Mivel itt a csevegőben is egyeseknél túlságosan mély nyomot hagyott a kommunista oktatási rendszer, és annak a szándékosan kitalált hazugságai, ezért egyeseknek nem ártana a történelem valós dolgairól is tudomást szerezni!
Tizenhét év.
Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító
tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet
nemzetet felemelő építkezéssel, mint máskor: az 1832-es
reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized.
Épp ennyi, tizenhét évünk adódott - hatalmas csapások sora után - végre
újból egy független Magyarország felépítésére.
Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk,
merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink
acsarkodtak ránk. De sikerült.
Hazánk lakossága e másfél évtizednél alig több idő alatt 1.639.479 fővel
növekedett.
Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára:
13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett.
Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük
megkétszereződött az orvosok száma.
2628 km . elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671
km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk - magyar találmány alapján.
Dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk!
Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel.
Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a
gazdák összes tartozását.
Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert,
biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat.
Ingyenes gyógyszert kapnak az egyre növekvő számú cukorbetegek.
Budapest(gyógy)fürdővárossá vált.
Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári
Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál. Filléres
vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást.
A köz szolgáinak (közüzemek dolgozó, köztisztviselők, közalkalmazottak)
vasúti, üdülési,biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel
honoráltuk áldozatos munkáját.
Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult.
Politikai téren önállóságra törekedtünk.
Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a
horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel
megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett
numerus clausust.
No persze nem az 1990-2007 közötti tizenhét évről szólnak ezek az adatok,
hanem egy másik időszakról. Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút
elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont
elszenvedő Magyarországot - vagyis a 1920 és 1937 közötti -, a még
újvilágháborútól mentes korszakról szól az írás.
Adataim pontosak. A boldog Kádár-korszak alatt kiadott
enciklopédiafélékből szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent
Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó).
A milliószámra előforduló munkás-mozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz
Horthy fasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így
bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját
jegyzetanyagomat is.
Lássunk ezekből is egyet! Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született
Bleszkányi Irén - a Csobánc utcai elemi iskola tanítónője -275 pengő
nyugdíjra volt jogosult.
Egy pengő ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, bár az írásom
megjelenésig ez még változhat orbánilag.
Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas
szakmával) mintegy a negyedét-ötödét kapja ennek a
nyugdíjnak. Jó-jó - mondhatja az iskolázott olvasó - de az elnyomó
értelmiség (tanítónő) kivételezett helyzetben volt, a szegény
munkások pedig folyamatosan nyomorogtak.
No, jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall
József volt az osztályfőnökünk) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam
évekig, s tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól,
hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher/r/), és
glaszékesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba, s az általa
gyártott diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést.
Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár
csónakházában, sportolt a kötelezően (úgy bizony!)
előírt s felépített gyári sportpályán - tehette, mert a feleségének nem
kellett dolgoznia. Gyermekei pedig - óh, borzalom! - a hazáról tanultak az
iskolában. A hazáról.
Természetesen - mai szóval - "vesztesei" is voltak e kornak..
Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínség-akciók, a tehetségmentő
szolgálatok.....
Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebből a
tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválság - épp a közepén!
Hogyne lettek volna "vesztesek"! Hisz az egész Magyarország vesztes volt!
És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy-fasizmussal?
Mindenekelőtt szögezzük le: a fasizmus és nácizmus két különböző dolog,
elemi tudatlanság és gonosz indulat összekeverni a kettőt. Horthy alatt nálunk se fasizmus,
se nemzeti szocializmus nem volt !
Szálasi más eset: az valóban náci típusú rendszer volt. Később, és idegen hatalom
katonai megszállása alatt. (Csupán zárójelben,
dőlt betűkkel fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született
meg: a nemzeti szocializmus ikertestvére, a nemzetellenes
szocializmus.)
Nem volt hivatalos ideológia a történelmi jog- és szokásrendszer durva
leváltására, majd erőszakolt helyettesítésére. Nem uralta egy,
egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék:
1500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban !
És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot.
Csupán az értékeket tisztelő, azokat megőrző s továbbadó konzervatív világ volt.
Beszélő a neve: értékkonzervatív.
Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak
azért sem, mert a XX. század elejéről van szó. A mai fogalmak visszavetítése egy
más korra elemi tudatlanság, vagy gonosz indulat - valószínűleg mind a kettő!
Mai politikailag korrekt mércénk szerint valóban antidemokratikus a szélsőséges
pártok korlátozása.
Akkor nemzetet mentett.
Valóban volt cenzus (1920-tól 50 %), viszont nem döntötte el végzetesen az
ország és a nemzet sorsát néhány tányér levessel vagy lejárt szavatosságú tésztacsomaggal,
esetleg a nyugdíjasoknak adott 500 Ft-os utalvánnyal vásárolt szavazat.
Tekintélyuralmi rendszer? A Kormányzó csupán egyszer
küldhette vissza megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat -
emlékezzünk Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel!
A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős
akaratú magyar vezető!
Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.
(És még valami *a Horthy család birtoka ugyanakkora volt, mikor
lemondatták, mint mikor kormányzóvá választották )*
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QsruFvtwh9g
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=oqHkb2yNfgI
Zsidó történész: Amerika miatt következett be a "magyar zsidó holokauszt" - tőlük mikor fognak kártérítést követelni?
"Felelőtlen és cinikus Amerika, ha lázadásra hergel másoknak kiszolgáltatott országokat? Miért felelősök az angolszászok a magyar holokausztért?" - e kérdések nem máshol olvashatók, mint az Index könyvismertetőjében. Azt írják, keserűen realista kép rajzolódik ki Magyarország kiszolgáltatottságáról a Nagyhatalmi érdekek hálójában című kiadványban, melynek szerzője Borhi László zsidó történész
"Nem csak Magyarország 1944. március 19-i német megszállásának okait, a magyar politika és a külső erők felelősségét kell újragondolni, ha igaza van egy Amerikában kutató magyar történésznek, de a nemzeti szuverenitásunkat is, általában. Ideje elhagyni a hintapolitikát, az utolsó csatlóst és a hasonló leegyszerűsítő kitételeket, a jó és rossz közötti választás helyett időnként csak rossz, rosszabb és legeslegrosszabb lehetőségek vannak. És időnként túl sok az ismeretlen ahhoz, hogy tudni lehessen, melyik melyik" - fedezi fel a valóságot az indexes újságíró. Nézzük, milyen további következtetéseket összegez a továbbiakban.
Relatív szuverenitás
Borhi László könyve, a néhány hete megjelent Nagyhatalmi érdekek hálójában nem akar felmenteni vagy erkölcsi ítéletet mondani a korabeli magyar politikáról, de a szokásos köldöknézésből kizoomolva tud újat mondani Magyarország helyéről a világban. A Bloomingtonban tanító történész nagyrészt kinti diplomáciai források alapján írta meg Amerika 1942 és 1990 közötti Magyarország-politikáját, és nem hagy kétséget afelől, hogy Magyarország sorsa az esetek többségében jórészt külföldön dőlt el. Ebben a történetben egy ekkora országnak, mint a miénk, ritkán van esélye alapvetően magának alakítania a sorsát. Inkább csak az lehet a kérdés, hogy a szűk lehetőségek között sikerült-e legalább akkora mozgásteret kiharcolni, mint a kelet- és közép-európai versenytársaknak. Borhi erre a jellegzetes kisállami helyzetre a relatív szuverenitás fogalmát használja, de például a második világháború alatt nagyon arrafelé mentek a dolgok, hogy ennyi se maradjon – és Borhi szerint ebben az angolszász hatalmaknak is megvan a felelőssége. A kérdés nyilvánvalóan érzékeny, a nemzeti szuverenitás Alaptörvénybe beleírt 1944. március 19-i elvesztése, a holokausztban játszott magyar állami felelősségről szóló viták miatt elkerülhetetlenül van politikai relevanciája is annak, amit egy történész ma ezekről az évekről leír.
Nem számíthattunk angolszász segítségre, Horthyék mégis mániákusan hittek benne
Borhi úgy gondolja, hogy a második világháborúból való magyar kiugrásra nemcsak 1944 októberében, hanem igazából soha nem volt valós lehetőség. Mint általában, itt is a "nézzetek a térképre" egyszerű, de megkerülhetetlen érve működött: a Harmadik Birodalom közvetlen szomszédságában, stratégiailag fontos területen, a szövetségesek belső leosztásában a szovjet szférába sorolva Magyarország egyszerűen nem számíthatott angolszász segítségre. Horthy környezete és a magyar politikai elit meghatározó része mégis komolyan számolt ezzel az opcióval, a tényleges esélyeken túl is. 1942 őszétől Magyarország folyamatosan kereste az utat a szövetségesek felé, és rendszeresen jelezte, hogy örömmel látna egy angolszász megszállást, melynek esetére felajánlották Magyarország megadását. Nem voltunk ezzel egyedül: az erőviszonyok fokozatos megváltozásával Németország "többi csatlósa" is igyekezett bebiztosítani magát a tengelyhatalmak vereségére: a finnek, románok, bolgárok ugyanígy jelezték kiugrási szándékukat. A gyakran hallott terminus szerint "hintapolitikát" folytató magyar külpolitika fő dilemmája abban állt, hogy egyrészt nem szabad túl sokat késlekedni, mert akkor végképp elveszítjük az angolszászok szimpátiáját, és a vereség után újra katasztrofális béke várna ránk; másrészt meg nem szabad elhamarkodni sem a dolgokat, mert ha nincs a kiugrás pillanatában angolszász bevonulás, akkor jönnek a német megszállók. Egy második Trianonnál és a németeknél pedig a magyar elit csak egy dologtól félt jobban: a szovjet megszállástól. A németektől való eltávolodás eleve nagyon kockázatos politikát jelentett. A Bethlen emberének tartott, kifejezetten az angol orientációja miatt kinevezett Kállayban Berlin a kezdetektől nem bízott, miközben nálunk már a németellenes sajtóban is jelentek meg utalások a közelgő szembefordulásra. A Magyar Nemzet arról írt, érdemes feléleszteni az angoltudást, és nagy példányszámban kelt el a "Brush up your English" című könyvecske.
Nem gondolták, hogy a jóságos angolok eladtak a szovjetnek
Hogy az angolszászok jóindulatára épülő külpolitika elhibázott volt, nem nagyon lehet kérdés: a német megszálláshoz, a magyarországi zsidóság deportálásához (a index szerint "megsemmisítéséhez" - ahhoz képest elég sokan vannak), az ország harctérré változtatásához vezetett, hogy aztán a szovjet megszállók fél évszázadra rendezkedjenek be az újra visszakapott trianoni határok között. Egyetlen cél sem teljesült – érthető hát, hogy a történészek általában azt firtatták, hol hibázhatott ekkorát a magyar politika. A magyarországi történetírás többnyire úgy tartja számon, hogy a németektől való teljes elszakadás a bizonytalankodás, kétszínűség, a kancsal külpolitika miatt nem sikerült. Ehhez képest a Borhi által vizsgált amerikai és brit dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a béketapogatózások kudarca egyértelműen a szövetségeseken múlott. Nem az bizonyult végzetesnek, hogy "túl gyávák voltunk a németektől való eltávolodásban", hanem az ellenkezője: angolszász bátorításra túl messzire mentünk el, miközben Kállay kormánya nem vette figyelembe az ország reális helyzetét, azt, hogy nem kaphatunk külső segítséget a németekkel szemben. Ha a magyar politikusok ismerték volna az angolszászok valódi szándékait a térségünkkel kapcsolatban, Borhi szerint nem ugrottak volna fejest egy olyan reménytelen akcióba, ami aztán 1944 márciusában a német megszálláshoz és "a rákövetkező katasztrófához" vezetett. "Kállay minden jó szándéka ellenére sem tudta következetesen végiggondolni Magyarország helyzetét" – írja Borhi, de a közepes képességű miniszterelnök illúzióiban mások is osztoztak. A magyar elit abba a hitbe ringatta magát, hogy az angolok úgysem engednék át a Duna-medencét a szovjeteknek, mert az országnak biztonságpolitikai jelentősége van. Tévedtek, nem volt, és tévedésük végzetesnek bizonyult. Kállayék végig a Churchill által képviselt adriai partraszállásban bíztak. Nem tudták, hogy ez csak a balkáni partizánok megsegítésére irányult volna, arról soha nem volt szó, hogy angol katonák érkezzenek a Kárpát-medencébe. Londonnak, még Washingtonnál is inkább, egyébként is a kelet-európai térség stabilitása volt a fontos. Nekik elfogadható volt a háború utáni szovjet befolyás is a térségben: amikor 1944 októberében Moszkvában (nem pedig Jaltán, mint gyakran hiszik) létrejött a híres százalékos egyezmény Európa felosztásáról, Sztálin megkapta Churchilltől azt, amit Hitlertől 1940-ben még nem: a Balkán és Kelet-Közép-Európa feletti ellenőrzést. Magyarországnak az lett a sorsa, hogy a szovjet szférába kerüljön. Pedig a magyar külügy annyira rettegett a szovjet megszállástól, hogy a remélt angolszász megszállásért még úgy is megkockáztatták az elkerülni akart német megszállást, hogy az amerikaiak gyakorlatilag nem ígértek semmit a kiugrásért cserébe. A magyar külpolitika legalább a trianoninál valamivel kedvezőbb békét remélt, de erre nem volt valós esély. Területre vonatkozó ígéretet hivatalosan soha nem kaptunk, és Borhi szerint nem is ezen múltak a dolgok. Erdély nem azért került a II. világháború után újra Romániához, mert a román kiugrás a magyarral ellentétben sikerült; Moszkva azért favorizálta ebben a kérdésben a románokat, mert Erdélyt ellenszolgáltatásnak szánták Besszarábia (nagyjából a mai Moldávia) elvételéért. Egy ideig az angolszászok kifejezetten hárították a magyar megkereséseket, mert inkább az oroszokkal akartak jóban lenni: attól féltek, hogy a szovjetek már egy angolszászokkal kötött különalku lehetőségének a felvetése miatt is kiléphetnek a háborús koalícióból. Igazi tragédia azonban abból lett, hogy a német csatlósokkal szembeni amerikai politika idővel megváltozott, és 1943 végétől kifejezetten bátorították a Harmadik Birodalommal való szembefordulást, annak ellenére, hogy tudták: ennek véghezvitelére nincs esély.
Feláldozható bábu voltunk az imádott szövetségeseknek, ők provokálták ki a megszállást
A fordulat azután következett be, hogy 1943 késő nyarán döntöttek a normandiai partraszállásról. Az addig Amerikának csak másodlagos fontosságú kelet-európai kis országok ezzel felértékelődtek, de csak mint feláldozható bábuk kaptak szerepet. A szövetségesek a németek szövetségeseivel, így a Magyarországgal szembeni politikát a háború megnyerésének és az oroszokkal való nagykoalíció megőrzésének vetették alá. Az angolszász stratégia lényege az volt, hogy Magyarországot és Romániát a lehető legnagyobb ellenállásra buzdítsák, ezzel kiprovokálják a német megszállást, és így minél több német hadtestet kössenek le, gyengítve a Harmadik Birodalom erőit a tervezett normandiai partraszállásnál. Mindez a Bodyguard nevű megtévesztő hadműveletbe illeszkedett: ennek az volt a célja, hogy a németek olyan területekre telepítsenek jelentősebb haderőt, ahol nem zavarják a szövetségesek lényegi hadműveleteit. Ennek a hadműveletnek volt az eredménye az is, hogy a németek még akkor sem hitték el a normandiai partraszállás valódi helyét, amikor az már teljes erővel zajlott. Szintén ennek az összetett megtévesztésnek volt köszönhető, hogy Hitler délről is várt egy komoly támadást: az angolszászok ugyan már rég elvetették a Szlovénián keresztül történő támadást, de Hitler még mindig hitt a ljubljanai résen keresztüli offenzívában, és a valójában egyáltalán nem is létező Patton-féle 7. amerikai hadsereg trieszti partraszállásában.
"Néhány százezer élet ide vagy oda már nem számít"
Borhi az iratok alapján azt állítja, a britek és az amerikaiak kifejezetten azért gyakoroltak ránk nyomást a kiugrás érdekében, hogy a németek bevonuljanak. Eleve azzal számoltak, hogy a németek meg fognak szállni minket, de a megszállás katonai értelemben lesz annyira költséges a Harmadik Birodalom számára, hogy azzal még mindig a szövetségesek járnak jól. Miközben az amerikai külügy azzal fenyegetett, hogy a háborús részvételük miatt a háború végén ugyanúgy fognak velünk és a többi "csatlóssal" bánni, mint Németországgal, a háttérben az apparátus valójában jól ismerte a kényszerhelyzetet, amiben voltunk. Alexander Cadoga, a külügyminiszter helyettese is képtelenségnek tartotta a kiugrás sikeres végrehajtását "míg nem tudjuk megvédeni őket". Ő a magyarokról olyan népként beszélt, "melynek helyzete nem engedi meg, hogy felszólításunknak eleget tegyen". Az aggódó hangokkal azonban a döntéshozók nem sokat törődtek. Amikor az egyik magyar diplomata megpróbálta elmagyarázni a német megszállás következményeit a szövetségesek képviselőinek, a később hidegháborús CIA-igazgatóként nagy karriert befutó Allen Dulles ezt válaszolta állítólag: "háború van, a könyökünkig ér a vér, néhány százezer élet ide vagy oda már nem számít." A német megszállás közvetlen kiváltó oka ma is ismeretlen. Valószínűleg a Veréb-misszió volt az utolsó csepp a németek poharában. 1944. március 15-én Duke ezredes vezetésével amerikai ejtőernyősöket dobtak le Magyarországon. Bár a merész akció miatt Hitler őrjöngött, a bevetés résztvevői meglepő módon nem kaptak pontos tájékoztatást a magyarországi feladatukról. Borhi könyvében az a gyanú fogalmazódik meg, hogy a küldetésnek egyetlen komoly célja volt: a megszállás kiprovokálása.
"A szövetségeseknek van felelősségük a holokausztban"
Az angolszász hatalmak tehát eleve kudarcra ítélték a kiugrást, de mégis erre buzdították a magyar vezetést – miközben tudták, hogy abból "Magyarország részére tragédia következik". Ezzel keresztbe tettek kedvenc népüknek is (a index megfogalmazásában: "nem szolgálták a halálra szánt zsidók túlélését"), akik biztonságának garanciája volt addig – minden korlátozás ellenére – a magyar állam szuverenitása. "Pedig ekkor a briteknek éppen elég információjuk volt már a holokausztról: a brit kódfejtő szolgálatok már 1943-ban tudatában voltak, hogy a németek szisztematikusan és tömegesen mészárolják le a zsidóságot. Erősebben fogalmazva: bár a magyar politika és a magyar állam felelőssége ettől még óriási, a szövetségeseknek is van némi közvetett felelőssége a magyar holokausztban" - írja az Index. Bizony, az Index, egy zsidó történész könyve nyomán, nem árt ezt eszünkbe vésni. A szövetségeseknek hátsó szándékaik voltak, és politikájuk ellentétes volt a kelet-közép-európai államok alapvető nemzeti érdekeivel – hangsúlyozza Borhi. Belehajszoltak egy eleve kudarcra ítélt politikába, a történész szerint ahhoz hasonlóan, ahogy majd 1956-ban buzdítja a Szabad Európa Rádió a magyar forradalmárokat kitartásra, miközben Amerika pontosan tudja, hogy nem tud segíteni a szovjet tankok ellen. Jelentős katonai előny ráadásul nem is származott végül Magyarország német megszállásából. A normandiai partraszállás idején mindössze 50 ezer német katona lehetett Magyarországon – nem ezen múlt a háború kimenetele, de ezért kockáztatták az angolszászok számtalan ember életét Magyarországon. Borhi László az angolszász dokumentumok alapján az egész magyar kiugrási politikát megkérdőjelezi. Szerinte felmerülhet, hogy ennél "esetleg célravezetőbb lett volna a németek gazdasági követeléseit tessék-lássék kielégítve megpróbálni kivárni a háború végét". A történész szerint a magyar külpolitika a második világháborúban nem volt abban a helyzetben, hogy befolyásolja az ország sorsát. A magyar külpolitika szinte mindegy hogy mit lépett, annak kimenetele katasztrofális volt, és nem is lehetett más. Magyarország tehetetlen báb volt egy nagy stratégiai játszmában.
A tegnapi műsorhoz szólnék hozzá,amelyben a Horthy rendszer is téma volt!Horthy rendszer összességében jó volt,de én 2 hibájára szeretném felhívni a figyelmet!Az egyik,hogy cseléd rendszernek hívták,a nagyszüleim elbeszéléseiből is kiderül,hogy a szegény emberrel nem nagyon törődtek főleg a munkás réteggel,ha úgy nézzük a mai rendszer is "cseléd rendszer"van egy szűk kiválasztott réteg mint pl :a vállalkozók,politikusok vagyis a szélhámos réteg, ők tele vannak nagyrészt lopott pénzzel és őket szolgálja a társadalom 70%-a!A második hibája a Horthy rendszernek pedig az volt,hogy mentegette a zsidókat,így sajnos olyanok mint Soros György is Horthynak köszönheti a világra áldást hozó életét!Így utólag helyes lépés volt Adolf Hitlertől,hogy 1944.3.19-én beküldte a Német hadsereget,de addig már sok zsidó elszökött az usába!Pozitív dolgai,hogy megmentette a hazát további területvesztéstől,a bécsi döntések is neki köszönhetőek,a kiváló iskola rendszer létrehozása is,hazafiasságra nevelés.Nekem ez a mérlegem a Horthy rendszerről
Ne lopjon semmit, ....nehéz!? ....Még messziről nézve sem. Nem tudom, honnan bűzlik a hal leginkább... de bűzlik... de itt Iiszta a levegő....
kismagyar ne lopj ... Itt nem lopunk, igy jól vagyuk..... Ki Mint Veti Ágyát Úgy Alussza Álmát.
Van az a mondás is, hogy Aki Nem Dolgozik Ne is Egyék, meg Addig takaródz amig a takaród ér. Sándor87..ne vitatkozzunk.... amit leirsz tények. Mire vársz?
Csináltál valamit...vagy elfogadod "Borsodban 10 születésből 7 cigány,arról,hogy a magyar ember nem vállal gyereket az nem a cigány hibája hanem a magyaré!Nem a minél márkásabb kocsira kellene menni,meg minden hétvégén mulatozni,hanem szülni!És hiába mondjuk,hogy a cigány azért szül ennyit mert igénytelen,de van az a mondás,hogy TÖBBSÉG DÖNT EGYSÉG NYAL!Borsod megye már elveszett a magyarok számára,és senki ne gondolja,hogy ezek nem fognak terjeszkedni az ország többi részére!....Te mit teszel....Fizeted az AKTV és AKA támogatást,, hogy itt bennünket bomlasztasz.... megtudom, fizeted-e... ...ha nem fizeted, takarodj ki innen
A sorok közötti mondanivalót IS figyelembe vesszük, értjük kristály tisztán.
Kedves Horvathek!Felesleges cigánybűnözőzni!Itt Borsodban 10 születésből 7 cigány,arról,hogy a magyar ember nem vállal gyereket az nem a cigány hibája hanem a magyaré!Nem a minél márkásabb kocsira kellene menni,meg minden hétvégén mulatozni,hanem szülni!És hiába mondjuk,hogy a cigány azért szül ennyit mert igénytelen,de van az a mondás,hogy TÖBBSÉG DÖNT EGYSÉG NYAL!Borsod megye már elveszett a magyarok számára,és senki ne gondolja,hogy ezek nem fognak terjeszkedni az ország többi részére!
