harminckét neve volt (film is készült belőle). Óóó... majd megmutatja ő az igazi természetét, mikor letépi utolsó álarcát is,és előbújik teljes valójában az igazi énje,a kavarógép ostoba bölcsész, aki nem ért semmihez, a gyakorlati érzéke nullától a mínusz egyig terjed.Egyetlen egy dolgot viszont nagyon megtanult, de már azt az állítólagos" életben", mégpediglen azt hogy: miképpen lehet egy terméket értékesíteni.minden áron. Mondom minden áron, erkölcsi gátlások nélkül. Termékértékesítő(ügynök???) volt,és valami fingópárnás(elnézést) butikot is bérelt. Politikai rálátása morális alapon mínusz száz. Mindent tönkretesz amihez ér és azután továbbáll. Először a Jobbik-ban fogott szagot és megpuccsolta annak eredeti vezetését ,majd később a MIÉP-et szúrta hátba.Egy forintért áthajtaná a legyet Gyöngyösről Visontára -szóval hajtós gyerek.Soha nem bocsátom meg neki, hogy a MIÉP ellen áskálódott és szétverte azt! Hogy jön ő nívóban és kaliberben azokhoz az egykori MIÉP-képviselőkhöz akiket tulajdonképpen kitúrt a törvényhozásból,hogy csak néhányat említsek--Prof. Dr Csath Magdolna--Prof. Dr Gidai Erzsébet--Dr.Bogdán Emil--Prof. Dr. Lentner Csaba-- Rozgonyi Ernő(őt később a Jobbikból is kigolyózta),hogy Csurka Istvánról ne is beszéljek.Bevette a bandába Bánó András és Baló György(volt?) feleségét a sejpegő Swartz lányt: Krisztínát aki egyébként az SZDSZ kisebbségügyi(homosexual+roma-védő) miniszterjelöltje volt.Szétverte a Gárdát,és még mindég nem alakította meg a" Csendőrző Security "-t ,holott mindég a Csendőrség után sóvárgott.Jaaa,hogy a Csendőrző-Security-re nekik kellene összedobni a pénzt? Bezzeg a belelkesített vidéki magyar fiataloktól rengeteget lejmolt(lenyúlta őket),hogy azután mint vadhajtásokat nyesegesse a lelkes és lelkiismeretes fiatalokat.Pénzt vissza nem adott,ja.. kérem szépen"Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el! " Nem értem a tagságukat (ha van nekik egyáltalán)! Miért nem váltják le azt az embert aki a posztjára alkalmatlan.(énszerintem őt már a háttérhatalom lábon megvette,csak ő ezt még nem tudja),vagy ő közöttük a leg-Jobbik?Nem hiszem én azt!
barodza
2015-09-15 09:16:10
mindszentiocsi
2015-09-15 07:59:00
Terez
2015-09-15 07:33:50
mindszentiocsi
2015-09-15 06:55:15
Mit keresnek ezek itt? Ideiglenesen jönnek?Meddig maradnak?Úszunk az árral?Belerángatnak valamibe?Mindenki ide akar jönni?Hadszínteret készítenek elő?Isten Óvja Magyarországot!
mindszentiocsi
2015-09-15 06:34:45
Rég nem látott katonai aktivitás Magyarországon!A hidegháború, illetve az amerikaiak taszári jelenléte óta nem látott katonai mozgásokkal szembesülhetnek ezekben a hetekben-hónapokban Magyarországon az emberek. A migrációs helyzettel összefüggésben álló Határozott Fellépés 2015 fedőnevű honvédségi művelet mellett különböző gyakorlatokon több szövetséges és partnerország (mindenekelőtt az Egyesült Államok) katonái is jelen lesznek hazánkban, méghozzá jelentős létszámban.
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/reg-nem-latott-katonai-aktivitas-magyarorszagon-1304224
Zsuzsi
2015-09-13 21:46:20
Kerion
Az ilyen szoft-ezotrerikus magyarázatok téged megnyugtatnak talán, ha kiírod magadból, de a valóság egészen más. A történelem és a politika, a világ fejlődése ennél bonyolultabb, benne a magyarság helyzete. A pózolásod viszont egészen taszító, amivel láthatóan elhiszed, hogy értesz valamit a folyamatból, szemben másokkal. Talán az Áktv-ből még elkaphatsz egy fonalat ami kimozdít, de sok esélyt nem látok rá.
Topi
2015-09-13 11:52:05
A migránst felrúgó operatőr nőt elítélők figyelmébe!
1552 szeptembere Eger.
Az a csúnya Jobbikos Mekcsei István a másfél méter hosszú nyéllel ellátott csákánnyal verte be a szerény becsületes, igazságos éppen a falra felmászó szemita muzulmánt, úgy hogy a nyakán jött ki a csákány foka.
Pedig a rendes becsületes migráns csak törökmézet akart osztani a magyar gyerekeknek. És a csúnya Asszad elnök elől menekült aki csak 500 évvel később fog megszületni, de állítólag olyanokat fog mondani, hogy mindenkinek dolgozni kéne, meg ilyesmit. nahát!
A felettese Dobó István ezt szörnyű módon helyeselte és maga is erőszak bűncselekményeket hajtott végre a békés szemita muzulmán bevándorlókkal szemben. És volt 1930 bűntársa, illetve csak 1929, mert a szintén Bangladesből bevándorolt Sárközi elvtárs nem emelt kezet a fajtársaira. Szóval ezek ott 1929-en erőszakot alkalmaztak azzal a szegény 200 ezer szemitával szemben.
Ennek az a súlyos következménye lett, hogy még van Magyarország! Na az ójrópaji júnió meg is haragudott a bevándorlókkal szembeni kegyetlen bánásmód miatt a büdös magyar disznóevő Jobbikosokra.
Elsőnek ez a romlott gonosz lengyel nő, Izabella, az utolsó magyar király Szapolyai János özvegye lépett. Revizort küldtek a földig rombolt várba, megállapították, hogy több szalonna fogyott mint amennyit egy szemita meg szokott zabálni.
Dobó Istvánt elfogták, megkínozták, megláncolták és börtönbe vetették. Ütötték, verték, éheztették.
Egy év múlva a másik őjrópaji nagyhatalom a Habsburg Birodalom császára, nem a névleges uralkodó, a szellemi fogyatékos V. Ferdinánd. Hanem a tényleges uralkodó Oppenheimer Izsák, kikérte. Bécsbe szállították, megkínozták, láncra verték és börtönbe zárták. Ott ütötték verték, éheztették három évig, amíg testileg össze nem roppant. A haldoklót kiadták a családnak, mert ők olyan őjrópaji kúltúremberek.
Szóval akik ezért a tettéért az N1 TV (volt) riporterét elítélik, azok Jumurdzsáknak adnák Köztársasági Nagykeresztet, Dobó Istvánnak pedig börtönt. Így tettek 1552-ben is!
Topi
2015-09-13 10:45:54
Képzeljétek el mi történne ha a magyarok csinálnának ilyesmit!
A jelenlegi lakók a hely szelleme ellenére örülnek, hogy fedél van a fejük felett.
A buchenwaldi koncentrációs tábor egykori területén helyeztek el több migránst
http://www.rt.com/news/315168-buchenwald-refugees-housed-germany/ – írja cikkében a Russia Today. Az építményeket, melyekben több tízezer fogvatartott vesztette életét a második világháború idején, egyszerű konyhai felszereléssel és ágyakkal látták el, 21 migránst helyeztek el bennük.
Berlin egyik kerületének polgármestere, Christian Hanke a Daily Mailnek úgy nyilatkozott, hogy szükségmegoldásról van szó. A brit lap több bevándorlót is megkérdezett, jól érzik-e magukat azokban a barakkokban, ahol tervezett népirtás folyt évtizedekkel ezelőtt, de mindannyian úgy válaszoltak, hogy jó soruk van ott, másoknak még ennyi sem jut.
Már januárban is szóltak hírek arról, hogy az egykori náci haláltáborban szállásolnak el menekülteket Buchenwaldban. Bár a korabeli épületeket már régen lerombolták, a migránsok itteni elhelyezése miatt sokan felháborodtak.
Topi
2015-09-13 09:19:57
Allah csodát tett - Elvette az európaiak eszét
Ezt kellene az Unió vezetőinek is tudni.:Lehet meggondolnák mit is mondanak
Mi még nem látjuk a végét, Lehet, hogy a történelem beigazolódik
Nem lesz Európa, csak egység,de az nem keresztény lesz.
Már a Tv- ben is ki merik mondani. hogy jönnek a terroristák is.
Jöjjön száz menekültből egy terrorista, a többi sajnálatra méltó, ez elég a változáshoz. Mi lesz Európából.
Ezt Orbán tudja, a többi vezető nem???????
http://www.kephost.com/image/SZW3
Történetileg kissé bizonytalan, legendaszerű a história, de makacsul tartja magát, hogy az 1200-as években, több keresztes hadjárat kudarca után, gyermekekből verbuvált keresztes sereget küldtek a Szentföld felszabadítására a muzulmán hatalom alól. Mint a Biblia mondja, szilárd hittel hegyeket lehet megmozgatni, csak hinni kell, és csodát tesz a Megváltó, a tiszta lelkű gyermekek puszta megjelenésére térdre hullanak, keresztet vetnek, megtérnek a pogányok, a ruháikat terítik a Jeruzsálembe diadalmasan bevonuló ifjonti sereg lábai alá, pálmaleveleket lengetve üdvözlik őket, a Boldogságos Szűz boldogan tekint le a mennyek országából, a római pápa lesz az egész világ vallási vezetője! Sajnos kissé másképp valósultak meg a dolgok. A vallási rajongók őszinte megütközésére Genovánál nem akart megnyílni előttük a tenger, hogy száraz lábbal masírozhassanak át Palesztinába. Sokan már ott szétszéledtek, az útra kelt maradék pedig a keresztény pedig a hitre áttérni valamilyen rejtélyes okból nem akaró szaracénok fogságába esett, a fiúkat kasztrálták és rabszolgapiacon eladták, a lányokat háremekbe hurcolták. Ez lett egy siralmasan hülye ötlet tragikus vége.Persze,ha mindez így történt.
Eltelt hétszáz esztendő, amelynek során az iszlám megkísérelte meghódítani Európát, a török hadak Bécsig jutottak, az akkori szállítási, felvonulási lehetőségekkel ott érték el terjeszkedésük határát. Magyarország majdnem belepusztult az Európát és saját magát védő háborúzásba. Az iszlám világ később meggyengülve feladta világhódító terveit, de nemrég leporolta őket. És zseniális ötlete támadt: ismételjük meg a gyermekhadjáratot, hátha Allah megteszi azt a csodát, amelyet Jézus megtagadott a híveitől! Hiszen kellően nagy tömegben a fegyvertelen ember a leghatásosabb fegyver! Ne ágyúval, karddal vonuljunk fel, hanem megtört tekintetű asszonyok karján bájosan mosolygó kisdedekkel! A keresztények a szeretet és az irgalom jegyében éppúgy nem tudnak ellenállni az ilyenek látványának, mint a fehér ember új vallásának hívei, a liberálisok.
Csak vonulunk és vonulunk, jól megszervezve, okos-telefonra letöltött térképekkel, kapcsolatokkal, kiokosításokkal, csak megyünk, békésen, mint életveszély elől menekülő családok – ahogy Mária, a gyermek Jézus és Szent József menekült csacsiháton a csecsemőgyilkos Heródes elől Egyiptomba.
Ki űzhetne vissza minket? Ki ne adna állampolgárságot, szociális lakást, teljes ellátást, havi apanázst az ilyeneknek? Felkerekedünk százezer- és milliószám, visszük magunkkal a hitünket, a vallásunkat, ki tagadhatja meg tőlünk, hogy mecseteket építsünk, és az egész befogadó ország a müezzin hangjára ébredjen? Senki! És majd ha elég sokan leszünk, bevezetjük a sariát, kardélre hányjuk, aki nem kuporodik le imádkozni naponta ötször! Minket sért, ha fejkendő nélküli nőt látunk az utcán, tessék, viseljék az őshonosok is! Európa iszlám lesz!
És lőn: Allah csodát tett! Elvette az európaiak eszét. A liberálisok azt szajkózzák, hogy nincsenek nemzetek, csak emberek vannak. A keresztények azt, hogy a feladatunk nem lehet más, mint a feltétel nélküli segítés.
A muzulmánok meg röhögnek a markukba. Ők jól ismernek egy mondást: akit Allah el akar veszejteni, annak előbb elveszi az eszét...
Amiről hallgatnak
http://mno.hu/magyar_nemzet_kulfold/kenyes-tema-az-ia-vegyi-hadviselese-1304034
Topi
2015-09-13 00:51:52
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL II. évf. 306. szám
2015. szeptember 12.
Ha valakinek ez eddig gondot okozott volna, a minap meggyőződhetett: annak ellenére, hogy Orbán Viktort nem szimpatizálja minden európai vezető, ő bekerült a legbefolyásosabb döntéshozói körökbe. A magyar miniszterelnök még az év elején előre meglátta és meg is mondta, az EU menekültügyben tévesen politizál. Tud érvelni, s Magyarország érdekeit a kvóta-ügyben eddig meg is védte. A görögországi menekültügyi beavatkozásra vonatkozó javaslata, tekintettel arra, hogy a nyilvántartásba vétel (biometrikus mutatók levétele stb.) minden tagállam közvetlen érdeke, rivalizál a minapi Junker-féle kvóta leosztási elképzeléssel. Egyszerűen, mert Orbán az unió egésze számára elsődlegesen fontos kérdést jó ideig mentesítené a kvótával kapcsolatos eddig teljességgel meddő vitáktól.
Új eleme a migránsvitának, hogy a magyar tisztségviselők névvel vagy a nélkül utalnak Angéla Merkelre, s őt teszik felelőssé a hirtelen súlyosbodó, esetenként kaotikus helyzetért. Nevezetesen a migránsok beözönlésének felgyorsulásáért és az egyre ellenségesebb magatartásért, amellyel a nem kívánt jövevények az esetek immár többségében megakadályozzák a nyilvántartásba való szakszerű felvételüket.
Fel kell tennünk a kérdést: jó lesz ez nekünk, magyaroknak? Ezt bizony nem tudhatjuk. A nagyok haragja nem mindig elvszerű, nem is követi mindig a leírt törvényeket, vagy éppen a két- vagy többoldalú nemzetközi egyezményeket.
Másrészt látnunk kell, hogy a magyar kormány intézkedései, valamint a magyar parlament által hozott törvények – a migránshelyzet új fordulatait tekintve – nemcsak szükségesek, de az unió szempontjából is időszerűk voltak. Kitűnik ez a bajorországi hivatalos reakciókból is, hiszen a migránsok néhány nap alatt beözönlött s már ott is elégedetlenkedő tömege, mennyiségével is azt jelezte, hogy nagy a baj. Immár Németországban is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a német szociáldemokraták elnöke 800 ezer bevándorlót is elfogadhatónak tart, nem lehet kétséges: lesz mit tenni a német politikusoknak házon belül is.
Ami a magyar miniszterelnököt illeti, függetlenül az őt ért súlyos támadásoktól, két az EU számára fontos kezdeményezést nem lehet tőle elvitatni. Napvilágra hozta a nyugati nagy államok befogadási hajlandóságának motívumait. Nem annyira az emberi jogok ügye irányítja zegzugos politikájukat, hanem a friss munkaerő iránti érdeklődés. Az sem mindegy, hogy a belpolitikai színtereken a jobb, vagy a baloldal seperheti be a sikeres „emberhalászat” politikai eredményét.
Másodszor, az EU-n belüli politika egy még mélyebb rétegében ott van a kétsebességes Európa eszméje. Ahogy Németország már húsz éve belenyugszik a keleti „visszatért részek” lemaradó fejlődésébe, a volt szocialista államokat is elsősorban az Oroszország felé létesült ütközőzónának tekinteni. Az, hogy a migránsügyben senki sem tudja, hol az özönlés vége, úgy látszik, egyelőre nem zavarja a nyugati nagyokat. Erre mondja a magyar miniszterelnök, hogy „ha mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül”.
A V4-ek kezében nincs más, csak az európai jog eddigi vívmányai, és a saját szakértelmük, nem utolsó sorban eltökéltségük a nemzeti érdek védelmére. Látszik ez a Visegrádi Együttműködés országainak a kvóták iránti viszonyulásából is.
Van tehát esélyük, így Magyarországnak is. Reméljük, hogy az EU-n belüli együttműködésnek a 28 tagország jól felfogott nemzeti érdekeiből kifolyólag nincs alternatívája. Erre utal, hogy Németországban módosították az alaptörvényt (alkotmányt). Ezzel lehetővé vált a hadsereg migránsügyben történő bevetése is. Csakúgy, mint Magyarországon. Mégiscsak egy csónakban evezünk?
Orbán Viktor: ha „mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül”
Ezért épít Magyarország kerítést a menekültek ellen címmel közölt szombaton interjút Orbán Viktor miniszterelnökkel a Bild című német lap. A magyar kormányfő természetesnek nevezte az együttérzést a migránsokkal, de azt is mondta, hogy az együttérzés nem elég. "Cselekednünk kell" - jelentette ki
Arra a kérdésre, mit érzett a tengerparton fekvő halott kisfiúról készült felvételeket látva, a miniszterelnök elmondta: megrázó élmény volt, minden emberélet elvesztése tragédia. Ugyanakkor a szülőkre is gondolt, akik egy Szírián kívüli, biztonságos menekülttáborból indultak el, és kockáztatták saját maguk és gyermekeik életét. Hozzátette: az út veszélyeit "nem tudjuk magunkra vállalni", ezért "jobb lenne, ha nem jönnének ide".
Magyarországon "felkelést" eredményezett a német döntés, hogy a migránsokat beengedik Németországba - válaszolta arra a kérdésre, hogy a menekültválság mennyiben tekinthető német problémának. Korábban a magyar hatóságok kézben tartották a helyzetet, amikor viszont Berlin bejelentette, hogy az uniós szabályokat átmenetileg hatályon helyezik, kitört a káosz - jelentette ki. "Ez történik akkor, ha nem tartják be a szabályokat" - tette hozzá.
Az 1989-es határnyitásról szólva rámutatott, hogy az NDK-s menekültek nem illegálisan tartózkodtak Magyarországon, "nem fütyültek a magyar törvényekre", a magyarok pedig önszántukból nyitották meg előttük a határt. Most viszont "idegenek törik át a határainkat" - mondta a kormányfő, kiemelve: "a kommunizmus kerítése ellenünk irányult", viszont "az a kerítés, amelyet most építünk, értünk van".
"Csak azt mondhatom: itt állok és nem tehetek másként" - válaszolta arra a kérdésre, milyen érzés Európa legfőbb gazfickójának szerepében lenni. A magyarok garantálják, hogy az "európaiak szabadon mozoghatnak és a határaik védettek" - szögezte le.
Orbán Viktor kifejtette: a migránsokat az embercsempészek és az uniós politikusok is becsapják, mind azt ígérik, jobb életük lesz és maradhatnak akkor is, amikor a hazájukban béke lesz, de megtapasztalják, hogy a "méz, amely Németországban folyik, kicsit kevésbé édes, mint remélték", és az életszínvonalat a teljesítmény határozza meg, nem az igények.
Arra a kérdésre, látta-e személyesen a Keleti pályaudvaron kialakult nyomort, azt mondta: járt ott, de nem ment be.
"Valószínűleg nem én vagyok a migránsok kedvence, de a politikámat sem egy fotó időhorizontján mérem" - reagált arra a kérdésre, hogy lehetne-e olyan szelfit készíteni, amelyet Angela Merkel német kancellár készített menekültekkel. Orbán Viktor befogadna otthonába egy menekült családot, "ha az a migránsoknál nem bátorításként hatna, hogy jöjjenek hozzánk, Európába".
Arra a felvetésre, hova menjen a sok menekült, miután jövő kedden lezárulnak Magyarország határai, a miniszterelnök kijelentette: vissza, "oda ahonnan jöttek", ugyanis nem háborús övezetből érkező emberekről van szó, nem veszély elől menekülnek és nem azért jönnek Európába, mert biztonságot keresnek, hanem mert jobb, talán német, talán svéd életet akarnak.
De "a jobb élethez nem fűződik alapvető jog, csak a biztonsághoz és az emberi méltósághoz" - húzta alá Orbán Viktor. Az európai vezetők "pillanatnyilag álomvilágban élnek", és "fogalmuk sincs" a veszélyekről, hiszen az "utánpótlás végtelen", és ha "mindenkit beengedünk, Európa megsemmisül".
E helyett van egy terv, amelyet a kormányfő a következő uniós csúcson mutat be. Ennek része a Szíria körüli országok jelentős pénzügyi támogatása. Különösen Törökország teljesítménye rendkívüli a menekültkérdésben - mondta a miniszterelnök, megjegyezve: hetente kellene misét mondani Recep Tayyip Erdogan török államfőnek. "Nem hagyhatjuk cserben az olyan államokat, mint Törökország, és nem lehetünk fukarok".
Hozzátette: az uniós befizetéseket egy százalékkal növelni, a közös költségvetés egyéb célokat szolgáló kiadásait egy százalékkal csökkenteni kellene, az így keletkező forrásokat pedig a Szíriával szomszédos államok támogatására lehetne fordítani. Amennyiben még több pénzre van szükség, "megemeljük a segélyt, egészen addig, amíg elapad a menekültáradat" - fejtette ki Orbán Viktor.
Az Európában lévő menekültekről úgy vélekedett: "közülük senki nem akar visszamenni; attól tartok, mind itt maradnak".
Orbán Viktor szerint a menekültkvótáknak akkor van értelmük, ha zárva vannak a határok, különben nem tudni, hány embert kell elosztani. Az pedig "illúzió", hogy a kvóták alapján például Észtországban vagy Portugáliában elhelyezett emberek a helyükön maradnak, ha Németországba akarnak menni.
Még senkit nem büntettek meg az uniós jog betartásáért - reagált arra, kitart-e a kvóták elutasítása mellett, ha az EU szankciókkal fenyeget. Brüsszelnek inkább Görögországra kellene nagyobb nyomást gyakorolnia, mert évek óta nem védi uniós külső határát - tette hozzá, hangsúlyozva: "nem is lenne az egész menekültválság, ha Görögország eleget tenne kötelezettségeinek".
Az iszlamizáció veszélyéről szólva kiemelte, hogy tiszteli az iszlámot, de a bevándorlás révén a belátható jövőben többségben lesznek a muzulmánok Európában, és ha Európa "megengedi a kultúrák versengését, akkor a keresztények fognak veszíteni".
Úgy vélte: ezek a tények, "az egyetlen kiút" pedig az Európát keresztény kultúraként megőrizni vágyók számára az, hogy nem engednek be mindig egyre több muzulmánt.
A menekültválságot kiváltó szíriai polgárháború lezárásának esélyeiről szólva kiemelte, hogy a konfliktus megoldásához egy szövetségre van szükség, amelynek összeállításához az Egyesült Államoknak és Oroszországnak dűlőre kell jutniuk egymással.
Ki a felelős a menekültekért? Igen, Amerika rólad beszélek
Az európai migrációs válságnak nemcsak a tüneteit kell kezelni, hanem komolyan és fenntartható módon fel kell lépni a szabad társadalmak megteremtése érdekében, amelyben az emberek meg akarnak maradni, és ahol piacgazdaság, tulajdonjog, jogállamiság, sajtószabadság, független bíróság és felelős demokratikus folyamatok vannak - írta Steve Hilton a The New York Times című amerikai napilap online kiadásában megjelent vendégkommentárjában
David Cameron brit miniszterelnök magyar származású volt tanácsadója, a Crowdpac politikai adattechnológiai cégalapító vezérigazgatója szerint Washingtonnak szerinte most van lehetősége arra, hogy kijelentse: “Erkölcsi felelősségünk segíteni. Ezért az Egyesült Államok ugyanannyi menekültet fogad be, mint Európa: nem csupán ezreket, hanem százezreket.
Hilton rámutatott, hogy “finoman szólva igazságtalan Magyarországot elítélni a migránsokkal szembeni érzéketlen – sőt, rasszistának titulált – bánásmódért, amikor az elítélőnek messze nagyobb a felelőssége a válságért.” “Igen, Amerika, rólad beszélek” – tette hozzá a Ki a felelős a menekültekért? c. írásában.
Hangsúlyozta: lehetetlen figyelmen kívül hagyni azt, hogy milyen hatással van az amerikai külpolitika Európára. Elutasította azt az amerikai szakértői véleményt, amely szerint a helyzetért “nagyobbrészt Európa felelős”, és kitért rá, hogy Irak megszállása – amelyért jórészt Amerika tehető felelőssé – az instabilitás és a vetélkedés korszakát indította el a térségben, ahol államokat dönt össze és vallási konfliktusokat szít.
Emlékeztetett rá, hogy Szíriában, ahol az európai vezetőkkel szemben az Egyesült Államok nem akart beavatkozni az Aszad-rezsim ellen, ennek következtében elhúzódó polgárháború és egy olyan törvények nélküli terület alakult ki, amelyet kihasználnak az Iszlám Állam terrorszervezet “beteg fanatikusai”, ami elüldözött emberek millióinak özönét eredményezte.
Le Figaro: Angela Merkel: „bátorítása” óta egyre többen érkeznek Magyarországra
A francia, konzervatív Le Figaro A leterhelt Magyarország a válsághelyzet kihirdetését tervezi címmel közölt tudósítást, amelyben idézett egy magyar rendőrt, aki szerint “mindenütt káosz van”. A hónap eleje óta 22 ezren lépték át a magyar határt azzal a céllal, hogy Nyugat-Európába menjenek tovább, s Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere szerint nem látni a tömeg végét, mert Angela Merkel “bátorítása” óta minden nap egyre többen érkeznek. A tudósító, Stéphane Kovacs megjegyezte, hogy a kerítés építése is felgyorsult a határon, miután “a hét elején a védelmi miniszternek le kellett mondania, amiért a munkák nem haladtak olyan gyorsan, ahogy az Orbán Viktornak megfelelt volna, azóta fogvatartottakat is kivezényeltek dolgozni rendőri felügyelet alatt”. Eközben Ausztria is kezd túlterhelt lenni.
Topi
2015-09-13 00:40:54
Horst Seehofer bírálta Angela Merkelt és meghívta Orbán Viktort
Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke élesen bírálta Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt a Der Spiegel című német hírmagazinban megjelent nyilatkozatában. A politikus egyben közölte, hogy meghívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a bajor tartományi törvényhozás (Landtag) CSU-frakciójának következő tanácskozására
Horst Seehofer a hetilap szombati, digitális formátumban már péntek este megjelent számában hangsúlyozta, hogy a Magyarországról indult menedékkérők beengedése Németországba az uniós szabályok hatályon kívül helyezésével “hiba volt, amely még sokáig foglalkoztat majd bennünket”.
“Hamarosan olyan szükséghelyzetbe kerülünk, amelyet már nem lehet uralni” – mondta a bajor miniszterelnök. “Nem látom, hogy miként lehetne a dugót visszanyomni a palackba” – tette hozzá a hírmagazinnak a menekültválságról szóló összeállításban, amelyben több politikus megszólaltattak.
Horst Seehofer elmondta: azért hívta meg Orbán Viktort, hogy együtt keressenek megoldást.
A CSU-frakció következő tanácskozását szeptember 22-től 24-éig tartják a párthoz közel álló Hanss Seidel Alapítvány Bad Staffelsteinban működő oktatási központjában, a Banz-i kolostorban (Kloster Banz).
mindszentiocsi
2015-09-12 23:57:40
Talán ez a cseles csávó mondta, aki meg akarta venni a Parlamentünket? (Ha meg nem is vette, de a miniszterelnökségig vitte) Idézet 2.rész:""Az ISZLÁM az emberiség nagy reménysége a globalizáció és a liberalizáció sötétségében.""
https://www.youtube.com/watch?v=cw0tGVxUIbg Hát nem mindegy melyik mondta,hisz mindketten ugyanazt a hatalmat szolgálják.
mindszentiocsi
2015-09-12 23:40:29
Ki mondhatta? ""Személyes életemre nagy hatással bír az ISZLÁM és a MUZULMÁNOK akikkel barátként, munkatársként találkoztam életem során""-jelentette ki hősünk nem is oly rég Törökországban. De hát ezek csak SZAVAK.
https://www.youtube.com/watch?v=sr-WW5abcwQ
Zoltán
2015-09-12 22:48:38
Ja, és mégvalami; azoknak, akik 1 perc alatt kirúgtak egy hazáját szolgáló
becsültes asszonyt; akit nő és családanya létére kiküldtek háborús övezetbe
egy bazinagy kamerával a vállán; és amikor jöttek a nagy ajvékolások, úgy
kibaszták egy pillanat alatt, mint macskát szarni.
Akkor vegyétek a vállatokra a nagy szar kamerátokat N1TV-sek, és álljátok a
sarat, nőként, vagy férfiként??? amikor megrohamoznak a migránsok.....
Majd akkor titeket nem kell kirúgni, mert benyaljátok magatok a sorba;
szopóka-nyalóka-essneki; meg a gyorsankirúgó, gyorsanítélő, gyorsanmegfelelő
ügyosztály stréber munkatársai megmutatjátok, hogy azért az eukonformancia
mégiscsak mindennél előbbrevaló.....
Nem tudósítotok arról, hogy más országokban már réges rég agyonlőtték azt,
aki a határt átlépte... Mert természetes módon védik országukat.
A világ legtermészetesebb dolga, hogy az országhatárokat a bennelakók
vigyázzák, és visszafordítják; vagy ha nem megy, likvidálják a határsértőket.
Én annak az asszonynak a helyébe, jól hozzábasztam volna a kamerámat annak a
szappanoperász betolakodó fejéhez, hogy 2 lábon iszkolt volna el a hülyegyereke.....
Ja, mert egyébként az sem egy olyan kicsi gyerek volt, aki ne tudott volna a
saját lábain sokkal gyorsabban futni, mint az öregapja, aki pajzsnak használta...
Nézd meg a felvételt; egy nagy fiú; ha nem a jelenetre megírt statiszta szerepet
játszaná, kilóméterekkel megelőzné az őt ölében hordozó vén tulkot.
Utána fölveszi, és viszi. A rendőrök nem üldözik tovább. Sem a kamerák.
A forgatókönyv tehát:
1. A Jó rendőrök előtte akadályozzák, de nem bántják;
2. A gonosz operatőr elgáncsolja, hogy a fürge rendőrök utolérjék gyorsan;
3. A gonosz operatőr annyira elgáncsolta, hogy a maszkos rendőrök nem bírták elkapni.
A földön fekvő behatolónak nem ér a neve, káposzta a feje. Azt nem szabad elkapni.
Ezért főszereplő gyorsan fölveszi a mellékszereplőt, és a jelenetnek vége.
A maszkos rendőr már nem próbálja megállítani, mert..... a forgatókönyvben csak eddig vót a szerep.
Most már, ilyen mértékű gáncsoilás után szaladjatok, és elnézést az
alkalmatlankodásért; Kedves határsértők.
Ja, egyébként a kommunizmusban (sz. únió) mi volt a határon? Vasfüggönyöny?
Ha elesett a menekült a gyerekkel, akkor a határőr fölsegítette?
Kamerák láttára, amit Ipper Pál bemutattott este félnyolckor a hiradóban?
Vagy inkább szitává lőtték azt, aki megpróbált ennél kisebb drótokon
átmászni?.....
Hogyhogy nem ezt csinálják most is, hanem az ellenkezőjét?
Talán az Únió legfőbb ellensége nem odakinn van, hanem idebenn?.......
https://kuruc.info/r/2/148162/
Topi
2015-09-12 21:57:58
Kedves Zoltán!
Ez a manipuláció és az összes országunkat a beözönléssel kapcsolatosan lejáratni akaró ballib média sz@r keverés, a szándékuk akaratuk ellenére csak a hasznukra válik. Mert sajnos a kocsiban megfulladt 70 migráns, de a keletinél vagy a táboroknál felvett hasonló világmédia cirkuszok, legalább meggondolásra, vagy távolmaradásra késztetik a beözönlő sáska had egy részét.
A 140-nel robogó vonat megmutatta, milyen a zéró tolerancia bevándorlóügyben -
https://kuruc.info/r/34/148005/
Anna
2015-09-12 20:26:40