Kubínyi Tamás
Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás hírek Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás televízió Kubínyi Tamás Kubínyi Tamás

Fórum

A fórum használatához jelentkezz be!

 

Álmos Király Televízió

Műsorainkkal kapcsolatos véleményt előfizetőinktől szívesen fogadunk itt.

 

Szabó Ferenc
2015-12-05 13:10:18
Szomorú olvasni, hogy a beírók továbbra is egymás vélt anyagi helyzetének különbségeit róják fel nyiltan és rejtetten egymásnak. Az SI-faktor, azaz a sárga irigység különösen méltatlan itt, egymást nem ismerők között, mert nem ezért vagyunk itt. Kinek jobban, kinek kevésbé jól ment az életben, és az a kommunizmus öröksége, ha valaki egyformaságot szeretne. A távoliak szívébe kést szúrni azzal, hogy az itthon szenvedőnek nincs honvágya, nem jó emberi tulajdonság. Akik így elvannak egymással, azoknak nem kell baloldal, nemzetgyűlölő ellenség, bevándorló vagy bármi, mert szépen elvannak egymással. Legyen vége, fejezzük be egymás méregetését és azt nézzük, mit tehetünk a Hazáért. A többinek nincs értelme.
Topi
2015-12-05 11:55:20
Egy fórumon találtam a következő bejegyzést:

"Erdélyből írok a tisztelt fórumtársaknak, egy komoly és fontos kérésem van hozzátok. Mostanában a román médiában nagyon komoly rágalmak érik a őszmagyarságot .A legfőbb és egyidejűleg a legvehemensebb szószoló a magyarok ellen a marosvásárhelyi Banciu nevezetű emberke aki estenként a B1tv -n jelenik meg a Lumea lui Banciu (magyarul Banciu Világa) nevezetű szenny-műsorral amit sajnos a youtube-on is közre adnak naponta.Szépen kérek minden igaz magyart, hogy jelentse a youtube-nak hogy tiltsa le ezen a szenny embernek a videóit. Azért mert az egész magyarságot rasszista és terrorista gyilkosnak tekinti. Csak 1 példa a december 2-ikai videón https://www.youtube.com/watch?v=EC7BdCUI-9w a 3 és 23 percek közt.
Köszönöm a segítséget"
Imi
2015-12-05 11:23:49
mindszentiocsi nevű beíró

Saját sorsod tipikus magyar sors, nem szabad a véletlenül a talán még átmenetileg jobbnak tünő helyzetben lévő magyarokat okolnod: Ők pontosan azért vannak itt, hogy észrevetessék a közömbösökkel az okokat, a beletörődés helytelenségét. Nem Olvasó vagy Horváthék a te ellenségeid, hanem ők a segítőid, ezt legalább vedd észre és ne feléjük vádaskodj. Nem tettél lépéseket akkor amikor ők előrelátóan intézték a családjuk sorsát, de idegenben is megmaradtak jó magyarnak. Nem szabad őket bántanod.
Horvathek
2015-12-05 11:06:40
Any Questions.... ...Van Kérdés....hiszen már ha nem beszélnék angolul nem is érteném amiket sokan beirnak. Úgyhogy ez mindent megmond.
Horvathek
2015-12-05 10:59:22
Hát szar az élet,és mi vagyunk a verebek...eszegetünk eszegetünk mégsem eszünk eleget. Tény és igaz, hogy mi nem élünk otthon Magyarországon, mi csak évente kétszer öt-hat hetet töltünk otthon. Járjuk az országot, akkor oda megyünk, ahová akarunk...meg tudjuk fizetni...nem gond....úgy gondoljátok ....duhhhh ..tervezünk előre , ..meg a repülőjegy árát erre megtakaritjuk meg a szabadságunkat...amit nem garantál a munkáltatónk, hogy megkapjuk...Nincs családi támogatás SEMMI, nincs gyes meg segely.... itt az van hogy dolgozol és örülj annak, hogy van munkád.....munkahelyed. ha nincs mert elbocsájtottak hat hónapig adnak időt amig munkát talál valaki. Utána mész az utcára. Kész...Nincs tovább.
barodza
2015-12-05 09:06:11
Ismerős Arcokat is zaklatták a rendezvényükön
lefoglalták az árusítójuknak áruját, miféle világ ez
Szijjártó ilyenkor merre van?

http://szekelyfold.ma/hirek/nyerges-attila-az-ismeros-arcok-frontembere-a-sepsiszentgyorgyi-atrocitasrol
Olvasó
2015-12-05 06:58:40
Beirásommal elsősorban a Németországban élő betelefonáló problémájához kívántam hozzászólni. De nem tagadom, hogy hasonlóan vélekedem a bármilyen szinten élő, magyarországi elkényelmesedett emberekről is. Ez verte ki a biztosítékot m.öcsinél. Pedig ha kilencven százalék nyomorog, akkor egyre többeknek kellene félni attól, hogy a bevándoroltatottak, ha egyáltalán dolgozni akarnának, csak méginkább elvennék a munkát - ami már most is kevés- vagy méginkább leszorítanák a béreket, mint ahogy a német nagyipar azt elvárja. Ez utóbbi csak erős feltételezés, mert egyelőre sem idejönni, sem dolgozni nem akarnak, de ha csak el kell tartani őket, az is igen nagy teher az országnak. Akkor még az egyéb veszélyekről nem is szóltam. Mellesleg sok mindent és sok mindenkit hallgatok, nem gondolom hogy Bogár annyira Orbán elkötelezett lenne, és nem az ő véleményét idéztem. ha egybeesést talál, akkor azt jelenti hogy többen gondolkodunk hasonlóképpen. Én a saját környezetemet akarom felrázni, ahogy Kubinyi Tamás ajánlotta a betelefonálónak, és ha csak egy -két ember hallgat meg, már akkor is megérte fáradozni. A ki hullatott könnyet c. fejezethez csak annyit, hogy folytathatnám a sort az élelmiszeriparban dolgozókkal, az ahhoz nyersanyagot termelő gazdálkodókkal, vagy egyéb bezárt intézménnyel, de nem folytatom. Ennek ellenére nincs elég elégedtelen ember ma itthon, mert nem vonulnak ki a bevándoroltatás ellen sem, meg a saját érdekükben sem. (Sajnos karizmatikus vezetőink sincsenek, akik szavára ki lehetne vonulni.) Nem a békemenetre gondolok, spontán szerveződésre, amit helyi közösségekben lehetne kezdeményezni. Mint amikor a netadó miatt megmozdult a tömeg...csak persze nem az volt a célja, hanem más hátsó szándék. Mindamellett nem neheztelek a támadásért....Szerencse fel, szerencse le...ilyen a bányász élete...váratlan vész rohanja meg...mint bérctetőt a fergeteg...
Topi
2015-12-05 06:55:16
http://www.demokrata.hu/velemeny/az-internetcenzura-es-nem-letezo-lobbi

"A zsidók nácik" Dr. Marsha Levine, az amerikai, zsidó származású kutató szerint is. http://www.atv.hu/kulfold/20151204-a-zsidok-nacik-13-eves-zsido-kislanyt-oktatott-ki-egy-palesztinparti-kutato

“Elhatároztam, hogy nem pazarolom az időmet olyanokra, akik eltiporják mások jogait. … A Gázában élők nem jutnak vízhez, egészségügyi ellátáshoz vagy oktatáshoz. Mit jelent ez azokra a zsidókra nézve, akik ezt támogatják? A zsidók szörnyetegekké váltak. … A zsidók nácik lettek. A zsidók pontosan úgy viselkednek, mint ahogy velük viselkedtek.”

„Nincs világméretű szolidaritás Izrael állami terrorizmusának áldozatul esett palesztinokkal” címen a fősodratú sajtóból kimaradt témákkal foglalkozó portál azt írja, hogy a palesztinok évtizedek óta visszhang nélkül szenvednek.
A világ közössége vak és süket nyomorúságukat illetően és így Izrael a legszörnyűbb bűnöket követheti el ellenük következmények nélkül.
Ha a párizsi merényletek áldozatai nemzetközi méretű együttérzést váltanak ki,
a naponta megölt palesztin áldozatoknak ez ugyanúgy kijár, olvasható a cikkben.

http://rinf.com/alt-news/editorials/no-world-solidarity-palestinian-victims-israeli-state-terrorism/

Mindenki gondoljon arra, hogy ez vele is megtörténhet... https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=LO59YRps-Tg
mindszentiocsi
2015-12-05 06:24:52
Idézek az olvasó nevű beírótól:"" A média hatása,az emberek elkényelmesedése,miatt nehéz felrázni az elkényelmesedett barátainkat,ismerőseinket,hogy változtassák meg a kényelmes viselkedésüket,és emelkedjenek fel a fotelból a Szulejmán és egyéb sorozatok elől,és tegyenek valamit amíg nem késő."" Kedves "olvasó"ezt a szöveget már jól ismerjük a közismerten Orbánt támogató Bogár prof-tól, aki láthatóan nem képes túllépni egy ideje a saját árnyékán,és mély fájdalommal tudatom Önnel a magyar nép kilencven százaléka nem az elkényelmesedés állapotában fetreng,hanem próbál nem éhenhalni és nyomorog,havi harminc,negyven és ötvenezerből.Úgy,hogy ha ön ezt így látja helyesnek,gondolom Ön a fennmaradó tíz százalékhoz tartozik,akkor nézzen saját magában és a szűkebb baráti körében szét. Talán szervezzenek meg a "Béke Menet"mintájára egy "Ki Akarunk Lépni Az EU-ból"- elnevezésű menetet,úgy is a mi pénzünkön feszelegtek akkor is! Végezetül ismét próbálom idézni Önt:"Ne mutogass másra.Ne mondd,hogy nem Te vagy a hibás,hanem ő, vagy ő vagy akárki,ez gyáva duma."Egyébként amitől Ön fél,hogy majd Önöknek is rossz lesz,erre csak azt tudom mondani,hogy nagyon sokunknak már ez a mindennapi valóság,és már nagyon régóta. A Bányász Nap alkalmából minden volt bányászt az együttérzésemről biztosíthatom mivel az én sorsom is hasonló,tehát nézzük csak meg! Ki is hullajtott akár csak egyetlen könnyet is az Önök köreiből,mikor a bányászokat és kophászokat kivágták az útcára,hogy takarodjanak oda ahová akarnak?Szóval nem kellene ilyen általánosságban letahózni a magyar népet! Ha valami baja van akkor nevezze néven azt a társadalmi(hivatalnok,értelmiségi)réteget akikre gondol és ne általánosítson! Ja....,hogy azt nem meri??
Topi
2015-12-05 06:22:12
Kedves Teréz!

Újabb húzás vagy nem, az Olvasó barátunknak tökéletesen igaza van! Tegnap előtt egy igen forgalmas helyen, megfigyeltem a bevándorlási kvóta elleni petícióhoz történő aláírás gyűjtésének egy helyszínét. Még a buszomra várakoztam több százan mentek el az aláírásra felhívó egyértelmű felírat és asztal előtt, az emberek és a fiatalok csak simán és sietve elsétáltak az útjukba eső stand előtt. Mind ha egyáltalán fel sem fognák, hogy mihez kérik az aláírásukat, és a közreműködésüket. A közzel háromnegyed óra alatt, rajtam kívül csak 3-4 idősebb ember vette magának a fáradságot, hogy a petícióhoz a nevét, és az aláírását is adja. Sajnálatos tény, hogy a kretének uniójából való kilépésünkért kb. egy hónapja kezdeményezett petíciót is, nagyon kevesen csak páran írták alá eddig. Nem tudom, hogy minek kellene még megtörténni, hogy az emberek felébredjenek, hogy a vásárláson, a mobil vagy Tv nézésen kívül a sorsukat, jövőjüket is meghatározó, dolgokkal is foglalkozzanak?
Terez
2015-12-05 04:36:30
Olvaso , Orbannak ez egy ujabb huzasa , hogy mar nem leveleket kuldozget hanem alairasokat gyujt. Gondolod , hogy Brusszel ezek utan meghatodik? Nem , ez annyit fog erni mint a halotnak a csok. A nepszavazasra es az EU-bol a kilepesre kellene felkeszulni.
Olvasó
2015-12-04 22:05:22
Mai utolsó beszélgetéshez annyit: a II.vh. után a német nép nem kapott annyi büntetést, hogy keserű sorsa miatt elégedetlen legyen és egy új Hitlert keressen. Ellenkezőleg, a Marshall terv következtében a gazdaság megerősödött,az újjáépült ország beintegrálódott a nyugat európai győztesek közé, kényelmesen , jólétben élnek, és TV előtt sörözgetve focimeccset nézve nem érdekli a saját fajtájuk fenyegetett helyzete. Mivel a jólét következtében élfelejtették a keresztény értékrendet, átvették a liberális kapitalista életstílust valamint a NATO jelenléte elősegíti hogy nem lázadoznak a bevándoroltatás ellen. Aki nincs közvetlen érintve a csőcselék által, az hajlamos tudomást sem venni róla. Azontúl vélhetően a német ipar és amerikai partnerei által jósolt (olcsó) munkaerőhiány esetleges megoldását várják megoldani a bevándoroltatással. Nem mellesleg nagy százalékban Magyarországon sem foglallkoztatja az embereket húsbavágóan a bevándoroltatás kérdése. Még csak egymillióan írták alá az ellenző kérdőíveket. Pedig nagy veszélyt jelent a fehér emberre, a jövőre az idegen kultúra beengedése . A média hatása, az emberek elkényelmesedése, miatt nehéz felrázni az érdektelen barátainkat, ismerőseinket hogy változtassák meg a kényelmes viselkedésüket és emelkedjenek fel a fotelból a Szulejmán és egyéb sorozatok elől és tegyenek valamit, amíg nem késő.
Topi
2015-12-04 19:06:34
mindszentiocsi
2015-12-04 11:49:07
mindszentiocsi
2015-12-04 11:31:13
Terez
2015-12-04 04:16:38
Zagyva Gyula nyilatkozott a roman televizionak Beke Istvannal kapcsolatban. http://www.youtube.com/watch?v=l_DWNzVD0wM
A roman hatalom nem csak Petras Janost a Karpatia zenekarbol vadolta meg a torvenyszeken. Csibi Barnatol a mult evben a roman rendorok , nyomozok lefoglaltak az altala arusitott allamellenes targyakat (Szekelyfold terkepet , zaszlokat , bluzokat "Szekelyfold nem Romania" felirattal) es most ot is megvadoltak. http://www.youtube.com/watch?v=xVz16-Sk3og
Terez
2015-12-04 02:26:50
Terez
2015-12-03 21:59:09
Gyulafehervaron nem lehet magyarul verset mondani http://www.youtube.com/watch?v=UDJj8WVKIlw
Topi
2015-12-03 21:46:29
Klíma Manipuláció, Időjárás Háborúk és a Civilizáció Összeomlása https://www.youtube.com/watch?v=ZZZ5AWVMtxc
Topi
2015-12-03 21:25:22
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz belőle. Ezt Merkelnek is tudnia kellett. Hogy mégis tolja őket,
az azt jelenti, hogy valakik (na kik?) erre kényszerítik. És ez még csak a kezdet.
Ja, és még hogy nálunk van diktatúra! Röhögnöm kell.



Egy Németországban dolgozó orvosnő üzent a világnak egy közösségi felületen keresztül.
A fájdalom, a kétségbeesés, a segítségkérés egyformán kirajzolódik a vallomásból, amely a
migránssimogatókkal ellentétben a beözönlő hordák általános higiéniai, kulturális
szemléletmódbeli különbözőségéről szól.

Tegnap a kórházunkban megbeszélést tartottunk a nálunk kialakult helyzetről és arról, hogy
egy másik müncheni kórházban már tarthatatlan a helyzet.

A körzeti orvosi rendelők nem tudják már kezelni a kialakult vészhelyzetet, ezért mindenkit
a kórházakba küldenek.

Sok muszlim elutasítja, hogy őket orvosnők kezeljék és mi sem vagyunk hajlandók azok
közé az állatok közé menni, különösen azokhoz, akik Afrikából jöttek.

A migránsok és az orvosi személyzet között a kapcsolat a rosszból a még rosszabbra fordult.
A múlt hét óta, azokat a migránsokat, akik kórházba mennek, a K-9-es rendőrségi egység
tagjai kell, hogy kísérjék.

Sok bevándorló AIDS-es, szifiliszes, TBC-s és sok egyéb egzotikus betegsége van, úgyhogy
mi, itt Európában, nem is tudjuk, hogyan kell kezelni őket. Ha egy receptet kapnak a
gyógyszertárban, és megtudják, hogy azért készpénzben kell fizetni, a hihetetlen
dühkitöréseket kapnak, különösen, ha a gyerekek gyógyszeréről van szó. Ők otthagyják a
gyermekeket a gyógyszertári személyzetnek ezekkel a szavakkal: "Úgy, gyógyítsátok őket
ti magatok!"

Így tehát, a rendőrség nem csak a klinikákat és kórházakat, hanem a nagy gyógyszer-
tárakat is őrzi. Nyíltan azt kérdezzük: hol vannak azok, akik a TV kamerák előtt és a
pályaudvarokon plakátokkal üdvözölték a bevándorlókat?

Igen, a határokat már lezárták, de már itt vannak milliók és mi biztos, hogy nem tudunk
tőlük megszabadulni.

Eddig a munkanélküliek száma Németországban 2,2 millió volt. Most lesz legalább 3,5 millió.

A legtöbb bevándorló egyáltalán nem foglalkoztatható. Ezek a legalapvetőbb oktatásban
sem részesültek. S mi több, a nők általában egyáltalán nem dolgoznak. Úgy saccolom,
hogy minden tizedik nő közülük terhes. Több százezer közülük magával hozta a
csecsemőjét és 6 éven aluli kisgyerekét, akik lesoványodottak, elhanyagoltak.

Ha ez így folytatódik, és a németek újra megnyitják határaikat, hazamegyek a Cseh
Köztársaságba. Senki fog tudni engem ebben a helyzetben itt tartani, még ha kétszeres
a fizetés itt, mint otthon. Én Németországba jöttem dolgozni, hogy nem Afrikába vagy a
Közel-Keletre.

Még a professzor is azt mondta nekünk, aki a tanszéket vezeti, hogy mennyire elszomorítja,
hogy egy takarítónő 800 euróért takarított itt minden nap évekig, majd jön egy migráns
fiatal férfi a folyosón, aki mindent csak ingyen szeretne és ha nem kapja meg, akkor
dührohamot kap.

Ez nekem tényleg nem kell! De attól tartok, hogy ha hazatérek, egy bizonyos ponton túl
ugyanaz lesz a Cseh Köztársaságban is. Ha a precíz németek nem tudják kezelni ezt, ott
Csehországban teljes lenne a káosz. Senkinek fogalma nincs róla, aki nem került velük
kapcsolatba, hogy milyen állatok ezek, főleg azok, akik Afrikából jöttek, és hogy a
muszlimok hogyan bánnak a mi dolgozóinkkal, munkatársainkkal, a vallásuknak megfelelő
ellátást követelve.

(A levél október 7-én kelt, azóta a németországi migránsválság csak fokozódott. (A szerk.))

Mostanáig a helyi kórház személyzete még nem kapta el azokat a betegségeket, amiket
a sok száz, meg száz napi ellátást kapott bevándorló hurcolt be magával, de ez csak idő
kérdése.

Egy Rajna közeli kórházban a migránsok késekkel támadták meg a személyzetet, azért,
mert egy 8 hónapos gyereket halál közeli állapotban adtak át, akit korábban 3 hónapig fél
Európán keresztül vonszoltak, és a gyermek két nap alatt meghalt. Annak ellenére, hogy
top ellátást kapott az egyik legjobb gyermekgyógyászati klinikán Németországban.

Az orvost meg kellett műteni és két ápolónő az intenzív osztályon fekszik. Senkit nem
büntettek meg. A helyi sajtóban tilos írni róla, így csak e-mailen keresztül tudunk az
esetről. Mi történt volna, hogy egy német szúrt volna meg egy orvost és az ápolókat a
késsel? Vagy ha ő öntötte volna saját szifilisszel-fertőzött vizeletét egy nővér arcába
és így akarta volna őt a megfertőzni?

A minimum az lenne, hogy őt egyenesen a börtönbe vinnék, majd később a bíróság elé.
Ezekkel az emberekkel - eddig semmi nem történt.

És ezért kérdezem, hogy most hol vannak mindazok, akik üdvözölték és fogadták őket
a vasútállomásokon? Otthon ülnek és várják, hogy még több vonat érkezzen és várják
a pénzt a következő szereplésért, hogy statisztaként üdvözöljék a migránsokat
az állomásokon.

Ha rajtam múlna, én felkérném ezeket az ujjongó fogadó üdvözlőket, hogy hozzák
őket először ide, mint kísérőket, ide a kórház sürgősségi osztályára. Aztán betenném
őket az egyik épületbe a bevándorlók közé, anélkül, hogy a fegyveres rendőrség és
rendőrségi kutyák vigyáznának rájuk ott, és nem lenne orvosi segítség sem.

Mert egyébként ma Bajorországban minden kórházban csak a fegyveres
rendőrség és rendőrségi kutyák tudják fenntartani a rendet.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 565 566 567 568 569 570 571 572 573 574 575 576 577 578 579 580 581 582 583 584 585 586 587 588 589 590 591 592 593 594 595 596 597 598 599 600 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 633 634 635 636 637 638 639 640 641 642 643 644 645 646 647 648 649 650 651 652 653 654 655 656 657 658 659 660 661 662 663 664 665 666 667 668 669 670 671 672 673 674 675 676 677 678 679 680 681 682 683 684 685 686 687 688 689 690 691 692 693 694 695 696 697 698 699 700 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 721 722 723 724 725 726 727 728 729 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 744 745 746 747 748 749 750 751 752 753 754 755 756 757 758 759 760 761 762 763 764 765 766 767 768 769 770 771 772 773 774 775 776 777 778 779 780 781 782 783
© Kubínyi Tamás 2011-2015. Minden jog fenntartva.