Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Topi
2015-07-08 13:58:31
Topi
2015-07-08 07:30:41
Az Iszlám Állam vezetője megfenyegette Szerbiát
Videoüzenetben fenyegette meg Szerbiát Abu Bakr al-Baghdadi, az Iszlám Állam vezetője.

A terroristavezér üzenetében közölte: hét napon belül ürítsék ki a damaszkuszi szerb nagykövetséget és rendeljék haza az összes diplomatát, különben mindenkivel végeznek.

Ivica Dačić szerb kormányfő az újság­íróknak elmondta, hogy a fenyegetés komoly, és vélhetően annak tudható be, hogy a szerb rendőrség felderítette az ország középső részén alakult iszlám terroristákat toborzó bázist, és napokon belül átfogó akcióba kezd ellenük.

A belgrádi Politika írása szerint a szerb rendőrök hónapok óta nyomoznak az európai dzsihádista sejt után, melynek egyik főhadiszállása a koszo­vói Kaçaniku városkában van, a másik pedig Szerbiában.

"Szerb állampolgárságú, iszlám vallású alvó ügynökök szervezték meg a kiképzőtábort, ahol már közel ezer terrorista várja a parancsot, hogy Európa országaiban bevetésre küldjék őket. Többségük bosnyák és albán, de egyre több belgrádi, újvidéki és szabadkai roma is csatlakozik hozzájuk" – nyilatkozta a lapnak belügyi forrása.

Mint elmondta, a felderítés szigorúan titkos volt, ám mielőtt a rendőrséget bevetették volna, kiszivárgott az akció híre, s ennek következménye lehet a Szíriából küldött durva fenyegetés.

http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/29579-2014-08-30-11-37-03
Topi
2015-07-07 12:28:30
Topi
2015-07-07 08:32:29
Topi
2015-07-06 23:16:21
Gondolatok dr.Lenkei marosvásárhelyi előadásáról


Az orvos, aki felvette a harcot a gyógyszermaffia ellen - sokan így
emlegetik dr. Lenkei Gábor magyarországi orvost, aki kedden,
Marosvásárhelyen telt ház előtt tartott, *Betegségnek tűnő állapotok* című
előadásán bevallotta, valójában az a célja, hogy az embereket ráébressze
arra, hogy bármilyen tünet esetén ne folyamodjanak azonnal orvossághoz,
hanem figyeljenek arra, hogy fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot, és
biztosítsák szervezetüknek a szükséges vitaminmennyiséget. A humorral
fűszerezett előadásmódjáról híres szakember, aki első alkalommal jár
Erdélyben, hangsúlyozta, a mai ember vészesen kevés folyadékot fogyaszt,
nem mozog eleget, és a tévhitek miatt megvonja magától a sót, meg a zsírt.
Emiatt jelentkeznek gyakran tünetek, amelyekre azonnal ráfogjuk, hogy
betegség. Holott valamilyen hiány, amit legtöbbször orvosság nélkül is
pótolni tudunk.

Dr. Lenkei Gábor 1986-ban szerezte meg az orvosi diplomát a Debreceni
Orvostudományi Egyetemen, majd kutatóorvosként, belgyógyászként és
szülész-nőgyógyászként szerzett tapasztalatot. Már az előadás elején
szerette volna tisztázni, nem megrögzött gyógyszerellenes, ahogyan azt
sokan gondolják. Elismeri, hogy vannak helyzetek, amikor az orvosság
szedése indokolt és elkerülhetetlen, de úgy gondolja, manapság a
gyógyszerhasználat elfajult, az esetek nagy részében elkerülhető lenne, és
vele együtt a kár is, amit az emberek egészségében okoz.

- Mindez 100 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Egyesült Államokban az
egészségügyi piacra beléptek befektetőként a gyógyszer- és vegyipar
tulajdonosai. A gyógyszeripar érdekei egyértelműen ellentétben állnak az
egészségre való törekvéssel, hiszen ha nem vagyunk betegek, nem lehet
eladni a gyógyszereket. Kijelenthetjük, ma már gyógyszermaffiáról
beszélünk. A magyarországi Egészségügyi Minisztérium adatai szerint
Magyarországon 10 millió személyből 1 millió 200 ezer szed egyidejűleg több
mint tízféle orvosságot. Romániai adataim nincsenek, de végigsétáltam
Marosvásárhely főterén, és bőven láttam patikát. Az Európai Unióban évente
200 ezer ember hal meg a gyógyszerek mellékhatásaiként fellépő bántalmak
miatt, Magyarországon évente 7-8 ezer. Az elhalálozás okai között a
harmadik helyen az orvosságok mellékhatásai okozta esetek állnak. Azt
hiszem, joggal állapíthatjuk meg, hogy ez már messze túllépett azon, ami
józan üzleti érdeknek nevezhető - ismertette a borúlátó statisztikát a
szakember, aki szerint sajnos az orvosok alávetik magukat a
gyógyszergyártók érdekeinek, és figyelmen kívül hagyják a józan
gyógyszerhasználat fő elvét, hogy ésszel gyógyítsanak és ne azonnal
orvossággal.

A ma embere folyadék- és oxigénhiányos

Dr. Lenkei rámutatott, semmiféle ördöngösségre, sem csodaszerekre nincsen
szükség ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, csupán három dolog kell ehhez:
víz, oxigén és tápanyagok. Az emberi test 60 százaléka víz, 19% fehérje,
15% zsír, 5 százalékot az ásványi anyagok tesznek ki, 1 százalékot pedig a
szénhidrátok. A ma emberére viszont az jellemző, hogy folyadékhiányos,
zsírszegényen táplálkozik, mivel elhitetik vele, hogy a zsír káros, holott
a zsír hiánya a szervezetben kifejezetten egészségtelen. Mindemellett a
megfelelő mennyiségű oxigén, valamint a vitaminok elengedhetetlenek a
szervezet egészséges működéséhez. Ennek ellenére a ma embere oxigénhiányos
a rendszeres testmozgás elmulasztása miatt, ugyanakkor a
vitaminszükségletünket sem elégítjük ki. - A hiányok közül a legnagyobb
méretű a vitaminhiány, és ezt kell legelső lépésben megszüntetni. Egy
embernek egyidejűleg 15-féle vitamint kellene szednie napi
rendszerességgel. Egy ember napi C-vitamin-igénye a testsúly függvénye, 30
milligramm kellene jusson minden kilóra, B1-vitaminból pedig naponta
legalább 100 milligramm kellene a szervezetünkbe jusson. Ha szervezetünk
nem kap meg egyet vagy többet azokból az anyagokból, amelyek a működéséhez
elengedhetetlenek, akkor jelentkeznek a betegségnek tűnő állapotok. Tehát
az egyén valójában nem beteg, ezért a gyógyszerek kedvező hatásai nem
tudnak érvényesülni, csupán a kedvezőtlenek. Emellett pedig hamis
betegségtudat alakul ki az emberben, ami károsabb, mint a mellékhatások -
figyelmeztetett a szakember.

Húsz kiló alma tízóraira

Rámutatott, a gyógyszergyártók a különféle reklámok útján megpróbálják
elhitetni az emberekkel, hogy ha változatosan és gazdagon étkeznek, akkor
biztosítják szervezetüknek a szükséges tápanyagokat, vitaminokat. Ezt
azonban dr. Lenkei Gábor határozottan cáfolja. - Ha azt szeretnénk, hogy
egy gyerek kizárólag a táplálékokból kapja meg a szükséges napi
C-vitamin-adagot, akkor 4 kilogramm paradicsomot, vagy 2 és fél kiló
citromot, vagy 20 kiló almát kellene csomagoljunk neki tízóraira. Gondoljuk
el, minden szünetben elrághatna négy-négy kiló almát. Vagy ha egy várandós
nő élelmiszer útján szeretné biztosítani a napi folsavszükségletet, akkor
naponta 15 tányér spenótot kellene elfogyasszon. Hát ez bizony még Popeynek
is túlzás lenne - fakasztotta mosolyra példáival a közönséget az orvos.

Naponta négy liter víz

A szakember szerint számos, betegségnek vélt állapot oka egyszerűen a kellő
mennyiségű folyadék bevitelének a hiányára vezethető vissza. - Az emberek
95 százaléka nem iszik kellő mennyiségű folyadékot. A sokak által
emlegetett napi két liter a minimumok minimuma. Az optimális mennyiség a
napi 4-5 liter. Ekkora a szervezetünk folyadékigénye. Ebben természetesen
benne van a leves, amit megeszünk, valamint a gyümölcsök által bejuttatott
mennyiség is. Sokan mondják, hogy nem iszom, mert nem vagyok szomjas,
viszont tény, hogy ha hosszú időn át megtagadjuk szervezetünktől a kellő
mennyiségű folyadékot, akkor a szomjúságérzet lankad, viszont ha ismét
kezdünk többet inni, akkor rövid időn belül helyreáll. Volt egy kísérlet,
egy 70 kilós testsúlyú személyt egy napra beültettek egy szobába. Optimális
volt a hőmérséklet, nem izzadt, nem mozoghatott, nem beszélhetett.
Kiderült, hogy testmozgás végzése és izzadás nélkül is egy nap alatt fél
liter víz párolgott el a szervezetéből, 350 milliliter csak azáltal, hogy
lélegzett - hangzott el az érdekes példa.

Fejfájásra gyógyír: só+víz

A vízhiányra számos tünet vezethető vissza, többek között gyengeséget,
fáradékonyságot, szédülést, fejfájást, izomgörcsöt, magas vérnyomást,
valamint a koncentrálási képességnek a csökkenését is okozhatja. Sokan,
akik rendszeresen szenvednek migrénes fejfájástól, kétségbeesetten keresik
az okát, súlyos betegségekre gyanakszanak. Dr. Lenkei Gábor határozottan
állítja, a fejfájások leggyakoribb oka a szervezetben fellépő folyadék-,
illetve sóhiány. A közönség soraiban ülők közül valószínűleg sokan
elraktározták magukban a szakember tanácsát, aki azt javasolta, ha nagyon
fáj a fejünk, kapjunk be egy teáskanálnyi - 4-5 gramm - sót, majd igyunk rá
egy liter vizet, és szinte teljesen biztos, hogy megszabadulunk a gyötrő
érzéstől.

A fájdalomcsillapító nem csillapít!

- Hazugság, hogy a fájdalomcsillapító csillapítja a fájdalmat - jelentette
ki határozottan dr. Lenkei. - A reklámokban látjuk, hogy jönnek az
orvosságban lévő molekulák, megkeresik a fájdalom helyszínét, majd hatnak
rá. Ez nem igaz, a fájdalomcsillapító valójában elvágja a fájdalom
helyszíne és az agy közötti kapcsolatot, azaz a fájdalomérzékelésünket
tompítja, de a fájdalmat kiváltó okot nem szünteti meg - állította a
szakember, aki helytelennek tartja, hogy a mai betegség- és
gyógyszerközpontú társadalomban az orvosok bármilyen panaszra azonnal
gyógyszerek sokaságával halmozzák el a hozzájuk fordulókat.

- Ha ma egy embernek székrekedése van és orvoshoz fordul, azonnal hashajtót
írnak fel neki. Egészségközpontú orvostudomány esetén azt mondaná az orvos,
hogy ennek az embernek jóval több folyadékot kellene fogyasztania, hiszen a
vízhiányos szervezetben felléphet a székrekedés, és kellő
folyadékbevitellel rövid időn belül megoldódhat. Egy másik példa: ha valaki
véreset köpik, azonnal csodafogkrémet, vagy gyógyszert ajánlanak neki.
Pedig ennek a hátterében az áll, hogy a C-vitamin-hiányos szervezetben az
erek fala meggyengül, és fogmosáskor a kefe hatására könnyen megsérül. Nem
orvosságot kell adni, hanem C-vitamint. Mint ahogyan egy ideges,
alvászavarokkal küszködő személytől sem kérdezi meg az orvos, hogy mennyi
B1-vitamint fogyaszt, hanem azonnal nyugtató, depresszió elleni orvosságok
szedésére szólítja fel. Holott köztudott, hogy a B1-vitamin elengedhetetlen
az idegrendszer normális működéséhez, és hiánya ingerlékenységet,
szorongást, alvászavarokat, de akár depressziót is okozhat - sorolta a
tüneteket dr. Lenkei Gábor.

A gyógyszergyártók bizonyos káros készítményeket egy ideig "altatnak"

Az orvosságok kártékony hatásának az illusztrálása végett a magyarországi
szakember elmesélte, évekkel ezelőtt volt a piacon egy gyógyszer, amit
olyan hölgyeknek ajánlottak, akik fogyni szerettek volna. A benne lévő
hatóanyagról kiderült, hogy káros, ezért kivonták a forgalomból. Pár év
múlva, más néven ismét piacra dobták, ezúttal hiperaktív gyerekeknek
szánták. - A benne lévő hatóanyag szerepel a nemzetközi kábítószerek
listáján. A gyógyszergyártó ipar így jár el, egy ideig "altatnak" egy
bizonyos hatóanyagú orvosságot, majd újra piacra dobják, más néven és más
célcsoportnak - világított rá az aggasztó jelenségre a szakember.

A koleszterin nem káros!

A hallgatóság koleszteringondokkal küszködő tagjait is megnyugtatta a
magyarországi orvos. Bár sokan rémülten veszik tudomásul, hogy orvosuk
szerint túl magas a koleszterinszintjük, és azonnal elkezdik szedni a kiírt
pirulák sokaságát, dr. Lenkei Gábor azt állítja, nem káros a koleszterin.
Sőt! - A koleszterinből állítja elő a szervezet a D-vitamint, valamint a
stresszhormont, ami arra szolgál, hogy a stresszes időszakokban ne omoljunk
össze. A koleszterin létfontosságú tápanyag, és valójában senki sem tudja,
hogy mennyi a megengedett szint, a normál érték. A gyógyszergyártók számára
az egyik legnagyobb nyereséget a koleszterincsökkentő orvosságok jelentik,
ezért a gyógyszeripar létrehozta az úgynevezett célértéket, amit egyre
lennebb tolnak, és ha ezt meghaladja az egyén szintje, akkor orvosságot
írnak fel neki. De, hangsúlyozom, ez nem normál érték, hanem a gyártók
által felállított célérték - adott hangot nézeteinek az orvos, aki úgy
véli, maga a páciens szó jelentése is azt a kiszolgáltatott helyzetet
tükrözi, amiben az emberek vannak, azaz türelmesen (patientia - türelem)
állják, hogy bizonyos életvitelre, viselkedésre kényszerítsék őket.

Az ő szemüket szeretné felnyitni előadásaival dr. Lenkei Gábor, hogy
ismeretek birtokában, tudatosan döntsenek arról, igent vagy nemet
mondanak-e az ajánlatoknak, amivel kecsegtetik őket.

Menyhárt Borbála
újságíró
AZ IGAZSÁGRÓL;
1.
https://www.youtube.com/watch?v=BjxB2IVtGJ0
2.
https://www.youtube.com/watch?v=mFQ10zdJ86c


"Jobb a Fényt kutatni, mint szidni a sötétséget, mert a rossz csak akkor élhet, ha a jók nem tesznek semmit."
Kocsisilona
2015-07-06 22:53:59
Kedves Gabor, ugy latom, hallom, hogy Rad szakadt a cenzura!
mindszentiocsi
2015-07-05 13:03:40
Az oktatásügyben évtizedek óta folyik az a butítás,mely szerint a fiatalokkal elhitetik ,hogy az élet csak reáljuk vár,holott arra kellene felkészíteni őket ami a szomorú valóság.mert az igazság elmondása még mindég emberségesebb,ha kemény is,mintha 8-10-12-18 évig egy álomvilágba ringatják őket.Természetesen az iskoláknak mint gazdasági intézménynek az fontos,hogy minél többen az ő intézményükbe járjanak,de hát a pedagógus lét az nem szakma,hanem hivatás kellene,hogy legyen -óriási felelősséggel.A szakma az érettségi,valamint a diploma megszerzése után.(hacsak nem nyomják be egy irodába és lesz belőlük egy vonarajongó nívójú hivatalnok) jön a gyermekeinknél az összeroppanás a letargia és maradnak a szülői háznál az anyuka és apuka először örömére ,de későbbi iszonyú terhére.Az oktatásügyben akkora nagyra növesztik a gyerekek,fiatalok szárnyait,hogy attól nem tudnak kirepülni az életbe, az egykori gyerekszobájuk ajtaján.Az idő közben kíméletlenül telik és a szülők is kezdenek eljutni az őrület határára.Ez korunknak nagyon fontos és nagyon gyakori jelensége.Ismerek 30-40 sőt 50-éves "FŐÁLLÁSÚ- GYEREKET" aki még mindig a szülei nyakán él,persze csak hébe-hóba dolgozgat és nap mint nap ki is oktatja anyut és aput (mert erre azért kiképezték őket a "pedagógusok"),hogy ti nem jól csináljátok a dolgokat és ezért vagytok szegények! Kérem aki hasonlókat tapasztalt mint én adjon valami megoldási tervet, erre a szerintem óriási problémára,vagy jelezze,látott-e már ilyet a környezetében!A gyermek soha nem hibás,tehát keressük meg az igazi felelősöket és nevezzük néven őket!Nagyon kérem csak azt ne írják.hogy a szülő is felelős mert ez bizonyos szubkultúrákban igaz lehet,de a magyarok elsöprő többségben melléülnek gyermekeiknek és otthon együtt tanulják meg az olvasást a szorzótáblát és kikérdezik a leckét.Úgyhogy a kutya másutt van elásva!
Topi
2015-07-04 21:39:07
Topi
2015-07-04 16:21:49
Socrates..
2015-07-04 15:54:58
Egyszeruen sajnalom Gabort.....Igy visszautasitani egy idosebb holgy "ajanlatat" tegezesre, bunkosag....Ennyi....
Egyebirant ha a jobbiknak allando baja,nem kap mediafeluletet,miert nem csinal sajat tv-t,24/7????????????Penz van ra mint a homok....Ez nem kifogas......Ehelyett igazi bohockodas megy Vonaval,Porzsevel az n1-en....Rohej.....:))))))))))))))) Nem akarnak nyerni,eleg uldogelni a T.hazban.....
Ajózsef
2015-07-04 13:56:47
Imre bácsi elmondja véleményét a bevándorlókról...
https://www.youtube.com/watch?v=txqQjk1Cf4A
Topi
2015-07-04 11:05:58
Újra kell írni a fing-ugor őstörténetet?! http://finnugor.elte.hu/?q=VJfgrostortreg3
Topi
2015-07-04 09:17:27
Király B. Izabella

A Sziriza és a Magyar Érdek Pártja

A konokul, már-már eszelősen pártosító, jobbozó, balozó, sőt szélsőjobbozó és szélsőbalozó politikacsinálók, hivatásos elemzők és politológusok vajon tényleg semmit sem értenek az egészből? Ciprasz nem egy „szélsőbaloldali hazudozó”, hanem egy igazi görög hazafi! Nyugodtan kijelenthetjük: a görögök szabadságharca a II. világháború óta az egyik legjelentősebb politikai eseménye a világnak! A párhuzam, amit a címben jeleztem, azért érdekes, mert a Magyar Érdek Pártja 1996. június 22-én Visegrád-Mogyoróhegyen meghirdetett programja szinte betű szerint azonos a Sziriza programjával, csak éppen minket – a Magyar Érdek Pártját, és engem - „szélsőjobbosként” bélyegeztek meg és szorítottak ki még a partvonalról is a hivatalos bélyegzők. Ma, amikor a hazaárulás, az ország népének tönkretétele, kirablása, elüldözése nemzeti zászló lobogtatása, nemzeti jelszavak harsogása mellett a trendi, akkor az igazi hazafiakat még jó, ha csak valamilyen "szélsőségnek" bélyegzik. A Visegrád-Mogyoróhegyi Nemzetgyűlést 1996. június 16-án tartottuk. A napokban volt a 19. évforduló. Ott hangzott el először a híres 108 pont, amiből most alább csak a 101-108. pontot, a Záró rendelkezéseket idézem. 2016. június 22. szerdai napra esik. A huszadik évforduló! Egy Emléktúrát tervezünk az eredeti helyszínre. Várjuk mindazokat, akik még értik és hallani akarják a becsületes, egyenes beszédet, a magyar szót!

Azonnali rendelkezések:
101. Magyarország állami függetlenségének a helyreállítása: az 1982/6. évi 6. törvényerejű rendelet (a Nemzetközti Valuta Alap alapokmányának a kihirdetéséről) hatályon kívül helyezése, valamint az EU és a NATO tagság felmondása. (Meg.: Az 1982. évi 6. törvényerejű rendelet felülírja a magyar alkotmányt. Bármely párt, vagy politikai szervezet, amelyik új alkotmányt ígér, alkotmányozó nemzetgyűlést emleget, csak akkor lehet hiteles, ha a fenti törvény hatályon kívül helyezésével kezdi a magyar alkotmány helyreállítását.)
102. Általános nemzeti vagyonleltár.
103. A külföldi államadósság fizetésének felmondása.
(Megj.: Az államadósság összetevői: a politikusok, főhivatalnokok, médiaguruk kenőpénze, a választópolgárok alkalmi megvesztegetésére szánt juttatások, indokolatlan, igazságtalan állami kifizetések (pl: végkielégítések, főhivatalnokok – köztársasági elnökök! - életfogytig tartó luxus-ellátása, tanácsadói pénzek, felesleges nagyberuházások, zsidó kárpótlás, érdemtelen, élősködő tömegek segélyezése… stb.), az exportbevételek haza nem hozatala, átutalások nem létező importért, alacsonyabb import, vagy magasabb exportárak megadása. Egyre szélesebb körben ismert adat, hogy a világban forgalomban lévő pénz mennyiségének mindössze 3%-a működteti a világgazdaságot, a többi 97% spekulatív pénz. Nem igaz az a dogma, - amit Antall József mindig hangsúlyozott és egyetlen közgazdász se cáfolta legalább a mundér becsületének a védelmében, – hogy, ha nem fizetünk, akkor a szegény német, japán „kisbetétesek” spórolt pénze veszne el! Szóval: Jó lenne megakadályozni, hogy a pénzcsinálók – akik tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a piramisjátéknak egyszer vége lesz - megkaparinthassák a nemzetek valódi vagyonát! Mert nem a pénz, a ház, a bútor, kocsi, drága ékszer a vagyon! Mindez egy katasztrófa, vagy egy banki csőd miatt egy pillanat alatt megsemmisülhet, és nem feltételei az életnek. A valódi vagyon, a valódi érték: azok a természeti kincsek – a nemzet szellemi kapacitását is beleértve -, amelyeknek hozadéka, haszonértéke az egész népnek folyamatosan, évezredeken keresztül megélhetést, szabadságot, az országnak függetlenséget biztosít. Erre a történelmi Magyarország a legmagasabb szinten volt képes.
Az államadósság fenntartásában, növelésében érdekelteknek az a lényeg, hogy ne legyen kiegyensúlyozott kereslet-kínálat a piacon. Ha ez jó a politikusoknak, főhivatalnokoknak, bankároknak, - a formális logika törvénye szerint is – nem is lehet jó senki másnak.
Az eladósodás, eladósítás módszere, technikái, és az hazaáruló kormányok felelőssége ennek az aljas pénz- és gazdasági rendszernek a fenntartásában egyre ismertebbek, de a megoldást nehéz megtalálni. A médiumok gondoskodnak arról, hogy minél tovább kómában tartsák a népeket, és lehetőleg senki se tudjon arról, hogy hol, melyik országok, milyen úton-módon szabadultak meg az adósságcsapdából. Az adósságcsapda egy keszonbetegség, melynek egyetlen orvossága az adósságfizetés megtagadása.
A „humanitárius bombák” annyiban függenek össze a külföldi államadóssággal, hogy azoknak, akiknek az érdekeit sérti a fizetés felmondása, humanitárius bombák bevetésére is megvannak az eszközeik. Ennek a kivédésére szolgálnak a tartalékok, a kölcsönösen előnyös kétoldalú gazdasági kapcsolatok, az árucsere-kereskedelem, az önellátó-képesség helyreállítása, és a hasonló sorsra jutott országok szoros összefogása. Az IMF és a Valutaalap röpke fél évszázad alatt az egész világgazdaságot a tönk szélére sodorta. Ahová ügynökei betették a lábukat kő kövön nem maradt. Ők határozzák meg a bekebelezett ország népének minden létfeltételét, csak épp a spekuláción kívül semmihez sem értenek. Ha a pusztításon kívül értenének valamihez, akkor tanácsaik, útmutatásaik nyomán virágzó életnek kellene lennie a földön. Ha valóban a jólét, emberségesség, az igazságosság globalizálódna, senki sem bánná. Ám nem így van. Egyre több országban ismerik fel ennek a pénz- és gazdasági rendszernek az aljasságát, és az ehhez szorosan kapcsolódó képviseleti demokráciának nevezett politikai rendszer tarthatatlanságát. Ha minden erőszakkal és csellel eladósított ország megtagadná a további fizetést, fogná magát és egyszerűen kisétálna az adósságcsapdából, nagy meglepetés érne mindenkit: Nagyszerűen működne a világ. (A luxusigények kielégítése nem feladata sem a világgazdaságnak, sem a nemzetgazdaságnak!!!)
104. A gazdaság és hírközlés stratégiai ágazatainak, intézményeinek nemzeti köztulajdonba vétele, államosítása.
105. Helyreállítani a “törvénysértés jogot nem alapíthat” jogelvet, a magyar jogrendet.
106. Az idegen bevándorlás és betelepülés leállítása: határzár. A nem magyarok részére 1990-től kiadott magyar állampolgárság felülvizsgálata.
107. A közvagyon eltűnésének, elherdálásának, rosszhiszemű megszerzésének, valamint az ország és az egyes magyar állampolgár tudatos eladósításának vizsgálata. Elszámoltatás. Büntetés.
108. Az élet, a család és a nemzet ellen uszító, az állampolgári kötelességek megtagadását hirdető politikai, vallási, kulturális és civil szervezetek betiltása.
János tőlünk
2015-07-04 08:16:22
Szerintem Jobbik szimpatizáns Gábort nem bántotta senki. Ez a probléma ! Miért kell megsértődni, ha valakinek más a véleménye valamiről ? Hogy beszéljünk nemzeti gondolatokról, mikor valaki azonnal személyes sértésnek érzi a nézőpontok szembeállítását. Itt mutatkozik meg mi akadálya van az összefogásnak ! Javasolnám Gábornak lépjen be a Jobbik Magyarországért Mozgalomba ! Egy éven belül többet fog tudni kedvenc pártjáról. Szilvia a tapasztalatairól beszélt. Magam részéről megtisztelve érezném magam, ha egy tőlem idősebb nő felajánlja a tegeződést. ....
Ajózsef
2015-07-04 08:06:52
Azt hiszem Vona küldött ember, egyik feladata a megosztás, a gáborféle menyasszonyai asszisztálnak neki. Nem szeretek jósolgatni, de a Jobbik hamarosan megtisztul és feloszlik. Sajnos a nemzetben gondolkodó Magyaroktól tisztul meg, nem pedig a nevüket cserélgető vérszívóktól. Vagyis hagyományos zsidó taktika alapján oszlásnak indul. A birkáknak majd elkezdik dicsérni az új "nemzeti " pártot" amely megígéri a szokásos felelősségre vonás, adócsökkentés, visszahívhatóság stb. mézesmadzagot. Így csinálják már jó ideje és ha továbbra is hiszékenyek maradnak a Magyarok és szavazgatnak az éppen aktuális, nemzeti sziruppal leöntött zsidó bagázsra, akkor még sok-sok évig bírja velünk játszani ezt a macska egér játékot.
Remélem nem így lesz és a Magyarok Istene kinyitja szemünk és mi fogunk megtisztulni ezektől...
Szebb jövőt... pártok nélkül.
Apista
2015-07-03 22:51:07
Szerintem meg csak beteg. Pont.
Nagyon egyszerű, hogy miért nem lehet megoldás egy ország életében semmilyen párt: az első és legfontosabb dolog a párthűség, minden más - tehát az ország éredeke is - sokadlagos dolog.
Ferenc
2015-07-03 21:49:59
Gábor mai hozzászólása világosan bizonyitotta, hogy vagy rendkivül primitiv vagy pedig - és szerintem ez a valószinübb - a Jobbik provokátora. A Jobbik most ugyanazt a taktikát folytatja, mint annak idején a Fidesz. Szilviának a véleményével tökéletesen egyettértek. A Jobbik fokozatosan kitáncol a korábbi radikális nemzeti politika felvállalása mögül és " hallgat", amikor nemzeti tudatot romboló akciókról van szó.

Miért nem szervez országos tiltakozást a melegek felvonulás, vagy a menekült áradat ellen ? Miért nem inditványozza pl.a magyar államadóság átütemezését vagy az EU - ból való kilépésröl tartandó nép szavazást ? Szilvia világosan próbálta a nézökkel valahogy megértettni, hogy itt NEMZETBEN kell gondolkozni, ahol a nincs jobb meg baloldal, csak tisztességes és nem tisztességes magyar!

Tehát abban hinni, hogy majd akkor lesz változás, ha a Jobbik kerül hatalomra, csak szappanbuborék! Minden párt ezt állitotta eddig magáról és eddig még egy se teljesitette! Mert az alapvetö érdekek, a hazaszeretet, a tisztesség és az erkölcs mindengyikböl hiányzik!
Ajózsef
2015-07-03 21:13:07
Aki, mint Gábor is, támogatja a Jobbikot de nem tagja a pártnak, olyan mint a kislány aki menyasszony szeretne lenni de azért a szűzességét nem akarja elveszíteni...
Tamás
2015-07-03 16:10:24
Mindszentiocsi ,
nagyon egyetërtek Veled. Vonarajongogabi ugyanolyan kártékony mint a többi pártrajongó. Ezek olyanok,hogyha megszeretnek egy pártot,onnantól kezdve ,ha az lőne rájuk,akkor is imádnák. Ez az eltántorīthatatlan fiatalember szegėny , vagy nagyon korlátolt /igyekeztem szépen kifejezni magam / vagy valami jó állás reményében kampányol a jobbik mellett. Csak az nem vesz észre , aki nem akarja , hogy ez a párt is mindenkit kirepít a soraiból, aki komolyan tenni akar az országért. Terezia
Barteli2
2015-07-03 11:58:48
Országok, amelyek politikai vezetése amerikába (usrael) van bekötve:
Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izrael, Kanada, Litvánia, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia és Új-Zéland
ezen országok politikusai gátlástalanul támogatják és pénzelik a buzikat.
és támogatnak mindent ami romboló: afrikai csapásmérés európára, cigányok hergelése, népek összeugrasztása, muszlimok nevében elkövetett terrorcselekmények és gyilkosságok, chem-trail, és fluorid, ...
és kezdjük Bill-lel.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783
© Kubínyi Tamás 2011-2015. Minden jog fenntartva.